Elekes Irén Borbála

Elekes Irén Borbála

Békésen űztem a világ legszebb foglalkozását – azaz könyvtáros voltam egy nagy, tudományos könyvtárban, amikor beérkezett a Nőszemély című lap. Ekkor történt valami, de mielőtt felfedném, hogy mi, meg kell indokolnom a „legszebb foglalkozás” kijelentést: a könyvtáros...
Liszkai Ági

Liszkai Ági

“Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság… ezek mind nemes dolgok, kellenek a lét...
Kiss Katalin – Tóth Zoltán

Kiss Katalin – Tóth Zoltán

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzésével filmvágóként, majd szerkesztőként dolgoztam a Magyar Televízióban, összesen 29 évig. Ezt követően a Jegyző c. szaklap szerkesztője voltam egy évtizedig. A Rádió Bézsben a 2016 óta közreműködöm a Mit főzzek? c. műsor...
Hajós Veronika

Hajós Veronika

Népművelő-magyar tanári szakon végeztem, majd az egyetem elvégzése után közművelődési előadó lettem. Ma már kulturális menedzsernek hívnának, ha közben nem kezdek a felnőttképzésben dolgozni. 12 évvel ezelőtt kezdtem el egy könyvajánló műsort készíteni, mert nagyon...
Ámon Henriette

Ámon Henriette

Egy kicsit hedonista vagyok. Szeretek élni, nevetni, enni, főzni, boldognak lenni. Voltam már lebonyolító, gyártás előkészítő, produkciós asszisztens, felvételvezető, ügyelő, szerkesztő, rendező, kávézó tulajdonos, művészeti titkár, kiállítási gyártásvezető, válság...
Baji Anikó

Baji Anikó

Egészségügyben eltöltött éveim alatt mindig hiányoltam a hiteles tájékoztatás fogyasztható minőségét, ezért negyed évszázad kórházban eltöltött év után úgy döntöttem, hogy visszaülök az iskolapadba és valami teljesen mást tanulok. A kommunikáció és médiatudományok...