KORzó 2 – Számadó Éva

Műsorvezető: Számadó Éva „Nincs olyan, hogy öregedés, csak éretté válás és tudás.” Tudom sokunkban nem ez az első gondolat, amikor elérünk egy bizonyos kort. Bevallom, nekem sem ez volt! A kor nálam nem számít, mert az csak egy szám. Sokkal inkább fontos, hogyan...

9. Születésnap

2015 február. 2. napja. Megszólal a Rádió Bézs. Még idegen a fülnek, még senki nem tudja, mi is ez, de a csapat erős, a hallgatók kíváncsiak. És „szól a Rádió.” Ahol nem celebek, hanem hús-vér emberek beszélnek. Önhöz is. Hibákkal néha, de szívből, ésszel, nem...

Esti hírlap – Szűcs Gábor

Műsorvezető: Szűcs Gábor A sorozat olvasóitól előre elnézést kell kérjek, legalább két okból. Az egyik, hogy egy erősen szubjektív, mondhatni szerelmi vallomás következik, a másik pedig, hogy mindez elsősorban a már nem egészen fiatal korosztálynak szól. Hiszen az...

Kötéltánc – Liszkai Ágnes

Műsorvezető: Liszkai Ági Valami újba kezdünk, valami olyanba, amit még egyikünk sem csinált. Márton Andrással (színész, rendező, diplomata stb.) felmászunk a magasba és minden második hétfőn, 10.00-12.00 óra között kifeszített kötélen sétálunk végig. Nem futunk, nem...

Egy férfi és egy nő – Joshi Bharat

Műsorvezető: Joshi Bharat Hiszek benne hogy csak akkor létezik a férfi lét ha a női energiák körbe veszik a férfit..de milyen ez a női lét? A férfi agy képes e a nőt megérteni? Empátia, szeretet, szerelem vagy bármilyen egyéb érzet elég ehhez? Erre keresem a választ a...

KORzó – Matz-Molnár Kriszta és Számadó Éva

Műsorvezető: Matz-Molnár Kriszta és Számadó Éva Két nő, akik külön utakon jártak, két különböző világból érkeztek, és egyszer csak véletlen, vagy nem? Apropó.. vannak véletlenek, vagy hiszünk a sorsszerűségben? Lehet, hogy ezen mindig csak utólag gondolkodunk el. Két...