Zoltán Tamás

Még a Bródy Sándor utcában tanulhattam a rádiózás mesterségét. Valóban, ez a legjobb szó, hiszen igazi mesterek ültek akkoriban a mikrofonok, és a keverőpultok mögött.. Dolgoztam különböző napilapoknál, magazinoknál, kereskedelmi tévénél is; elleshettem fontos dolgokat.

Párhuzamosan tanultam pszichológiát, és egyre mélyebbre ástam magam a spirituális tanok világába is. Tanácsadóként számtalan problémával találkozom, munkám során a pszichológia és a spiritualitás eszközeit együtt használom. A Karma Kamra a szívem egyik fontos csücske. Ebben a műsorban szakértőkkel, és ismert művészekkel beszélgetek a világ fontos dolgairól. Célom az, hogy igazoljam: nem csak suttogva, és lila ködbe burkolózva lehet izgalmas, ezoterikus, vagy akár misztikus témákról csevegni.

2021-04-16 15 óra Velünk volt, velünk marad!

„Már életében halhatatlan volt” – írta Bayer Ilona munkatársam, barátom. És igaza van.

Kissrác voltam, amikor bámultam, ahogy Tordyval kézen fogva (társa volt akkor Géza) kifordult a kertből. Ugyan abban a házban laktunk. Tavasz volt. Mari rám, a kölökre kacsintott, majd egy puszit dobott. Én tudtam, éreztem, hogy az Istennő csókolt, márpedig az Istenek örökké vannak, valahol.

Sokat adott nekem, önnek, ennek az országnak.

Törőcsik Mari egy óriási körhintán ül már és nevet. Végre boldog. Integessünk neki és sajnáljuk magunkat!

Zoltán Tamás segítségével tisztelgünk.

2021-02-02 13 óra 2021.02.02. Kedd 13.00-14.00 – Zoltán Tamás – 6. Bézs születésnap

Ünnepi hangulat, emlékek, közös mosolyok.

A Rádió Bézs születésnapi műsor-áradatában, 2021.február 2. napján, 13:00 órától Zoltán Tamás lesz a mikrofon előtt. A ” vendég-kollégák” pedig Brüll Zsófia, Haagen Imre és Ungár Anikó.