Vitézek a Gutemberg-galaxisból avagy Firkászok mesélik – Frank Iván és Szűcs Gábor

Műsorvezető: Frank Iván és Szűcs Gábor

Időpont: hétfő 14:00 – 15:00 (” B ” páros hét), ismétlés: Kedd 02:00-03:00  (” B ” páros hét)

2025-09-01 14 óra 1986-ot írtunk. Az egypártrendszer működésén már hajszálrepedések mutatkoztak, de, hogy még volt ereje megtorolni, ha valamely médium neki nem tetsző dolgoknak adott hangot, azt az ebben az évben megjelenő két lap sorsa is bizonyítja. A Képes 7 című kép magazinról, és egy rendhagyó módon keletkezett ifjúsági lapról, a Stafétáról van szó. Az előbbit 1987-ben lefejezték, az utóbbit pedig egyszerűen kivonták a forgalomból, megszűntették. Hogy miért és hogy hogyan, na, ezt tudhatják meg az adásból. 

Firkászok, akik ezúttal szerkesztő műsorvezetők is: Szűcs Gábor a Képes 7 alapító főszerkesztő helyettese, és Frank Iván, a Staféta alapító főszerkesztő helyettese.

2025-08-18 13 óra ( A 2025.05.26-i adás ismétlése )

2025-08-04 13 óra Volt egyszer egy Kurír.

2. rész. Az első részben meséltünk a lap megszületéséről és indulásáról. Ezúttal a működéséről és a korabeli hatalom által való megszüntetéséről lesz szó. Mindkét történet bővelkedik izgalmakban, szóval van miről mesélni..

Firkászok, akik ezúttal szerkesztő műsorvezetők is: Szűcs Gábor (a Kurír alapító főszerkesztője) és Frank Iván, (a lap belföldi rovatának valamikori vezetője).

2025-07-21 13 óra Az 1990 július 2-án megjelenő Kurír a rendszerváltás meghatározó sajtóterméke volt. A magát baloldali liberálisnak meghatározó lap egy ideig naponta kétszer jelent meg, aztán a körülmények alakulása folytán az esti Kurír megszűnt, majd 1998-ban gazdasági okokra hivatkozva, amely okok valójában politikai indíttatásúak voltak, a kiadó Postabank megszüntette. Ebben az adásban a lap megszületéséről és indulásáról beszélgetünk.

Firkászok, akik ezúttal szerkesztő műsorvezetők is: Szűcs Gábor (a Kurír alapító főszerkesztője) és Frank Iván, (az induló lap belföldi rovatának vezetője).

2025-07-07 13 óra Két fontos név a média történetéből: Joseph Pulituzer és William Randolph Hearst. Két úr a 19. századból, akik, kihasználva a nyomdatechnika fejlődését és hogy egyre többen költöztek a városokba, olyan újságokat kezdtek kiadni, amelyeket nagy példányszámban tudtak eladni. Olyan lapokat, amik nem a tényközlésre, hanem a szórakoztatásra fókuszáltak, az érzelmekre hatottak, amelyekben fontos volt a vizualitás és lételemük a szenzáció. Vagyis megjelentek a bulvár lapok, amik ma is kaszálnak a médiapiacon. Erről is szó lesz az adásban.

Firkászok, akik ezúttal szerkesztő műsorvezetők is: Szűcs Gábor és Frank Iván.

2025-06-23 13 óra Most igazán megismerkedhet a kedves hallgató azzal, hogy mióta létezik a Gutenberg-galaxis, ki volt Gutenberg és bepillantást nyerhet a lapok nyomdai munkálatainak rejtelmeibe. De előtte még arról is mesélnek a firkászok, hogy mennyire fontosak a fotók, grafikák, karikatúrák a lapokban. Mindezeket persze odaillő sztorikkal fűszerezve.

Firkászok, akik ezúttal szerkesztő műsorvezetők is: Szűcs Gábor és Frank Iván.

2025-06-09 13 óra Hogyan készültek a lapok a Gutenberg-galaxis idején. Kedves hallgató, most megtudhatod, hogy annak idején sem volt fenékig tejfel az újságírók, szerkesztők élete, meg arról is hallhatsz, hogy bizony elég bonyolult szakma a lapkészítés. Végigkísérheted a kézirat útját a tervezéstől a nyomdába adásig. Persze jó néhány sztorival fűszerezve.

Firkászok, akik ezúttal szerkesztő műsorvezetők is: Szűcs Gábor és Frank Iván.

2025-05-26 13 óra Szocialista bulvár. Ugye furcsa? Pedig volt ilyen. A neve: Esti Hírlap. Utcán fogyott, általában úgy 300 ezer példányban, naponta. Délben már ott volt az újságosstandokon, de rikkancsok is árulták harsányan: Eeestiii a Hírlap. Zengett tőlük a pesti aluljáró. Aztán volt olyan is, hogy 500 ezer példányban kelt el. És 1956 december 24-én, karácsonyeste napján látta meg a napvilágot. Szóval erről lesz szó az adásban, na meg a forradalom sajtójáról.

Firkászok, akik ezúttal műsorvezető-szerkesztők is: Szűcs Gábor és Frank Iván.

2025-05-12 13 óra Ezúttal a ’70-es évekbeli pályakezdésükről mesélnek. Egyikőjük a pályára állt, és ott is maradt, másikjuk némi vargabetűt tett, de azért nem szakított választott hívatásával. Életkép és korkép az akkori időkből.

A két firkász, ezúttal szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Gábor és Frank Iván.

2025-04-28 13 óra Új műsor, félig új műsorvezetőkkel!

Címe: Vitézek a Gutemberg-galaxisból… Alcím is van: Firkászok mesélik.

És igen, mesélünk. A szakmánkról, a nyomtatott sajtóról. Az életről, a munkáról a szerkesztőségekben és a nyomdában. Két veterán, sokat megélt újságíró és szerkesztő kéthetente egy órában elvezeti a hallgatót előbb a Gutemberg-galaxis, majd az online sajtó sokszor rejtelmes világába. Mindezt a saját tapasztalataik, velük történt események, vidám és néha szomorú sztorik felhasználásával teszik. És, hogy mivel indulnak? Mi mással, mint a saját pályakezdésük történetével. Egyet elárulhatunk: egyikőjük sem a kötelezően kijelölt utat járták be.

A két firkász, ezúttal szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Gábor és Frank Iván.