Ha belegondolok, több mint 50 éve tulajdonképpen mást se csinálok, mint betűkkel bíbelődöm: újságot írok, vagy szerkesztek. Ez ügyben voltam slapaj és voltam főszerkesztő: kezdőként szekérderéknyi vörösbort hordtam fel a redakcióba a mindig szomjas fő- és almunkatársaknak, hogy aztán újságok tucatjaiért feleljek elnök-vezérigazgatóként. Ha nem bántom meg a többi lapomat, legkedvesebb gyerekeim a Képes7 és a Kurír voltak. És persze az Esti Hírlap, amely – Petőfi kollégával szólva – születésem helye…
Mert ha szerencsés vagy, akkor az életed során voltak olyan munkahelyeid, amelyek meghatározónak bizonyultak számodra. És ha nagyon szerencsés vagy, akkor akadt köztük legalább egy, amit soha el nem felejtesz. Ahol felnőttél, ahol megtanultál valamit, ahol befogadtak – ahol a családod várt, reggelente.
És én egy nagyon szerencsés ember vagyok, mert nekem volt egy ilyen.
Az Esti Hírlap.
E szerencse sodort a Rádió Bézs hullámhosszára is; remélem lesznek, akik velem együtt örömmel emlékeznek az első szocialista bulvárlap történeteire.
