Tizek – Varga Etele

Időpont: Szerda 20:00 – 21:00 (páros hét) ismétlések Péntek 09:00 – 10:00, Vasárnap 20:00 – 21:00 Műsorvezető: Varga Etele

2023-05-17 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listázás a Rádió Bézs műsorán.

“A Rádió Bézs és benne a Tízek nem politizál. Vagyis politizál, de nem úgy és nem annyira.

A tavaszi szezont lezáró dupla adásban ugyanakkor a szerkesztő-műsorvezető Varga Etele tesz egy kísérletet: meghívja a legendás Bézs alapító-főszerkesztő Fodor Jánost és olyan tárgyat határoz meg, amellyel bizonyosan a politikai horizont peremére sodródhatnak: érkezik a rendszerváltás utáni magyar média 10 legikonikusabb pillanata.

A téma mélysége és az emlegetett mezsgye miatt a megszokott egyvendéges diskurzust ezúttal egy triumvirátus eszmecseréje váltja föl: a műsorvezető és a rádió főszerkesztője mellett Gyuricza Péter író-újságíró, egyetemi oktató segít a jelenségek megértésében.

Következik tehát az eddigi talán legszuverénebb, legkendőzetlenebb, mégis legcivilizáltabb tízes lista ismertetésének első felvonása, médiatörténeti pillanatok tízediktől ötödik helyezettig.

Tartsanak velünk!”

2023-05-03 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listázás a Rádió Bézs műsorán.

Ha a Kedves hallgatók ezt az adást választották, az bizony azt jelenti, hogy az eddigi műsorok egészen felkeltették figyelmüket. Most viszont egy kicsit mást kapnak, mint az eddigiek során.

A mostani időszakban a műsorvezető nagy valószínűséggel vagy beteg, vagy költözködik, esetleg új munkahelyen igyekszik teljesíteni kötelességét, így nem érkezik sem új téma, sem szakasszisztencia, ellenben visszaköszön az eddigi műsorok legjava, egyfajta esszenciába sűrítve mindazt a szellemi zsinórmértéket, amit a Tízek hivatott képviselni.

Szóval következik az eddigi Tízek-adások 10 legütősebb pillanata – az eddigi műsorok legkiválóbb zenei betétjeivel kiegészítve.

Amennyiben szeretnék Önök is feleleveníteni a legfontosabb Tízek-momentumokat, vagy új hallgatóként kívánják megismerni mindazt a kulturális programot, amit a műsor igyekszik hordozni, tartsanak a szerkesztő-műsorvezető Varga Etelével!

2023-04-19 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listázás a Rádió Bézs műsorán.

A magyar néplélek megértéséhez vezető úton egyaránt fontos lépcsőfok volt társadalmi törésvonalaink elemzése és a nemzeti konszenzusainkról való diskurzus. A következő adásban a műsorvezető Varga Etele Stumpf Andrással, a Válasz Online újságírójával folytatja a közös identitásunk megismerésére tett kísérlet, mégpedig a magyarságtudatot formáló tíz legfontosabb személy bemutatásával.

2023-04-05 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listázás a Rádió Bézs műsorán.

Közel egy hónappal ezelőtt, a nemzetközi nőnap alkalmával a XXI. századi nőket érintő legfajsúlyosabb próbatételek kerültek fókuszba. Ott és akkor ígéret született arra, hogy nemsokára a férfiak kihívásai is sorra kerülnek.

A vállalásnak eleget téve az eheti adásban a műsorvezető Varga Etele Bedő Imrével, a Férfiak Klubja társadalmi szervezet alapítójával a XXI. századi férfi 10 legnagyobb dilemmáját veszi sorra.

2023-03-22 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

“Nem tudni, hogy a műsor lehet-e méltó örököse a Sznobjektívnek, de annyi biztos, hogy azt a kulturális mintát, amit abban a formátumban láthatott a közönség, tovább kell vinni.” Utóbbi mondat volt a kulcs, amikor a Tízek koncepciója megszületett.

Ezért is különleges alkalom a mai, hiszen az egykori TV műsor életre hívója érkezik a stúdióba. A társadalmi-kulturális témák listázásában hazánkban talán senki nincs olyan járatos, mint az eheti vendég, így született a döntés, miszerint most egy nagyívű, évezredeket átkaroló, történelmi lista kerül terítékre.

Szóval a műsorvezető Varga Etele ezúttal Puzsér Róberttel értekezik, méghozzá az emberiség történetének tíz sorsfordító pillanatáról.

2023-03-08 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

Március nyolcadika 1857. óta kiemelkedően fontos helyet foglal el a női lét történetében, ugyanis e napon New yorki munkásnők tízezrei vonultak fel azért, hogy magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követeljenek maguknak. Itt és ekkor kezdődött meg az emancipáció csírájának elültetése. Ugyan napjainkban inkább virágok, bonbonok és facebook-köszöntések emlékeztetnek a jeles napra, de a nők előtt álló legújabb kihívások talán még a százhatvanhat esztendővel ezelőttieknél is bonyolultabbá váltak.

Ezért is lesz a nőnapi Tízek-adás tárgya a XXI. századi nő tíz legnagyobb dilemmája. A nőiség legújabb kérdéseit Varga Etele ezúttal Kőváry Anett, újságíró-jógaoktató társaságában ismerteti.

2023-02-22 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

Folytatódik a diskurzus kontinensünk legnagyobb dilemmáiról. A műsorvezető Varga Etele ígéretének megfelelően tovább értekezik Kohán Mátyással, a Mandiner külpolitikai újságírójával, miközben bemutatja az öt legfontosabb javaslatot az Európai Unió megmentésének érdekében.

2023-02-08 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

A Tízek történetében először dupla rész következik, ugyanis az Európai Unió bírálatának témaköre olyannyira megosztó, nagyívű és provokatív, hogy egyetlen ötvenöt perces adás nem elegendő a részletekbe menő elemzéshez és a parázs viták lefolytatásához.

A mai és a két hét múlva esedékes adásban nem kisebb a vállalás, mint tíz olyan javaslat ismertetése, mely az Európai Unió megmentésére irányul. A műsorvezető Varga Etele ezúttal Kohán Mátyással, a Mandiner külpolitikai újságírójával ül mikrofon mögé, hogy megvitassák kontinensünk dilemmáit, Charles De Gaulle-tól Donald Trumpig, Washingtontól Vlagyivosztokig, az LMBT-szabályozástól a lettországi nem-állampolgárok abszurdumáig.

Tartsanak velük! Szóval a Tízekben Varga Etele Tompos Ádámmal, a Magyar Hang újságírójával hazánk 10 legmélyebb társadalmi törésvonalát ismerteti.

2023-01-25 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

Az eheti adás tárgyát televízióban elkövetett ízlésbűncselekmények képzik, így a szembesítés ezúttal két önkéntes rendőrre hárul. A rossz zsaru hírében álló, szokásosnál is kritikusabb műsorvezető, Varga Etele ezúttal a szakmája becsületét védeni kívánó jó zsaruval – civilben a Euronews hírolvasójaként tevékenykedő – Mátrai Annával a tíz leggyalázatosabb televíziós műfaj ismertetésére vállalkozik.

2023-01-11 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Elérkezett a 2023-as év első Tízek-adása, ahol Varga Etele ismételten listát állít.

A műsorban olyan, közösségünket szétválasztó társadalmi szakadékok kerülnek terítékre, melyekkel napról napra mindannyian szembesülünk, ha nyitott szemmel járjuk az országot. Alakjuk, mélységük, és az általuk okozott károk felméréséhez nem más nyújt segítő kezet, mint a hazai szocio-riport egyik legkiválóbb hazai művelője.

Szóval az eheti Tízekben Varga Etele Tompos Ádámmal, a Magyar Hang újságírójával hazánk 10 legmélyebb társadalmi törésvonalát ismerteti.

2022-12-26 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Elérkezett a 2022-es év utolsó Tízek-adása.

A szokásosan kritikus hangvételű műsorok után most elérkezett az elismerés ideje. Karácsony másnapjának estéjén a műsorvezető Varga Etele Stohl Lucával, az ATV híradósával tíz olyan hazai bulvárhírességről értekezik, akiken nem fog a celebség átka.

2022-12-12 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

A nyolcadik adásban a műsorvezető Varga Etele Bella Gabriella, médiaszakember társaságában a hír műfaj tíz legnagyobb buktatóját elemzi.

2022-11-28 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

A hetedik adásban a műsorvezető Varga Etele Skrabski Fruzsina filmrendező-újságíró segítségével a tíz legkárosabb nemzeti konszenzusunkat ismerteti.

2022-11-14 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

A hatodik adásban a műsorvezető Varga Etele egy, az eddigieknél is merészebb és megosztóbb témába veti bele magát: a 2000 utáni Magyarországon elkövetett tíz legnagyobb könnyűzenei merényletet veszi sorra Czutor Zoltán rockzenész, közéleti véleményformáló társaságában.

Figyelem! A műsorban olyan zenei részletek hangozhatnak el, melyek kizárólag oktatási célt szolgálnak, nem tükrözik a sem Rádió zenei profilját, sem a műsor szereplőinek ízlésvilágát.

2022-10-31 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

Az ötödik adásban a műsorvezető Varga Etele a Z-generáció előtt álló tíz legnagyobb kihívást veszi sorra Virág Sára újságíró társaságában.

2022-10-17 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

A negyedik adásban a műsorvezető Varga Etele Dévényi István, író-újságíróval értekezik a magyar vidék tíz legégetőbb problémájáról.
​​​​​​​Tartsanak velük hétfőn este 8 órától!

2022-10-03 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Folytatódik a tízes listák bemutatása a Rádió Bézs műsorán.

A harmadik adásban a műsorvezető Varga Etele sorra veszi a magyar oktatási rendszer tíz főbűnét Derdák Tibor iskolaigazgató, egykori országgyűlési képviselő társaságában.

2022-09-19 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Megérkezett a tízes lista műfaja a Rádió Bézs műsorára.

A második adásban a műsorvezető Varga Etele a közösségi média tíz legnagyobb veszélyéről beszélget Szalay Dániellel, a Média1 tulajdonos-főszerkesztőjével.

2022-09-05 20 óra Szuverén, kendőzetlen, mégis civilizált. Megérkezett a tízes lista műfaja a Rádió Bézs műsorára.

Az első adásban a műsorvezető Varga Etele a történelem 10 legnagyobb pénzromlását Kónya Mártonnal, a GVH munkatársával elemzi.