Marton Éva

1100 év magyar története, színes, érdekes leírások, a történelmi kutatások legújabb eredményei, különböző korok művészetének és kultúrájának képes és szöveges bemutatása. Ezzel foglalkozik Marton Éva könyvében, ami kétségtelenül érdekes, csakúgy, miként a szerzője. Marton Éva vérbeli rádiós, történelemtanár egy gimnáziumban.

A Rádió Bézsben érdekes kulturális beszélgetésekre számíthatunk, időről időre például Nyáry Krisztián lesz a vendége, s azt gondoljuk, nemcsak azt tudjuk meg, hogy szerettek ők, s kik voltak az igazi hősök, hanem tán azt is, hogy hogyan kéne mindenfajta hősiesség nélkül igaz, tiszta életet élni. Műsorának azt a címet is adhatnánk, hogy Hétköznapi hősök?

 

2021-02-02 17 óra Kedd 17.00-18.00 – Marton Éva – 6. Bézs születésnap

Gaál Ildi, Benda, Verebes, Vlasics – micsoda névsor!

Csapattársak – ők lesznek ma a vendégeim, én az övéké. Színházi emberek, újságírók, nyitottak és kíváncsiak, remek emberek.

Ázsiától a Benczúr utcáig kalandozunk, utazunk, beszélgetünk….én leginkább hallgatok, hallgatom őket. Velük és önökkel leszek délután öt órától hatig. Marton Éva

2020-12-24 16 óra Csütörtök – 16.00-17.00 – Rádió Bézs Karácsony – Marton Évával és Vlasics Saroltával

Mit jelent neked ez a szó, hogy karácsony?

Vlasics Sacinak egy régi gyerekkori emléket idéz, nekem a jelen szorongását, a ki mindenkit kell félteni. De legalább van kikért aggódni.
Kíváncsiak voltunk, mit jelent ugyanez a Bézseseknek.

Megannyi válasz, számos optika az én már nem szeretemtől a gyerekkor havas fényeit megidézőkig.

Mint a rongyszőnyeg, melyet ezer szálból szőttek. Tarka, pirossal, feketével, finom óarannyal, meg megannyi bézzsel. Ilyenek vagyunk: sokak és sokfélék.
Ám összeszőve erősek és elszakíthatatlanok.
Bézsesektől, Bézsesekről magunknak, Önöknek.

„Bolond dolog a holnapot várni,

élj kívül az időn, amennyire lehet.”

(Weöres Sándor Rongyszőnyeg)

2020-12-24 12 óra
2020-12-24 13 óra Csütörtök -12.00-14.00 – Fortepan Karácsony – Egyszervolt Karácsonyok – Marton Évával és Vlasics Saroltával

Két műsor, amelyik múltbeli karácsonyokról mesél képeslapok és fotók segítségével.

Az elsőben pár mondat, ami ráfért egy – egy képeslapra, olykor kicsit titokzatosan, néhány jókívánsággal, tiszteletteljes kézcsókkal a fentnevezett úrleánynak és persze szüleinek. Képeslapok beszélnek a múlt századról, most az ünnepek felől válogatva, ha egyáltalán a korszak eseményei engedték mi mindezt.
Sokkal személyesebben szól, amikor mindez fotókon jelenik meg. A műsor második része a Fortepán karácsonya magánemlékeket, magántörténeteket idéz, mégis mutatja a kort, csak kevésbé csillogóan, másféle szemszögből rajzolva.

Képeslapok és a Fortepan karácsonya.
Marton Éva és Vlasics Sarolta összeállítása.