Lila tinta – Színes percek Örkény szellemében
Új hang! Új nézőpont! Új hullám!
A műsorvezetők:
Szerényi Gábor: Grafikus, karikaturista, publicista, rádiós és televíziós személyiség, aki már nem kezdő abban a műfajban, amiről majd ezek az adások szólnak. Mert lesz ebben humor, kis csipkelődés, sokszor bizarr és szarkasztikus vélemény, mély és tanulságos beszélgetés, sok-sok, a témához illő zene, és mindez a szeretet és az emberség jegyében. Ahogy azt Örkénytől megtanulhattuk.
Frank Iván: Ő viszont kezdő műsorvezető. Hosszú élete során volt már totó-lottó ügyintéző, pedagógus, táborvezető, napilapos, hetilapos, folyóiratos újságíró gyakornok, újságíró, rovatvezető-szerkesztő, szerkesztőség vezető, főszerkesztő helyettes, főszerkesztő, mindez ugye a nyomtatott sajtóban, belekóstolt a könyvszerkesztésbe, írásba, televíziózásba, csak éppen a rádiózás maradt ki az életéből. Ugyan néhány éve szerkesztett már műsorokat, de vezetni – nos, azzal most próbálkozik. Legyenek elnézők vele.
2021-12-06 13 óra Elhunyt Kóbor János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, becenevén „Mecky”, az Omega alapító frontembere.
Rá emlékezünk ebben az órában..
2021-03-17 12 óra 2021. március 17. szerda
Az egy szál gitáros, szájharmonikás, a közéleti témákat megéneklő dalok szerzője, Dinnyés József meghalt.
Tehetséges, rendes ember volt.
Emlékezzünk rá a 2018 nyarán rögzített interjúval!
( A 2018.07.30-i adás ismétlése )
2021-02-02 14 óra 2021.02.02. Kedd 14.00-15.00 – Szerényi Gábor, Frank Iván – 6. Bézs születésnap
A Szerényi Gábor, Frank Iván alkotta műsorvezető-szerkesztő páros főszerkesztőnk, Fodor János megtisztelő felkérésére úgy döntött, hogy munkával ünnepli a Rádió Bézs 6. születésnapját. Legalábbis délután 2 órától egészen 3 óráig. Persze, nem egyedül, velünk lesznek kollégáink, név szerint: Gács János, Faragó Judit, Dandó Zolika, Horváth Attila. Meg reményeink szerint Önök, a hallgatók.