öt5mama

öt5mama

Nem celebek. Nem ex-celebek. Nem modellek, nem szépségkirálynők, de még csak influenszerek sem. Barátok sem, bár azok még lehetnek. Néhányan nem is találkoztak ezelőtt. Tanácsot is csak elvétve osztogatnak. Viszont ötféleképp gondolkodnak, ötféle helyzetben vannak, és...
Hajdú Steve

Hajdú Steve

71-ben születtem, de a 20-as években szerettem volna! Januári vagyok, talán ezért bírom a hideget. Nem ünneplem a névnapomat, mert a karácsony elmossa! Negyven vagyok, de nem szeretnék húsz lenni!Húszévesen  Negyven szerettem volna lenni! Falusi voltam, de a városba...
Nemlaha György

Nemlaha György

Nagyváradról indultam, Kolozsváron végeztem az egyetemi tanulmányaim, majd pár év újságíróskodás után Budapesten kötöttem ki, ahol ugyanezt a mesterséget folytattam. Közben a Magyar Rádiónak készítettem szórakoztató műsorokat, amíg az a bizonyos régi rádió meg nem...
Kormos Anett

Kormos Anett

Kormos Anett vagyok. Az írók szerint humorista, a humoristák szerint író, a férjem szerint feleség, a gyerekeim szerint anya, a gyerekorvosunk szerint meg munkanélküli. Annyi bélyeg tapadt rám az életem során, hogy alig látszom ki alóluk. De azért kilátszom. Például...
Magyar Attila

Magyar Attila

Számomra a kételkedés nem gyengeség, hanem bátorság. Az alkotás pedig küldetés.Ahogy a dal mondja, átutazók vagyunk a földön, vendégek egy pár körre a nap körül. A színház és az élet is az “itt és most” helyszíne. 12 éves korom óta vagyok színpadon. Már...
Kertész Éva

Kertész Éva

Szokták mondani: az alma nem esik messze a fájától. Persze erről az “alma” sokáig nem akar(t) tudni. Az élet mégis úgy hozta, hogy az újságírás kifürkészhetetlen útjain a legizgalmasabb és leghasznosabb területet az egészségügyben találtam meg. Így értem...