II. Lengyelfi Miklós

Lengyelfi Miklós vagyok. Az elmúlt 40 évben a hangommal igyekeztem érvényesülni a könnyűzenei iparban. Mindenki megnyugtatására mondom: nem az énekhangommal, hanem az elektromos bőgőm és basszusgitárom hangjával. Ez irányú tevékenységem leginkább a KFT zenekar révén lett ismert, amelynek alakulása óta tagja vagyok, de pályám során számos ismert hazai előadóval muzsikáltam együtt.

Zenehallgatás terén nem vagyok stílusfüggő, igyekszem bármelyfajta zenében megtalálni azt, ami számomra örömet okoz. Többnyire meg is lelem, így aztán zenei mindenevőnek mondanám magam, bár természetesen nekem is van „irányultságom”, sőt számos előadó esetében az elfogultság sem áll távol tőlem.

Az általam kínált összeállítások dalai mindig valamilyen, de esetenként más szálon kapcsolódnak egymáshoz és többnyire nem a slágerlisták éléről valók, frissnek sem feltétlenül mondhatók. Azonban izgalmasak, elmélyültek, karakteresek, zenei élvezetet nyújtanak…

Tessék!