Hajdú Steve

Hajdú Steve

71-ben születtem, de a 20-as években szerettem volna! Januári vagyok, talán ezért bírom a hideget. Nem ünneplem a névnapomat, mert a karácsony elmossa! Negyven vagyok, de nem szeretnék húsz lenni!Húszévesen  Negyven szerettem volna lenni! Falusi voltam, de a városba...
Nemlaha György

Nemlaha György

Nagyváradról indultam, Kolozsváron végeztem az egyetemi tanulmányaim, majd pár év újságíróskodás után Budapesten kötöttem ki, ahol ugyanezt a mesterséget folytattam. Közben a Magyar Rádiónak készítettem szórakoztató műsorokat, amíg az a bizonyos régi rádió meg nem...
Békési Tímea

Békési Tímea

A felépülés útjai – függőségekről másképpen„A probléma nem a drog, hanem az ember.”- Dr. Bayer István professzor (1923-2016)Arra hívjuk a kedves hallgatókat, hogy nézzünk be együtt a stigma mögé, hogy feltárulhasson előttünk egy, mindannyiunkhoz nagyon is közeli...
Korcsmáros György

Korcsmáros György

Színészként Várkonyi Zoltán, rendezőként Zsámbéki Gábor osztályában végeztem a Színművészeti Főiskolát. Voltam a Víg-, majd a Madách Színház tagja, főrendezője lettem az Arany János, aztán a Rockszínháznak, tagozatvezetője voltam a Szegedi Nemzetinek. 15 évig a Győri...
Kormos Anett

Kormos Anett

Kormos Anett vagyok. Az írók szerint humorista, a humoristák szerint író, a férjem szerint feleség, a gyerekeim szerint anya, a gyerekorvosunk szerint meg munkanélküli. Annyi bélyeg tapadt rám az életem során, hogy alig látszom ki alóluk. De azért kilátszom. Például...