Rangos Katalin

” A félreértések elkerülése végett, ennek nincs köze a Jégbüféhez, ez egy fantázianév – mondta Rangos Katalin. Én persze nagyon szerettem az egykori Felszabadulás téren a Jégbüfét, mert nagyon finom illatok áradtak a buszmegálló felé. Ám mint mondtam, a műsoromnak ehhez nem lesz köze, …A Heti Jégbüfé foglalkozik majd politikával, közélettel, művészettel, tudománnyal és mindenfélével is. A műsorba inkább politikusokat hívok majd meg, nem pedig elemzőket. Én sokáig voltam hírújságíró, még van bennem egy illúzió, hogy azzal beszélgethetek, akitől a hír származik, származhat.” ( Origo)

Jégbüfé a Rádió Bézsben is. A Heti TV-ben elhangzott beszélgetések válogatott, szerkesztett változata – engedéllyel – nálunk is hallható.