Markovits Ferenc

Nagyjából tíz évesen eldöntöttem, hogy rádiós – tévés szeretnék lenni, semmi egyéb nem érdekelt. Naprakészen ismertem az összes rádió- és televízió készüléket, az autókat és a repülőgépeket is. Az iskolarádió és az iskolaújság oszlopos tagjaként még Koncz Zsuzsát is meginterjúvoltam. Érettségi után egy hónappal már az MTV Szabadság téri székházában világosítottam a stúdiókban és a híradónál, majd rendezőasszisztens lettem. Saját kisfilmeket is készíthettem, nagyon büszke voltam arra, hogy a KISZ Kísérleti Filmstúdióban két olyan filmet is forgattam, melyek – rendezői diploma nélkül –  adásba kerültek.

Öt év alatt rájöttem, hogy a „képkeretezők” sokszor felszínes, nagyképű világánál jobban vonz a rádió intimebb, elmélyültebb légköre. 1977-től egészen 2015-ig a Bródy Sándor utcai stúdiókban dolgoztam. Magyar – népművelés szakos tanári diplomámat munka mellett szereztem meg. Rendező-asszisztens, riporter, szerkesztő – rendező, végül középvezető lettem. Hang – és mese játékokat, gyerek, dokumentum és riport műsorokat készítettem, összesen huszonhét szakmai díjat kaptam, sok hivatalos külföldi úton, fesztiválon voltam.

Két éve fejeztem be a Hallgatni Aranyt! – című weboldal készítését. Kilencven vezető színészünkkel több mint kétszáz Arany verset, levelet rögzítettem. http://www.hallgatniaranyt.hu/