Beszélgetések az életünk negyedik negyedéről, az utolsó szakaszról. Az öregedésről, az elmúlásról. Közismert, szeretett emberek beszélnek arról, amiről nem szoktak. A félelmeikről, az öregedésről, az elmúlásról, a halálról. Nem úgy általában, hanem nagyon is személyesen, tabuk nélkül, olykor kíméletlenül. Azok szólnak, akikre érdemes és lehet figyelni.
Kezdet és vég. Sírás az első levegővételkor, könnyek az utolsó után, közben meg rohanás. Meg ráncok, meg mellőzések, meg betegségek. És az út vége felé tán félelmek. Ezekről már nem beszélünk. Vagy csak ritkán. Most megpróbáljuk.
Hetente egy interjú egy olyan emberrel, akire érdemes és lehet figyelni. Hetente egy beszélgetés arról, ami mindenkit elér, előbb vagy utóbb.
Akinek a szemébe néztem: – A sorozat 31 résztvevője.
Műsorunkat, a Negyedik Negyedet, az Eisberg támogatta.
A műsort Asbót Kristóf és Fodor János készítette 2021 nyarán.
2023-03-30 20 óra Meghalt a Ragályi Elemér.
Leírva egy tőmondat. Egy név, egy szó és egy névelő. Ennyi.
Annyira fáj. Máris hiány.
Meddig él egy ember? Volt talán az első filmjének címe, ahol operatőrként alkotott. Felsorolni is képtelenség valamennyi munkáját. Filmjei számos nemzetközi díjat nyertek, közöttük Oscar díjat, és Emmyt is.
Elemér meghalt. Majdnem azt mondtam, Ragályi Elemér nincs többé. De van! Itt van nekünk a szellemisége, a tisztessége, a bátorsága, az elhivatottsága, ő maga. Én meg fogom ünnepelni –magamban – a születésnapját április 18-án. Nyolcvanhárom lesz.
Wikipédia, részlet:
Ragályi Elemér (Rákosliget, 1939. április 18. – ?, 2023. március 30.) Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr. Filmjei számos nemzetközi díjat nyertek, közöttük Oscar-díjat, Emmy-díjat
1957-től a Mafilmnél világosító, laboráns, segédoperatőr és felvételvezető volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban és Európában. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban szerzett operatőri diplomát. Az ún. „Illés-iskola” egyik stílusteremtő alakja, kézi kamera-kezelése és világítástechnikája a hetvenes években tette ismertté. Zolnay Pál, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Elek Judit állandó alkotótársa, de sokat dolgozott Rózsa Jánossal, Grunwalsky Ferenccel, András Ferenccel, Gazdag Gyulával, Kovács Andrással, Révész Györggyel, Szomjas Györggyel is.
Filmjei számos díjat nyertek, közöttük Oscar-díjat, Emmy-díjat és ACE-díjat is. A Magyar Filmszemlén hatszor ítélték neki a Legjobb operatőr díját, ezen kívül Balázs Béla-díjas (1974), érdemes és kiváló művész (1985), egyben Kossuth-díjas (1991) is. 1982 és 1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított. 1990-ben megkapta a Cable ACE-t, (az Amerikai Operatőrök Szövetségének televíziós díja) Legjobb Operatőr díját a „The Josephine Baker Story” című HBO produkcióért. Jelölték még az ACE díjára a „Max and Helen” és a „Red King, White King” című munkájáért. Az Emmy-díj nyertes Raszputyin című filmnek is ő volt az operatőre, és az A gyilkosok köztünk vannak (Murderers Among us: The Simon Wiesenthal Story) című film fényképezéséért egy másik ACE-díjjal jutalmazták. 2008. szeptember 25. és október 5. között nemzetközi filmfesztivált rendeztek Reykjavíkban (Izland). Az esemény fődíjáért, az Arany Lunda díjért Ragályi Elemér Nincs kegyelem című filmje is indult.
(2021-10-01 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János)
( A 2021.10.01-i adás ismétlése )
Beharangozó:
https://www.youtube.com/watch?v=ZUEuz0_MsJE&t=54s
- rész: Összefoglaló – https://www.youtube.com/watch?v=ZUEuz0_MsJE&t=54s
A beszélgetések:
2022-04-08 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Koltai Róbert
2022-04-01 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Hegedűs D. Géza
2022-03-25 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Ujlaki Dénes
2022-03-18 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Levente Péter
2022-03-11 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Márton András
2022-03-04 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Forgács Gábor
2022-02-25 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Bornai Tibor
2022-02-18 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Szabó István
2022-02-11 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Baranyi Ferenc
2022-02-04 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Verebes István
2022-01-28 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Ungár Anikó
2022-01-21 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Beregi Péter
2022-01-14 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Iványi Gábor
2022-01-07 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Csányi Vilmos
2021-12-31 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Harkányi Endre
2021-12-24 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Mérő László
2021-12-17 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Réz András
2021-12-10 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Gáti Oszkár
2021-12-03 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Béres Ilona
2021-11-26 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Szilágyi János
2021-11-19 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Horvát János
2021-11-12 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Molnár Piroska
2021-11-05 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Jordán Tamás
2021-10-29 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Juhász Árpád
2021-10-22 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Keleti Éva
Tán az első interjú volt.
Igen, Keleti Évához mentem elsőként, hogy az utolsó negyedről többet tudjak. És csak ámultam. Csodálatos múlt, megható jelen, tökéletes szellemi és érzelmi frissesség.
Leterített. Akkor ott azt a bölcs asszonyt nem lehetett nem szeretni. Ha csak egy kicsit is megmutathatok belőle, már megérte.
Augusztus 18. napján volt a 90. születés napja. Jó, hogy itt van velünk. Nagyon jó.
Akinek a szemébe néztem: – Keleti Éva.
- rész: Szinetár Miklós
Még nyár volt! Szinetár Miklós tanár úr otthonában fogadott. Friss volt és szellemes, kedves és bölcs. Az Isteneknél elidőztünk egy kicsit, mert a mi volt előtte és mi lesz utána, a sok Isten nélkül mégsem biztos, hogy lehetséges.
Amúgy, a beszélgetésünk is isteni volt. Hallgassák meg, sőt, nézhetik is a honlapunkon!
2021-10-08 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Pogány Judit
2021-10-01 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Ragályi Elemér
2021-09-24 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Sándor Pál
2021-09-17 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Tordai Teri
2021-09-10 13 óra Más sáv – NEGYEDIK NEGYED – Fodor János
- rész: Vitray Tamás