Je t’aime, francia zenék – Liszkai Ágnes

Időpont: csütörtök 19:00 – 20:00, ismétlés szombat 09:00 – 10:00

Műsorvezető: Liszkai Ágnes

Hallgassuk sanzont, ezt a valóban igazi francia műfajt, és legismertebb előadóját Edith Piafot! Vagy Aznavour, Bécaud, Leo Ferré, vagy épp Zaz? Csodálatosan gazdag a francia zene. Ebben a műsorban a főszereplők a francia előadók és Liszkai Ágnes Párizsa. Ha álmodozni vágynak, tartsanak vele.

2022-06-23 19 óra Francoise Hardy dalait válogattam, hallgattam, szerettem. Kész lett, majd az egész dokumentumot bezártam… és nem mentettem el. Mon dieu! Igen, az egész elveszett. Így aztán beülök a stúdióba és emlékből hipp-hopp újratervezek. Meghallgatják mi lesz belőle?

( A 2021.05.17-i adás ismétlése )

2022-06-16 19 óra Elindultunk az izgalmas, romantikus, kultúrálisan és történelmileg is gazdag Loire völgyébe, ahol az olasz, a francia és a flamand kultúra összeérésének különleges, sokszínű és mégis egységes területét ismerhettük meg. De sajnos, idő hiányában, csak néhány nagyobb, ismertebb kastélyt fedezhettünk fel, ezért az az elvetemült ötletem támadt, hogy még barangoljunk kicsit ott, nézzük meg a kisebb, de csöppet sem kevésbé különleges területeket, városokat, kastélyokat.
Ismét Franciaország, francia zene, és a Loire völgye.
Je t’aime, moi non plus, kalandozás, zene, érzelem. Tartsanak velem most is. Szép helyre kalandozunk ismét.

2022-06-02 19 óra George Brassens. Bajusz, gitár, pipa. Először arra gondoltam, csak ennyit írok, hiszen ez a néhány szó mindent elmond róla. No de hátha van olyan botor lélek, aki még nem találkozott a franciák egyik legemblematikusabb énekesével! Ha azt mondom francia sanzon, akkor Brassens. Maga írta a verseket a dalokhoz, természetesen a zenét is és egy szál gitárral kiállt a pódiumra, anélkül, hogy köszöntötte volna a közönséget. Versei, szarkasztikusak, polgárpukkasztók, humorosak és forradalmiak. Imádnivaló! Pont amilyennek egy francia zenei műsornak lenni kell. „Je t’aime, moi non plus” Liszkai Ágival, 19 órától.

2022-05-19 19 óra Lányos arcával, hatalmas fekete hajával és rezgő hangjával Julien Clerc egy igazi „chanteur Parisien”, azaz párizsi énekes. Egészen fiatalon kerültek dalai a sikerlisták élére és a hetvenes években már rendszeresen ő bűvölte el hangjával a rádióállomások (nem csak) női hallgatóit.

Ma ismét sikeres, rövid őszes haja van és újra álmodozásra készteti- ezúttal – az idősebb korosztályt.

Arra gondoltam bemutatom, miközben a párizsi lakásunk konyhájába képzelem magam, amint rádiót hallgatok és órákon át bámulom a háztetőket. Utazzunk együtt térben és időben, ha másképp nem megy, a dalok segítségével. Je t’aime, moi non plus, csütörtökön, 19 órakor, mert akkor is lehet.

( A 2021.03.08-i adás ismétlése )

2022-05-05 19 óra A – döbbenetes – már négy éve, először hétről-hétre, majd kéthetente készülő, „Je t’aime, moi non plus” francia zenei műsort kicsit mindig az jellemezte, hogy nem vagyok ott. Nem járom közben Párizs utcáit, nem ültem egy Provence-i kávéház teraszán, nem ettem moule kagylót a normandiai tengerparton. Nem voltam OTT jelen, csak ITT, a stúdióban.

Aztán azt a feladatot kaptam, hogy legyek úgy itt, hogy közben nem vagyok. Vagyis se itt, se ott.

Megpróbáltam.

Hogy sikerült-e, nem tudom. De egészen biztos vagyok benne, hogy a zenékben – amennyiben egy kicsit is szeretik a francia zenei kínálatot – nem fognak csalódni. Tartsanak velem, aki nem vagyok ott, de azért igyekszem fogni a kezüket.

19 órakor, Je t’aime, moi non plus, Liszkai Ágival.

2022-04-21 19 óra Csütörtökön, 19 órakor, túl a vacsorán, a nyári program tervezéséhez nyújtok segítséget. De ha nem tud, vagy nem szeretne messzire menni, akkor engedje, hogy elrepítsem a francia – és ezúttal breton – zene segítségével erre a csodás vidékre, Bretagne-ba.

Élvezzük együtt frissítő és élénkítő levegőjét. Fedezzük fel a vidék partszakaszait, szikláit, mezőit vagy középkori városait. Merüljünk el varázsos történelmében, kultúrájában. Töltsünk el egy estét egy helyi kocsmában csupán a baráti hangulat végett. De legfőképp lazuljunk el és kapcsolódjunk ki…

Je t’aime, moi non plus, Liszkai Ágival.

2022-04-07 19 óra Je t’aime, moi non plus. A mondat első felét mindenki érti, hiszen talán épp az igazi, első szerelem idején már megtanuljuk a világ legszebb nyelvén, az emberiség legszebb szavát: Szeretlek. Én feltételezem, hogy szeretnek, ezért kicsit tovább gondolva azt mondom: Én (sem), azaz én is szeret(l)ek, legyen ez egy ember, egy macska, egy croissant, egy kávé, a párizsi metró, a Szajna part, egy pohár vörösbor…. vagy a francia chanson (sanzon).

15 órától Liszkai Ági francia zenei válogatása, mert szeretem.

( A 2021.02.22-i adás ismétlése )

2022-03-24 19 óra Pár napja, egy este, kedves barátokkal találkoztam egy kis borozóban, itt Budapesten. Otthonos hely, a „korcsmáros” János közvetlen barátságos, a borok finomak, a házi hidegtál mindent visz.

Velem ellentétben – aki csak néhanapján látogatok el ide – van egy francia társaság, akik gyakrabban töltik ott az estéket. Ettől mindjárt barátságos ’bar au vin” hangulat van…

De elkalandoztam….szóval a minap ők is ott voltak, ezúttal nagyobb számmal, mert mint megtudtam, éppen a 6 nemzet tornája rögbimeccset közvetítette valamelyik adó. Kivetítőt hoztak és borozgattak és bármelyik angol vagy német futballrajongó tábort lenyomták volna. De közben odaültek, elmagyarázták a szabályokat – eszelős – és még néhány francia bor különlegességét is megbeszéltük. Természetesen a francia csapat nyert (Wales ellen).

Mostanában olyan ritkán adódik, hogy ismeretlen emberek egymásra tudnak mosolyogni, hogy együtt tudnak örülni, hogy nem szidnak senkit (na jó a bírókat néha)…. Ez jut most eszembe, amikor az este 19 órától hallható Je t’aime, moi non plus francia zenei műsort szeretném a figyelmükbe ajánlani. Egy kis francophil érzés, egy kis francia bor, egy kis francia zene.

2022-03-10 19 óra Legutóbb ezt írtam írtam nektek:

Utazni jó. Franciaországba utazni nagyon jó. Velem Franciaországba utazni még jobb. Velem Franciaországba, Normandiába utazni élmény. Velem Franciaországba utazni, Normandiába, miközben francia zenét hallgatunk, na az a lehető legjobb dolog, amit 19 órakor megtehettek. Ugye van kedvetek velem tartani…

Akkor, abban a műsorban megígértem, hogy folytatjuk az utazást, hiszen még annyi minden látnivaló, csodálni való, élvezni való van az európai kontinens ezen északi vidékén.

Je t’aime, moi non plus… hát persze, hogy én is szeretlek. On y va?

2022-02-24 19 óra Fehér, vállig érő haja pókháló-szerűen fonja be a fejét. Meleg tekintetéből sugárzik a lendület és a bizonytalanság, a magabiztosság és szégyenlősség, a forradalmiság (anarchia) és a szelídség. A francia sanzon egyik nagy doyen-je. Méltatlanul kevés dalát hallhatták eddig a műsoromban.

Leo Ferré élete és persze dalai voltak a Je t’aime, moi non plus műsorában. Zeneileg talán ő a legképzettebb a régi nagyok között. Úttörője a versek megzenésítésének Franciaországban. Talán ezért is áll közel hozzám.

Behízelgő dallamok, meleg, magával ragadó hang és én, aki – remélem – hasonló meleg hangon mesélek az életéről, munkásságáról, dalairól.

( A 2021.02.08-i adás ismétlése )

2022-02-10 19 óra Utazni jó. Franciaországba utazni nagyon jó. Velem Franciaországba utazni még jobb. Velem Franciaországba, Normandiába utazni élmény. Velem Franciaországba utazni, Normandiába, miközben francia zenét hallgatunk, na az a lehető legjobb dolog, amit csütörtök este 19 órakor megtehettek. Ugye van kedvetek velem tartani…

Je t’aime, moi non plus… hát persze, hogy én is szeretlek. On y va?

2022-01-27 19 óra Párizs az télen is Párizs, még ha szürke is az ég és csontig hatol a szitáló eső. A párizsiak már megszokták, hogy esőben is gyalogolnak, nem ritka, hogy zokniban (és cipőben természetesen), harisnya nélkül… bírják a klímát. Legyünk mi is parisien/parisienne (párizsi férfiak vagy nők) és sétáljunk el a Trocadero szökőkútjaihoz. Talán innen lehet legjobban megcsodálni a Tour Eiffelt, még éppen olyan távolságról, hogy ne éreznénk úgy, hogy agyon nyom. De nem akarom elkerülni, megnézzük azt is, mégis nehezen érünk át a Bir Hakeim hídon. Mert a híd egy történetet mesél. Legyetek pontosak, 19 órakor találkozunk, hogy együtt tegyük meg ezt a sétát. Je t’aime, moi non plus, ami ezúttal kicsit több, mint egy francia zene műsor. On y va? Megyünk?

( A 2020.10.19-i adás ismétlése)

2022-01-13 19 óra Ilyenkor télvíz idején – legalábbis én így vagyok vele – már a tavaszt várom, de mindenképpen álmodozom meleg, napsütéses helyekről. És bár télen Provence sem az igazi pezsgő hangulatát mutatja, mégis számomra a napfényt, a fűszerek illatát, a kabócák énekét, az eleven színeket, a folyók, a hegyvidék, és nem utolsósorban a tenger szépséges látványát jelenti. Ráadásul Provence az a vidék, ahol fiatal koromban is, és már felnőtt fejjel is izgalmas, kalandos időket éltem meg. Ezt próbálom 19 órától (ismétlés szombaton reggel 9-kor) egy órába sűrítve átadni Önöknek. Természetesen a főszereplő, mint mindig, most is a francia zene. Ha álmodozni vágynak, tartsanak velem.

2021-12-30 19 óra Az elmúlt 10 nap tökéletes amnéziát okozott, már ami az idő, a napok múlását illeti. Kiesett a munka szempontjából ez az időszak, élvezkedtem külhonból előkerült gyerekeim, unokám látványában. Hiába na, az örömteli idő gyorsan telik. Most elmentek és én döbbenten vettem észre, hogy Önök – remélem – alig várják az este 18 órát, hogy eltöltsenek egy röpke órát velem és a francia zenével. Semmiképpen sem szeretném ha csalódnának, így választottam egy olyan műsort, amit először 2020 november 30-án hallhattak, amikor semmivel sem volt kellemesebb idő, mint holnap, december 30-án, az év utolsó Je t’aime, moi non plus műsorának időpontjában. Ezt írtam akkor:

Ha ön sem tesz mást, mint kapkodja a fejét, és nap mint nap arra gondol, hogy ennél rosszabb már nem lehet, kapcsolja be, hallgassa meg, engedje el, felejtse el, lazuljon el, szeressen, álmodjon, sőt álmodozzon. Figyelje meg, milyen, amikor nem kell valamit csinálni, amikor nem kell állást foglalni, vitatkozni, igazat megvédeni. Csak lenni…amolyan franciásan.

Je t’aime, moi non plus francia zenei válogatás 18 órakor, Liszkai Ágival.

( A 2020.11.30-i adás ismétlése )

2021-12-24 08 óra  Péntek – 08.00-09.00 – Je t’aime, moi non plus – Liszkai Ágnessel

Úgy tűnik az idei karácsony is esőben, szürkeségben fog telni. Mit szólnának hozzá, ha ebben a nyavalygós időben segítenék az ünnepre hangolódni, francia karácsonyi dalokkal?

Tudták, hogy a franciáknál a Mikulás december 24-én jön és ekkor kell a csizmákat az ablakba tenni? Hogy aznap este gyakran étteremben vacsoráznak a családok. Majd az éjféli mise után következik az ünnepi vacsora… vagy reggeli…ki minek gondolja.

A hagyomány szerint mise után halászok hallal teli kosarat helyeznek az oltár elé, ezzel tisztelegve Jézus előtt.

Az ajándékokat is csak szigorúan éjfél után lehet kibontani, amiket a Télapó (Père Noël) csempész a lakásba. Alapvetően a franciák imádják azokat az ünnepeket, amelyek során hosszan lehet enni, és a karácsony pontosan ilyen. Náluk a hivatalos ünnep december 25-e, ekkor van az igazi ünnepi ebéd, melynek fogásai a következők: előétel, főétel, sajt, desszert, bor, majd kávé.

Az előétel rendszerint füstölt lazac, libamájpástétom vagy kagyló. Fő fogásként szárnyast fogyasztanak, gesztenyével töltött csirke, pulyka, vagy liba kerül felszolgálásra. Nem hiányozhat a sajt, melyet végül a desszert követ. Az édesség szinte mindig egy kávés-csokoládés krémmel töltött piskótatekercs, melyet fatörzsnek álcáznak. Ez a Bûche de Noël.

Franciaországban nem minden család állít karácsonyfát az otthonában. Ennek leginkább Elzászban – a karácsonyfa hazájában – van hagyománya. Itt sokkal hamarabb felállítják a fát, mint mi magyarok, viszont vízkeresztkor szigorúan le is bontják. És persze étellel búcsúznak a karácsonytól is. Január 6-án a pékségekben megjelenik a Galette des Rois, azaz a királyok kalácsa. A keresztények ekkor a három királyok Jézusnál tett látogatását ünneplik. A leveles tésztájú mandulás – isteni amúgy, én nagyon szeretem – süteménybe porcelán figurát sütnek, melynek szerencsés megtalálója papírkoronát kap (ezt a süteményhez adják) és hivatalos királlyá koronázzák.

Természetesen amikor kint éltem Párizsban, a mi családunk nem a francia hagyományokat követte. Mi bizony 24-én este ajándékoztuk meg egymást és az ünnepi vacsora is aznap este volt….meg másnap délben…meg másnap este….meg utána következő napon délben … és este….kicsit átcsúszva a már nem hivatalos “két ünnep közötti” időszakba is.

Várja Önöket Liszkai Ági, kezdődjön a napjuk francia karácsonyi dalokkal, reggel (hajnali?) 8 órakor. Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.

( A 2019.12.16-i adás ismétlése )

2021-12-16 19 óra Nyakunkon a karácsony! Ki ne érezné magát elveszve a feladatok között, mert úgy érzi még ezer dologgal el kell készülni, még ajándékot kell venni, mert a nagynéni Pistikéjéről megfeledkeztünk… és még meg kell sütni a karácsonyi süteményeket is…

Megkönnyítem a dolgukat (vagy éppen bonyolítom), mert a mai műsorban a franciák hagyományos süteményreceptjeit osztom meg Önökkel.

Javaslom, készítsenek elő papírt, ceruzát, hogy pontosan követni tudják, hogy készül egy remek Buche de Noel (az e-betűre dukálna két pont, de nem találok ilyet…), az isteni habkönnyű jégkrémtorta, vagy a jól ismert Madeleine és az én kedvencem, a Creme au Caramel. Meg még ami belefér egy műsorba, amiben azért a lényeg mégiscsak a zene lesz.

Ha buzog Önökben a sütési vágy, vagy ha csak francia zenére vágynak, üljenek le a rádió (internetes természetesen), a számítógép vagy a telefonjuk mellé, 19 órakor, és hallgassák a francia sanzonokat (chanson) és persze készüljenek fel, hogy a műsor után szeretnének majd minden finomságot felfalni a hűtőszekrényből.

2021-12-02 19 óra Ma este, ebben a nyálas, hideg esős, sötét időben szerintem nem sok jobb dolog van, mint lágy francia zene mellett elővenni a szép emlékeket Párizsról, Franciaországról, egy friss bagettről, egy büdös sajtról, egy pohár vörösborról. (Írhattam volna abszintot is, mint az egyik nemzeti italt, de én magam nem annyira szeretem. Ellentétben Fülig Jimmy-vel és több másik idegenlégióssal, avagy háborús veteránnal.)

Maradjunk a pohár vörösbornál és az emlékeknél. Olyannyira, hogy bizony jó pár régebbi dallamot is beleszerkesztettem a ma 19 órakor kezdődő Je t’aime, moi non plus műsorba. Várom Önöket, bár én ezúttal a borivásban nem tartok Önökkel, hiszen élőben jelentkezem (hosszú idő óta előszőr) a stúdióból.

2021-11-18 19 óra Je t’aime, moi non plus. A mondat első felét mindenki érti, hiszen talán épp az igazi, első szerelem idején már megtanuljuk a világ legszebb nyelvén, az emberiség legszebb szavát: Szeretlek. Én feltételezem, hogy szeretnek, ezért kicsit tovább gondolva azt mondom: Én (sem), azaz én is szeret(l)ek, legyen ez egy ember, egy macska, egy croissant, egy kávé, a párizsi metró, a Szajna part, egy pohár vörösbor…. vagy a francia chanson (sanzon).

15 órától Liszkai Ági francia zenei válogatása, mert szeretem.

2021-11-04 19 óra Ha azt mondanám, hogy szeretném bemutatni Isabelle Geffroy új albumát, nagy valószínűséggel kevesen kapnák fel a fejüket. De ha azt írom, hogy négy év kihagyás után, október 22-én jelent meg Zaz 5. – új zenei albuma – az ISA, feltehetően mindenki legalább annyira izgatottan várja majd csütörtök este a Je t’aime, moi non plus francia zenei műsort, mint amilyen izgalommal hallgattam én is először a dalokat.

Az album a korlátozások, a pandémia alatt született, 13 új dal, amit az önelemzés és szerelem kettőse motivált.

A 41 éves énekesnő – épp úgy, ahogy oly sokan – a bezártság idején önvizsgálatot tartott, mi fontos az életben, milyen lesz a jövőnk, mit várhatunk egy szerelemtől… ennek az időszaknak a termése ez a lemez, amit szeretnék megmutatni Önöknek. Hallgassák Zaz-t, nem bánják meg, ígérem!

2021-10-21 19 óra Másfél éve írtam az alábbi előzetest. Igazán érdekes most újra olvasni, hiszen azóta sok minden átértékelődött, sok mindent másképp látunk, azóta van oltás, nincs oltási kedv. A társadalom a legtöbb helyen – így Franciaországban is – megosztott. Azért persze a képzeletüket ne fogják vissza.

Nagyjából öt hete vagyunk a lakásban. Egyre gyakrabban jut eszembe, vajon meddig lehet ezt csinálni? Meddig lesznek az emberek engedelmes bárányok – már aki – mikor kezdenek el kimozdulni, mikor érzik úgy a kisboltok, hogy nem bírják tovább, a családok, a barátok, hogy látni akarják egymást?

Úgy hallom, a franciák nem túl fegyelmezettek, pedig ott igazán válságos a helyzet, bár az utóbbi időben talán már javul egy kicsit. Elképzelem az üres utcákat, sugárutakat, tereket, a Szajna-partot. Párizs egyik külvárosában szarvasok sétálgattak… A feje tetejére állt a világ.

De a lakások ablakából szól a zene, talán éppen ezek, amiket én válogattam. Hétfőn,15 órakor, a délutáni kávé mellett, hallgassanak egy kis francia zenét. Képzeljék magukat Franciaországba, képzeljék el, hogy minden olyan mint régen, hogy sétálnak a Boulvard St.Michel-en, a Tuillerie kertben, a Champs-Elisées-n vagy bárhol Franciország szerte, szarvasokkal vagy nélkülük.

( A 2020.04.20-i adás ismétlése )

2021-10-07 19 óra 2020 márciusában készült ez a műsor, aminek az ismétlését hallgathatják, csütörtökön 19 órától. Azóta eltelt másfél év. Az akkori döbbenet mára megszokássá vált. A zene, amit akkor választottam, nem. Érdemes újra, meg újra meghallgatni. Ezt írtam akkor:

Amikor leülök előzetest írni, hagyom, hogy a különféle gondolatok átszaladjanak a fejemen. Némelyiket megragadom, kiemelem, megvizsgálom, továbbgondolom….ha tetszik leírom, lesz belőle valami, ha nem, folytatom a szitálást. Na de mi van akkor, ha állandóan ugyanaz jut eszembe, olyan amit eldobnék, de makacsul visszatér? Hiszen – természetesen – most ez történik. Amikor már vagy egy órája ezt játszom – mert egy óránál többet nem bírok – végignyúlok az ágyon és elkezdek zenét hallgatni. Random. És megszólal füstös búgó hangján, és már nem tudok – nem is akarok – másra gondolni… Próbálják ki! Felejtsenek, lazítsanak, álmodozzanak 15 órakor velem, a Je t’aime, moi non plus műsorban.

( A 2020.03.23-i adás ismétlése )

2021-09-23 19 óra Je t’aime, moi non plus. A mondat első felét mindenki érti, hiszen talán épp az igazi, első szerelem idején már megtanuljuk a világ legszebb nyelvén, az emberiség legszebb szavát: Szeretlek. Én feltételezem, hogy szeretnek, ezért kicsit tovább gondolva azt mondom: Én (sem), azaz én is szeret(l)ek, legyen ez egy ember, egy macska, egy croissant, egy kávé, a párizsi metró, a Szajna part, egy pohár vörösbor…. vagy a francia chanson (sanzon).
15 órától Liszkai Ági francia zenei válogatása, mert szeretem.

2021-09-09 19 óra Egy sétára indulok Párizs 4. kerületében, a Le Marais negyedben. A Szajna úgynevezett Rive droite, azaz a „jobb partján” helyezkedik el ez az egykor előkelő városrész. Ma, magára vessen, aki itt foglal szállást, hiszen hajnali háromig tart a dínom-dánom, hogy utána 5-kor már dolgozhassanak a kukások – nem csendesen (úgy tűnik a világ összes kukása megegyezett, hogy csapkodva, hangosan, kukát dobálva kell végezni ezt a tevékenységet) – és persze reggel 7 órától már készülődnek a „Café”-k a nyitásra. Rolló fel, székek ki…

Ebben a zsibongó városrészben találkozik a középkori kultúra a modernnel. Meglátogatjuk – többek között – a múzeumok és kiállítótermek sokaságát és a világ egyik legszebb régi-régi terét. Tartsanak velem ma este 19 órakor, a Je t’aime…moi non plus francia zenei műsorban.

2021-08-26 19 óra Új időpontban jelentkezik mostantól a Je t’aime, moi non plus francia zenei műsor.

Kéthetente csütörtök este 19 órakor üljenek le egy kényelmes fotelbe, készítsenek ki egy kis ízes sajtot, egy pohár vörösbort és hallgassák a francia chansonokat.

Erre az új alkalomra egy rendhagyó műsorral készülök és előkerül másik szerelmem, a vers is.

Miquèu Montanaro 2019 áprilisában figyelt fel Orbán Borira. Ezután Montanaro 12 csodálatos dallal ajándékozta meg Borit, amelyek beszélgetéseiket követően a lány gyerekkoráról, festő szüleiről és eddig megélt érzéseiről szólnak.

A műsorban ezúttal a versek is elhangzanak magyarul (Jeney Zoltán fordítása)

2021-08-09 15 óra Je t’aime, moi non plus. A mondat első felét mindenki érti, hiszen talán épp az igazi, első szerelem idején már megtanuljuk a világ legszebb nyelvén, az emberiség legszebb szavát: Szeretlek. Én feltételezem, hogy szeretnek, ezért kicsit tovább gondolva azt mondom: Én (sem), azaz én is szeret(l)ek, legyen ez egy ember, egy macska, egy croissant, egy kávé, a párizsi metró, a Szajna part, egy pohár vörösbor…. vagy a francia chanson (sanzon).

15 órától Liszkai Ági francia zenei válogatása, mert szeretem.

2021-07-26 15 óra Nem véletlen, hogy őt választottam. Ezt az ízig-vérig belga, mégis leginkább francia nyelven éneklő, karikaturisztikus vonású, mégis
hihetetlen sármos énekest. Mert titokzatos volt és szenvedélyes, és ezt már fiatal kamasz koromban is megéreztem. Mert már akkor láttam azt a zsigeri tehetséget, ami csak néhány embernek adatik meg, ami képes újra meg újra elvarázsolni. Több volt egy öltönyös fickónál, aki sanzonokat énekel. Erőteljes színpadi jelenléte, szuggesztív előadásmódja, költőisége a legnagyobb énekesek közé sorolják. Jacques Brel-t és szépséges dalait szeretném bemutatni.
Tartsanak velem délután 3 órakor, Je t’aime, moi non plus.

( A 2020.03.09-i adás ismétlése )

2021-07-12 15 óra 2020 február végén írtam:

„Hétfőn 15 órakor Je t’aime, moi non plus. Az ötvenedik. Ahhoz képest, hogy ideiglenesen vállaltam 2018. márciusában – két éve! – eléggé elhúzódott. Fellángolás volt, várom, hogy kihűljön, de még – ha nem is lángol – parázslik. A február 24-i műsorba andalító, zsongító, pihentető dalokat válogattam. Gondoltam egy kis hétfő délutáni szieszta…”Az idő meg csak rohan, azóta ki tudja hány műsor készült, a parázs meg – amolyan „parázsosan” – a hamu alatt izzik tovább. Ha nem öntik nyakon vízzel. Ugye nem?

( A 2020.02.24-i adás ismétlése )

2021-06-28 15 óra Nem tudok hosszan haragudni. Kivéve, ha újra és újra feszegetik a türelmem határait, ami manapság gyakran előfordul. De most nem dacból és méregből nem készült új műsor, hanem nyárból és pihenésből. (Tudom, hogy nyelvtanilag nem helyes, de ugye mindenki érti…. Na ugye!)

Alább az eredeti, “dacos” előzetes.

Már négy hét telt el azóta, hogy dugába dőlt a párizsi telelésem. Kicsit megharagudtam az életre és még tegnap is úgy gondoltam, jó lesz hétfőn egy ismétlés, zene az zene, francia zene, az francia zene. Aztán hajnalban már az járt a fejemben, hogy tényleg ilyen könnyen megadom magam? Tényleg ennyire könnyen le tud mosni egy kudarc? Tényleg eltűnt belőlem a küzdőszellem? Íme a válasz. Hétfőn, 15 órakor Je t’aime, moi non plus, élőben, mert visz a lendület. Sodródjanak velem, mert a francia zene, az francia zene.

( A 2020.02.10-i adás ismétlése )

2021-06-14 15 óra Je t’aime, moi non plus. A mondat első felét mindenki érti, hiszen talán épp az igazi, első szerelem idején már megtanuljuk a világ legszebb nyelvén, az emberiség legszebb szavát: Szeretlek. Én feltételezem, hogy szeretnek, ezért kicsit tovább gondolva azt mondom: Én (sem), azaz én is szeret(l)ek, legyen ez egy ember, egy macska, egy croissant, egy kávé, a párizsi metró, a Szajna part, egy pohár vörösbor…. vagy a francia chanson (sanzon).

15 órától Liszkai Ági francia zenei válogatása, mert szeretem.

2021-05-31 15 óra 2020. január 13-án írtam az alábbi előzetest. Most olvasva, több, mint egy évvel később, most, hogy az utazás mint távoli lehetőség lebeg előttünk, rettenetesen sajnálom, hogy nem mentem el akkor. Már nem emlékszem mi volt az ok. Még nem a járvány. Tanulság: nem szabad könnyen feladni.

Íme, hogyan is volt akkor:

Amikor a hétfői műsort előre felvettem a stúdióban, még éppen azt tervezem, hogy a hétvégét és az adás napját Párizsban töltöm, francia rádiót hallgatok, megnézem a Touluse-Lautrec kiállítást, rosét vagy vörösbort iszom majd a vacsorához, beszívom a metró – nekem finom – levegőjét…. és várom, hogy pár napra visszatérjen a szerelem, hogy magához öleljen, hogy elhiggyem, ott vár az élet. Álom. De álmodni jó. És az álmokat néhány napra, órára, percre megélni, ajándék.

Ilyen álmokat szőttem. Azóta kiderült, hogy nem tudok elutazni, hogy a mámor ezúttal elmaradt. De az izgalmas várakozás ideje alatt készült Je t’aime, moi non plus műsor nem marad el. Hétfőn, a szokott időben (15 óra) üljenek le mellém vigasztalódni.

( A 2020.01.13-i adás ismétlése )

2021-05-17 15 óra Mi mást tenne az ember lánya egy esős, hűvös vasárnap, amikor fél éve nem látott lánya éppen hazalátogat, mint leül és francia műsort készít, hogy Önök, kedves hallgatók ne maradjanak francia zene nélkül hétfőn 15 órakor. Szép kerekre sikeredett, Francoise Hardy dalait válogattam, hallgattam, szerettem. Kész lett, majd az egész dokumentumot bezártam… és nem mentettem el. Mon dieu! Igen, az egész elveszett. Így aztán beülök a stúdióba és emlékből hipp-hopp újratervezek. Meghallgatják mi lesz belőle?

2021-05-03 15 óra Mi másról szólhatna május első vasárnapja után egy francia dalokat felsorakoztató műsor, mint az édesanyákról.

Vasárnap vittünk virágot – ha még volt kinek – megöleltük, leültünk beszélgetni.

Az én édesanyám már nem hordja elém a hűtőszekrényt, már nem főz, nem süt ha megyek. Már én viszem a tortát, én vásárolok neki olyan finomságokat, amiről tudom, hogy élvezetet okoz neki. Gyenge, rozoga, de boldog, amikor a gyerekei, unokái mennek hozzá. És megyünk, amíg még tehetjük. Mert tőle vagyunk azok, amik. Tőle tanultuk meg a nyelvet, ő terelgetett, amikor botladozva elindultunk képletesen és a gyakorlatban is.

Emlékszem gyerekkoromban, ha valami nagy bánatom volt, vagy beteg voltam, milyen kínzóan vártam, hogy végre ott legyen, erőt adjon. És jött, és ott volt. Talán most ő vár engem így nap mint nap.

A mai műsorban minden dal az édesanyákról, édesanyákhoz szól. Olyanokhoz, akik már nem élnek, vagy akiknek tanácsát sosem fogadják meg, vagy akik messze vannak, vagy éppen túl közel. Egy biztos, minden dalból a szeretet szól.

15 órától Je t’aime, moi non plus, francia chansonok az édesanyáknak.

2021-04-19 15 óra Másfél évvel ezelőtt írtam, amikor a volt francia köztársasági elnök Jacques Chirac halála eszembe juttatott egy fiatalkori emléket:

Abban az időben Monsieur Chirac Párizs polgármestere volt és valamilyen alkalomból fogadást adott, amin lehetőségem volt részt venni és persze persze nagyon kíváncsi is voltam, hogyan zajlik egy ilyen esemény, boldogan mentem. Megjelenés nagyestélyiben! -szólt a meghívó. Nekem, 18 évesen, természetesen nem volt nagyestélyim. Még kicsi sem. Rohangálás, telefon, végül valakitől sikerült kölcsönkapni egy kék hosszú ruhát. Nem volt túl ünnepélyes: egyszerű, egyenes, de földig ért, ahogy kellett. Nagyon izgultam, hogy megfelelek-e az elvárásoknak. Megfeleltem, hiszen a “nagy emberek” mellett senki észre sem vett. Ezen persze egy picit sem kellett volna meglepődnöm, hiszen ebben nagy mesterek a franciák, hogy porszemnek érezd magad mellettük. Nos, én, porszemként beálltam a sorba és Monsieur Chirac kezet fogott velem. Ez jutott most eszembe a francia dalokat válogatva. Talán olyan is van köztük, ami pont abban az évben lett sláger és olyan is, ami az emberi halandóságról szól. Tartsanak velem, hallgassák velem a francia dalokat, hétfőn 15 órától.

( A 2019.10.07-i adás ismétlése )

2021-04-05 15 óra Húsvét hétfő a franciáknál ugyanúgy munkaszüneti nap, ünnep, mint nálunk. Igaz ők nem locsolkodnak ezen a napon.

Idén Önök se menjenek sehova, maradjanak otthon és hallgassák meg miben különbözik egy francia Húsvét a magyartól.(Már eleve a Paquesnak nincs olyan jelentése, mint a magyar hús-vét szónak, vagyis hogy lehet mostantól húst enni. Már aki akar.)

Az ünnepi (húsos) ebéd után, lazítsanak, pihenjenek és kapcsolják be a Rádió Bézst 15 órakor.

2021-03-22 15 óra Je t’aime, moi non plus. A mondat első felét mindenki érti, hiszen talán épp az igazi, első szerelem idején már megtanuljuk a világ legszebb nyelvén, az emberiség legszebb szavát: Szeretlek. Én feltételezem, hogy szeretnek, ezért kicsit tovább gondolva azt mondom: Én (sem), azaz én is szeret(l)ek, legyen ez egy ember, egy macska, egy croissant, egy kávé, a párizsi metró, a Szajna part, egy pohár vörösbor…. vagy a francia chanson (sanzon).

15 órától Liszkai Ági francia zenei válogatása, mert szeretem.

2021-03-08 15 óra Igazi fiatalkori emlék, lányos arcával, hatalmas fekete hajával és rezgő hangjával. Julien Clerc egy igazi „chanteur Parisien”, azaz párizsi énekes. Egészen fiatalon kerültek dalai a sikerlisták élére és a hetvenes években már rendszeresen ő bűvölte el hangjával a rádióállomások női hallgatóit.

Ma ismét sikeres, rövid őszes haja van és újra álmodozásra készteti- ezúttal – az idősebb korosztályt.

Arra gondoltam bemutatom, miközben a párizsi lakásunk konyhájába képzelem magam, amint rádiót hallgatok és órákon át bámulom a párizsi háztetőket. Utazzunk, ha másképp nem megy, a dalok segítségével. Je t’aime, moi non plus, hétfőn, mert akkor is lehet, 15 órakor.

2021-02-22 15 óra Je t’aime, moi non plus. A mondat első felét mindenki érti, hiszen talán épp az igazi, első szerelem idején már megtanuljuk a világ legszebb nyelvén, az emberiség legszebb szavát: Szeretlek. Én feltételezem, hogy szeretnek, ezért kicsit tovább gondolva azt mondom: Én (sem), azaz én is szeret(l)ek, legyen ez egy ember, egy macska, egy croissant, egy kávé, a párizsi metró, a Szajna part, egy pohár vörösbor…. vagy a francia chanson (sanzon).

15 órától Liszkai Ági francia zenei válogatása, mert szeretem.

2021-02-08 15 óra Fehér, vállig érő haja pókháló-szerűen fonja be a fejét. Meleg tekintetéből sugárzik a lendület és a bizonytalanság, a magabiztosság és szégyenlősség, a forradalmiság (anarchia) és a szelídség. A francia sanzon egyik nagy doyen-je. Méltatlanul kevés dalát hallhatták eddig a műsoromban.

Leo Ferré élete és persze dalai lesznek a Je t’aime, moi non plus műsorában. Zeneileg talán ő a legképzettebb a régi nagyok között. Úttörője a versek megzenésítésének Franciaországban. Talán ezért is áll közel hozzám.

15 órától (ismétlés szombat 9 óra), behízelgő dallamok, meleg, magával ragadó hang és én, aki – remélem – hasonló meleg hangon mesélek az életéről, munkásságáról, dalairól.

2021-01-25 15 óra Je t’aime, moi non plus. A mondat első felét mindenki érti, hiszen talán épp az igazi, első szerelem idején már megtanuljuk a világ legszebb nyelvén, az emberiség legszebb szavát: Szeretlek. Én feltételezem, hogy szeretnek, ezért kicsit tovább gondolva azt mondom: Én (sem), azaz én is szeret(l)ek, legyen ez egy ember, egy macska, egy croissant, egy kávé, a párizsi metró, a Szajna part, egy pohár vörösbor…. vagy a francia chanson (sanzon).

15 órától Liszkai Ági francia zenei válogatása, mert szeretem.

2021-01-11 15 óra Je t’aime, moi non plus. A mondat első felét mindenki érti, hiszen talán épp az igazi, első szerelem idején már megtanuljuk a világ legszebb nyelvén, az emberiség legszebb szavát: Szeretlek. Én feltételezem, hogy szeretnek, ezért kicsit tovább gondolva azt mondom: Én (sem), azaz én is szeret(l)ek, legyen ez egy ember, egy macska, egy croissant, egy kávé, a párizsi metró, a Szajna part, egy pohár vörösbor…. vagy a francia chanson (sanzon).

15 órától Liszkai Ági francia zenei válogatása, mert szeretem

2020-12-28 15 óra A múltba, a 60-as, 70-es évekbe álmodom magunkat, főleg a hetvenesbe… hallgassák, közben tervezzék meg az estéjüket, gondoljanak arra az emberre, akivel szívesen eltöltenék…. Hogy hétfő van? Akkor éppen ezért, milyen menő a hét elején eltölteni egy romantikus estét…kint hideg van, bent egy pohár fínom vörösbor, vagy egy forró tea, kinek kinek ízlése szerint, finom (francia) zene…..készen állnak? Hm. Ezúttal azt javaslom, inkább este, a hangtárból hallgassanak. Ám ha már napközben szükségük van egy kis lazulásra, akkor 15 órától tartsanak velem.

( A 2019.12.02-i adás ismétlése )

2020-12-14 15 óra Végre egy előzetes, ami ugyan még ez „előző életben” íródott, a járvány előtt, mégis tartalmában ma sem változtatnék semmit.

„Soha nem voltam jó alvó. Cserébe reggel könnyen kezdtem a napot. Szerintem szüleim válásának egyik oka lehetett, hogy hétvégenként sem voltam hajlandó reggel 6 után ébredni. Kidobott az ágy. Emlékszem, már fiatal felnőtt koromban, egy-egy buli után mindenki délig aludt, míg én már héttől ébren, tele energiával úgy éreztem elmegy mellettem az élet, valamiről lemaradok. Jól jött ez az érettségire, majd a főiskolai vizsgákra való felkészülésnél, amikor vagy végigtanultam az éjszakát – örök emlék, hogy hajnali három után hogyan szökik be a fény a szobába – vagy – ezt a bizonyos hajnali fényt elkapva – négykor álltam neki a tanulásnak. Később a síelések alkalmával tátott szájjal figyeltem, hogy más hogyan tud aludni, miközben mi kiabálunk és hajnalig játszunk, beszélgetünk, vidámkodunk. Aztán persze ő nem tud felkelni, hogy az első sílifttel már fent legyen a hegyen. Ezekre gondoltam tegnap éjszaka, mert hiszen aludni most sem tudok, de ez a mostani inszomnia szigorúan a késő éjszakai (2-6) időre terjed. Nem szeretem, mert nem tettre kész “nemalvás”, inkább nyűglődés. Így volt ez tegnap éjjel is. Sok minden egyéb mellett ezek a fent leírt gondolatok jutottak akkor az eszembe. Mi mást tehetnék, kapaszkodom az éjszakai gondolatokba, remélve, hogy akkor sem vagyok egyedül, hogy vagyunk, akik terveket szőnek, vágyakat valósítanak meg az éj leple alatt. Vagy zenét hallgatnak. Francia zenét, ha nem délután (Je t’aime, moi non plus, hétfő 15 óra), később az éjszaka folyamán, hiszen bármikor meghallgatható.”

( A 2019.09.23-i adás ismétlése )

2020-11-30 15 óra Kedves Rádió Bézs hallgató! Ha Ön sem tesz mást, mint kapkodja a fejét, és nap mint nap arra gondol, hogy ennél rosszabb már nem lehet, akkor 15 órakor kapcsolja be, hallgassa meg, engedje el, felejtse el, lazuljon el, szeressen, álmodjon, sőt álmodozzon. Figyelje meg, milyen, amikor nem kell valamit csinálni, amikor nem kell állást foglalni, vitatkozni, igazat megvédeni. Csak lenni…amolyan franciásan.
Je t’aime, moi non plus francia zenei válogatás Liszkai Ágival.

2020-11-16 15 óra Hosszú, búskomor, unalmas tél áll előttünk.. Mi mást tehetnék, mint hogy megpróbáljam ellensúlyozni mindezt, természetesen a francia dalok segítségével.
Üljenek le egy pillanatra, engedjék el magukat, igyanak egy jó kávét, és hallgassák meg ezt a friss válogatást. Je t’aime, moi non plus, délután 3 órakor.

2020-11-02 15 óra November 2., halottak napja. Míg a Mindenszentek a katolikus szentekre való emlékezés napja, az azt követő – eredetileg szintén katolikus ünnep – az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, tisztítótűzben lévő hívekre emlékezett. Magyarországon ez az ünnep már túllépet a vallási kereteken, és általánosan a halottakról való megemlékezés napjává vált.

Hogyan lehet egy francia zenei műsort ebbe beilleszteni? Sehogy. De mégis. Nem tudható, hogy kiben, milyen emlékeket ébresztenek a francia szavak, dallamok. Mint például bennem, aki örökre hálás vagyok édesanyám második férjének, hogy megismertette velem Franciaországot, a francia kultúrát, hogy kinyitotta nekem a világot. Hálával és szeretettel gondolok rá ma is.

Üljenek le mellém, emlékezzenek szeretteikre, akik már nem ülhetnek le, akiknek sok mindent nem mondtak el, amit szerettek volna, akiknek sok mindent nem tettek meg, de már bánják. De ne feledkezzenek meg azokról, akik még velünk vannak, és mondjuk el és tegyük meg most, mert később már csak egy november 2. marad nekünk.

Je t’aime, moi non plus, hétfőn, 15 órakor.

2020-10-19 15 óra Délután három óra. Nem fog esni az eső, érdemes kisétálni a Trocadero szökőkútjaihoz. Talán innen lehet legjobban megcsodálni a Tour Eiffelt, még éppen olyan távolságról, hogy ne éreznénk úgy, hogy agyonnyom. De nem akarom elkerülni, mégis nehezen érünk át a Bir Hakeim hídon. Mert a híd egy történetet mesél. Legyenek pontosak, hogy együtt tegyük meg ezt a sétát. Je t’aime, moi non plus, ami ezúttal kicsit több, mint egy francia zene műsor. On y va? Megyünk?i

2020-10-05 15 óra Ezen a hétfőn, 15 órától, a 2019.09.09. adás ismétlését hallgathatják meg.
Nehéz hétvégém volt. Régen látott barátokkal a balatoni borvidéket látogattam meg. Nem tömény alkoholizálásról szólnak ezek a kirándulások, sokkal inkább egymásra figyelésről, beszélgetésekről, és persze vidámságról, sok nevetésről. Mindarról, amire a mindennapos rohanásban nem marad időnk. Persze nem tagadtam meg hedonista természetemet sem, megkóstoltam az ajánlott és bemutatott borokat is. Így történt, hogy bár próbáltam a holnapi francia műsoron dolgozni, nem voltam túlságosan hatékony. Aztán ahogy hazaértem leültem és minden a helyére került. Azaz csak majdnem. A fiam telefonált, hogy éppen – talán velem egyidőben – nemrég jött haza Ózdról, ahol egy mélyszegénységben élő cigány családot látogattak meg. Akiknek többszázezer forintos tartozásuk van mindenféle közműveknek, miközben az asszony három – gyönyörűszép, mosolygós, kedves – gyerek mellett is dolgozik. Közmunka, mi más. Áram már jó ideje nincs, – nyáron szerencsére hosszúak a nappalok -, viszont csecsemőnyi patkányok rohangálnak a döngölt padlón. Folytathatnám, sorolhatnám. Hol az igazság? Hol rázódott helyre minden? Milyen messze vannak attól, hogy meghallgassák – interneten – a Rádió Bézsben a francia dalokat, hétfőn 15 órától, vagy bármit. Ilyen egyszerű és szomorú. És már megint az élet rendezett, a műsorban három dal is a ‘Des gitanes” (cigányokról) szól, vagy ők muzsikálnak nekünk. Ha meghallgatnak – és miért is ne – gondoljanak egy kicsit rájuk is és legyenek hálásak, hogy nem “oda”, hanem máshova születtek.
Idén is volt bortúra. Vagy öregszem, vagy fárasztóbb volt, de nem kerül új műsor a hétfői kínálatba. Ahogy a fenti gondolatok, úgy a dalok sem veszítettek aktualitásukból.

( A 2019.09.09-i adás ismétlése )

2020-09-21 15 óra Azon gondolkodtam, hogy mi az, ami hozzátartozik a párizsi mindennapokhoz.. Mit tippelnek? Nekem nem kellett sokat morfondíroznom, mindjárt beugrott, talán azért, mert amikor a felvétel készült éppen délután volt és majd elepedtem egy jó kávéért. Szóval a párizsi kávéházakról, kávékról, kávéházi szokásokról mesélek hétfőn délután – miközben remélem – én is egy kávét kortyolgatok.
Nosztalgiázunk, álmodozunk… Velem tartanak?

2020-09-07 15 óra Nem árt néha a szerelemben egy kis megújulás. Ezért hosszú idő után, kicsit megújulva, kicsit másképpen jelentkezem a francia zenével, elirigyelve a New York és a Tiramisu szintén zenei műsorok kicsit rendezettebb tematikáját. Mostantól kéthetente Párizs vagy Franciaország, vagy a francia konyha, szokások, stb. területeire látogathatnak el velem, miközben persze nem marad el a szokásos zenei kínálat sem. Je t’aime, moi non plus, 15 órakor. Barangoljanak ezúttal velem a Montmartre-on…. lépcsőn menjünk vagy funiculaire-rel (siklóval)?

2020-08-24 15 óra A nyár utolsó ismétlését hallgathatják hétfőn, a szokásos időben, hétfőn, 15 órakor. Ismétlés ugyan, de szerintem az egyik legjobb műsor, van benne minden: romantika, rock and roll, életrajz, dráma…. Ezt írtam egy évvel ezelőtt:
A legutóbbi francia dalokat bemutató műsoromban, nem meséltem a dalokról, ömlesztve kapták, töményen, egyiket a másik után. Senki nem panaszkodott, senkinek sem volt hiányérzete. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ezután mindig a pillanatnyi hangulatom – és az idő megléte vagy sem – dönti majd el, hogy mesélek-e a dalokról. Most beszédes kedvemben vagyok, sőt újító kedvemben és egyetlen énekest fogok bemutatni.
Választottam azért is érdekes – számomra különösen – mert annak idején, amikor Párizsban éltem, egyáltalán nem volt a szívem csücske, nem szerettem a zenéjét, kifejezetten nevetségesnek éreztem, hogy Elvis Presley utánzat, …vicces francia nyelven. Márhogy a rockandroll tekintetében nevetséges. Az csak angol nyelven lehet…, na jó még magyarul elfogadható… na de franciául? A színpadon gusztustalanul folyt róla a víz, hideg hüllőszerű szemek…. Hallyday-nek hívják és ráadásul A-val írja, hallyday… sorolhatnám. Aztán ahogy öregszem – csak a szóhasználat kedvéért írom, hiszen amúgy nem – talán elfogadóbb vagyok, talán változott az ízlésem, talán Hallyday is változott. Mindez remélem kiderül a mai Je t’aime, moi non plus műsorból.

( A 2019.08.30-i adás ismétlése )

2020-08-10 15 óra Még tart a nyár, elsuhannak a napok, és ismét egy hétfői Je t’aime, moi
non plus ismétlést hallgathatnak 15 órától
. Igazán remek történetet
osztottam meg egy évvel ezelőtt:
Ezúttal egy viszonylag friss emléket osztok meg Önökkel. 10-15 éve
lehetett, hogy elkísértem férjemet egy párizsi, a Magyar Intézet által
szervezett eseményre. Bejártam a szokásos utakat, elmentem kedvenc,nosztalgikus helyeimre, ittunk kávét reggel egy caféban, persze a croissant sem maradhatott el, beszívtam a metró illatát, szóval minden szép és jó volt, Párizs újfent magához édesgetett.
Nekem és János Lackfi-nak – aki szintén résztvevője volt az eseménynek
– hamarabb haza kellett jönnünk. Akkoriban indultak be a fapados
járatok, nekünk ugyanarra a gépre szólt a jegyünk. Vidáman kacarászva indultunk el a reptérre. Még az is viccesnek tűnt, ahogy az
utasfelvételnél dolgozó hölgy egy bűvészt is megszégyenítő mozdulattal röptette be a személyi igazolványomat a csomagtovábbító szalag melletti kis résbe. Ám ahogy telt az idő, a lassabbnál lassabb személyzet tehetetlenségét nézve kezdtük elveszíteni a jókedvünket. A történet részleteit Jani megírta egy kis szösszenetben talán a Milyenek a magyarok? című kötetében, ha kíváncsiak keressenek rá, ma már
viccesnek tartom én is. De akkor ott nem. Hozzáteszem még, hogy Jani
felszállhatott volna a gépre, de lovagiasan velem maradt. Azóta is – és
nem csak ezért – szeretettel gondolok rá.
Bár egy hatósági ember végül úgy gondolta a jogosítvány is megteszi,
kiengednek az országból (még nem voltunk a schengeni övezetben),
hiába állítottuk be a 400 méteres akadályfutás (hiszen volt biztonsági
ellenőrzés, meg a dokumentumokat is újra megnézték) világrekordját, az utolsó 10 méteren kedvesen szóltak, hogy ne rohanjunk, a gép felszállt – ígéretük ellenére -, de örömhír, előkavarták a személyimet. Röviden ennyi a történet, de tényleg csak röviden, mert valahogy ugye mégiscsak hazajöttünk…
Megértem, amikor az emberek a franciák önteltségéről, önimádatáról
beszélnek, talán ezért van sokakban ellenszenv irántuk. Ilyen
helyzetekben persze én is haragszom. Ennek ellenére, szeretem
töretlenül ezt a laza, ugyanakkor önfontosságába belemerevedett népet, ezt a csodálatosan színes országot, ahol a művészetek szeretete és a butaság jól megfér egymással. És különösen szeretem a francia dalokat, amik az utóbbi időben még inkább hozzámnőttek.
Ebben a műsorban csak a dalokat hallgathatják, ezúttal nem mondom
el, hogy ki kit és hogyan szeret, vagy nem, nem magyarázok, nem
fordítgatok. Szeressék úgy ahogy vannak: szépségükkel és hibáikkal
együtt.

( A 2019.07.19-i adás ismétlése )

2020-07-27 15 óra Van egy francia pékség Budán. Nap mint nap elmegyek mellette, nap mint nap összefut a nyál a számban, nap mint nap eszembe jutnak a párizsi patisserie-k, a benne kapható sütemény, croissants, bagette. Az életemben mindenhol felüti a fejét Párizs és Franciaország, hol ezért, hol azért. Meghatározza a mindennapokat, ott bizsereg a bőröm alatt, képeket, emlékeket hív elő. Sokszor panaszkodtam(?) már, hogy a dalok nagy része a szerelemről szól. Nem lesz ez másképp a mostani ismétlésben sem. Eszembe jutottak volt, fiatalkori szerelmeim, innen-onnan a világból. Hogy milyen könnyedén mondtam ki ilyen-olyan nyelven, hogy „szeretlek”. de magyarul soha nem tudtam, nem bírtam, csomó volt a nyelvemen, még akkor is, ha történetesen francia volt az érintett. Később sem, és ma sem dobálózok a szóval, megtartom magamnak. Mert ott van mögötte a tartalom és annak súlya. Magamat is megleptem, hogy beavatom Önöket ezekbe a viszonylag személyes gondolataimba, de mit tegyek, ha a mai műsor első (4’20”) dalában 20x hangzik el – természetesen franciául -, hogy je t’aime. Ha van kedvük számolják meg Önök is, 15 órakor a Je t’aime (már megint!), moi non plus francia zenei válogatásban.

( A 2019.06.21-i adás ismétlése )

2020-07-13 15 óra Azon gondolkodom – és képtelen vagyok felidézni -, vajon mi lehetett az az elhatározás, amitől úgy éreztem, majd több időm lesz. Mert nincs. Kicsit sem. Éppen ezért kerül ismétlésre ez a nagyjából egy éve összeállított, magányra vágyó, francia zenei műsor. Ezt írtam akkor:
Állítom, hogy az élet – a véletlen? – nagy rendező. Tudom a színpad, a zene, a film, stb. is, de most az élet volt a tettes.
Mintha hónapok teltek volna el azóta, hogy új francia zenei műsort készítettem. Pedig csak hetek. És amikor előkerültek az eddig gyűjtögetett dalok és összeállt a műsor, mosolyogva láttam, hogy nagy részük az elvágyódásról szól. Meg az egyedüllét utáni vágyról. Ami bennem hetek óta (hónapok, évek) növekszik. Na nem egy állandó, remete élet hiányzik, csak egy kis idő, az én-idő. Tudom, ez nem a sorssal való alku, sokkal inkább elhatározás kérdése. Nos, az elhatározás megszületett, az élet fordul és úgy tűnik nekem is több időm lesz. Addig is hallgassák meg ki hogyan, mennyire, miért szeretne egy kis egyedüllétet. Mert a franciák – meg én – már csak ilyenek vagyunk, nagy bennünk a szabadságvágy. Je t’aime….moi non plus, hétfőn 15 órakor.

( A 2019.06.07-i adás ismétlése )

2020-06-29 15 óra Ez, a tavaly májusi érzés egy csöppet sem változott:

Nem vágyom Franciaországba, nem én! Párizsba meg még annyira sem. Nem szeretném újra megnézni a francia impresszionisták képeit sem, amit először még régebbi helyén, a Jeu de Paume-ban láttam. (A Jeu de Paume eredetileg teniszpályának épült a 19.században és ahogy ezt a franciák akkor hívták, a „Tenyerek játéka” lett a neve. Ma a Musée d’Orsay ad otthont ezeknek a páratlan művészeti kincseknek. Ez az épület egy lebontásra ítélt pályaudvar volt, de 1986-ban gondoltak egyet átépítették, majd átköltöztették ide a műalkotásokat.)
Nem akarok elmenni a Loire völgyébe, hogy a francia arisztokrácia csodásan épen maradt kastályait körüljárjam. (Főleg nem kishajóval….)
Nem akarok Provence-ba sem elmenni, hogy az Ex-en-Provence-i piacon elgyöngült lábbal símogassam a lilára ért avokádókat… A Gorge de Verdon csodás kanyonja se pezsdíti fel a véremet. És a francia zene végkép nem tartozik a kedvenceim közé. Ezért is szerkesztem hétről hétre, ezért hívom Önöket, hogy meghallgassák velem az új és régebbi francia dalokat, hátha megnyugodnak és Önök sem fogják többé szeretni. Vagy mégis?
Hétfőn 15 órakor Je t’aime, moi non plus….., amit remélem pont annyira nem kedvelnek, mint én a fent említett helyeket.

( A 2019.05.10-i adás ismétlése )

2020-06-15 15 óra A mai zivatarról eszembe jutott, amikor néhány éve, kamaszodó lányunkkal végigjártuk Normandia és Párizs összes templomát – na jó, ez költői túlzás, hiszen egy élet sem lenne elég – de legalább a jelentősebbeket. Cserébe vettünk egy nagy levegőt és beígértünk neki egy kalandparkot. A jegyet előre megvettük, ne kelljen sorbaállni. (Így is kellett). A nap, a napszak adott volt.. és persze esett, esett és esett. Talán három, vagy négy órát lehetett eltölteni a parkban, már nem tudom ténylegesen mennyi volt, de legalább tíznek tűnt. Az első fél óra után már semmi sem volt száraz. De mi kitartottunk. Főleg én. Mindenre felültem, amire a gyereknek kedve volt.
Amikor már minden, de minden vizes volt rajtunk, még hosszan álltunk és szuggeráltunk egy olyan hullámvasútat, amin fejjel lefelé, oldalt, zuhanásban és pörgésben lehetett enyhe halálfélelemben élvezkedni. Addig-addig néztük, hogy végül úgy döntöttem, én bizony kipróbálom, már úgyis minden mindegy, de bánni fogom, ha nem teszem meg. Egyfajta bátorságpróba volt ez, nem vitás. Végeredményben a látvány rosszabb azt kell mondanom, mint maga az élmény. Kivéve, ha az embernek minden visszafolyik a zsebéből, a cipőjéből a nadrágjából…. a nyakába.
Egy szó, mint száz, mai zuhé ezt jutatta eszembe, mert miközben ronggyá áztunk, a hangszórókból azért üvöltött a zene. De legalább francia zene.
Délután 3 órakor, Önökön múlik, hogy üvölt, vagy csak halkan szól majd, de ahogy elnéztem, az eső garantált lesz. Ázzanak velem.

2020-06-01 15 óra Emlékeim szerint Párizsban sosem kellett várni, várakozni. De szinte biztos vagyok benne, hogy ez a megszépítő messzeségből fakadó emlék. Hiszen várni mindig, mindenhol kell. Metróra, buszra, ebédre, orvosra, gyerekre, feleségre – és igen – férjre is. Egy dologra nem kell, vagy inkább, nem lehet várni, a szerelemre. Vagy jön, mint a gyorsvonat vagy nincs. Lehet azt gondolni, hogy van, de az csak egy gyenge vicinális lehet, ami rövid és rázós úton visz, örülünk, amikor végre leszállunk róla. És ez még Párizsban is így van, abban a bizonyos “szerelem városában”.
Ebéd után, 15 órakor – ünnepnap lévén – nyújtózzanak el a kanapén hallgassák meg ezt a tavaly áprilisban rögzített francia zenei összeállítást és elmélkedjenek el volt, vagy éppen aktuális szerelmekről, de semmiképpen ne várjanak rá.

( A 2019.04.12-i adás ismétlése )

2020-05-18 15 óra Tavaly márciusban írtam ezt, amikor még lehetett ilyesmit csinálni, még létezett a személyes érintkezés, nem csupán az interneten keresztül. Egy évvel ezelőtt is arra kértem Önöket, hogy próbálják elképzelni a párizsi reggelivel járó hangulatot. A mostani helyzetben ez talán még érdekesebb lehet:
Egy régi barátommal reggeliztem, amolyan franciásan: café, croissant. És mint mostanában oly sokszor, eszembe jutott, milyen is egy igazi francia reggeli egy caféban (és nem csak azért, mert a croissant nem volt olyan habkönnyű). Ne egy rohanós napot képzeljenek el, bár valahogy mindig az volt az érzésem, hogy ott senki, soha nem siet reggel a munkába. Legalábbis addig, míg a szertartásszerű reggelit el nem fogyasztja. Vegyünk egy gyönyörű tavaszi napot és mindenképpen a szabadban keressünk asztalt. A székek – mintha színházban lennénk – mind az utcára néznek, így ha kettesben megyünk, szigorúan egymás mellett ülünk és az utcai forgatagot nézzük. Ha igazán franciásan akarunk reggelizni, kérjünk a croissant mellé egy café-t, vagyis azt a löttyöt, amit ők kávénak hisznek. Én biztosan a café au lait (tejeskávé) mellett maradok. Míg megkapjunk a nap indításához szükséges coffein mennyiséget, nézelődjünk. Csodálkozzunk rá az emberek sokszínűségére, lazaságára, a járda mellett, a csatornába csordogáló, az utca tisztítására használt vízre, vagy akár arra, hogy még a kutyák is tudnak úgy sétálni gazdájukkal, hogy nem néznek egymásra. És szagoljunk bele a levegőbe! Na ez Párizs reggel!
Ha egy kis szerencsénk van, bentről halkan kiszűrődik a zene….Mi lenne, ha hétfőn, velem reggeliznének délután 15 órakor? Hogy egy kicsit késő? A fantáziának nincsenek határai. A francia zenének sem.

( A 2019.03.29-i adás ismétlése )

2020-05-04 15 óra Emlékszem, egészen kisgyerek voltam még, amikor kaptam egy igazi, kétkerekű biciklit. Nagyjából fél óra alatt tanultam meg biztonsággal tekerni, aztán jött a fél kézzel, kéz nélkül… fog nélkül…, na jó ez utóbbi nem igaz. Milyen furcsa az emlékezet, mert utána egyáltalán nem tudom, hogy mikor, mennyit használtam, csak gondolom, hogy a Városligetbe jártunk ki, hiszen ott laktunk a közelben. A következő konkrét emlékem a biciklizéssel kapcsolatban az, hogy Párizsban, hétvégenként bringával bejártuk a várost. Milyen más volt akkor Párizs, mint az utóbbi időkben! (Inkább a mostani karanténos utcákhoz hasonlított.) Alig járt autó, a rakpartokat lezárták a gyalogosoknak, kerékpárosoknak, mosolyfakasztó volt uralni egy akkora várost. Mi legalábbis így éreztük. Mostanában – bevallom kizárólag szép időben – szeretek itthon is biciklivel közlekedni. Ezen a tavaszon és nyáron talán még inkább szükség lesz erre a kis szabadság érzésre. Mint ahogy a francia zene is, egy kicsit kirángat az egyhangúságból, kicsit nosztalgikus, kicsit romantikus, kicsit más. Tartsanak velem, Je t’aime, moi non plus.

2020-04-20 15 óra Nagyjából öt hete vagyunk a lakásban. Egyre gyakrabban jut eszembe, vajon meddig lehet ezt csinálni? Meddig lesznek az emberek engedelmes bárányok – már aki – mikor kezdenek el kimozdulni, mikor érzik úgy a kisboltok, hogy nem bírják tovább, a családok, a barátok, hogy látni akarják egymást?
Úgy hallom, a franciák nem túl fegyelmezettek, pedig ott igazán válságos a helyzet, bár az utóbbi időben talán már javul egy kicsit. Elképzelem az üres utcákat, sugárutakat, tereket, a Szajna-partot. Párizs egyik külvárosában szarvasok sétálgattak… A feje tetejére állt a világ.
De a lakások ablakából szól a zene, talán éppen ezek, amiket én válogattam. Hétfőn,15 órakor, a délutáni kávé mellett, hallgassanak egy kis francia zenét. Képzeljék magukat Franciaországba, képzeljék el, hogy minden olyan mint régen, hogy sétálnak a Boulvard St.Michel-en, a Tuillerie kertben, a Champs-Elisées-n vagy bárhol Franciország szerte, szarvasokkal vagy nélkülük.

2020-04-06 15 óra Hétfőn 15 órától Je t’aime, moi non plus…. vagyis nem. Ennek a műsornak a címe Ti amo, neanche io…
Mert szeretem az olasz zenét is.
Az elmúlt napokban, hetekben végig kísértük az olaszok heroikus küzdelmét, helytállását. Egy nép, amelyik úgy él bennünk, hogy mindent könnyedén és humorral csinál, amelyről a szépség, a művészet jut az eszünkbe, most küzd, hihetetlen kitartással és akarattal és persze fájdalommal. De a fájdalmukat, a bezártságukat is dalban fejezik ki. Bizonyára mindenki látta/látja, hogyan fakadnak dalra az erkélyen, hogyan próbálnak emberként túlélni, hogyan birkóznak meg naponta az egyre több beteggel, néznek szembe a halállal. (Bár, amikor e sorokat írom, talán némi csökkenés tapasztalható, talán túl vannak a legnehezebb napokon.)
A hétfői műsorban ezúttal olasz dalokat hallgathatnak – egyszeri, kivételes alkalommal.

2020-03-23 15 óra Amikor leülök előzetest írni, hagyom, hogy a különféle gondolatok átszaladjanak a fejemen. Némelyiket megragadom, kiemelem, megvizsgálom, továbbgondolom….ha tetszik leírom, lesz belőle valami, ha nem, folytatom a szitálást. Na de mi van akkor, ha állandóan ugyanaz jut eszembe, olyan amit eldobnék, de makacsul visszatér? Hiszen – természetesen – most ez történik. Amikor már vagy egy órája ezt játszom – mert egy óránál többet nem bírok – végignyúlok az ágyon és elkezdek zenét hallgatni. Random. És megszólal füstös búgó hangján, és már nem tudok – nem is akarok – másra gondolni… Próbálják ki! Felejtsenek, lazítsanak, álmodozzanak 15 órakor velem, a Je t’aime, moi non plus műsorban.

2020-03-09 15 óra Miért éppen őt választottam? Ezt az ízig-vérig belga, mégis csak francia nyelven éneklő, karikaturisztikus vonású, mégis hihetetlen sármos énekest? Mert titokzatos volt és szenvedélyes, és ezt már fiatal kamasz koromban is megéreztem. Mert már akkor láttam azt a zsigeri tehetséget, ami csak néhány embernek adatik meg, ami képes újra meg újra elvarázsolni.

Több volt egy öltönyös fickónál, aki sanzonokat énekel. Erőteljes színpadi jelenléte, zsigeri előadásmódja, költőisége a legnagyobbak közé sorolják.
Jacques Brel-t és szépséges dalait szeretném bemutatni. Tartsanak velem hétfőn, 15 órakor, Je t’aime, moi non plus, ezúttal élőben.

2020-02-24 15 óra 50.

Hétfőn 15 órakor Je t’aime, moi non plus. Az ötvenedik. Ahhoz képest, hogy ideiglenesen vállaltam 2018. márciusában – két éve! – eléggé elhúzódott. Fellángolás volt, várom, hogy kihűljön, de még – ha nem is lángol – parázslik. A február 24-i műsorba andalító, zsongító, pihentető dalokat válogattam. Gondoltam egy kis hétfő délutáni szieszta…

2020-02-10 15 óra Már négy hét telt el azóta, hogy dugába dőlt a párizsi telelésem. Kicsit megharagudtam az életre és még tegnap is úgy gondoltam, jó lesz hétfőn egy ismétlés, zene az zene, francia zene, az francia zene. Aztán hajnalban már az járt a fejemben, hogy tényleg ilyen könnyen megadom magam? Tényleg ennyire könnyen le tud mosni egy kudarc? Tényleg eltűnt belőlem a küzdőszellem? Íme a válasz. Hétfőn, 15 órakor Je t’aime, moi non plus, élőben, mert visz a lendület. Sodródjanak velem, mert a francia zene, az francia zene.

2020-01-27 15 óra Elutazott a lányom. A „kicsi”, aki hamarosan 18. Meglátogatta a nagyot, aki már régen nem itthon él. Most együtt hiányoznak. – írtam valamikor…
Azóta ez az utazgatás meglehetősen rendszeressé vált a családban, úgy tűnik valaki mindig a levegőben van. Hol az egyik hiányzik, hol a másik. Most én. Remélem.
A hiány.
Az első igazi, kinyitó, felismerő, helyrerakó, megkínzó, fél életre elintéző szerelem tanított meg, hogy mekkora erő a hiány. Hogy a hiány a játszma része (is lehet), hogy játszma minden kapcsolat. Sokáig elhittem. Ma már tudom, hogy az igazi érzelmeknek nincs szüksége játszmákra. Vannak. Csak úgy. Ha csak a játszma része, akkor nem igazi.
Elhiszem, hogy a francia dalok ezekről az „igaziakról” szólnak. Hétfőn 15 órakor, igazi francia dalok, igazi szerelemről, igazi életről.

A mindenit! De romantikus hangulatban voltam 2019 márciusban!

( A 2019.03.01-i adás ismétlése )

2020-01-13 15 óra Amikor a hétfői műsort előre felvettem a stúdióban, még éppen azt tervezem, hogy a hétvégét és az adás napját Párizsban töltöm, francia rádiót hallgatok, megnézem a Touluse-Lautrec kiállítást, rosét vagy vörösbort iszom majd a vacsorához, beszívom a metró – nekem finom – levegőjét…. és várom, hogy pár napra visszatérjen a szerelem, hogy magához öleljen, hogy elhiggyem, ott vár az élet. Álom. De álmodni jó. És az álmokat néhány napra, órára, percre megélni, ajándék.
Ilyen álmokat szőttem. Azóta kiderült, hogy nem tudok elutazni, hogy a mámor ezúttal elmaradt. De az izgalmas várakozás ideje alatt készült Je t’aime, moi non plus műsor nem marad el. Hétfőn, a szokott időben (15 óra) üljenek le mellém vigasztalódni.

2019-12-30 15 óra Egy évvel ezelőtt írtam:
“2018 utolsó francia zenei műsorát hallhatják.”
Ezen az egy mondaton kívül, mInden amit utána írtam érvényes 2019-re is, így semmi nem akadályoz meg abban, hogy újra – így az év vége felé – műsorra tűzzem, ezúttal hétfőn 15 órakor.
Szuper érzelmes – remélem nem érzelgős – műsort sikerült az év végére ösz-szekapni. Talán mert visszagondolva, úgy érzem, egy nagy érzelmi libikókán ültem/ülök. Nem rossz, életben tart, megóv az unalomtól – hát unalom az nem volt, az biztos. Remek embereket ismertem meg, tanultam toleranciát, türel-met, kitartást. Elfogadni, adni, vágyni és várni. Az elengedés még nem megy… ami azt jelenti, hogy jövőre is lesz Je t’aime, moi non plus műsor.
Addig is, el lehet siratni velem és a francia dalokkal 2018-at, azaz 2019-et, vagy akár egy évtizedet.

( A 2018.12.28-i adás ismétlése )

2019-12-16 15 óra Mit szólnának hozzá, ha ebben a tavaszias időben segítenék a Karácsonyra hangolódni, francia karácsonyi dalokkal.
Tudták, hogy a franciáknál a Mikulás december 24-én jön és ekkor kell a csizmákat az ablakba tenni? Hogy aznap este gyakran étteremben vacsoráznak a családok. Majd az éjféli mise után következik az ünnepi vacsora… vagy reggeli…ki mindek gondolja.
A hagyomány szerint mise után halászok hallal teli kosarat helyeznek az oltár elé, ezzel tisztelegve Jézus előtt.
Az ajándékokat is csak szigorúan éjfél után lehet kibontani, amiket a Télapó (Père Noël) csempész a lakásba. Alapvetően a franciák imádják azokat az ünnepeket, amelyek során hosszan lehet enni, és a karácsony pontosan ilyen. Náluk a hivatalos ünnep december 25-e, ekkor van az igazi ünnepi ebéd, melynek fogásai a következők: előétel, főétel, sajt, desszert, bor, majd kávé.
Az előétel rendszerint füstölt lazac, libamájpástétom vagy kagyló. Főfogásként szárnyast fogyasztanak, gesztenyével töltött csirke, pulyka, vagy liba kerül felszolgálásra. Nem hiányozhat a sajt, melyet végül a desszert követ. Az édesség szinte mindig egy kávés-csokoládés krémmel töltött piskótatekercs, melyet fatörzsnek álcáznak. Ez a Bûche de Noël.
Franciaországban nem minden család állít karácsonyfát az otthonában. Ennek leginkább Elzászban – a karácsonyfa hazájában – van hagyománya. Itt sokkal hamarabb felállítják a fát, mint mi magyarok, viszont vízkeresztkor szigorúan le is bontják. És persze étellel búcsúznak a karácsonytól is. Január 6-án a pékségekben megjelenik a Galette des Rois, azaz a királyok kalácsa. A keresztények ekkor a három királyok Jézusnál tett látogatását ünneplik. A leveles tésztájú mandulás – isteni amúgy, én nagyon szeretem – süteménybe porcelán figurát sütnek, melynek szerencsés megtalálója papírkoronát kap (ezt a süteményhez adják) és hivatalos királlyá koronázzák.

Természetesen amikor kint éltem Párizsban, a mi családunk nem a francia hagyományokat követte. Mi bizony 24-én este ajándékoztuk meg egymást és az ünnepi vacsora is aznap este volt….meg másnap délben…meg másnap este….meg utána következő napon délben … és este….kicsit átcsúszva a már nem hivatalos “két ünnep közötti” időszakba is.
Tartsanak velem 15 órakor. Most csak zenét hallgatni, az ünnepre még egy kicsit várni kell.

2019-12-02 15 óra A múltba, a 60-as, 70-es évekbe álmodom magunkat, főleg a hetvenesbe… hallgassák, közben tervezzék meg az estéjüket, gondoljanak arra az emberre, akivel szívesen eltöltenék…. Hogy hétfő van? Akkor éppen ezért, milyen menő a hét elején eltölteni egy romantikus estét…kint hideg van, bent egy pohár fínom vörösbor, vagy egy forró tea, kinek kinek ízlése szerint, finom (francia) zene…..készen állnak? Hm. Ezúttal azt javaslom, inkább este, a hangtárból hallgassanak. Ám ha már napközben szükségük van egy kis lazulásra, akkor 15 órától tartsanak velem.

2019-11-18 15 óra A fotóit nézve hűvös és megközelíthetetlen. A hangját hallgatva senkihez sem hasonló őstehetség. A filmjeit nézve különleges, egyáltalán nem szokványos, szépség. Tehetséges, aki ennek ellenére azt állítja magáról, hogy a szerencsének köszönheti, hogy színész és énekes lett.
A fentieket most tegyék múltidőbe. Mert november 2-án meghalt Marie Laforet, a “lány arany szemekkel”.
Emlékszem – régen-régen – Párizsban, naponta többször is hallható volt a rádióban, látható a TV-ben. Hihetetlen népszerű volt. Nem lehetett nem odafigyelni rá. Megigézett a szépsége, a hangja. Lehet, hogy nemzetközi népszerűsége nem vetekedhet Aznavour-éval, még kevésbé Piaf-éval, de halála bennem nagyobb érzelmeket váltott ki, mert dalai a fiatalságomhoz kötődnek.
Je t’aime, moi non plus, 15 órától Marie Laforet-val és Liszkai Ágival.

2019-11-04 15 óra Amikor ezeket a sorokat ovassák a Föld másik oldalán ásítozom, vagy fordulok a másik oldalamra, vagy az is lehet, éppen a reggeli kávémat iszom. Vagy csinálok bármit, de mindenképpen egy másik idősávban létezem. Kihúzom magam az otthoni mindennapokból, kicsit felejtek, elfelejtek…. még a francia kötődés is kicsit háttérbe szorul. Erről a mondatról eszembe jutott, hogy egyszer – réges-régen – beszélgettem egy sráccal. Az életről, a lehetőségekről (még bőven az “átkos” időben), esélyekről. Szóba került a nyelvtudás, ami nekem ugye, szerencse és szorgalom folyományaként megadatott. Természetesen a francia nyelv (és kultúra) sokkal közelebb állt hozzám, mint az angol. A fiú egyszer csak rám nézett és azt mondta: “Hozzád sokkal inkább az angol nyelv és kultúra illik.” Akkor úgy néztem rá, mint egy földönkívülire, hiszen a francia nyelv, világ, élet, Párizs…. bennem bizsergett, lüktetett, ott a gyomszáj tájékán… Aztán az évek jöttek-mentek és valóban a mindennapokban sokkal többet használtam, használom az angolt. De soha nem a gyomrom közepén szólít meg.
Most eljöttem. Kinyitom a szívem, megengedem, hogy a nyelv mellett – ha akar, ha tud – elkapjon, elvarázsoljon… lehet-e kettőt szeretni?!
Addig is, hétfőn – jajborzalommégelőttükahét! -, 15 órától hallgassák azt, ami a szívemhez közel áll, egy válogatást az elmúlt másfél év francia zenei műsor, a Je t’aime, moi non plus válogatott dalaiból.

2019-10-21 15 óra A mai Je t’aime, moi non plus, Ráduly Margit kolléganőm és – remélem – barátnőm emlékének szól. Egyetlen francia dal lesz, amit ő azért nem készített el, mert volt egy francia műsor….Ez. Az enyém. Jaj milyen szívesen átadnám neki ezt a mait!

Amikor utoljára bent jártam nála a kórházban egy órát beszélgettünk, meg nevettünk. Rajta, rajtam, az életen. És bosszankodtunk ugyanezeken. Biztosan nagyon kifáradhatott. De derült volt, mesélt magáról, a gyerekeiről, unokáiról, volt szerelmeiről. A számára legfontosabbakról. Mesélt. Mert szeretett mesélni és úgy tudott, ahogy csak kevesen. Ezért ez, az egyetlen francia dal, amit neki választottam nem olyan lesz mintha ő szerkesztette volna, mert – sajnos – nem ő meséli, hanem én neki.

2019-10-07 15 óra A múlt héten meghalt Jacques Chirac, 87 éves korában. Ő volt Párizs polgármestere abban az időben, abban az időben, amikor ott éltem. ( Később köztársasági elnök is lett.) Kiváltságos helyzet volt, szó se róla. Annyira, hogy – sajnos nem emlékszem milyen a propos-ból – de amikor fogadást adott a magyar kulturintézet dolgozóinak én is ott voltam. Egyik ismerős házaspár felesége sehogysem akart elmenni erre a fogadásra ( ma már én sem szeretem az ilyesmit ), így felajánlotta legyek én a férje partnere ezen az estén. Én persze nagyon kíváncsi voltam, hogyan zajlik egy ilyen esemény, boldogan vállaltam. Megjelenés nagyestélyiben -szólt a meghívó. Abban az időben – talán most is – azért mi magyarok meglehetősen csórók voltunk a francia elegancia mellett. Nekem meg, 18 évesen, természetesen nem volt nagyestélyim. ( Még kicsi sem. ) Rohangálás, telefon, végül valakitől sikerült szerezni egy kék ( naná ) ruhát. Nem volt túl ünnepélyes: egyszerű, egyenes, de földig érő. Nagyon izgultam, hogy megfelelek-e az elvárásoknak. Megfeleltem, hiszen a “nagy emberek” mellett senki észre sem vett. Ezen persze egy picit sem kellett volna meglepődnöm, hiszen ebben nagy mesterek a franciák, hogy porszemnek érezd magad mellettük. Nos, én, porszemként beálltam a sorba és Monsieur Chirac kezet fogott velem. Ez jutott most eszembe a francia dalokat válogatva. Olyan is van köztük, ami pont abban az évben lett sláger és olyan is, ami az emberi halandóságról szól. Tartsanak velem, hallgassanak francia dalokat ismét hétfőn 15 órától.

2019-09-23 15 óra Soha nem voltam jó alvó. Cserébe reggel könnyen kezdtem a napot. Szerintem szüleim válásának egyik oka lehetett, hogy hétvégenként sem voltam hajlandó reggel 6 után ébredni. Kidobott az ágy. Emlékszem, már fiatal felnőtt koromban, egy-egy buli után mindenki délig aludt, míg én már héttől ébren, tele energiával úgy éreztem elmegy mellettem az élet, valamiről lemaradok. Jól jött ez az érettségire, majd a főiskolai vizsgákra való felkészülésnél, amikor vagy végigtanultam az éjszakát – örök emlék, hogy hajnali három után hogyan szökik be a fény a szobába – vagy – ezt a bizonyos hajnali fényt elkapva – négykor álltam neki a tanulásnak. Később a síelések alkalmával tátott szájjal figyeltem, hogy más hogyan tud aludni, miközben mi kiabálunk és hajnalig játszunk, beszélgetünk, vidámkodunk. Aztán persze ő nem tud felkelni, hogy az első sílifttel már fent legyen a hegyen. Ezekre gondoltam tegnap éjszaka, mert hiszen aludni most sem tudok, de ez a mostani inszomnia szigorúan a késő éjszakai (2-6) időre terjed. Nem szeretem, mert nem tettre kész “nemalvás”, inkább nyűglődés. Így volt ez tegnap éjjel is. Sok minden egyéb mellett ezek a fent leírt gondolatok jutottak akkor az eszembe. Mi mást tehetnék, kapaszkodom az éjszakai gondolatokba, remélve, hogy akkor sem vagyok egyedül, hogy vagyunk, akik terveket szőnek, vágyakat valósítanak meg az éj leple alatt. Vagy zenét hallgatnak. Francia zenét, ha nem délután (Je t’aime, moi non plus, hétfő 15 óra), később az éjszaka folyamán, hiszen bármikor meghallgatható.

2019-09-09 15 óra Nehéz hétvégém volt. Régen látott barátokkal a balatoni borvidéket látogattam meg. Nem tömény alkoholizálásról szólnak ezek a kirándulások, sokkal inkább egymásra figyelésről, beszélgetésekről, és persze vidámságról, sok nevetésről. Mindarról, amire a mindennapos rohanásban nem marad időnk. Persze nem tagadtam meg hedonista természetemet sem, megkóstoltam az ajánlott és bemutatott borokat is. Így történt, hogy bár próbáltam a holnapi francia műsoron dolgozni, nem voltam túlságosan hatékony.

Aztán ahogy hazaértem leültem és minden a helyére került. Azaz csak majdnem. A fiam telefonált, hogy éppen – talán velem egyidőben – nemrég jött haza Ózdról, ahol egy mélyszegénységben élő cigánycsaládott látogattak meg. Akiknek többszázezer forintos tartozásuk van mindenféle közműveknek, miközben az asszony három – gyönyörűszép, mosolygós, kedves – gyerek mellett is dolgozik. Közmunka, mi más. Áram már jó ideje nincs, – nyáron szerencsére hosszúak a nappalok -, viszont csecsemőnyi patkányok rohangálnak a döngölt padlón. Folytathatnám, sorolhatnám. Hol az igazság? Hol rázódott helyre minden? Milyen messze vannak attól, hogy meghallgassák – interneten – a Rádió Bézsben a francia dalokat, hétfőn 15 órától – ezúttal élőben – vagy bármit. Ilyen egyszerű és szomorú. És már megint az élet rendezett, a műsorban három dal is a ‘Des gitanes” (cigányokról) szól, vagy ők muzsikálnak nekünk. Ha meghallgatnak – és miért is ne – gondoljanak egy kicsit rájuk is és legyenek hálásak, hogy nem “oda”, hanem máshova születtek.

2019-08-30 19 óra A legutóbbi francia dalokat bemutató műsoromban, nem meséltem a dalokról, ömlesztve kapták, töményen, egyiket a másik után. Senki nem panaszkodott, senkinek sem volt hiányérzete. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ezután mindig a pillanatnyi hangulatom – és az idő megléte vagy sem – dönti majd el, hogy mesélek-e a dalokról. Most beszédes kedvemben vagyok, sőt újjító kedvemben és egyetlen énekest fogok bemutatni.

Választottam azért is érdekes – számomra különösen – mert annak idején, amikor Párizsban éltem, egyáltalán nem volt a szívem csücske, nem szerettem a zenéjét, kifejezetten nevetségesnek éreztem, hogy Elvis Presley utánzat, …vicces francia nyelven. Márhogy a rockandroll tekintetében nevetséges. Az csak angol nyelven lehet…, na jó még magyarul elfogadható… na de franciául? A színpadon gusztustalanul folyt róla a víz, hideg hüllőszerű szemek…. Hallyday-nek hívják és ráadásul A-val írja, hally day… sorolhatnám. Aztán ahogy öregszem – csak a szóhasználat kedvéért írom, hiszen amúgy nem – talán elfogadóbb vagyok, talán változott az ízlésem, talán Hallyday is változott. Mindez remélem kiderül a mai Je t’aime, moi non plus műsorból. Még ez utolsó alkalommal pénteken 19 órakor. (Szeptembertől műsorrend változás a Rádió Bézsben, így majd kéthetente, hétfőnként 15 órától lesz hallható ez a műsor.)

2019-08-02 19 óra Egy téli műsort választottam a nyár utolsó ismétlésének. Kicsit furcsa, hogy szilveszteri hangulatot idéz, de a zene az zene, télen, nyáron ugyanaz. Ezt írtam januárban:

Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy régen minden jobb volt. És tényleg. Mindenesetre az én, csaknem egy évem Párizsban, most így utólag visszagondolva, mindenképpen a jobb kategóriába tartozott. Emlékszem egy szilveszter estére, amikor elindultunk az éjszakába bevenni a várost. Kivételesen nem esett az eső, ha lehet még jobban hömpölygött a tömeg a városban, mint a szokásos éjjeleken és ott, már akkor is sokféle ember nyüzsgött az utcákon, tereken, presszókban, metróban. Mi magunk is meglehetősen színesek voltunk, egy lány Peruból, egy Vietnámból, egy Tahitiről és egy-egy olasz, ausztrál és brazil fiú, meg ugye én, a magyar lány. Egyik kávézóból a másikba ültünk be, de legjobban az utcán éreztük magunkat. Ott és akkor nem volt agresszió, idegesség, pestiesen szólva semmi feszkó, senki nem kiabált senkivel, sőt… Éreztem azt a fajta szabadságot, amit itthon addig soha, olyat, amit talán azóta sem. Persze az életünk változik, mi magunk is – férj, gyerekek, munka…. – és lassan leadunk ebből a szabadságvágyból, ki többet, ki kevesebbet. Igyekszem ez utóbbihoz tartozni, és nem csak a saját szabadságom miatt, hanem a körülöttem lévőkért is.

 

Pénteken 19 órakor (vagy később bármikor) hallgassák a Jet’aime, moi non plus műsort. Lazulásként és egy kis szabadságért.

( A 2019.01.04-i adás ismétlése )

2019-07-19 19 óra Ezúttal egy viszonylag friss emléket osztok meg Önökkel. 10-15 éve lehetett, hogy elkísértem férjemet egy párizsi, a Magyar Intézet által szervezett eseményre. Bejártam a szoksásos utakat, elmentem kedvenc, nosztalgikus helyeimre, ittunk kávét reggel egy caféban, persze a croissant sem maradhatott el, beszívtam a metró illatát, szóval minden szép és jó volt, párizs újfent magához édesgetett.
Nekem és János Lackfi-nak – aki szintén résztvevője volt az eseménynek – hamarabb haza kellett jönnünk. Akkoriban indultak be a fapados járatok, nekünk ugyanarra a gépre szólt a jegyünk. Vidáman kacarászva indultunk el a reptérre. Még az is viccesnek tűnt, ahogy az utasfelvételnél dolgozó hölgy egy bűvészt is megszégyenítő mozdulattal röptette be a személyi igazolványomat a csomagtovábbító szalag melletti kis résbe. Ám ahogy telt az idő, a lassabbnál lassabb személyzet tehetetlenségét nézve kezdtük elveszíteni a jókedvünket. A történet részleteit Jani megírta egy kis szösszenetben talán a Milyenek a magyarok? című kötetében, ha kíváncsiak keressenek rá, ma már viccesnek tartom én is. De akkor ott nem. Hozzáteszem még, hogy Jani felszállhatott volna a gépre, de lovagiassan velem maradt. Azóta is – és nem csak ezért – szeretettel gondolok rá.
Bár egy hatósági ember végül úgy gondolta a jogosítvány is megteszi, kiengednek az országból (még nem voltunk a schengeni övezetben), hiába állítottuk be a 400 méteres akadályfutás (hiszen volt biztonsági ellenőrzés, meg a dokumentumokat is újra megnézték) világrekordját, az utolsó 10 méteren kedvesen szóltak, hogy ne rohanjunk, a gép felszállt – ígéretük ellenére -, de örömhír, előkavarták a személyimet. Röviden ennyi a történet, de tényleg csak röviden, mert valahogy ugye mégiscsak hazajöttünk…
Megértem, amikor az emberek a franciák önteltségéről, önimádatáról beszélnek, talán ezért van sokakban ellenszenv irántuk. Ilyen helyzetekben méginkább értem. De én, mindezek ellenére, szeretem töretlenül ezt a laza, ugyanakkor önfontosságába belemerevedett népet, ezt a csodálatosan színes országot, ahol a művészetek szeretete és a butaság jól megfér egymással. És különösen szeretem a francia dalokat, amik az utóbbi időben méginkább hozzámnőttek.
Pénteken 19 órakor csak a francia dalokat hallgathatják, ezúttal nem mondom el, hogy ki kit és hogyan szeret, vagy nem, nem magyarázok, nem fordítgatok. Szeressék úgy ahogy vannak: szépségükkel és hibáikkal együtt.

2019-07-05 19 óra Ha már így belejöttem, megint elmesélek egy történetet, egy emléket. Továbbra is a 70-es évekből.

Párizsban, ahol a demokrácia már akkor is működött, egymást érték a sztrájkok. Mindenki  sztrájkolt, és én meg voltam  győződve arról, hogy egyszerűen csak  pihenőnapra (napokra) van szükségük az embereknek.  Tulajdonképpen rettenetesen izgalmas volt, hiszen ilyet addig még csak hallani sem hallottam. Amit ma elmesélek történetesen egy közlekedési sztrájk idején történt. Naponta jártam metróval az Alliance Francaise nyelvtanfolyamára, egy vagy két átszállással, mikor milyen kedvem volt. Na de a sztrájk napján vagy nem megyek suliba, vagy elvisznek autóval (szó sem lehet róla, mennyire égő volna), vagy elindulok gyalog. Ez utóbbit választottam, mindenképpen be akartam  menni, hiszen bimbózó kapcsolat, jó társaság, – na jó, a tudásvágy (imádtam franciául tanulni) – mind hajtott. Sajnos bizonyos  dolgokra nem emlékszem tisztán, de tegyük fel, hogy 9-re mentem. Metróval is legalább 40 perc volt beérni. Nem volt még Google Map, csak saját kútfejre lehetett bízni, vajon mikor kellene elindulni. Kútfej kigondolt valamit, elindult. Természetesen esett, mégis végig vigyorogta az utat. Mert kútfej jófej volt, mert tett azért, ami fontos volt, mert nem adta fel, cserébe a város egészen új arcát ismerte meg. Talán ezért, talán zsigeri, hogy teszek, hogy szeretek tenni dolgokért, amik fontosak. És rettenetesen tudom utálni magam, ha a könnyebb utat, vagy a ‘nemutat’ választom. Na ezért van ma ez a műsor. Mert szeretem, mert fontos és elindultam gyalog, hogy odaérjek. Induljanak el időben, hogy pénteken 19 órakor találkozhassunk a Rádió Bézs műsorában.

Ezután a csodás bevezető után, kicsit szégyenkezve írom, hogy ismétlést fognak hallani, mert most nem voltam annyira jófej és inkább a tengerben áztatom magam és bicikli túrákat teszek és hallgatom a kabócákat. Azért Önök ne adják fel, kapcsolják ki a kabócákat és hallgassanak francia dalokat velem.

( A 2018.11.16-i adás ismétlése )

2019-06-21 19 óra Nem tudok kibújni a bőrömből. (Persze már nem is akarok.) Be-bekúsznak a fejembe a jövő keddre készülő versműsor gondoltatai. Mert az életemben mindenhol felüti a fejét Párizs és Franciaország, hol ezért, hol azért. Meghatározza a mindennapokat, ott bizsereg a bőröm alatt, képeket, emlékeket hív elő. Sokszor panaszkodtam(?) már, hogy a dalok nagy része a szerelemről szól. Nem lesz ez másképp a holnapi műsorban sem. Erről eszembe jutottak volt szerelmeim, innen-onnan a világból. Hogy milyen könnyedén mondtam ki ilyen-olyan nyelven, hogy „szeretlek”. De magyarul soha nem tudtam, nem bírtam, csomó volt a nyelvemen, még akkor is, ha történetesen francia volt az érintett. Később sem dobálóztam, és ma sem dobálózok a szóval, megtartom magamban. Mert ott van mögötte a tartalom és a szavak súlya.

Hogy miért pont ez jutott eszembe? Mert a holnapi műsor első (4’20”) dalában 20x hangzik el – természetesen franciául -, hogy je t’aime. Ha van kedvük számolják meg Önök is, 19 órakor a Je t’aime (már megint!), moi non plus francia zenei válogatás műsorban.

2019-06-07 19 óra Állítom, hogy az élet – a véletlen? – nagy rendező. Tudom a színpad, a zene, a film, stb. is, de most az élet volt a tettes.

Mintha hónapok teltek volna el azóta, hogy új francia zenei műsort készítettem. Pedig csak hetek. És amikor előkerültek az eddig gyűjtögetett dalok és összeállt a műsor, mosolyogva láttam, hogy nagy részük az elvágyódásról szól. Meg az egyedüllét utáni vágyról. Ami bennem hetek óta (hónapok, évek) növekszik. Na nem egy állandó, remete élet hiányzik, csak egy kis idő, az én-idő. Tudom, ez nem a sorssal való alkú, sokkal inkább elhatározás kérdése. Nos, az elhatározás megszületett, az élet fordul és úgy tűnik nekem is több időm lesz. Addig is hallgassák meg ki hogyan, mennyire, miért szeretne egy kis egyedüllétet. Mert a franciák – meg én – már csak ilyenek vagyunk, nagy bennünk a szabadság vágy. Je t’aime….moi non plus, 19.00 órakor.

2019-05-24 19 óra Lejártam, elfáradtam, nem sikerült. Így ismételek, Nem olyan nagy baj, mert én sem emlékszem milyen dalokat is válogattam tavaly október 26-ra. Ha valaki mégis, fizetek neki egy sört…. ja nem, bort. Ezt írtam akkor:

Párizsi emlék megint. Nem a kellemes fajtából.

Amikor a Sorbonne-ra jártam, szinte naponta sétáltam le a rue Mouffetard-on. Csinos,hangulatos utcácska a Quartier Latin-ben, tele mindenféle nemzetiségi étteremmel, kis boltocskával, café-val – természetesen – és fiatalokkal. Minden étterem előtt kis táblácska hírdeti milyen menűt, mennyiért lehet – nagyon olcsón! – fogyasztani. Napokon át szemeztem egy görög étteremmel, gyűjtögettem, félreraktam. Egyik nap, vettem egy nagy levegőt, és remegő lábakkal, jó kis kelet-európai kisebbségi érzéssel, bementem az étterembe, ahol egy végtelenül kedves, vidám (jóképű!) görög fiú fogadott. Asztalt kaptam, szék alám, étlap a kezembe. Persze tudtam mit kérek, a legolcsóbb – 3 fogásos – menüt. Itt említem meg, hogy fillére, azaz centime-ra kiszámított pénzem volt és először voltam egyedül, felnőtt nélkül egy étteremben Párizsban. Mit kérek inni? Nem gondoltam semmit, illetve nem mertem azt mondani, hogy semmit, kértem hát valamit, talán vizet, de erre nem emlékszem. Kenyeret? Jó. Arra, hogy hogyan ettem, ittam, milyen érzések kavarogtak bennem, már nem emlékszem. Szerintem törölte az agyam. De az a megsemmisítő szégyen, amikor kihozták a számlát és láttam, hogy ez bizony több, mint amit én ki tudok guberálni, az belémvésődött. Zavartan mondtam, hogy sajnos nincs annyi nálam, de szívesen behozom legközelebb. A – nagyon helyes – fiú pillanat türelmet kért, hozta a főnököt, aki azt mondta, tartsam meg ami nálam van, ne legyek pénz nélkül, majd legközelebb ha jövök, kifizetem. Hihetetlen elegáns gesztus volt. Döbbenten fogadtam el.

Néhány nap múlva, a teljes összeggel – sőt kicsit többel – benyitottam. Kerestem a főnököt. Most rajta volt a meglepetés sora. Álltunk egymással szemben: Én, tátott szájjal, hogy gyakorlatilag ő elengedett, anélkül, hogy számított volna arra, hogy valaha lát még, ő kikerekedett szemmel, hogy van valaki, aki visszajön a pénzzel. Tanulság? Megéri nagyvonalúnak és becsületesnek lenni. Azért ne próbáljátok ki, alapvetően nem a kedvenc emlékeim közé tartozik. Mindez csak a bevezetője és hangulatkeltője a pénteki (19 óra)  Je t’aime, moi non plus műsornak. Alors, rendez-vouz a la Radio Bézs.

( A 2018.10.26-i adás ismétlése )

2019-05-10 19 óra Nem vágyom Franciaországba, nem én! Párizsba meg még annyira sem. Nem szeretném újra megnézni a francia impresszionisták képeit sem, amit először még régebbi helyén, a Jeu de Paume-ban láttam. (A Jeu de Paume eredetileg teniszpályának épült a 19.században és ahogy ezt a franciák akkor hívták, a „Tenyerek játéka” lett a neve. Ma a Musée d’Orsay ad otthont ezeknek a páratlan művészeti kincseknek. Ez az épület egy lebontásra ítélt pályaudvar volt, de 1986-ban gondoltak egyet átépítették, majd átköltöztették a festményeket.)

Nem akarok elmenni a Loire völgyébe, hogy a francia arisztokrácia csodásan épen maradt kastályait körüljárjam. (Főleg nem kishajóval….)

Nem akarok Provence-ba sem elmenni, hogy az Ex-en-Provence-i piacon elgyöngült lábbal símogassam a lilára ért avokádókat… A Gorge de Verdon csodás kanyonja se pezsdítse fel a véremet. És a francia zene végkép nem tartozik a kedvenceim közé. Ezért is szerkesztem hétről hétre, ezért hívom Önöket, hogy meghallgassák velem az új és régebbi  francia dalokat, hátha megnyugodnak és Önök sem fogják többé szeretni. Vagy mégis?

Pénteken 19 órakor Je t’aime, moi non plus…..

2019-04-26 19 óra Elfelejtettem. Szégyen-gyalázat. Mentségemre szolgál, hogy imádom a nyarat és az bizony kitőrt idő előtt a héten.Én meg mint egy szerelmes kamasz vigyorogtam a világba és minden kiment a fejemből.

Pedig ebben a műsorban is jobbnál-jobb, szebbnél-szebb dalokat mutatok be. Szerelmeseket, vidámakat, bánatosakat, a világot megváltani kívánókat.

2019-04-12 19 óra Emlékeim szerint Párizsban sosem kellett várni, várakozni. De szinte biztos vagyok benne, hogy ez valami megszépítő messzeségből fakadó emlék. Hiszen várni mindig, mindenhol kell. Metróra, buszra, ebédre, orvosra, gyerekre, feleségre – és igen – férjre is. Egy dologra nem kell, vagy inkább, nem lehet várni, a szerelemre. Vagy jön, mint a gyorsvonat vagy nincs. Lehet azt gondolni, hogy van, de az csak egy gyenge vicinális lehet, ami rövid és rázós úton visz, örülünk, amikor végre leszállunk róla. És ez még Párizsban is így van, az úgynevezett “szerelem városában”.
Pénteken, je t’aime, moi non plus 19 órakor, csupa robogó vonattal.

2019-03-29 19 óra A hét elején egy régi barátommal reggeliztem, amolyan franciásan: café, croissant. És mint mostanában oly sokszor, eszembe jutott, milyen is egy igazi francia reggeli egy caféban (és nem csak azért, mert a croissant nem volt olyan habkönnyű). Ne egy rohanós napot képzeljenek el, bár valahogy mindig az volt az érzésem, hogy ott senki, soha nem siet reggel a munkába. Legalábbis addig, míg a szertartásszerű reggelit el nem fogyasztja. Vegyünk egy gyönyörű tavaszi napot és mindenképpen a szabadban keressünk asztalt. A székek – mintha színházban lennénk – mind az utcára néznek, így ha kettesben megyünk, szigorúan egymás mellett ülünk és az utcai forgatagot nézzük. Ha igazán franciásan akarunk reggelizni, kérjünk a croissant mellé egy café-t, vagyis azt a löttyöt, amit ők kávénak hisznek. Én biztosan a café au lait (tejeskávé) mellett maradok. Míg megkapjunk a nap indításához szükséges coffein mennyiséget, nézelődjünk. Csodálkozzunk rá az emberek sokszínűségére, lazaságára, a járda mellett, a csatornába csordogáló, az utca tisztítására használt vízre, vagy akár arra, hogy még a kutyák is tudnak úgy sétálni gazdájukkal, hogy nem néznek egymásra. És szagoljunk bele a levegőbe! Na ez Párizs reggel!

Ha egy kis szerencsénk van, bentről halkan kiszűrődik a zene….Mi lenne, ha pénteken velem reggeliznének 19 órakor? RádióBézs, Je t’aime, moi non plus. (Ha nem sikerül, másnap reggel, szombaton 9 órakor ismetlés, ez már „sanszosabb”, hogy igazi francia reggeli legyen. Ne felejtsék el megvenni a croissant-okat !)

2019-03-15 19 óra Még gimnáziumba jártam, amikor ezt a lemezt kaptam. Ezzel kezdődött minden kapcsolatom Franciaországgal. Minden. Rongyosra hallgattam az akkor még újdonságnak számító, szöveggel megjelent lemezt. Első francia leckék. Még nem tudtam, hogy hamarosan ott fogok élni (Párizsban), és hamarosan – még itthon – elkezdek franciául tanulni…. nem tudtam, hogy milyen illata van a párizsi metrónak (igen, ez állandóan visszatérő emlék), az esős utcáknak, és nem tudtam, hogy parfűmöktől illatoznak a boltok, és a görög éttermek illatától a “Boul’Mich”, a Quartier Latin-ben. És nem ismertem a francia forradalom történetét sem. Ezzel a lemezzel lopódzott be a francia nyelv, a francia kultúra a bőröm alá.
Kérdés, hogy most, évtizedekkel későb, vajon akkora ‘aha’ élmény-e. Nekem elővenni, újra meghallgatni természetesen az volt. És ma is kívülről fújom kedvenc dalaim szövegét.
Alig vártam, hogy március 15-én – egy forradalami napon – megoszthassam Önökkel.
Je t’aime, moi non plus 19 órakor velem és a “Révolution française” ex-bakelittel.

2019-03-01 19 óra Elutazott a lányom. A „kicsi”, aki hamarosan 18. Meglátogatta a nagyot, aki már régen nem itthon él. Most együtt hiányoznak.
A hiány.
Az első igazi, kinyitó, felismerő, helyrerakó, megkínzó, fél életre elintéző szerelem tanított meg, hogy mekkora erő a hiány. Hogy a hiány a játszma része (is lehet), hogy játszma minden kapcsolat. Sokáig elhittem. Ma már tudom, hogy az igazi érzelmeknek nincs szüksége játszmákra. Vannak. Csak úgy. Ha csak a játszma része, akkor nem igazi.
Elhiszem, hogy a francia dalok ezekről az „igaziakról” szólnak. Pénteken 19 órakor, igazi francia dalok, igazi szerelemről, igazi életről. Játszanak velem.

2019-02-15 19 óra „Je n’ai point de theme exepté que je t’aime”- írja József Attila Balatonszárszó című versében. Nem tudok másra gondolni, mint hogy szeretlek – szabad fordítás, tőlem. Így van ez a francia zenei műsorral is, a dalok nagy része bizony a szerelemről szól. A tegnapi napról – amikor a felvétel készült – papírom van, hogy nem „ciki”. Ma már az, de még elmegy. És bár nem jelent számomra különleges napot, ám most mégis. Tegnap, hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy egy selymes, puha meleg fekszik a vállamon és ölel. Nem, nem a macska. A lányom – lehet, hogy most a fejemet veszi – csaknem 18 éves, rosszat álmodott rólam és feltétlen magához kellett ölelnie. Jaj az a finom ölelés! Na ez az igazi Valentin-nap.
Ennek a napnak a hangulatát remélem sikerült beleszerkesztenem a ma 19 órakor kezdődő Je t’aime, moi non plus zenei műsoromban.

2019-02-01 19 óra Ahogy öregszik az ember (én nem, csak az ember), egyre többször gondol arra,hogy mi az, ami kimaradt az életéből, hogy mi az, amit még feltétlenül meg kell nézni, el kell olvasni, amire még fel kell mászni vagy amiről le kell esni, meg kell tenni először vagy újra, kibékülni, elkerülni, elengedni.
Persze nem egyszerre, de ott van az az úgynevezett bakancslista. Az enyém elég hosszú. Az egyik, „még meg kell(ene) tenni” az az, hogy a dél-franciaországi Midi-Camargue térségben lévő csatornaszakaszon lakóhajóval végigmenjek. Ez a szakasz a Rhone deltájában, a tengerrel párhuzamosan fut, középkori városokat és falvakat érintve. Ilyen pöfögő csatornahajón csakis francia dalokat hallgatnék…. na meg a csendet, ami oly ritka már napjainkban.
Pénteken 19 órától Je t’aime,moi non plus.… csendet nem ígérek, de elcsendesítő dalokat annál inkább.

2019-01-25 19 óra Ha volna két életem – mondja a dal.. Ma reggel ehhez hasonló gondolatokkal ébredtem. De nem kettőre, legalább három életre, vágyom és ha nem tűnik mohóságnak akár négy is belefér. És mindegyiket teljes életként szeretném megélni. Semmi kikacsintás. Ebből az egyiket Párizsban tölteném. De nem túristaként, hanem mint régen, reggel munkába sietve, napközben egy gyors kávé, könnyű (4 fogásos) ebéd a kantinban, kis lazítással, este haza. A város mindennapi lüktetését érezni. Minden nap ugyanazon a metró vonalon utazni, ismerni arra minden sarkot, zenészt. Ugyanazt a rádióállomást hallgatni – természetesen online.
Addig is, amíg ezirányú vágyam teljesül, pörgök, forgok, szétszakadok, boldog vagyok azzal amit kapok. A péntek 19 órai Je t’aime műsorral pedig néha még teljesnek is érzem ezt a most élt életet. És az is biztos, hogy, a mai sem ismétlés lenne, csupán átszaladnék egy kevésbé zsúfolt életbe….
Ha szeretnének résztvenni az egy létezőben, hallgassanak, legyenek a vendégeim. Még ebben az életben.

( A 2018.10.12-i adás ismétlése )

2019-01-18 19 óra Sokszor gondolom, hogy az általam szerkesztett francia műsort a véletlenek egybeesése hozta létre. De ezek a véletlenek évtizedekkel ezelőtt kezdődtek. Az sem biztos, hogy a sors könyvében – ha van ilyen – nekem volt előre megírva, hiszen a bátyám, aki saját jogon újságíró – nálam sokkal intenzívebb francia kötődéssel – már évtizedekkel ezelőtt szeretett volna egy műsort készíteni a francia chansonok történetéről „a rádióban”. Még az átkosban.

Amikor ehhez beadta a tervet, zseniális ötletnek tartották. Volt nagy tapsikolás, lelkendezés. Majd a zenei szerkesztő mondta, hogy a tervezetet, a dalokat, az önállóan beszerzett lemezeket tovább kellett adni egy bizonyos elvtársnak, hiszen minden vers és dal mögött politikai üzenet is lehet és azokat ennek az illetékes elvtársnak kellet tettenérni, hogy vajon ezek közül a dalok közül – Aczél György szavaival élve – melyek azok, amiket tűrünk, tiltunk vagy támogatunk.
Szóval családilag van némi erkölcsi jogfolytonosság francia zenei műsor terén. Persze, ha most nekem is cenzúráztatni kéne a dalokat, ez a műsor sem lenne. De ma (még?) vidámabb barakban élünk, mint akkoriban.
Persze a pénteken 19 órától hallható friss, ropogós műsor első felében elhangzó dalhoz még a hetvenes években sem kellett cenzor. Mert van, ami sosem változik….

2019-01-11 19 óra Megszaporodott teendőim miatt pénteken megint ismétlésre szorulok. Ezt írtam szeptember végén, és bizony az a bizonyoshangulat fel- felüti a fejét:
Tudják milyen a nyomoronc hangulat? Nálam leginkább ősszel és télen, a sok sötét miatt fordul elő. Nem sokszor, de előfordul. Először Párizsban “diagnosztizáltam” magamon. 18 évesen, érettségi után, elkezdtem járni egy egyetemi előkészítőre a Sorbonon. Mivel az előző félévet egyedül töltöttem Budapesten – érettségire készülve – eléggé fellazult a szülő-gyermek szokásos kapcsolat. Megszoktam az önállóságot, cigiztem mint egy gyárkémény, barátokkal lógtam, addig, amíg a kedvem tartotta, ad-hoc-szerűen ettem, vagy nem. Hamar kiderült, hogy feszülnek a párizsi otthonban az indulatok, nehéz volt az együtt lakás. Kerestem és találtam egy olyan fille-au-pair munkát, amihez szállás, ellátás is járt, na meg egy kis pénz. Egy városban, két helyen, vagy egyiken sem. Nem volt kapaszkodó és a biztos háttér nélkül semmi sem volt olyan szórakoztató. Futó kapcsolatok, felszínes barátságok. Ez volt az első tetten ért nyomoronc hangulat. De volt valami, ami mindig segített. Persze, hogy a zene. Aztán lassanként elsimult minden. Lettek barátok, szerelem, szívesen mentem haza látogatóba és még a gyerekekkel is sikerült jó viszonyt kialakítani. Azóta tudom, hogy minden mulandó, a bánat, az öröm, a lent és fönt. Még Párizsban is. Annak érdekében, hogy senki ne búslakodjon hallgassák 19 órától (vagy amikor a kedvük nyomoronckodik) a Je t’aime, moi non plus dalait. Ps.: A “nyomoronc” szó MÉG nincs benne az értelmező szótárban.
(art fotó: David Bearden)

( A 2018.09.28-i adás ismétlése )

2019-01-04 19 óra Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy régen minden jobb volt. És tényleg. Mindenesetre az én, csaknem egy évem Párizsban, most így utólag visszagondolva, mindenképpen a jobb kategóriába tartozott. Emlékszem egy szilveszter estére, amikor elindultunk az éjszakába bevenni a várost. Kivételesen nem esett az eső, ha lehet még többen voltak az utcákon, mint a szokásos éjjeleken és ott már akkor is sokféle ember nyüzsgött az utcákon, tereken, presszókban, metróban. Mi magunk is meglehetősen színesek voltunk, egy lány Peruból, egy Vietnámból, egy Tahitiről és egy-egy olasz, ausztrál és brazil fiú, meg ugye én, a magyar lány. Egyik kávézóból a másikba ültünk be, de legjobban az utcán éreztük magunkat. Ott és akkor nem volt agresszió, idegesség, pestiesen szólva semmi feszkó, senki nem kiabált senkivel, sőt… Éreztem azt a fajta szabadságot, amit itthon addig soha, olyat, amit talán azóta sem. Persze az életünk változik, mi magunk is – férj, gyerekek, munka…. – és lassan leadunk ebből a szabadságvágyból, ki többet, ki kevesebbet. Igyekszem ez utóbbihoz tartozni, és nem csak a saját szabadságom miatt, hanem a körülöttem lévőkért is.

Pénteken 19 órakor (vagy később bármikor) hallgassák a Jet’aime, moi non plus műsort. Lazulásként és egy kis szabadságért.

2018-12-28 19 óra 2018 utolsó francia zenei műsorát hallhatják pénteken, 19 órától. Szuper érzelmes – remélem nem érzelgős – műsort sikerült az év végére összekapni. Talán mert visszagondolva, úgy érzem, egy nagy érzelmi libikókán ültem/ülök. Nem rossz, életben tart, megóv az unalomtól – hát unalom az nem volt, az biztos. Remek embereket ismertem meg, tanultam toleranciát, türelmet, kitartást. Elfogadni, adni, vágyni és várni. Az elengedésmégnem megy… ami azt jelenti, hogy jövőre is lesz Je t’aime, moi non plus műsor.
Addig is, el lehet siratni velem és a francia dalokkal 2018-at.

2018-12-21 19 óra Amikor ezeket a francia dalokat hallgatom, fordítgatom, sokszor érzem kínosnak, érzelgősnek, közhelyesnek a szöveget. De vajon miért? Hiszen bizonyos helyzetben, kapcsolatban sok mindent mond az ember(lánya) (fia?). Ettől más, ettől több az a bizonyos kapcsolat, ez is egy ajándék, egy darab belőlünk. És ajándék ennek elfogadása is, mert az sem mindig könnyű.

Így karácsony előtt – hiszen most kerül ismétlésbe ez az őszi műsor – talán még hangsúlyosabb mindez, mert sokszor, sőt a legtöbbször, fontosabbak a szavak, mint a tárgyak.
Mi késztet arra, hogy néha – akár banális szavakkal – kifejezzem érzéseimet?
Mert kimondani jó. Ezért tudunk mi nők egy-egy érzelgős dalt is teli torokból énekelni. De megkímélek mindenkit ettől, hallgassák inkább az eredetit, fogadják el tőlem – felelősség nélkül – ma 19 órától a Je t’aime, moi non plus műsorát.

( A 2018.09.14-i adás ismétlése )

2018-12-14 19 óra Az az igazság, hogy a Cote d’Azur-re sokkal kevésbé vágyom, mint Párizsba…. de mégis, amikor beőszül, sőt betéliesül itthon, akkor van egy kis meleg utáni áhítozás. Miért nem vágyom oda? Mert az ott élő, nyaraló embereknek akkora arcuk van, hogy egy idő után nem kellemes nap mint nap szembesülni vele.

Van ez a jó magyar szokás, megnézni az embereket…”stírölni” a csajokat, ami persze feszélyez(ett) mindigis, de…. Erről eszembe jut egy gyerekkori emlékem. Akkoriban még odaszóltak a lányoknak az utcán – talán ez már nincs, de az is lehet, hogy kinőttem az érintett korcsoportból, nem tudom – de nagyon zavaró volt. Ezért senki sem szeretett, vagy majdnem senki, kitűnni. Kamaszként pláne! Szerintem 14 éves lehettem, még nagyon éretlen, sportoltam, nem volt nekem időm az utcán lenni. A fiúk viszont bizonyos helyeken (mindig ugyanott) „galeriztek”. Persze igyekeztem elkerülni őket, mert elkezdtek „felfedezni”. Egy alkalommal muszáj volt elmennem mellettük… már 50 méterre kiszúrtam, hogy ezt nem úszhatom meg. Pillanatok alatt kigondoltam, láthatatlan leszek. És elkezdtem sántítani. És bejött. Hát nem szomorú?!
Nos, a Cote d’Azur-ön nem kell sántítani, láthatatlan vagy, ha nincs medence nagyságú autód, messziről is látható drága cipőd, táskád. Nincs. De már kinőttem a kamaszkorból, nem akarok láthatatlan lenni. Azaz hallható lennék leginkább. Szóval hallgassanak pénteken 19 órakor! Je t’aime, moi non plus, velem.

( A 2018.09.07-i adás ismétlése )

2018-12-07 19 óra Meséltem már a párizsi metróról? Szerintem az egy külön fogalom, nyüzsgésével, labirintusi útvesztőivel, ami amúgy nagyon logikus és kézenfogható módon van kitáblázva. Sarkonként, fordulóként változó zenészeivel, akik egymásba áthallatszó, átkúszó ilyen-olyan dalokat, zenéket játszanak. És a legfontosabb – mert ilyen van talán más nagyvárosban is – de ilyen illata igen, illata, csak a párizsi metrónak van. Ha begyűjtenék egy nagy zsákba és álmomban kinyitnák mellettem, azonnal odaálmodnám magam. Van kedvük játszani?
Ha igen, hallgassák pénteken 19 órától a Je t’aime moi non plus francia zenei műsort. Vagy – tudják! – bármikor a honlapon…..

( A 2018.08.31-i adás ismétlése. )
2018-11-30 19 óra „Meg akartuk változtatni a történelem folyását
Ki akartuk inni a tengert
Akartunk egy kastélyt Spanyolországban
Közelebb akartuk hozni a tengereket
Gyereket akartunk asszonyainktól
Egy másfajta emberiséget
Új hajnalokat akartunk
Újjászületni velük
A fantázia maga volt a hatalom
Menj tovább már nincs semmi látnivaló
Mindent akartunk és azonnal
Határok nélkül élni
sétálni a föld felszínén
anélkül, hogy belevesznénk a határba
A lehetetlent akartuk kérni
békés viharokat akartunk
és mindenekelőtt szerelmet akartunk
és túladagolt boldogságot
Sajnálat és melankólia nélkül
Eléneklem neked ezt a dalt
A gitáromban volt elrendezve
Visszajött az emlékeimbe
A fantázia maga volt a hatalom
Menj tovább, már nincs semmi látnivaló”
(Georges Moustaki)

 

 

 

 

Lefordítottam, csak úgy, magamnak az első dal szövegét. Nem irodalmi, csupán nyers, hevenyészett fordítás. És mégis ad egy képet az egykori lendületről.
Emlékszem – de jó -, hogy képesek voltunk akár a hegyeket elhordani, nem gondolkodtunk azon, vajon lehet-e. Ide nekem az oroszlánt is! És ez volt a természetes. Miért veszítjük el vajon ezt a lelkesedést, ezt a tenniakarást? Nincs válasz, vagy túl hosszú, megkímélek mindenkit.
De ha és amikor összekapjuk magunkat, képesek vagyunk és tudunk csodát tenni most is, felnőttként, érett fejjel. Csak honnan szedjük az energiát? Vannak ötleteim.
Például pénteken este 19 órakor, ha meghallgatják a francia dalokat, ami ugyan ismétlés, de mégis melengető.

 

 

 

 

( A 2018.06.29-i adás ismétlése )

2018-11-23 19 óra Ha ismerősen hangzanak a következő sorok – bár átírtam múlt időbe, hiszen most távolról sincs nyári hangulat – az azért van, mert a pénteken19 órától hallgatható Je t’aime, moi non plus, francia zenei műsor, ezúttal ismétlés lesz.

Amikor ezeket a sorokat írtam, monszun volt Budapesten, csak az esték voltak elviselhetőek. Így bizony elég gyakran megtörtént, hogy megtámadtuk családdal, barátokkal a hozzánk közel eső sétáló utcát és beültünk egy könnyű vacsorára, vagy csak egy pohár borra, limonádéra…kinek mi. Boldogan, hogy végre levegőhöz jutottunk gyorsan eltelt az idő. Olyan gyorsan, hogy a pincérek, pincérnők sajnálkozó arccal szóltak, hogy a teraszt zárják….. Bánatosan, kicsit morgolódva szakítottuk meg a jó hangulatot. Arra gondoltam, vajon a nagyforgalmú utakon – Nagykőrút, Karolina út, Hungária körút Váci út – leállítják a forgalmat, hogy ne legyen zaj? És vajon mi történne ha Párizsban a quartier latinben, a Montmartre-on vagy a város bármely pontján bezárnának az éttermek 11-kor….. hát tönkre is mennének…és újabb francia forradalom színesítené a jövő történelmét. Hiszen ott akkor kezdődik az élet. Hajnal 2-3.kor kezd elcsendesedni az utca, hogy aztán 4-fél5 körül jöhessenek a szemetesek, nem halkan. Aztán nyitnak a café-k és a boulangerie-k, redőny fel. Télen nyáron. Ez a párizsi éjszakai hangzavar. Senki nem tiltakozik, nincsenek petíciók, senki nem jelent fel senkit. Élnek.
A párizsi kakofóniába egy kis zene is elfér. És ha esetleg este 11 óra után hallgatnák meg a műsort, ne vegyék le a hangerőt.

( A 2018.06.22-i adás ismétlése )
2018-11-16 19 óra Ha már így belejöttem, megint elmesélek egy történetet, egy emléket.
Továbbra is a 70-es évekből.
Párizsban, ahol a demokrácia már akkor is működött, egymást érték a
sztrájkok. Mindenki sztrájkolt, és én meg voltam győződve arról, hogy
egyszerűen csak pihenőnapra (napokra) van szükségük az embereknek.

Tulajdonképpen hallatlanul izgalmas volt, hiszen ilyet addig még csak
hallani sem hallottam. Amit ma elmesélek történetesen egy közlekedési sztrájk idején történt. Naponta jártam metróval az Alliance Francaise nyelvtanfolyamára, egy vagy két átszállással, mikor milyen kedvem volt. Na de a sztrájk napján vagy nem megyek suliba, vagy elvisznek autóval (szó sem lehet róla, mennyire égő volna), vagy elindulok gyalog. Ez utóbbit választottam, mindenképpen be akartam menni, hiszen bimbózó kapcsolat, jó társaság, – na jó, a tudásvágy (imádtam franciául tanulni) – mind hajtott.
Sajnos bizonyos dolgokra nem emlékszem tisztán, de tegyük fel, hogy 9-re mentem. Metróval is legalább 40 perc volt beérni. Nem volt még Google Map, csak saját kútfejre lehetett bízni, vajon mikor kellene elindulni. Kútfej kigondolt valamit, elindult. Természetesen esett, mégis végig vigyorogta az utat. Mert kútfej jófej volt, mert tett azért, ami fontos volt, mert nem adta fel, cserébe a város egészen új arcát ismerte meg. Talán ezért, talán zsigeri, hogy teszek, hogy szeretek tenni dolgokért, amik fontosak. És rettenetesen tudom utálni magam, ha a könnyebb utat, vagy a ‘nemutat’ választom.

Na ezért van ma ez a műsor. Mert szeretem, mert fontos és elindultam gyalog, hogy odaérjek. Induljanak el időben, hogy pénteken 19 órakor
találkozhassunk a Rádió Bézs műsorában.

2018-11-09 19 óra19 órától Párizsban kezdem a francia zenei csapongásom. Abban a városban, ami szemtelenül ismerős, és mégis mindig tud újat mutatni, szeretni és utálni való, a legszebb, de ugyanakkor a legtaszítóbb. Ahol szerelmesnek kell lenni és szakítani kell, ahol élni kell, ahol lehetetlen élni. Ahol tikkasztó meleg van és mégis mindig esik az eső. Ahol a clochardok udvariasabbak, mint a gazdag ficsúrok, ahol mindig van hova beülni, de legjobb lejárni a lábad, ahol csodálatosak az épületek és recseg, ropog benne a lépcső. És borzasztóan hiányzik, de évek óta nem sikerült odautaznom. Jajjaj, ilyen egy régi szerelem felidézése….mert Paris je t’aime, moi non plus, még akkor is, ha ismételek. De ha arra nincs időm, hogy új műsort készítsek, hogyan tudnék odautazni?!

( A 2018.06.08-i adás ismétlése )

2018-11-02 19 óra „Ráduly Margit – büszkén mondom – kolléganőm a Rádió Bézsben, akivel kicsit összenőttünk az elmúlt néhány hétben a szerdai egymás utáni műsorunk kapcsán (Egyetlen dal), tegnap azt kérdezte tőlem: Hova tüntél? Hát ide, péntekre…szétültettek minket, mint a magukat túlságosan jól érző diákokat.
A lényeg persze nem változott, francia chasonokat válogatok. Csapongok a múlt és jelen dalai, az érzelmek, az emlékek között. Még egy kis fejtörő is lesz, na nem nagy, nem osztok hangszórókat a nyerteseknek, annál is inkább, mert a megfejtés is elhangzik. Tartsanak velem. „

Így hangzik a mai műsor előzetese, amit tavasszal, nyár elején, június 1-én írtam. A szétültetés – részemről – most is fáj, így boldogan osztom meg ismét.
Így, kedves Rádió Bézs és azon belül, Je t’aime, moi non plus hallgatók, pénteken 19 órától szól a francia zene, hallgassák, pihenjenek, előttünk a hétvége.

( A 2018.06.01-i adás ismétlése )

2018-10-26 19 óra Párizsi emlék megint. Nem a kellemes fajtából.
Amikor a Sorbonne-ra jártam, szinte naponta sétáltam le a rue Mouffetard-on. Csinos,hangulatos utcácska a Quartier Latin-ben, tele mindenféle nemzetiségi étteremmel, kis boltocskával, café-val – természetesen – és fiatalokkal. Minden étterem előtt kis táblácska hírdeti milyen menűt, mennyiért lehet – nagyon olcsón! – fogyasztani. Napokon át szemeztem egy görög étteremmel, gyűjtögettem, félreraktam. Egyik nap, vettem egy nagy levegőt, és remegő lábakkal, jó kis kelet-európai kisebbségi érzéssel, bementem az étterembe, ahol egy végtelenül kedves, vidám (jóképű!) görög fiú fogadott. Asztalt kaptam, szék alám, étlap a kezembe. Persze tudtam mit kérek, a legolcsóbb – 3 fogásos – menüt. Itt említem meg, hogy fillére, azaz centime-ra kiszámított pénzem volt és először voltam egyedül, felnőtt nélkül egy étteremben Párizsban. Mit kérek inni? Nem gondoltam semmit, illetve nem mertem azt mondani, hogy semmit, kértem hát valamit, talán vizet, de erre nem emlékszem. Kenyeret? Jó. Arra, hogy hogyan ettem, ittam, milyen érzések kavarogtak bennem, már nem emlékszem. Szerintem törölte az agyam. De az a megsemmisítő szégyen, amikor kihozták a számlát és láttam, hogy ez bizony több, mint amit én ki tudok guberálni, az belémvésődött. Zavartan mondtam, hogy sajnos nincs annyi nálam, de szívesen behozom legközelebb. A – nagyon helyes – fiú pillanat türelmet kért, hozta a főnököt, aki azt mondta, tartsam meg ami nálam van, ne legyek pénz nélkül, majd legközelebb ha jövök, kifizetem. Hihetetlen elegáns gesztus volt. Döbbenten fogadtam el.
Néhány nap múlva, a teljes összeggel – sőt kicsit többel – benyitottam. Kerestem a főnököt. Most rajta volt a meglepetés sora. Álltunk egymással szemben: Én, tátott szájjal, hogy gyakorlatilag ő elengedett, anélkül, hogy számított volna arra, hogy valaha lát még, ő kikerekedett szemmel, hogy van valaki, aki visszajön a pénzzel. Tanulság? Megéri nagyvonalúnak és becsületesnek lenni. Azért ne próbáljátok ki, alapvetően nem a kedvenc emlékeim közé tartozik. Mindez csak a bevezetője és hangulatkeltője a mai (péntek 19 óra) Je t’aime, moi non plus műsornak. Alors, rendez-vouz a la Radio Bézs.

2018-10-19 19 óra Ismételek.
Már megint az emlékek. Így van ez még akkor is, ha a mai műsorba válogatott előadók egy része még csak nem is élt akkor, amikor én a része voltam a párizsi mindennapoknak.
Milyen könnyű volt megszokni! Milyen könnyű volt mindent természetesnek venni. Pedig korántsem volt az. Pontosan emlékszem, hogy amikor 17 évesen először leszállt velem a repülő és kiléptem a gépből egy fekete fickó odaszólt valakinek franciául. Franciául! Amit én akkor 3 hónapja tanultam és ‘coup de foudre’ volt, szerelem első látásra. És ő tökéletesen, gyönyörűen gördítette az r-eket, mosolygott, laza volt. Nem csoda, hogy pár hét alatt parisienne-é váltam, éltem a párizsi fiatalok világát, szívtam a Gauloise-t a kávézókban, gyalogoltam, rengeteget gyalogoltam, mert Párizsban akkor is lejárja az ember a lábát, ha metróval közlekedik. Úgy vetettem bele magam a színes világba, hogy észre sem vettem, mekkora kiváltság ez, milyen szerencsés vagyok.
Később, amikor hazajöttem, már tudtam és tudom ma is, hogy bárhol is legyek, meg kell ragadni a pillanatokat, élni velük és megélni, amíg lehet.
Persze ebben a műsorban is lesznek dalok a szerelemről, a szerelem ilyen-olyan fajtájáról. De lesz dal a szülői, a gyermeki szeretetről, sőt a felebarátiról is.
Ma, pénteken, 19 órától, Je t’aime, moi non plus. Ezúttal számos teendőm miatt, ismétlés.

( A 2018.05.16-i adás ismétlése )

2018-10-12 19 óra A Rádió Bézs nyitó oldalán olvasható Révész Sándor: Ha volna két életem című dalának szövege. Ma reggel ehhez hasonló gondolatokkal ébredtem. De nem kettőre, legalább három életre, vágyom és ha nem tűnik mohóságnak akár négy is belefér. És mindegyiket teljes életként szeretném megélni. Semmi kikacsintás. Ebből az egyiket Párizsban tölteném. De nem túristaként, hanem mint régen, reggel munkába sietve, napközben egy gyors kávé, könnyű (4 fogásos) ebéd a kantinban, kis lazítással, este haza. A város mindennapi lüktetését érezni. Minden nap ugyanazon a metró vonalon utazni, ismerni arra minden sarkot, zenészt. Ugyanazt a rádióállomást hallgatni – természetesen online.

Addig is, amíg ezirányú vágyam teljesül, pörgök, forgok, szétszakadok, boldog vagyok azzal amit kapok. A péntek 19 órai Je t’aime műsorral pedig néha még teljesnek is érzem ezt a most élt életet. Ha szeretnének résztvenni benne, hallgassanak, legyenek a vendégeim. Még ebben az életben.

2018-10-05 19 óra Halála előtt 3 nappal még interjút adott a francia televízióban. Azt mondta, 100 éves koráig szeretne élni, mert még annyi mindent kéne tenni. Májusban japán turnéra készült, amikor elesett és eltört a keze. Tele volt tervekkel.
Pályafutását azzal kezdte, hogy Edith Piaf zongora kísérője volt 8 éven keresztül. Meg soförje. Meg személyi titkára.
Aztán dalokat írt, gyakorlatilag mindenkinek. Mindekit felkarolt, mindenkinek segített. A 90-es években végre teret kapott örmény származása és Örményország jószolgálati nagykövete lett Franciaországban, Svájcban és Olaszországban.
2015-ben 91 évesen készítette el utolsó lemezét, két évvel azelőtt, hogy a Hollywood Boulvard-on csillagot kapott.
6 gyereke van.
A zene világnapján találtak rá a fürdőkádjában. 94 éves volt.
Ki az aki ennél szebb életet tudna elképzelni?
Ma 19 órától, a Je t’aime, moi non plus műsorában ő énekel, azokkal, akik szerették.

2018-09-28 19 óra Tudják milyen a nyomoronc hangulat? Nálam leginkább ősszel és télen, a sok sötét miatt fordul elő. Nem sokszor, de előfordul. Először Párizsban “diagnosztizáltam” magamon. 18 évesen, érettségi után, elkezdtem járni egy egyetemi előkészítőre a Sorbonon. Mivel az előző félévet egyedül töltöttem Budapesten – érettségire készülve – eléggé fellazult a szülő-gyermek szokásos kapcsolat. Megszoktam az önállóságot, cigiztem mint egy gyárkémény, barátokkal lógtam, addig, amíg a kedvem tartotta, ad-hoc-szerűen ettem, vagy nem. Hamar kiderült, hogy feszülnek a párizsi otthonban az indulatok, nehéz volt az együttlakás. Kerestem és találtam egy olyan fille-au-pair munkát, amihez szállás, ellátás is járt, na meg egy kis pénz. Egy városban, két helyen, vagy egyiken sem. Nem volt kapaszkodó és a biztos háttér nélkül semmi sem volt olyan szórakoztató. Futó kapcsolatok, felszínes barátságok. Ez volt az első
tetten ért nyomoronc hangulat. De volt valami, ami mindig segített. Persze, hogy a zene. Aztán lassanként elsimult minden. Lettek barátok, szerelem, szívesen mentem haza látogatóba és még a gyerekekkel is sikerült jó viszonyt kialakítani. Azóta tudom, hogy minden mulandó, a bánat, az öröm, a lent és fönt. Még Párizsban is. Annak érdekében, hogy senki ne búslakodjon hallgassák 19 órától (vagy amikor a kedvük nyomoronckodik) a Je t’aime, moi non plus dalait.
Ps.: A “nyomoronc” szó MÉG nincs benne az értelmező szótárban. 🙂

2018-09-21 19 óra Prendre le large – szem elől veszíteni a szárazföldet…. talán ez lehetne a fordítása a mai Je t’aime, moi non plus legszebb dalának, amit Francoise Hardy énekel nekünk. Hajós kifejezés és mégis a dalt hallgatva pontosan tudjuk, egészen másról van szó. Ilyen elegánsan, finoman csak olyan ember tud búcsúzni, akinek volt/van ideje hosszan vizsgálni a tengert.

Fiatal előadókat is bemutatok, akik az amerikai zenei befolyást remekül francia sanzonosítják, francia is, rap is, zene is.
Egy-két szívtipró is előkerül…. Julio Iglesias, spanyol létére ezúttal franciául, és francia létére franciául Alain Delon….amikor még….

( A 2018.05.09-i adás ismétlése )

2018-09-14 19 óra Amikor ezeket a francia dalokat hallgatom, fordítgatom, sokszor érzem kínosnak, érzelgősnek, közhelyesnek a szöveget. De vajon miért? Hiszen bizonyos helyzetben, kapcsolatban sok mindent mond az ember(lánya) (fia?). Ettől más, ettől több az a bizonyos kapcsolat, ez is egy ajándék, egy darab belőlünk. És ajándék ennek elfogadása is, mert az sem mindig könnyű.
Mégis mi késztet arra, hogy banális szavakkal is kifejezzük érzéseinket, ha ennyire vékonyak a határok?
Mert kimondani jó. Ezért tudunk mi nők egy-egy érzelgős dalt is teli torokból énekelni. De megkímélek mindenkit ettől, hallgassák inkább az eredetit, fogadják el tőlem – felelősség nélkül – ma 19 órától a Je t’aime, moi non plus műsorában.

2018-09-07 19 óra Az az igazság, hogy a Cote d’Azur-re sokkal kevésbé vágyom, mint Párizsba…. de mégis, amikor beőszül itthon, akkor van egy kis meleg utáni áhítozás. Miért nem vágyom oda? Mert az ott élő, nyaraló embereknek akkora arcuk van, hogy egy idő után nem kellemes nap mint nap szembesülni vele.
Van ez a jó magyar szokás, megnézni az embereket…”stírölni” a csajokat, ami persze feszélyez(ett) mindigis, de…. Erről eszembe jut egy gyerekkori emlékem. Akkoriban még odaszóltak a lányoknak az utcán – talán ez már nincs, de az is lehet, hogy kinőttem az érintett korcsoportból, nem tudom – de nagyon zavaró volt. Ezért senki sem szeretett, vagy majdnem senki, kitűnni. Kamaszként pláne! Szerintem 14 éves lehettem, még nagyon éretlen, sportoltam, nem volt nekem időm az utcán lenni. A fiúk viszont bizonyos helyeken (mindig ugyanott) „galeriztek”. Persze igyekeztem elkerülni őket, mert elkezdtek „felfedezni”. Egy alkalommal muszáj volt elmennem mellettük… már 50 méterre kiszúrtam, hogy ezt nem úszhatom meg. Pillanatok alatt kigondoltam, láthatatlan leszek. És elkezdtem sántítani. És bejött. Hát nem szomorú?!
Nos, a Cote d’Azur-ön nem kell sántítani, láthatatlan vagy, ha nincs medence nagyságú autód, messziről is látható drága cipőd, táskád. Nincs. De már kinőttem a kamaszkorból, nem akarok láthatatlan lenni. Azaz hallható lennék leginkább. Szóval hallgassanak pénteken 19 órakor – új időpont –, vagy a hangtárból bármikor! Je t’aime, moi non plus, velem.

2018-08-31 14 óra Meséltem már a párizsi metróról? Szerintem az egy külön fogalom, nyüzsgésével, labirintusi útvesztőivel, ami amúgy nagyon logikus és kézenfogható módon van kitáblázva. Sarkonként, fordulóként változó zenészeivel, akik egymásba áthallatszó, átkúszó ilyen-olyan dalokat, zenéket játszanak. És a legfontosabb – mert ilyen van talán más nagyvárosban is – de ilyen illata igen, illata, csak a párizsi metrónak van. Ha begyűjtenék egy nagy zsákba és álmomban kinyitnák mellettem, azonnal odaálmodnám magam. Van kedvük játszani?
Ha igen, hallgassák pénteken 14 órától a Je t’aime moi non plus új műsorát. Vagy – tudják! – bármikor a honlapon…..

2018-08-24 14 óra Micsoda fantasztikus érzés az, amikor az ember (jelen esetben asszony) azt csinálja, ami szórakozás, ami a szíve csücske. Milyen hálás vagyok, hogy „lett” ez a műsor. Bármilyen fáradt vagyok vagy kedvetlen, néhány perc alatt kihúz a gödörből, már egy-két dal meghallgatása is. Ez még akkor is így van, ha nem feltétlenül vidám zeneszámokat válogatok. Ha csak egy kevés átmegy ebből az élvezetből, már nem hiábavaló a hétvégi munka.

Ha munka.
A mai műsorban ismét visszatérek egy kicsit a nagy öregekhez, hiszen a francia chanson nagyon emblematikus énekesei ők. Georges BrassensJean FerratJacques BrelJulian Clerc..
A végére pedig Zaz, akinek a dalait bármikor, bárhol, bármennyit, bárkivel, bárhogyan meghallgatom.

( A 2018.05.02-i adás ismétlése )

2018-08-17 14 óra Milyen jó lenne ha, mint mondjuk egy argentin vagy chillei bor, mindig, minden alkalommal megbízhatóan ugyanazt a minőséget tudnám nyújtani és mégsem mondaná senki, hogy unalmas. Én – sajnos, pont mint a magyar borok – időjárás, hangulat, idő és fáradtság függvényében létezem. Így az általam létrehozott műsor is ennek az ingadozásnak a súlyát hordozza. Ez az önbizalomtól dagadó bevezetés azért ne rettentse el a hallgatót, mert mégiscsak jó, francia szőlőkből válogatok. Dalida, Jean-Jacques Goldman, Celine Dion, Patrick Bruel, Coeur de pirate, Garou, Louane.. és még sokan mások énekelnek szülői, testvéri, baráti és szerelmes szeretetről, emlékekről veszteségekről.

( A 2018.04.25-i adás ismétlése )

2018-08-10 14 óra Terápiás hetem van. Munkaterápiás. Ez így van annak ellenére, hogy állítólag ez az év legmelegebb hete. Strandon, balatonparton, tengerparton kéne tölteni. De én itt, a Je t’aime moi non plus adását szerkesztem, amit ma 14 órakor hallgathatnak – valós időben. Persze a francia dalokat hallgatva, megint egy párizsi emlék ugrott be:

Párizsban is iszonyú meleg tud lenni nyáron. Ezért augusztusban kiürül a város, de túrista akad bőven. Ez pontosan így volt 1977-ben is – fontos megjegyzés: kevés dolog van ma, ami ami ugyanolyan, mint a 70-es években volt. De ez igen. Nos akkor, az én kelet-európában nevelkedett gyermeki lelkem, szemem, testem, megtapasztalt egy újfajta szabadságot. Talán ma már nevetségesnek tűnik, hogy miért, de akkoriban nem lehetett itthon ilyen bohónak, önfeledtnek lenni Budapesten. Szóval Párizs. A Trocadéro szökőkútjaiba az emberek belegázoltak, szinte pancsolva hűsítették magukat. Senki nem szólt rájuk, senki nem parancsolta ki őket. Kosztolányit idézve: Szájtátva álltam! majd pillanatok alatt magamévá tettem ezt a helyzetet. Máris ott voltam én is szökőkútban és azt éreztem, amit még soha addig: mindent lehet! Ilyen könnyű a jóhoz alkalmazkodni, a jót elfogadni. Ide nekem egy szökőkutat!

2018-08-03 14 óra Regénybe – de nem lányregénybe – illő szerelmi történet inspirálta a mai műsor első három dalát. Michel Berger és Véronique Sanson barátsága, szerelmi és munkatársi kapcsolata robbant fel, Véronique – coup de foudre – villámcsapásszerű szerelembe esése miatt. Az évek – majd 40 év – során dalban ’leveleztek’. Brrr, de romantikus!
Hogy kerül Boris Vian egy zenei műsorba? Ez is kiderül természetesen, mi másért lenne ez egy előzetes… és az is, hogy ki miért szereti a szabadságot.
Cuki amerikai akcentussal énekel, természetesen franciául StingElton JohnIggy Pop és Jill Barber.

( A 2018.04.18-i adás ismétlése )

2018-07-27 14 óra Amikor leültem előzetest írni a mai műsorhoz, akkor láttam, hogy ma két duó is énekel az összeállításban. Leila Huissoud Kevin Fauchet-val, Sophie Marceau Francois Valéry-vel (ez utóbbi énekes, ez mondjuk kiderül a dalból).
Megint nosztalgiázom egy kicsit, ezúttal megmutatom, hogy mi maradt az én első „igazi” szerelmemből: Egy lemez. De jó is volt most visszahallgatni belőle néhány részletet!
De régebbi emlék is visszaköszön, Gilbert Becaud, Natalie című dala…ugye emlékeznek rá?!
Persze nem szeretném, ha csak visszafelé néznénk, sőt! Így néhány, egészen fiatal énekes és énekesnő dalait is megismerhetik a mai műsorban. Szerdán 16 órától, egy órára kapcsoljanak ki, (illetve kapcsolják be az internetet), keressék meg a Rádió Bézst és hallgassuk együtt a francia chanson-okat. Álmodozni ér!

( A 2018.04.04-i adás ismétlése )

2018-07-20 14 óra Elmerülni a francia zenében olyan nekem mint egy pszichoterápia. Emlékek, érzelmek, ismeretségek elevenednek fel. De nem akarom Önöket csak a múltba visszavinni és boldogan mazsolázom a mai dalok között is. A teljesség igénye nélkül, a múltból Mireille MathieuEdith PiafYves MontandJulien Clerk… És a maiak: Imany, aki azt állítja egy férfiról, hogy szép… hát, ha a két Québec-i énekesre gondolok, Garou-ra és Bruno Pelletier-re… nem mondom, akár igaz is lehet.

 

Pauline Croze gyönyörűséges bossa novája, Patricia Kaas, a naív, aki mindent elhisz, amit a pasija mond. Tartsanak velem, kávézzunk a Boulvard StGermain-en.

( A 2018.03.21-i adás ismétlése )

2018-07-13 14 óra Három filmzene, amiben az itt látható gyönyörű színésznők énekelnek és még sok-sok ismert és – talán – kevésbé ismert dal, AdamoIndilaJohnny Hallyday, Marie Laforet előadásában, természetesen a tavasz jegyében.

Hangulatkeltésnek pedig egy dal Párizsról, Josephine Baker előadásában.

https://www.youtube.com/watch?v=1eQk0fvwLvM

( A 2018.03.14-i adás ismétlése )

2018-07-06 14 óra Olivier Dubert két éve, hétről-hétre szerkesztett adása, a Je t’aime, folytonosságát szeretném biztosítani. Hogy ne maradjanak finom, francia sanzon nélkül, ideiglenesen gazdája leszek a műsornak. Az első alkalom, nagyrészt, a hirtelen előkerülő, az egykori párizsi emlékeimről szól. De talán mégsem lesz túl poros és ódivatú, hiszen napjaink énekesei és énekesnői is szívesen elevenítik fel az egykori slágereket.

Serge Lama, Aznavur, Gainsburg, Francoise Hardy….. és , Zaz, LouaneCamelia Jordana…. a teljesség igénye nélkül.

( A 2018.03.07-i adás ismétlése )

2018-06-29 14 óra „Meg akartuk változtatni a történelem folyását

Ki akartuk inni a tengert
Akartunk egy kastélyt Spanyolországban
Közelebb akartuk hozni a tengereket
Gyereket akartunk asszonyainktól
Egy másfajta emberiséget
Új hajnalokat akartunk
Újjászületni velük
A fantázia maga volt a hatalom
Menj tovább már nincs semmi látnivaló
Mindent akartunk és azonnal
Határok nélkül élni
sétálni a föld felszínén
anélkül, hogy belevesznénk a határba
A lehetetlent akartuk kérni
békés viharokat akartunk
és mindenekelőtt szerelmet akartunk
és túl adagolt boldogságot
Sajnálat és melankólia nélkül
Eléneklem neked ezt a dalt
A gitáromban volt elrendezve
Visszajött az emlékeimbe
A fantázia maga volt a hatalom
Menj tovább, már nincs semmi látnivaló”
(Georges Moustaki)

Lefordítottam, csak úgy, magamnak az első dal szövegét. Nem irodalmi, csupán nyers, hevenyészett fordítás. És mégis ad egy képet az egykori lendületről.
Emlékszem – de jó -, hogy képesek voltunk akár a hegyeket elhordani, nem gondolkodtunk azon, vajon lehet-e. Ide nekem az oroszlánt is! És ez volt a természetes. Miért veszítjük el vajon ezt a lelkesedést, ezt a tenniakarást? Nincs válasz, vagy túl hosszú, megkímélek mindenkit.
De ha és amikor összekapjuk magunkat, képesek vagyunk és tudunk csodát tenni most is, felnőttként, érett fejjel. Csak honnan szedjük az energiát? Vannak ötleteim.
Például ma 14 órától, ha meghallgatják a francia dalokat?!

2018-06-22 14 óra Amikor ezeket a sorokat írom, monszun van Budapesten, csak az esték elviselhetőek. Így bizony elég gyakran megtörténik, hogy megtámadjuk családdal, barátokkal a hozzánk közel eső sétáló utcát és beülünk egy könnyű vacsorára, vagy csak egy pohár borra, limonádéra…kinek mi. Boldogan, hogy végre levegőhöz jutunk gyorsan telik az idő. Olyan gyorsan, hogy a pincérek, pincérnők sajnálkozó arccal szólnak, hogy a teraszt zárják….. Bánatosan, kicsit morgolódva szakítjuk meg a jó hangulatot. Arra gondolok, vajon a nagyforgalmú utakon – Nagykőrút, Karolina út, Hungária körút Váci út – leállítják a forgalmat, hogy ne legyen zaj? És vajon mi történne ha Párizsban a quartier latinben, a Montmartre-on vagy a város bármely pontján bezárnának az éttermek 11-kor….. hát tönkre is mennének…és újabb francia forradalom színesítené a jövő történelmét. Hiszen ott akkor kezdődik az élet. Hajnal 2-3.kor kezd elcsendesedni az utca, hogy aztán 4-fél5 körül jöhessenek a szemetesek, nem halkan. Aztán nyitnak a café-k és a boulangerie-k, redőny fel. Télen nyáron. Ez a párizsi éjszakai hangzavar. Senki nem tiltakozik, nincsenek petíciók, senki nem jelent fel senkit. Élnek.

Ma 14 órától ebbe a párizsi kakofóniába egy kis zene is elfér. És ha esetleg este 11 óra után hallgatnák meg a műsort, ne vegyék le a hangerőt.

2018-06-15 14 óra A teljesség igénye nélkül.

Elhatároztam, hogy a mai műsor lesz az utolsó, amiben azt mondom, hogy ideiglenes szerkesztője és műsorvezetője vagyok. Hiszen minden ideiglenes. Hogy ez a pillanatnyi állapot két hét, vagy két év? Ki tudja? Egy biztos, az időt mindig jól kell kihasználni. Így gondolta Serge Reggiani is. Róla egyébként mindíg eszembe jut az, amikor a 90-es években Magyarországon adott koncertet. Az amúgy Franciaországban hihetetlen népszerűségnek örvendő színész-énekest kegyetlenül kifütyülték a szinpadról. Nekem fájt, mert úgy éreztem, hogy az értetlenség, a nem tudás (jelen estben a nyelv), milyen kegyetlenséget, gonoszságot, gyűlöletet generál….
Théodore Gericoult az egyik első romantikus festő, akinek leghíresebb képe a Medúza tutaja. Georges Brassens, aki egyszerre volt, költő, zeneszerző és előadó is, erről a tutajról énekel nekünk.
A mai fiatal énekesek előszeretettel veszik elő a régi nagy „öregek” egykor ütős slágereit. Ebből is merítünk, így kimerítjük nosztalgiánkat is.
A mai műsor utolsó énekese Zaz. Igen, megint Zaz. Mert arról énekel, hogy hogyan tehetünk mi kisemberek nagy dolgokat.

( A 2018.03.28-i adás ismétlése )

2018-06-08 14 óra Pénteken 14 órától Párizsban kezdem a francia zenei csapongásom. Abban a városban, ami szemtelenül ismerős, és mégis mindig tud újat mutatni, szeretni és utálni való, a legszebb, de ugyanakkor a legtaszítóbb. Ahol szerelmesnek kell lenni és szakítani kell, ahol élni kell, ahol lehetetlen élni. Ahol tikkasztó meleg van és mégis mindig esik az eső. Ahol a clochardok udvariasabbak, mint a gazdag ficsúrok, ahol mindig van hova beülni, de legjobb lejárni a lábad, ahol csodálatosak az épületek és recseg, ropog benne a lépcső. És borzasztóan hiányzik, de évek óta nem sikerült odautaznom. Jajjaj, ilyen egy régi szerelem felidézése….mert Paris je t’aime, moi non plus.

2018-06-01 14 óra Ráduly Margit – büszkén mondom – kolléganőm a Rádió Bézsben, akivel kicsit összenőttünk az elmúlt néhány hétben a szerdai egymásutáni műsorunk kapcsán (Egyetlen dal), tegnap azt kérdezte tőlem: Hova tüntél? Hát ide, péntekre…szétültettek minket, mint a magukat túlságosan jól érző diákokat. Így kedves Je t’aime, moi non plus hallgatók, mostantól a (késői) jó ebédhez szól a francia zene 14 órától, péntekenként. Természetesen bármikor meghallgathatják, ez a nagy előnye az internetes rádiózásnak.

A lényeg persze nem változott, francia chasonokat válogattam. Csapongunk a múlt és jelen dalai, az érzelmek, az emlékek között. Még egy kis fejtörő is lesz, na nem nagy, nem osztok hangszórókat a nyerteseknek, annál is inkább, mert a megfejtés is elhangzik. Tartsanak velem.

2018-05-23 16 óra A teljesség igénye nélkül.
Elhatároztam, hogy a mai műsor lesz az utolsó, amiben azt mondom, hogy ideiglenes szerkesztője és műsorvezetője vagyok. Hiszen minden ideiglenes. Hogy ez a pillanatnyi állapot két hét, vagy két év? Ki tudja? Egy biztos, az időt mindig jól kell kihasználni. Így gondolta Serge Reggiani is. Róla egyébként mindíg eszembe jut az, amikor a 90-es években Magyarországon adott koncertet. Az amúgy Franciaországban hihetetlen népszerűségnek örvendő színész-énekest kegyetlenül kifütyülték a szinpadról. Nekem fájt, mert úgy éreztem, hogy az értetlenség, a nem tudás (jelen estben a nyelv), milyen kegyetlenséget, gonoszságot, gyűlöletet generál….
Théodore Gericoult az egyik első romantikus festő, akinek leghíresebb képe a Medúza tutaja. Georges Brassens, aki egyszerre volt, költő, zeneszerző és előadó is, erről a tutajról énekel nekünk.
A mai fiatal énekesek előszeretettel veszik elő a régi nagy „öregek” egykor ütős slágereit. Ebből is merítünk, így kimerítjük nosztalgiánkat is.
A mai műsor utolsó énekese Zaz. Igen, megint Zaz. Mert arról énekel, hogy hogyan tehetünk mi kisemberek nagy dolgokat.

( A 2018.03.28-i adás ismétlése )

2018-05-16 16 óra Már megint az emlékek. Így van ez még akkor is, ha a mai műsorba válogatott előadók egy része még csak nem is élt akkor, amikor én a része voltam a párizsi mindennapoknak.

Milyen könnyű volt megszokni! Milyen könnyű volt mindent természetesnek venni. Pedig korántsem volt az. Pontosan emlékszem, hogy amikor 17 évesen először leszállt velem a repülő és kiléptem a gépből egy fekete fickó odaszólt valakinek franciául. Franciául! Amit én akkor 3 hónapja tanultam és ‘coup de foudre’ volt, szerelem első látásra. És ő tökéletesen, gyönyörűen gördítette az r-eket, mosolygott, laza volt. Nem csoda, hogy pár hét alatt parisienne-é váltam, éltem a párizsi fiatalok világát, szívtam a Gauloise-t a kávézókban, gyalogoltam, rengeteget gyalogoltam, mert Párizsban akkor is lejárja az ember a lábát, ha metróval közlekedik. Úgy vetettem bele magam a színes világba, hogy észre sem vettem, mekkora kiváltság ez, milyen szerencsés vagyok.
Később, amikor hazajöttem, már tudtam és tudom ma is, hogy bárhol is legyek, meg kell ragadni a pillanatokat, élni velük és megélni, amíg lehet.
Persze ebben a műsorban is lesznek dalok a szerelemről, a szerelem ilyen-olyan fajtájáról. De lesz dal a szülői, a gyermeki szeretetről, sőt a felebarátiról is.
16 órától, Je t’aime, moi non plus.

2018-05-09 16 óra Prendre le largeszem elől veszíteni a szárazföldet…. talán ez lehetne a fordítása a mai Je t’aime, moi non plus legszebb dalának, amit Francoise Hardy énekel nekünk. Hajós kifejezés és mégis a dalt hallgatva pontosan tudjuk, egészen másról van szó. Ilyen elegánsan, finoman csak olyan ember tud búcsúzni, akinek volt/van ideje hosszan vizsgálni a tengert.

Fiatal előadókat is bemutatok, akik az amerikai zenei befolyást remekül francia sanzonosítják, francia is, rap is, zene is.
Egy-két szívtipró is előkerül…. Julio Iglesias, spanyol létére ezúttal franciául, és francia létére franciául Alain Delon….amikor még….
Hallgassanak szerdán 16 órától, a Rádió Bézsben.

2018-05-02 16 óra Micsoda fantasztikus érzés az, amikor az ember (jelen esetben asszony) azt csinálja, ami szórakozás, ami a szíve csücske. Milyen hálás vagyok, hogy „lett” ez a műsor. Bármilyen fáradt vagyok vagy kedvetlen, néhány perc alatt kihúz a gödörből, már egy-két dal meghallgatása is. Ez még akkor is így van, ha nem feltétlenül vidám zeneszámokat válogatok. Ha csak egy kevés átmegy ebből az élvezetből, már nem hiábavaló a hétvégi munka.
Ha munka.
A mai műsorban ismét visszatérek egy kicsit a nagy öregekhez, hiszen a francia chanson nagyon emblematikus énekesei ők. Georges Brassens, Jean Ferrat, Jacques Brel, Julian Clerc..
A végére pedig Zaz, akinek a dalait bármikor, bárhol, bármennyit, bárkivel, bárhogyan meghallgatom. Szerdán 16 órától a Rádió Bézsben töltsenek velem csaknem egy órát, szeressék a dalokat, mert Je les aime, moi non plus.

2018-04-25 16 óra Milyen jó lenne ha, mint mondjuk egy argentin vagy chillei bor, mindig, minden alkalommal megbízhatóan ugyanazt a minőséget tudnám nyújtani és mégsem mondaná senki, hogy unalmas. Én – sajnos, pont mint a magyar borok – időjárás, hangulat, idő és fáradtság függvényében létezem. Így az általam létrehozott műsor is ennek az ingadozásnak a súlyát hordozza. Ez az önbizalomtól dagadó bevezetés azért ne rettentse el a hallgatót, mert mégiscsak jó, francia szőlőkből válogatok. Dalida, Jean-Jacques Goldman, Celine Dion, Patrick Bruel, Coeur de pirate, Garou, Louane.. és még sokan mások énekelnek szülői, testvéri, baráti és szerelmes szeretetről, emlékekről veszteségekről.
Szerdán 16 órától Je t’aime, moi non plus.

2018-04-18 16 óra Regénybe – de nem lányregénybe – illő szerelmi történet inspirálta a mai műsor első három dalát. Michel Berger és Véronique Sanson barátsága, szerelmi és munkatársi kapcsolata robbant fel, Véronique – coup de foudre – villámcsapásszerű szerelembe esése miatt. Az évek – majd 40 év – során dalban ’leveleztek’. Brrr, de romantikus!
Hogy kerül Boris Vian egy zenei műsorba? Ez is kiderül természetesen, mi másért lenne ez egy előzetes… és az is, hogy ki miért szereti a szabadságot.
Cuki amerikai akcentussal énekel, természetesen franciául Sting, Elton John, Iggy Pop és Jill Barber.
Szerdán 16 órától Je t’aime, moi non plus velem.

2018-04-11 16 óra Romantikát (mint mindig) és latinos pörgést ajánlok a mai műsorban. Francesca Gagnon, Jeanne Manson, és Maitre Gim, a francia rapper előadásában.
A műsor második felében a múlt pénteken meghalt, a francia zene egyik emblematikus alakjának, Jacques Higelin emlékének szentelem.
Lehet, nálunk nem annyira ismert, de gyakorlatilag a hatvanas évek közepétól a franciák egyik kedvence. Megpróbálom ma bemutatni, megismertetni egy kicsit. Számára talán még fontosabb, hogy a gyerekei követték őt a zenei pályán. Nem tudom elképzelni mi tehet boldogabbá egy embert, mint az utódok sikere. Ismerjék meg Higelin-t, még nem késő. Je t’aime, moi non plus, szerdán 16 órától.

2018-04-04 16 óra Amikor leültem előzetest írni a mai műsorhoz, akkor láttam, hogy ma két duó is énekel az összeállításban. Leila Huissoud Kevin Fauchet-val, Sophie Marceau Francois Valéry-vel (ez utóbbi énekes, ez mondjuk kiderül a dalból).
Megint nosztalgiázom egy kicsit, ezúttal megmutatom, hogy mi maradt az én első „igazi” szerelmemből: Egy lemez. De jó is volt most visszahallgatni belőle néhány részletet!
De régebbi emlék is visszaköszön, Gilbert Becaud, Natalie című dala…ugye emlékeznek rá?!
Persze nem szeretném, ha csak visszafelé néznénk, sőt! Így néhány, egészen fiatal énekes és énekesnő dalait is megismerhetik a mai műsorban. Szerdán 16 órától, egy órára kapcsoljanak ki, (illetve kapcsolják be az internetet), keressék meg a Rádió Bézst és hallgassuk együtt a francia chanson-okat. Álmodozni ér!

2018-03-28 16 óra A teljesség igénye nélkül.
Elhatároztam, hogy a mai műsor lesz az utolsó, amiben azt mondom, hogy ideiglenes szerkesztője és műsorvezetője vagyok. Hiszen minden ideiglenes. Hogy ez a pillanatnyi állapot két hét, vagy két év? Ki tudja? Egy biztos, az időt mindig jól kell kihasználni. Így gondolta Serge Reggiani is. Róla egyébként mindíg eszembe jut az, amikor a 90-es években Magyarországon adott koncertet. Az amúgy Franciaországban hihetetlen népszerűségnek örvendő színész-énekest kegyetlenül kifütyülték a szinpadról. Nekem fájt, mert úgy éreztem, hogy az értetlenség, a nem tudás (jelen estben a nyelv), milyen kegyetlenséget, gonoszságot, gyűlöletet generál….
Théodore Gericoult az egyik első romantikus festő, akinek leghíresebb képe a Medúza tutaja. Georges Brassens, aki egyszerre volt, költő, zeneszerző és előadó is, erről a tutajról énekel nekünk.
A mai fiatal énekesek előszeretettel veszik elő a régi nagy „öregek” egykor ütős slágereit. Ebből is merítünk, így kimerítjük nosztalgiánkat is.
A mai műsor utolsó énekese Zaz. Igen, megint Zaz. Mert arról énekel, hogy hogyan tehetünk mi kisemberek nagy dolgokat.

2018-03-21 16 óra Elmerülni a francia zenében olyan nekem mint egy pszichoterápia. Emlékek, érzelmek, ismeretségek elevenednek fel. De nem akarom Önöket csak a múltba visszavinni és boldogan mazsolázom a mai dalok között is. A teljesség igénye nélkül, a múltból Mireille Mathieu, Edith Piaf, Yves Montand, Julien Clerk… És a maiak: Imany, aki azt állítja egy férfiról, hogy szép… hát, ha a két Québec-i énekesre gondolok, Garou-ra és Bruno Pelletier-re… nem mondom, akár igaz is lehet.

Pauline Croze gyönyörűséges bossa novája, Patricia Kaas, a naív, aki mindent elhisz, amit a pasija mond. Tartsanak velem, kávézzunk a Boulvard StGermain-en. Ma 16 órától Je t’aime, moi non plus.

2018-03-14 16 óra Három filmzene, amiben az itt látható gyönyörű színésznők énekelnek és még sok-sok ismert és – talán – kevésbé ismert dal, Adamo, Indila, Johnny Hallyday, Marie Laforet előadásában, természetesen a tavasz jegyében.

Hangulatkeltésnek pedig egy dal Párizsról, Josephine Baker előadásában. Szerdán 16 órától Je t’aime, moi non plus.

https://www.youtube.com/watch?v=1eQk0fvwLvM

2018-03-07 16 óra Olivier Dubert két éve, hétről-hétre szerkesztett adása, a Je t’aime, folytonosságát szeretném biztosítani. Hogy ne maradjanak finom, francia sanzon nélkül, ideiglenesen gazdája leszek a műsornak. Az első alkalom, nagyrészt, a hirtelen előkerülő, az egykori párizsi emlékeimről szól. De talán mégsem lesz túl poros és ódivatú, hiszen napjaink énekesei és énekesnői is szívesen elevenítik fel az egykori slágereket.
Serge Lama, Aznavur, Gainsburg, Francoise Hardy….. és , Zaz, Louane, Camelia Jordana…. a teljesség igénye nélkül.