KŐBÁNYÁTÓL AZ ABBEY ROAD-IG! – Vértes György

KŐBÁNYÁTÓL AZ ABBEY ROAD-IG!  – Műsorvezető: Vértes György

Van képem hozzá! Egy rockfotós naplója

2023-05-31 08 óra Folytattuk a sztorikat sztárokról, amelyek fotózásaim előtt, alatt vagy utána történtek velem.

Szó volt Clem Clempsonról (Colosseum, Humble Pie), akit még a B.S.-beli Colosseum koncert után ismertem meg, akivel szoros Facebook-barátságban vagyunk. Mindenről értesítjük egymást, zenéket cserélgettünk, hogy melyikünk mit hallgasson meg.

Elmeséltem beszélgetésemet Mike Oldfielddel, akitől megtudtam, hogy egyedül Richard Branson (Virgin) vállalta fel Tubular Bells albumának kiadását, aminek bevételéből Ő milliomos lett, mig Branson gyakorlatilag milliárdos. Bo Diddley-ről is szó volt, akit már 30 évesen is nagyfaternak hívtak, és olyan muzsikusok dolgozták fel dalait, mint a The Band, Tom Petty, sőt, a Magyarországon sajnos kevésbé ismert világhirű Bob Seger még egy dalt is írt a tiszteletére.

Egy kicsit hosszabb dal is megszólalt a Ten Years After zseniális gitáros-énekesétől – gyermekkori ikonomtól – Alvin Lee-től: a Goin’ Home. Alvin Lee mesélt arról, hogy a korabeli sajtó miért nevezete el őt “Woodstock hősének”

Beszéltem még Kovács Gyula (Mr. Dob) zseniális humoráról és a Rolling Stonesról készített paparazzi fotózásom történetéről!

( A 2020.03.11-i adás ismétlése )

2023-05-24 08 óra A sok-sok zene mellett beszéltem Orszáczky Jackieről, aki túlzás nélkül hazánk egyik legnagyobb muzsikus zsenije. Jackievel volt alkalmam sokszor megejteni szoros baráti beszélgetéseket,

amelyben beszélt Ausztráliába disszidálásáról, arról, hogy neki Szakcsi Lakatos Béla a legjobb zenész az életében és sajnálja, hogy nem ment vele. Beszéltem egy gyermekkori barátságról Pálmai Zolival(P. Mobil, Hobo Blues Band, Beatrice és a B 52 stb.) az ország egyik legjobb dobosáról, akinek a P. Mobillal való hosszú együttműködést (fotózásokat) köszönhetem.

Megemlítettem Gallai Pétert, aki egy zseniális dalszerző és muzsikus volt és Ő erősítette a Piramistés a Bikinit, aki sajnos már egy éve nincs velünk.

Szikora Róbert barátomról is szót ejtettünk, akinek egy ritkán hallott és nem éppen R-Go-s, Zabhegyező című nagyszerű dalát is meghallgattuk. Szót ejtettem egy világhírű zenekar a Cure frontemberének Robert Smithnek hihetetlen türelméről és kedvességéről, miközben az öltözőben mozdulataival “megcsinálta” nekem a képet !

( A 2020.03.04-i adás ismétlése )

2023-05-17 08 óra A mai műsorban ismét kinyitjuk a naplómat és folytatjuk a sztorikat sztárokról, amelyek fotózásaim előtt, alatt vagy utána történtek velem.

Szó volt Paul Younggal a világhírű angol „Blue-Eyed Soul”-lal való beszélgetésemről és hatalmas soul lemez gyűjteményéről, Darryl Hall és John Oates kapcsolatáról.
Pajor Tamásról, aki az első drogfüggő előadó volt Magyarországon a nyolcvanas években, azonban ettől függetlenül a mai napig a legjobb szövegírónak tartanak, és akiről Xantus János filmrendező egy nagyszerű filmet készített Rocktéritő címmel.
A sokak által alábecsült Delhusa Gjonról, aki Matina lemezén (melynek boritóját én készítettem) bebizonyította, hogy egy nagyszerű énekes és muzsikus.
Egy különleges dobfelszerelésről, amit Rick Allennek a Def Leppard dobosnak készítettek, miután egy balesetben elvesztette egy karját.
Elmeséltem egy furcsa, de kicsit mulatságos történetet Kirk Hammetről a Metallica gitárosáról, aki Sepultura együttes polójában, – akik a Metallica konkurenciája a metálban, – “villogott” és autogramokat osztogatott hatalmas rajongótáborának!
Szó volt még Komár Laciról, és a Menyhárt, Homonyik, Vikidál rock trióról, sok-sok zenével.

( A 2020.02.26-i adás ismétlése )

2023-05-10 08 óra Az adásban egyebek között egy 40 évvel ezelőtt készített képemről beszéltem, a Fekete bárányok (P. Mobil, Hobo Blues Band) fotózása alatti hülyéskedésekről.

Szó volt az ex Belga tagjának a szókimondó,polgár pukkasztó Sickratman hányatott élet helyzeteiről. Beszéltem Delhusa Gjon-ról, az énekesről, aki volt idő, amikor remek dalokat játszott, főleg a Matina lemezén, aminek a boritóját én készítettem. Megemlítettem a fiatalon elhunyt remek gitárost, Cziglán Istvánt (Solaris, Napoleon Boulevard) és néhány történetet meséltem Ice T.-ről, Jeff Healey-ről, Michael Brecker-ről. volt sok-sok jó zene is természetesen.

( A 2020.02.19-i adás ismétlése )

2023-05-03 08 óra Az adásban szó volt Bródy Jánossal való londoni csavargásaimról, a hazai rock életben méltatlanul háttérbe szorult East együttessel való fotózásaimról.

Charlie hihetetlen munkabírásáról, a Metallica-val való rendkívüli öltözői együttlétemről, Lerch István gyönyörű szólóalbumairól és szó volt még Ice T. Body Count-járól is. Valamint még sok érdekes történetet meséltem el a rock and roll sztárjairól!

( A 2020.02.12-i adás ismétlése )

2023-04-26 08 óra A műsorban folytattuk a sztorikat a sztárokról, amelyek fotózásaim után vagy alatt történtek. Szó volt egy rendhagyó esetről, amely a Placebo együttessel történt meg egy koncert alatt. Egy kellemes csalódásom Sting-el kapcsolatban, a Jethro Tull frontemberével Ian Andersonnal való “seftelésemről” és még egy-két történet, amelyről talán nem tudtok.

( A 2020.02.05-i adás ismétlése )

2023-04-19 08 óra Visszatértünk lemezboritóim után a megasztárokhoz és a koncert élményeimhez ! Szó volt a Steve Vai (ex Frank Zappa) és köztem lévő csereberéről, (Van Halen pólóm ollóval való szétvágásáról), a hétszeres Grammy-díjas Al Jarreau-val való érdekes találkozásomra egy koncertje előtt Bécsben, Eric Clapton Londoni koncertjéről a világ legmenőbb jazzistáival a Legends formációval, ahol Eric jazzt játszott és a buli végén a jazz koronázatlan királyai (Steve Gadd, David Sanborn, Marcus Miller, ) Cream dalokat játszottak Claptonnal. Aki velem tartott még sok történetet hallhatott a rock és popzene sztárjairól.

( A 2020.01.29-i adás ismétlése )

2023-04-12 08 óra A műsoromban folytattam a lemezboritómról szóló történeteimet, A Gitárpárbaj bonyolult elkészítését, a P. Mobil – Ez az élet Babolcsai néni borítóján, a zenekar tagjainak földbe ásásának történetét, a Ballag a katona albumot,. a V. Moto-Rock- Garázskijárat lemezének elkészítése körüli kálváriát és még néhány boritóm történetét, természetesen sok-sok zenével!

( A 2020.01.22-i adás ismétlése )

2023-04-05 08 óra Ebben a részben beszéltem az általam készített lemezborítókról. (V Moto-Rock, Mini, Bikini, Kovács Kati stb) Beszéltem a borotókészítés kulisszatitkairól, a körülményekről, az előadókról és zenekarokról. Hol készültek, hogyan viselkedtek a “sztárjaim” ebben a bonyolult alkotói folyamatban és a trükkökről, amelyekkel még érdekesebbé és szebbé tehettem ezeket a ma már kincsnek számító lemezeket.

( A 2020.01.15-i adás ismétlése )

2023-03-29 08 óra Első músoromban sztorikat, vicces és megható történeteket meséltem el, amelyek velem történtek meg híres magyar és külföldi rock és popsztárokkal.
Szó volt a V Moto-Rockról, a Colosseumról, a Manfred Mann Earthbandről és még sok más ismert sztárról.

( A 2020.01.08-i adás ismétlése )

2020-03-18 16 óra Mai műsoromban sztorikat, vicces és megható történeteket mesélek el, amelyek velem történtek meg híres magyar és külföldi rock és popsztárokkal való találkozásaim során.
Nagyképűen hangzik, de még zenei tanácsot is adtam, nem is akárkinek, méghozzá Demjén Rózsinak, akinek egyszer elmondtam, hogy hallottam a rádióban egy régi Latzin Norbert és általa irt Bergendy felvételt: a „Darabokra törted a szívem”-et, és hogy igazán felvehetné a műsorára, mert még mindig nagyon jó kis dal. Rózsi vette a lapot és már a következő lemezére átdolgozva, fel is vette.
Megemlítem a „világ egyik legpontosabb és legfontosabb” dobosát Nigel Olsson-t aki 50 éve játszik az Elton John Bandben.
Ott voltam egyedüli fotósként az Omega németországi lemez-szerződéskötésénél Peter Hauke akkori szupermenedzserrel.
Szó lesz olyan fotókról, amik egy életben csak egyszer jönnek be.
Például Fred Durst (Limp Bizkit) „felhőbe” ugrásáról készült képemről, de a gyönyörű Holland szaxofonos lányról Candy Dulferről sem felejtkezünk el, akinek legszívesebben udvaroltam volna, de semmi esélyem nem volt. Igy inkább a nem túl szép, de zseniális muzsikustársáról Van Morrisonról kérdezgettem.
A műsorban, miután fotókról is beszélünk láthatóak lesznek képeim a Facebook oldalamon Vértes György (Tojás) és a Rádió Bézs oldalán is. Jó szórakozást, a sok jó zenéhez is!

2020-03-11 16 óra A mai műsorban ismét kinyitjuk a naplómat és folytatjuk a sztorikat sztárokról, amelyek fotózásaim előtt, alatt vagy utána történtek velem.
Szó lesz Clem Clempsonról (Colosseum, Humble Pie), akit még a B.S.-beli Colosseum koncert után ismertem meg, akivel szoros Facebook-barátságban vagyunk. Mindenről értesítjük egymást, zenéket cserélgetünk, hogy melyikünk mit hallgasson meg.
Elmesélem beszélgetésemet Mike Oldfielddel, akitől megtudtam, hogy egyedül Richard Branson (Virgin) vállalta fel Tubular Bells albumának kiadását, aminek bevételéből Ő milliomos lett, mig Branson gyakorlatilag milliárdos. Bo Diddley-ről is szó esik, akit már 30 évesen is nagyfaternak hívtak, és olyan muzsikusok dolgozták fel dalait, mint a The Band, Tom Petty, sőt, a Magyarországon sajnos kevésbé ismert világhirű Bob Seger még egy dalt is írt a tiszteletére.
Egy kicsit hosszabb dal is meg fog szólalni a Ten Years After zseniális gitáros-énekesétől – gyermekkori ikonomtól – Alvin Lee-től: a Goin’ Home. Alvin Lee mesélt arról, hogy a korabeli sajtó miért nevezete el őt „Woodstock hősének”
Beszélek még Kovács Gyula (Mr. Dob) zseniális humoráról és a Rolling Stonesról készített paparazzi fotózásom történetéről!
A műsorban, miután fotókról is beszélünk láthatóak lesznek képeim: a Facebook oldalamon Vértes György (Tojás) és a Rádió Bézs Facebook oldalán is. Jó szórakozást!

2020-03-04 16 óra Mai adásban a sok-sok zene mellett beszélek Orszáczky Jackieről, aki túlzás nélkül hazánk egyik legnagyobb muzsikus zsenije. Jackievel volt alkalmam sokszor megejteni szoros baráti beszélgetéseket,
amelyben beszélt Ausztráliába disszidálásáról, arról, hogy neki Szakcsi Lakatos Béla a legjobb zenész az életében és sajnálja, hogy nem ment vele. Beszélek egy gyermekkori barátságról Pálmai Zolival(P. Mobil, Hobo Blues Band, Beatrice és a B 52 stb.) az ország egyik legjobb dobosáról, akinek a P. Mobillal való hosszú együttműködést (fotózásokat) köszönhetem.
Megemlitem Gallai Pétert, aki egy zseniális dalszerző és muzsikus volt és Ő erősitette a Piramistés a Bikinit, aki sajnos már egy éve nincs velünk.
Szikora Róbert barátomről is szót ejtünk, akinek egy ritkán hallott és nem éppen R-Go-s, Zabhegyező cimű nagyszerű dalát is meghallgatjuk. Szót ejtek egy világhirű zenekar a Cure frontemberének Robert Smithnek hihetetlen türelméről és kedvességéről, miközben az öltözőben mozdulataival „megcsinálta” nekem a képet !
A műsorban, miután fotókról is beszélünk láthatóak lesznek képeim: a Facebook oldalamon Vértes György (Tojás) és a Rádió Bézs Facebook oldalán is. Jó szórakozást!

2020-02-26 16 óra A mai műsorban ismét kinyitjuk a naplómat és folytatjuk a sztorikat sztárokról, amelyek fotózásaim előtt, alatt vagy utána történtek velem.

Szó lesz Paul Younggal a világhírű angol „Blue-Eyed Soul”-lal való beszélgetésemről és hatalmas soul lemez gyűjteményéről, Darryl Hall és John Oates kapcsolatáról.
Pajor Tamásról, aki az első drogfüggő előadó volt Magyarországon a nyolcvanas években, azonban ettől függetlenül a mai napig a legjobb szövegírónak tartanak, és akiről Xantus János filmrendező egy nagyszerű filmet készített Rocktéritő címmel.
A sokak által alábecsült Delhusa Gjonról, aki Matina lemezén (melynek boritóját én készítettem) bebizonyította, hogy egy nagyszerű énekes és muzsikus.
Egy különleges dobfelszerelésről, amit Rick Allennek a Def Leppard dobosnak készítettek, miután egy balesetben elvesztette egy karját.
Elmesélek egy furcsa, de kicsit mulatságos történetet Kirk Hammetről a Metallica gitárosáról, aki Sepultura együttes polójában, – akik a Metallica konkurenciája a metálban, – „villogott” és autogramokat osztogatott hatalmas rajongótáborának!
Szó lesz még Komár Laciról, és a Menyhárt, Homonyik, Vikidál rock trióról, sok-sok zenével.
A műsorban, miután fotókról is beszélünk láthatóak lesznek képeim: a Facebook oldalamon Vértes György (Tojás) és a Rádió Bézs Facebook oldalán is. Jó szórakozást!

2020-02-19 16 óra A mai adásban egyebek között egy 40 évvel ezelőtt készített képemről beszélek, a Fekete bárányok (P. Mobil, Hobo Blues Band) fotózása alatti hülyéskedésekről.
Szó lesz az ex Belga tagjának a szókimondó,polgár pukkasztó Sickratman hányatott élet helyzeteiről. Beszélek Delhus Gjon-ról, az énekesről, aki volt idő, amikor remek dalokat játszott, főleg a Matina lemezén, aminek a boritóját én készitettem. Megemlítem a fiatalon elhunyt remek gitárost, Cziglán Istvánt (Solaris, Napoleon Boulevard) és néhány történet mesélek Ice T.-ről, Jeff Healey-ről, Michaell Brecker-ről. Lesz sok-sok jó zene is természetesen.
Mivel fotókról is beszélünk, azok láthatóak lesznek a facebook oldalamon! Vértes György (Tojás), valamint a Rádió Bézs facebook oldalán is.
Jó szórakozást mindenkinek!

2020-02-12 16 óra A mai adásban szó lesz Bródy Jánossal való londoni csavargásaimról, a hazai rock életben méltatlanul háttérbe szorult East együttessel való fotózásaimról.

Charlie hihetetlen munkabírásáról, a Metallica-val való rendkívüli öltözői együttlétemről, Lerch István gyönyörű szólóalbumairól és szó lesz még Ice T. Body Count-járól is. Valamint még sok érdekes történetet mesélek el a rock and roll sztárjairól!

Miután fotókról is beszélünk a műsorban, a képeim láthatóak a Facebook oldalamon Vértes György (Tojás) és a Rádió Bézs Facebook oldalán is. A napló még mindig nyitva áll. Jó szórakozást!

2020-02-05 16 óra A mai műsorban folytatjuk a sztorikat a sztárokról amelyek fotózásaim után vagy alatt történtek. Szó lesz egy rendhagyó esetről, amely a Placebo együttessel történt meg egy koncert alatt. Egy kellemes csalódásom Sting-el kacsolatban, a Jethro Tull frontemberével Ian Andersonnal való „seftelésemről” és még egy-két történet, amelyről talán nem tudtok.
A műsoromban, miután fotókről is beszélünk láthatóak lesznek képeim a Facebook oldalamon Vértes György (Tojás) és a Rádió Bézs Facebook oldalán is. A napló még mindig nyitva áll. Jó szórakozást !

2020-01-29 16 óra A mai adásban visszatérünk lemezboritóim után a megasztárokhoz és a koncert élményeimhez ! Szó lesz a Steve Vai (ex Frank Zappa) és köztem lévő csereberéről, (Van Halen pólóm ollóval való szétvágásáról), a hétszeres Grammy-dijas Al Jarreau-val való érdekes találkozásomra egy koncertje előtt Bécsben, Eric Clapton Londoni koncertjéről a világ legmenőbb jazzistáival a Legends formációval, ahol Eric jazzt játszott és a buli végén a jazz koronázatlan királyai (Steve Gadd, David Sanborn, Marcus Miller, ) Cream dalokat jászottak Claptonnal. Aki velem tart ma még sok történetet hallhat a rock és popzene sztárjairól.
A műsoromban, miután fotókről is beszélünk láthatóak lesznek képeim a Facebook oldalamon Vértes György (Tojás) és a Rádió Bézs oldalán is. Jó szórakozást !

2020-01-22 16 óra A mai műsoromban folytatom a lemezboritómról szóló történeteimet, A Gitárpárbaj bonyolult elkészitését, a P. Mobil – Ez az élet Babolcsai néni boritóján, a zenekar tagjainak földbe ásásának történetét, a Ballag a katona albumot,. a V. Moto-Rock- Garázskijárat lemezének elkészitése körüli kálváriát és még nehány boritóm történetét, természetesen sok-sok zenével ! Az albumboritók láthatóak a Rádió Bézs oldalán és az én Facebook oldalamon ! Jó szórakozást !

2020-01-15 16 óra Ebben a részben beszélek az általam készitett lemezboritókról. (V Moto-Rock, Mini, Bikini, Kovács Kati stb) Beszélek a borotókészités kulisszatitkairől, a körülményekról, az előadókról és zenekarokról. Hol készültek, hogyan viselkedtek a „sztárjaim” ebben a bonyolult alkotói folyamatban és a trükkökről, amelyekkel még érdekesebbé és szebbé tehettem ezeket a ma már kincsnek számitó lemezeket.  A műsoromban, miután lemezboritókról beszélünk láthatóak lesznek képeim a Facebook oldalamon Vértes György (Tojás) és a  Rádió Bézs oldalán is. Jó szórakozást !

2020-01-08 16 óra Első músoromban sztorikat, vicces és megható történeteket mesélek el, amelyek velem történtek meg hires magyar és külföldi rock és popsztárokkal.
Szó lesz a V Moto-Rockról, a Colosseumról, a Manfred Mann Earthbandről és még sok más ismert sztárról.
A műsoromban, miután fotókről is beszélünk láthatóak lesznek képeim a Facebook oldalamon Vértes György (Tojás) és a  Rádió Bézs oldalán is. Jó szórakozást !