Dr. Rusz Edit

Klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus vagyok. 

Tanultam csoportterápiát, hipnózist, relaxációt, imaginációs terápiát, kommunikációs tréninget.  

Több évtizeden át a Központi Honvéd Kórházban dolgoztam és mellette másodállásban 22 évig a Dr. Czeizel Endre által vezetett Optimális Családtervezési Intézetben szexterápiával foglalkoztam.

7 évig a súlyemelőválogatott pszichológusa voltam, 5 évig élővonalas segítséget nyújtottam az egyik legolvasottabb bulvárlapban a szexuális gondokkal küszködő embereknek. Eddig három könyvem jelent meg, A testiségről őszintén, Ariadné fonala /kamaszoknak/ és az Aranyporban fürdő királylány /mesekönyv/ E könyvem a Viagra címet kapta. Magyarországon először, a SOTE támogatásával, akkreditálásával  szexuál-terapeuta képzést indítottam el, most már az ötödik évfolyam képzése folyik. 2013-ban megalapítottam a Szexológiai Tudományos Társaság Egyesületet, melynek elnöke vagyok. /www.sexology.hu/ Negyvenharmadik  házassági évfordulónkat töltöttük a napokban férjemmel, aki képzőművész. Gyermekünk filozófus.

Elhivatott szerelempárti vagyok. Hiszek abban, hogy egy párkapcsolat akkor működik, ha a szerelmi, szexuális élet is harmonikus. Érzelem, szexualitás, lelki és emberi kapcsolódás. Ez köti össze a nőt és a férfit. Szeretni tudni és merni kell! A szexualitás nemcsak az ösztönökből  működtethető. Képesek vagyunk tanulni és alkalmasak vagyunk arra, hogy korrigáljuk a rossz beidegzéseket!

Senki nem tudja a szexuális gondjait önállóan megoldani, ahogy a fájós fogát sem képes kihúzni vagy műtétet elvégezni önmagán. Az a dolgom, hogy segítsek. Ha akarod, ha ő is akarja..