Dr. Gerő Péter

„Szia, Tanár Úr!”

Tanár vagyok, eredetileg a világ legszebb tantárgyainak a tanára. Ezek a matematika és a fizika, amelyek attól ennyire szépek, hogy véleménykülönbség esetén nem a kor, a beosztás, a pénz vagy a kapcsolatrendszer dönt, hanem ki lehet számolni, meg lehet mérni az eredményt – középiskolai szinten legalábbis egészen biztosan.

A tanítványaim a pályám túlnyomó részében a felnőttek közül kerültek ki az egyetemista korosztálytól a nyugdíjasokig. Évtizedek óta már nem „szaktárgyakat”, hanem magának a felnőttképzésnek a módszertanát tanítottam, elsősorban leendő tanároknak, andragógusoknak, szociális munkásoknak.

Az érdeklődésem egyre inkább a felnőttkori tanulás irányába fordult. Hogyan tanulunk új dolgokat (és miért nem), hogyan reagálunk az élet kihívásaira (és miért nem)?

A „Szia, Tanár Úr!” sorozat arról szól, hogy megismerjünk, megértsünk valamit, amiről – hol sajnos, hol szerencsére – a legtöbbünknek nincsenek személyes tapasztalatai. A vendégeim nem „hírességek” lesznek, hanem gondolkodó, megoldás-kereső emberek, akiket nemcsak kérdezni fogok, hanem beszélgetünk, vitatkozunk – hiszen, ahogyan nekik, nekem is vannak gondolataim, van véleményem. Ezekben nyilván megjelennek a legfontosabb értékek, amelyek szerint gondolkodom és élek, mint például a szolidaritás, az elesettek támogatása, a társadalmi felelősség, a vélemény- és szólásszabadság, valamint a döntések szabadsága és felelőssége. Örömmel fogadom és megtiszteltetésnek veszem, ha a hallgató is hozzászól!

2021-12-29 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Beszélgetőtársak: Dr. Varga István egyetemi adjunktus, a rendezvény szervezőinek oktatója; Farkas-Jókai Noémi óvónő az egyesület által segített Kisvejkéről; Sárközi János pénzügyi tanácsadó, aki kitört a mókuskerékből.

– Mi a különlegessége a bonyhádi „angyal-hívó” adománygyűjtő rendezvénynek?
– Mi az egyéni, a csoportos és közösségi szociális munka?

– Mi a hatása (és mennyi idő alatt valósul meg a hatása) a leszakadó térségekben működő óvodának?
– Mi történik, ha az óvoda „más kultúrában” működik, mint a család: hogyan fogadja ezt az óvodás és hogyan fogadja a családja?
– Ki lehet-e szállni a krízisről krízisre jutó mókuskerékből és ha nem – hogyan mégis?
– Mi az a viselkedés, mi az a hozzáállás, amelyik a sikerhez vezet, bárhonnan indult is valaki?

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/az-angyalok-koztunk-elnek

2021-12-22 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

A műsor vendége: Molnár Janka, az Oktondi projekt kezdeményezője és vezetője.

– Mi adja a diáknak a legjobb pályaorientációs útmutatást?
– Mit vár az oktatástól a diák, mit vár a szülő, mit vár a társadalom?
– Az életnek tanulunk – vagy az érettséginek, az egyetemi felvétel feltételeinek kell megfelelni?
– A tanár közöljön vagy inspiráljon?
– Hogyan szerez ismereteket a mai diák?
– Hogyan kaphat a diák segítséget a források sokasága közti választáshoz?
– Mi ebben a tanár szerepe – és milyen segítséget kellene ehhez kapnia?
– Mi a tanárhiány oka és mik a következményei?

A digitális tananyagok keresésére létrehozott oldal: https://tavoktatas2020.hu

A pályaorientációs “20 perc együtt” linkje:
https://www.youtube.com/watch?v=8naIVUcWeJA…

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/hogyan-tanuljunk-onmagunk-onmagunkert

2021-12-15 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Ne tanítsanak, hanem hagyjanak tanulni!

A műsor vendége: Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom elnöke.

– Hogyan tanuljuk meg, hogy hogyan tanuljunk?
– Mi jelent a „leterheltség”?

– Mitől fárad el az iskolai órán az a tanuló, aki egyébként sok órán keresztül kutat a kedvenc témakörében az interneten?
– Honnan tudhatja a tanuló, hogy mit miért kell(ene) tanulnia?
– Hová kellene a diáknak eljutnia a tanulással?
– A tanuló tanul – de miben tudja a tanár a legtöbbet segíteni ezt a folyamatot?
– Mit gondol a diák a tanár tevékenységéről?
– Milyen orientációt kapunk az iskolában a későbbi életünkre?
– Mi kell ahhoz, hogy a tanár jó tanár legyen?

https://adommozgalom.hu/

https://www.facebook.com/diakparlament

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/ne-tanitsanak-hanem-hagyjanak-tanulni

2021-12-08 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

A szülők hangja.

A műsor vendége: Miklós György, a Szülői hang közösség egyik alapítója.

– Hogyan hat egymásra az otthoni és az iskolai környezet: melyiknek mi lehet a hatása?
– Individualisták vagyunk vagy együttműködők?
– Elmondani kell a tanulnivalót, megmutatni, vagy elérni, hogy a gyermek merje csinálni?
– Mi jellemzi ebből a szempontból a hazai közoktatást?
– Hogyan használhatják a diákok az előírtakon kívüli tankönyveket?
– Hogyan lehet elérni, hogy a nem kellően iskolaérett gyermek az óvodában maradhasson?
– Mit tesz ebben egy szülői közösség?

https://szuloihang.hu/

https://www.facebook.com/szuloihang

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/a-szulok-hangja

2021-12-01 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Hát mégis felépül az a napközi!

A műsor vendége: Csontos Gyöngyi, az „Első Lépések” Mozgássérült Gyermekeket Segítő Alapítvány munkatársa.

– Hogyan (és hogyan nem) derül ki, ha egy gyermek sérült?
– A sérült gyermeket nevelő szülő „vicces” helyzetei.

– Miért kell szülői vagy más hasonló összefogás egy állami/önkormányzati feladat ellátására?
– Mindenki megfelelően tevékenykedik – és a probléma mégsem oldódik meg… Mit tesz ilyenkor néhány elszánt szülő?
– Hogyan kezdték, hogyan jutottak el a megvalósulásig – és hogyan juthatnak tovább: a létrejött napközi mindennapi működtetésig?

https://rtl.hu/…/sajat-penzbol-csinalnak-napkozit…

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/hat-megis-felepul-az-a-napkozi/

2021-11-24 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Azért, hogy legyen visszaút.

A műsor vendégei: Szenográdi Réka, a Fedél Nélkül koordinátora és az Első Kézből a Hajléktalanságról (EKH) érzékenyítő program egyik segítője, és Balog Gyula, az érzékenyítő program koordinátora.

– Mi mindenben jelent hátrányt a hajléktalanság – amiben nem is gondolnánk?
– Hogyan fogadja (ha fogadja) a hajléktalant az orvos, a hivatal, a munkahely?
– Hogyan kezdődik a hajléktalan élet?

– Miféle élethelyzetek vezethetnek váratlan hajléktalansághoz?

https://fedelnelkul.hu/elso-kezbol-a-hajlektalansagrol/

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/hangok-az-ut-szelerol-azert-hogy…

2021-11-17 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Voltam én is úgy – lehetsz Te is így.

A műsor vendégei: Lakatos Bertalanné Jutka, A Város Mindenkié aktivistája és a Menhely Alapítvány munkatársa és Takács Attila a Menhely Alapítvány munkatársa. Mindketten az EKH (Első Kézből a Hajléktalanságról) munkatársai.

– Milyen a társadalom, amelyben élünk: elfogadó vagy kirekesztő?
– Milyen hatással járhat egy „érzékenyítő előadás”?
– Érezzen-e lelkiismeretfurdalást, akit zavar a hajléktalanok jelenléte?
– Mi lehet a központi kormányzat, a helyi kormányzat és a civilek feladata?
– Mi az, amiben bárki a legtöbbet segíthet?

http://menhely.hu/

https://fedelnelkul.hu/

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/voltam-en-is-ugy-lehetsz-te-is-igy

2021-11-10 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Ki mit segít a krízisben lévőkön?

A műsor vendégei: Szociálpedagógia mesterszakos és harmadéves szociális-munka szakos hallgatók és az oktatójuk.

– Miért kell civil szervezeteket létrehozni olyasmire, amelyekkel hivatalok, intézmények is foglalkoznak?
– Ezek párhuzamos vagy egymást kiegészítő tevékenységek?
– Lehetőségeik, eszközeik: mi a különbség?
– Mit neveznek sikernek egyikben és a másikban?
– Mit tart eredménynek a civil és mit tart eredménynek a hivatal?
– Miben kellene segíteni, hogy a krízis ne ismétlődjön és ne öröklődjön?

Az Angyal-Hívó Egyesület honlapja: www.afre.hu

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/ki-mit-segit-a-krizisben-levokon

2021-11-03 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Sziszifusz utódai.

A műsor vendégei: harmadéves szociális-munka szakos hallgatók és az oktatójuk.

– Kik a leginkább elesettek, kik a leginkább kitaszítottak?
– Hogyan kerül valaki a szociális munka „látókörébe”?
– Mit tanul a leendő szociális munkás és mit nem tanul, amit pedig kellene?
– Hogyan lehet elnyerni a kliens bizalmát, együttműködését?
– A krízisek megszűnnek vagy újra és újra megjelennek ugyanazoknál, ugyanúgy?
– Mit lehetne kezdeni a krízisek újratermelődésével?

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/sziszifusz-utodai/

2021-10-27 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Az előrelátás nem a látók előjoga.

A műsor vendége: Szuhaj Mihály az Informatika a Látássérültekért alapítvány létrehozója és vezetője.

Mi a megoldás, ha volna egy szolgáltatás, van rá kereslet, és nincs szervezet, amely ezeket összekötné?
Hogyan történik egy alapítvány létrehozása?

Honnan lehet hozzá segítséget találni?
Ha létrejött: mi kell a működtetéshez?
Honnan lehet támogatást szerezni hozzá?

Meddig lehet „önkéntes alapon” eljutni?
Hogyan lehet erről a szintről továbblépni: hogyan jön létre egy professzionális civil szervezet?

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány honlapja: https://infoalap.hu/

Facebook-oldala: https://www.facebook.com/infoalap/

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/az-elorelatas-nem-a-latok-elojoga

2021-10-20 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Csakazértis!

A műsor vendége: Kocsispéter Barbara a kerekesszékes vár-turista és Nagy Zoltán, egy autista kisfiú apukája.

– Hogyan változik a család élete, ha sérült gyermek születik?
– Mit tegyenek a sérült gyermek szülei: biztassanak, vagy inkább óvjanak a későbbi csalódástól?
– Hogyan éli meg a gyermek a saját helyzetét?
– Milyen az ismeretlen emberek reagálása; változott-e az elmúlt évtizedekben?
– És a testvérek hogyan viselkednek a korlátozottsággal élő testvérükkel?
– Mi a megoldás, amikor nincs megoldás – és hogyan lesz mégis?

Két ember, akik nem hagyják, hogy a körülmények „ellepjék” az életüket.

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/csakazertis/

A „Csináld magad! Négy láb – két kerék” Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/297969123644238/permalink/2810789505695508/

Nagy Zoltán történetei: http://www.nagyzoli.com/

A műsorban említett robotos kísérlet videója: https://www.youtube.com/watch?v=Vj768zsaTyE

2021-10-13 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

A műsor vendége: Nagy Anna az Egyszülős központ vezetője, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke.

– Az egyszülős családok kérdése milliónyi embert érint. Mibe kapaszkodhat, aki egyedülálló szülővé válik?
– Milyen kihívások rakódnak egymásra?

– Az egyszülőség: vezető szegénységi kockázat! Hogyan lesz néhány lelkes önkéntes munkájából majdnem húszezernyi egyedülálló szülőnek segíteni tudó szervezet: hogyan zajlott ez a másfél-évtizedes folyamat és milyen tanulságokkal szolgál?
– Miért van szükség egyáltalán „szervezetre”? Létrehozni vagy működtetni nehezebb?
– Milyen az, amikor valakinek a „civilség” a főfoglalkozása?

Az Egyszülős Központ honlapja: https://egyszulo.hu/

Facebook oldala: https://www.facebook.com/egyszulo.hu

Facebook csoportja: https://www.facebook.com/groups/143313887056584

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

2021-10-06 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Csak az vall kudarcot, aki feladja.

A műsor vendége: Bogár Zsuzsa szakpszichológus, családterapeuta, a Mozaikcsalád Alapítvány vezetője.

– A mozaikcsaláddá válás korábban kezdődik: a korábbi kapcsolat(ok) megszűnésével. Ezt „el kell gyászolni”, mert veszteség – annak is, aki mondjuk a válást kezdeményezte. Milyen a gyermek helyzete olyankor, amikor a szülők önmagukkal – és esetleg már egy új kapcsolattal – vannak elfoglalva?

– Hogyan jussunk túl a krízisen, hogyan és miért kerüljük el a traumát?
– Miért baj, ha valaki csakis az új kapcsolatától várja saját egyensúlyát?
– Kihez legyen lojális a szülő: a gyermekéhez vagy az új párjához?
– Mibe kell bevonni a gyermeket és mibe nem célszerű?

A műsor előzménye:

Ahány család, annyiféle (Rádió Bézs, 2021. június 2.) https://geropeter.hu/ahany-csalad-annyifele/

A Mozaikcsalád Alapítvány honlapja: http://mozaikacsaladom.hu/

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

2021-09-29 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

A fejlődés egyensúlya.

A műsor vendége: Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója.

– Valóban nincsenek (és miért nincsenek) önkéntes társulások, autonóm és cselekvő civil közösségek?
– Hogyan lehetünk büszkék a magyarságunkra anélkül, hogy ez „valakik ellen” szóljon?
– Mi történik a leszakadó kistelepülésekkel és azokkal, akik nem tudnak vagy nem akarnak „haladni a korral”?
– Kell-e félnünk a sokféleségtől (és miért nem)?

– Ellentétes-e a rend és a szabadság?
– Egyenlőtlenségi vagy szegénységi probléma van Magyarországon?
– Kinek jó, ha az elitnek jó?

Az Egyensúly Intézet honlapja: https://egyensulyintezet.hu/

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/a-fejlodes-egyensulya

2021-09-22 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Önsorsrontók.

A műsor vendége: Kitanics Márk klinikai pszichológus, igazságügyi szakértő.

– Hogyan működünk mi, a társadalom tagjai?
– Van-e az emberekben vágy arra, hogy autonóm közösségeket hozzanak létre?
– Tradíciók és az újhoz való alkalmazkodás. Szükség van-e autonóm közösségekre; és vajon az együttműködéssel járó kompromisszum megszünteti-e az autonómiát?
– Jó-e, rossz-e, ha van elit és ha van szegénység; jó-e, rossz-e a különválás, a szegregáció?

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

2021-09-15 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Indul az iskola – de hová?

A műsor vendége: Szabó András, a Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat vezetője.

– Fontos-e még a tudás?
– Mit jelent az iskola a tanuló számára és mit jelent a társadalom számára?

– Miért nem találkozik az iskolai tanítás a tanuló kíváncsiágával?
– Hányféle iskola van: falakkal és időrenddel, vagy anélkül?
– Tantárgyak, témacsoportok, projektek: hogyan tanuljunk? Egyedül vagy csoportban?
– Mi a tanár szerepe? Hogyan lehet erre felkészíteni a tanárjelölteket?
– Lehet-e az iskola ismét a tudás legfontosabb bázisa?
– Legyen jó szokásunk a tanulás, legyen jó szokásunk a kérdezés!

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/indul-az-iskola-de-hova

2021-09-08 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

Figyelmeztető csengetés.

A műsor vendége: Schermann Fruzsina, aki az ADOM Diákmozgalom szóvivője.

– A diákok szemszögéből miben különbözik a jelenléti és az online iskola?
– Miért okoznak nehézséget az „internetes nemzedéknek” az online tananyagok?

– Hogyan működött diákszemmel nézve az online tanulás (és miért nem)?
– Milyen visszás helyzetek adódhatnak a bekapcsolt kamerából-mikrofonból?
– Hogyan hatott az online tanítás a tanárok munkájára és megbecsültségére?
– Azonos-e az online és a jelenléti tanítás eredménye?
– Kit tart a diák jó tanárnak?
– Mire készítik fel a tanárokat? Át tudják-e adni az ismeretszerzés örömét?
– Mi lesz azzal, aki nincs felkészülve az élethosszig tartó tanulásra?

Az ADOM Diákmozgalom honlapja: https://adommozgalom.hu/

A mozgalom Facebook linkje: https://www.facebook.com/diakparlament

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.

https://geropeter.hu/figyelmezteto-csengetes

2021-09-01 15 óra A Rádió Bézs és a Civil Rádió közös műsora.

A konzervatív szemlélő.

A műsor vendége: Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, aki a Konzervatív Szemle főszerkesztője.

– Van-e, ami önmagában jó vagy rossz – vagy minden a mértéken múlik?
– Mit gondol a konzervatív ember a változásokról, ha technikai kérdésekről, és ha természet-átalakítási vagy társadalmi kérdésekről van szó?
– Mit mond a konzervatív felfogás a forradalmakról, szabadságharcokról?
– Az egyensúly megzavarása-e, ha valaki változtatni akar a saját helyzetén?
– Mit tart a konzervatív felfogás a kormányon lévő erők helyes váltakozásáról?
– Miért nem lehet egy konzervatív nacionalista?

A Konzervatív szemle honlapja: https://konzervativszemle.com/

A műsor a Civil Rádióban 2021. augusztus 20-án hangzott el.

A műsorvezető Dr. Gerő Péter.