Csend a lelke – Éry Balázs

Műsorvezető: Éry Balázs

A zene az empátia művészete. Hogy hatni tudjon, hogy érzékeljük, felfogjuk a zene „üzenetét”, külső és belső Csendre van szükségünk – a hallás képességére. A végtelen csend mélyén ott lapul, minden lehetséges hang és harmónia, ott remeg a világ minden hangja. Ahogy az üres vászon is tartalmaz minden képet, amit valaha festettek vagy majdan festenek. A csend végtelen. Minden hang véges.

Éry Balázs karácsonyi zenei összeállítása

2023-04-07 10 óra Péntek – 10.00-11.00 – Csend a lelke mindennek – Éry Balázs

Hét utolsó szó.

Atyám! Bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

(Pater, dimitte illis quia nesciunt, quid faciunt.) Lukács 23,34

A csönd az csönd
a zene a csönd szünete
Ahogy a csöndek elhallgatnak
fölharsannak a zenék

[„Nádler István 2016 végére elkészítette hét festményből álló

sorozatát, amelyet 2017. április 11. és április 23. között a Kiscelli Múzeum Templomterében mutat be.

A hét szót tanításként értelmezve dolgozta fel, amelyben az én belső fejlődése során a hét szó erejét megértve stációkon keresztül halad, míg eljut arra a szintre, ahol külső segítség nélkül is kapcsolatot tud találni az örök, az egyetemes mező terét kitöltő, mindenható erővel. A tanítás hét szava felekezetektől és vallástól függetlenül minden ember számára lehetőség. Lehetőség arra, hogy istenkép és istenhit nélkül transzcendencia-élményben legyen része.”]

( A 2017.04.14-i és a 2019.08.27-i adás ismétlése )

2016-12-26 19 óra

2020-02-04 23 óra Az igazi Las Vegas

A néhány nap alatt, amit – felesége és menedzsere nagyvonalú vendéglátását élvezve – Robert Goulet nevadai villájában tölthettem, sokat tanultam az igazi Las Vegasról, szórakoztatóiparról, gazdagságról, fényűzésről, az amerikai álomról, de még többet eleganciáról, elhivatottságról, emberségről… és zenéről, színházról, művészetről. Robert Goulet hamisítatlan amerikai sztár (nem írom múlt időben) – dolgozószobája falán aranylemezek, legendás Broadway-előadások és lenyűgöző Las Vegas-i show-k plakátjai, kellékei, fényképei, amerikai elnökök, politikusok, írók, színész-, énekes-, zenész-, zeneszerzőóriások személyes üzenetei, baráti fotográfiái – és igazi lovag [Sir Lancelot a Camelotban (Julie Andrews-szal, Richard Burtonnel) vagy Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha].
Bár személyesen nem találkozhattunk, a ház falaiból és kertjéből szünet nélkül áradó muzsika oly közel hozta, hogy az élő múzeumban sétálva, a relikviákat nézegetve, leülve zongorájához, élettársa (több, mint feleség!) Vera Goulet meghitten bensőséges, intim történeteit hallgatva úgy érezhettem: régóta ismerem.
A zongora fontos! Úgy képzelem: a hangszernek lelke van (és tulajdonosa!); ha értő-érző kézzel nyúl hozzá bárki, gazdagítja annak hangzását. Mintha nyerőautomata [triviális metaforánkat csak a játékkaszinók közelsége menti (most nem hozakodnék elő a félkarú rablóval és Andy Vajna becsületes nevével)]: ha pénzt dobálunk bele gazdagszik. És fordítva: hatalmas vagyont lehet visszanyerni belőle: zenei érzéket.

Talán én is magammal hoztam egy kvantumnyit Robert Goulet otthonából.
[Ha már ott voltunk, a kisvasút meg lett-hosszabbítva Las Vegasig.]

Köszönet: Vera Goulet, Lena és Ken Walther, Timea Eva Nagy Payne

( A 2018.10.30-i adás ismétlése )

2020-01-28 23 óra Padlásfeljáró – első felvonás

Olvasom: a Vígszínház ebben az évadban ünnepli a Padlás bemutatójának harmincéves évfordulóját (1988. január 29.)…

„Szia! Komár vagyok. Presser Pici még a Padláson van, és azt üzeni, helyettesítened kell pár napig a stúdióban.”
Nem tudom, a „padlás” miféle jelszó, de nem kérdezem: teljes súlyával nehezedik rám a feladat. Mélyvíz! Mint a zene templomába, lépek be Kóbor Mecky hűvösvölgyi stúdiójába [az első maszek (jó szó, de nem tudom, érti-e a fiatalabb olvasó-hallgató) hangstúdió Magyarországon]: a keverőpultnál Karácsony James az LGT hangmérnökével, Farkas Lobóval beszélget, a pihenőben a vokalisták – Malek Miklós és Malek Andrea, Bubnó Tamás, Fekete Gyula, Victor Máté – osztják szét egymás között a szólamokat. a feljátszóhelyiségben Solti Jánoska a pergődobot hangolja, Faragó Judy pedig éppen húrokat cserél a gitárján. Dés László, miközben a „csövet” tisztogatja felém fordul: a második refrén után tizenhat-ütemes szóló van? Csak bólintok, mert nem tudom eldönteni, tegezhetem-e az isteneket.
Késő délután megjelenik Pici bácsi, meghallgatja, ellenőrzi a feljátszott szólamokat. Elégedett lehet, mert van kedve tréfálkozni: „Beszéltem az érdekedben a Lemezgyárral. És? Nem kellesz. [Nem nevetek; később megtudom: ez a párbeszéd egy színházi anekdota része (ott Lemezgyár helyett Filmgyár); talán Várkonyi Zoltán az egyik szereplő.
A „pár nap”-ból négy-öt hét lesz; két lemezt veszünk fel egyhuzamban (Ez a divat, Emlék – Elvis Presley). Közben a Padlás is elkészül…

Bonus track: évekkel később Tóth Verát kísértem zongorán a Megasztárban [akkoriban részt venni egy TV2-s műsorban még nem számított politikai elkötelezettségnek!]; a Fényév távolságot énekelte. Miközben a színpadon vártuk a reklámszünet végét, eszembe jutott Komár László telefonja.

[Az első felvonásban a Padlás, a másodikban – jövő pénteken – a két Komár-lemez szól a Csendben.]

( A 2017.09.15-i adás ismétlése )

2020-01-21 23 óra A zongora éve

Bevallom: sejtelmem sem volt róla, hogy van a zongorának hónapja, amíg nem láttam Leonard Berstein képét: a Mestert egy Baldwin, egy Bechstein, egy Steinway és Chopin Pleyel-je előtt (sehol egy csodazongora?!), fölötte a felirat: „September is National Piano Month”. [„Ünnepeljük a hangszert, ami döntő mértékben hozzájárult a zene fejlődéséhez!”]

Viszont a zongora éve – legalábbis számomra – az 1979-es esztendő volt; bár bíztam benne: zenész lehetek, szüleim kérésére beiratkoztam a 18-as számú Kaesz Gyula Faipari Szakmunkásképző Intézet hangszerkészítő osztályába. Akkoriban ez trendi elfoglaltságnak számított; nem lévén felsőfokú jazz vagy populáris zeneoktatás, az érettségi után sok később elismert muzsikus menekült ide a közveszélyes munkakerülés fenyegető vádja elől. A tökéletes megoldást persze a mágikus ORI-engedély megszerzése jelentette: sikeres vizsga után a szellemi szabadfoglalkozású előadóművész-bejegyzés került a személyi igazolványba, ami a rendőri igazoltatás során biztos védelmet nyújtott.
[1.§. Hivatásszerűen, tehát tiszteletdíjért vagy egyéb ellenszolgáltatásért előadóművészi (színész, szavaló, konferanszié, hangszeres, énekes, táncos, artista stb.) működést csak az fejthet ki, akinek részére a Népművelési Minisztérium önálló szereplésre vagy csoportos fellépésre jogosító hivatásos előadóművészi működési engedélyt adott ki.
9.§ Ez az utasítás 1954. július hó 1. napján lép hatályba.]
Gyakorlatra a Művészi Kézművesipari Vállalat Liget utcai (csoda)zongorakészítő műhelyébe kerültem. Ott aztán Szépe Lajos bácsitól rengeteget tanultam a hangszer testéről-lelkéről. Azóta tudom: a csend a két billentyű közti rés.

A mai Csendben Leonard Bernsteint halljuk.

vendégszöveg: EP

( A 2017.09.08-i adás ismétlése )

2020-01-14 23 óra A női princípium

„Semmi jele, hogy nő valaha is teljes és nagyszerű harmóniai formákat felvonultató zenét fog szerezni. A nő mindig megmarad befogadónak és előadónak, de kevés remény van arra, hogy alkotóvá válhat.” Nem, nem Ákostól idéztem, a nagyszerű irányelvet ily kézzelfoghatóan megfogalmazó műítész nevét azonban fedje jótékony homály.

Clara Schumannt nem kellett győzködni (ne szöszöljünk most időrenddel!): „Valaha azt gondoltam, hogy van bennem alkotó tehetség, de már felhagytam az ilyen gondolatokkal; a nő ne akarjon komponálni – egy sem volt rá képes, mit várok hát magamtól.”

Fanny Hensel – Felix Mendelssohn nővére – kedvét pedig családja vette el attól, hogy zeneszerzőnek tartsa magát. Korai művei közül néhány öccse neve alatt jelent meg. Így esett, hogy amikor Viktória királynő egyszer egy bizonyos dal eljátszására kérte Felixet, ő kénytelen volt bevallani: a dalt Fanny írta [„…ami nagyon nehezemre esett, de gőgnek itt nincs helye.”]

Szerencsére a hölgyek okoznak meglepetéseket. „Amikor E.M. Smyth hősiesen kavargó Antonius és Kleopátra-nyitánya véget ért, és kihívták a zeneszerzőt, mindenkinek leesett az álla, hogy ezt az óriási lármát egy hölgy hozta létre.” – írta George Bernard Shaw. Dame Smyth egyetértett: „A nők munkássága rendkívüli energiát és őszinteséget fejez ki.”

A femináci [a rádióhallgatók sajnos nem látják a dőlt betűt, pedig e pompás szóösszetétel kurziválást érdemel!] Maddalena Casulana muzsikájával akarta megmutatni a világnak, hogy „a férfiak egyszerűen hiúságból tartják önmagukat a legértelmesebb lényeknek, s vélik úgy, hogy e képesség hiányzik a nőkből.”

Hogy Rachel Portman „nagyszerű harmóniai formákat felvonultató zenét szerzett”- e, arra pedig – gondolom – elegendő bizonyíték: ő az első nő, aki Grammy-díjat kapott.

( A 2017.09.01-i adás ismétlése )

2020-01-07 23 óra NER’s Got Talent

Komáromy Gergely, a ligetvédő – akit a rendőrök bilincsbe verve visznek el a pszichiátriára, mert a (volt!) Közlekedési Múzeum tetején tiltakozik a Városliget szétdúlása ellen.

Komáromy Gergely, a képzőművész – akit a rendőrök fogdába visznek, mert egy kormányplakátra (plakát! – jó szó: új értelme van) ilyesmiket fest: „Magyarországra tisztelet kell, és szeretet”!

Komáromy Gergely, a szónok – akit lelkes tüntetők ünnepelnek, mert „nem marad csendben”; „A zene összehoz, a zene felszabadít. Táncolj, tüntess és kiabálj a szabadságodért!”

Komáromy Gergely, a provokatőr – akit a félresikerült festékdobálós akció („a szovjet hősi emlékmű nem megfelelő célpont a növekvő orosz befolyás elleni tiltakozásra”) után megfenyeget Magomed, a csecsen.

Komáromy Gergely, a tréfamester – akit egy friss fényképen Mándoki László
társaságában láthatunk a következő felirattal: ”Még sok ilyen hiteles, kiváló művészt a hazának, NER’s Got Talent!”
[Ha a kedves hallgató (olvasó) most bepillantást nyerne a Rádió Bézs műhelytitkaiba, megpillantaná a Csend szerkesztőjét, amint töprengve rágja ceruzája végét: felemlítse-e mindenféle szelek játékának kibenlétét. (Végül úgy dönt: magába fojtja bánatát.)]

Komáromy GergelyGregory G Ras, – a Riddim Colony frontembere – akit a Csendben is hallhatunk.

( A 2017.08.25-i adás ismétlése )

2020-01-03 09 óra Himnusz

Mostanság trendi önkifejezési formának tűnik a magyar himnusz [csupa kisbetű: a magyar és a himnusz is köznév] kritikai elemzése. Gyászos, vésztjósló, lassú, unalmas, erőtlen, cseppet sem lelkesítő… – olvasható a közösségi médiában (is) a pártállástól független véleménysorozat. Akad persze szenvedélyes ellentmondás is, például az enyém: szerintem a magyar himnusz gyönyörű.

[Tévékommentátor: „Természetesen a Himnusszal kezdődik az FTC – UTE derby…”
Én pedig azon tűnődöm, vajon miért lenne természetes, hogy bárki kisajátíthatja, elhasználhatja, kiüresítheti a tiszteletre méltó, magasztos nemzeti jelképeket – s ily módon egy nemzet történelmét?! Áll a német edző, a brazil, szerb, holland (talán zsidó, cigány, buzi, migráns!…) játékos, és átszellemülten mereng „a haza minden előtt” egyetemes üzenetén? De milyen induló helyett énekli(?), bömböli, üvölti gyalázza a tetkófejű tömeg a magyar himnuszt? Ahogy Erkel és Kölcsey műve véget ér, újabb buzdító imádságok harsannak fel: Újpesti cigányok…, Mocskos Fradi… A szenvedély hőfoka azonos, a közös fohász hatása oszlik, a másik tábor iránti gyűlölet lép a helyébe – és nem csak a focipályán!]

Nekem a himnuszról az jut az eszembe, hogy van még német, angol, olasz, amerikai, szír, ugandai, ruandai, marokkói, namíbiai, tanzániai, ghánai, nigériai, egyiptomi, dél-afrikai, kenyai, tajvani, izraeli, palesztín …sőt: európai uniós is. És a himnuszokhoz tartozik ország, és az országnak vannak fiai, lányai. És hogy ez milyen szédületes. Hogy kinézhetek magamnak akárkit, és szurkolhatok neki, mondjuk a „vizes vébén”. Azaz megtanulható, mit jelent, hogy a Föld fiai lányai vagyunk.

vendégszöveg: EP

( A 2017.08.18-i adás ismétlse )

2019-12-27 09 óra Steven Seagal – a Forgatókönyv

Első jelenet:
Ahogy a főhős belép a mulatóba, minden tekintet feléje fordul; a motorosgang tagjai abbahagyják a biliárdozást, a pultnál iszogató ukrán maffiózók félretolják a vodkás poharat, a fegyverkereskedő terroristákkal üzletelő fekete drognepperek is felkapják a fejüket, a konyhában heroint főző dzsakuzzik(sic!) leakasztják a falról a szamurájkardot. A főhős, ügyet sem vetve rájuk – mielőtt akrobatikus harcművészeti bemutató során kiosztaná az igazságot a rosszfiúknak -, a sarokban muzsikáló zenekarhoz legközelebb eső asztalhoz ül; autentikus blues-zal töltekezik. Bólogatva átveszi a ritmust, ujjaival dobol az asztalon, barátságosan odaint a gitárosnak egy jól sikerült riffet jutalmazva – látszik rajta: érti, érzi a zenét –, és ajkait elismerően csücsörítve odaszól a hozzá siető rémült pincérnőnek: „Tudnak a srácok!”

Második jelenet:
Három különböző nemzetiség képviselője a szocsi Forma-1-es autóverseny VIP-páholyának egyik asztalánál: egy amerikai színész, egy orosz elnök és egy francia saláta(sic!); a színész és az elnök a széken foglal helyet, a franciasaláta egy tálban.
Másképpen: mindössze egyetlen nemzetiség képviselője a szocsi Forma-1-es autóverseny VIP-páholyának egyik asztalánál: egy orosz elnök, egy újdonsült orosz állampolgár és egy orosz hússaláta; az elnök és az újdonsült orosz állampolgár a széken foglal helyet, a hússaláta egy tálban.
[A háttérben Gergely Tiborovics Bogányi színes-szagos csodazongorájának hangfátylát lobogtatja a keleti szellő.]
Miután egymás tenyeréből ettek, az elnök barátságosan átkarolja az újdonsült orosz állampolgár vállát: „Láttam az összes filmjét, de pályafutása csúcsa, kétségkívül, a Pöcsöklöző (Cock Puncher)!

Harmadik jelenet:
A színészóriás hollywoodi villájának kertjében, a medence partján ül, körülötte feltűnően vonzó, lengén öltözött, ledér ifjú hölgyek, mellette, egy 100-as Marshallnak támasztva a Fender Stratocaster. Jóízűt kortyol a reklámozandó italból – utánozhatatlanul kifejező arcjátéka a nézőbe szuggerálja: ilyen jót még senki nem ivott. Hátradől, felhős tekintettel a távolba mered, tűnődve az élet dolgain…
Aztán ölébe veszi a gitárt és játszani kezd.

( A 2017.08.11-i adás simétlése )

2019-12-20 09 óra Etűdök gépzongorára

A zongoránál Pepita Ofélia áll, és gitározik.
A zongoránál csakugyan Pepita Ofélia áll személyesen, ez nem túlzás és nem kecsegtetés, valóság: a művésznő maga működik ott! No meg a zongora is fontos velejáró, mivel a tengerek népe muzikális. Pepita Ofélia időnként megforgat egy srófot a villanyzongora oldalán, és két másodpercen belül halk káromkodás hallatszik.
A művésznő közli nézetét a makacs gépről.
Harmadik vagy negyedik srófolásra a zongora, mint ébredező részeg, néhány halk csuklással muzsikálni kezd. Ha lejárt a zongora szerkezete, néhány gombnyomásra ismét felhangzik a káromkodás. (Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép)

A mai Csend a gépzongorától hangos; Arthur Rubinsteint, Scott Joplint, Alfred Cortot-t, Vladimir Horowitzot, Szergej Prokofjevet, George Gershwint halljuk játszani!

( A 2017.08.04-i adás ismétlése )

2019-12-13 09 óra Pokoli Csend

Hogy a zene – a művészet – nem a világtól független esztétikai jelenség, arra pompás bizonyíték a Marilyn Manson-életmű.
Az R-go proletár szerint egy igazi sátánfajzatról van szó:
Rögtön tudtam, hogy kicsoda, vagy, hogy miről szól ez az egész. Most is megkérek mindenkit, imádkozzunk együtt, hogy ne sikerüljön egyetlen lelket sem beszippantania, és ne tudja őket a sátán elkapni. Harcolnak ellenünk a sátán katonái is, nem szabad megkönnyíteni a dolgukat.
Vallástalanként azt gondolom: a „csikidam atyja” eleven anakronizmus.
Amikor a keresztények a bibliában szereplő Sátánnal vonnak párhuzamot a Sátán egyházával kapcsolatban, az hatalmas tévedés. Semmi köze a kettőnek egymáshoz. A valódi sátánisták inkább nevezhetők ateistáknak, és pusztán színpadi kellékként használják a sátánizmusra jellemző külsőségeket. Szeánszaik inkább meditatív jellegűek, nem hisznek a mágiában, vagy egyéb természetfeletti lényben.
De: istenhívő emberként is lehet értelmezni és értékelni Marilyn Manson művészi munkásságát és társadalomkritikáját, ugyanis dalai azt üzenik: ne hagyd, hogy megfélemlítsenek, ne hagyd, hogy elnyomjanak, ne hagyd, hogy mások irányítsák az életed.

A bátrabbak, velem együtt, hallgassanak meg – a pokoli Csendben – néhány Marilyn Manson felvételt…
vendégszöveg: Szikora Róbert, Reszegi László, Fira Heffner

( A 2017.07.28-i adás ismétlése )

2019-12-06 09 óra Ki nevet a végén

A svéd Polar-díjat – sokan zenei Nobel-díjnak mondják – 2017-ben Sting érdemelte ki [Kiérdemel – jó szó, mint a rászolgál; nem lehet tudni rögtön, büntetést vagy dicséretet jelent]: “Sting, a világpolgár, aki fáradhatatlanul használta hírnevét arra, hogy az emberi jogokat védje”.
[Ezt egy korábbi Csenddel hallhatóan bizonyítani is tudjuk a Rádió Bézs archívumában: http://erybalazs.blog.hu/2016/10/01/nem_felunk_627]
Az elismeréssel járó egymillió svéd koronát – így Sting -: „örömmel adományozom a Songlines svéd ifjúsági kezdeményezésnek. A zene segít hidakat építeni, ez a projekt pedig rávilágít: a zenének alapvető szerepe lehet abban, hogy a fiatal menekülteknek lehetőséget teremtsen a társadalomba való beilleszkedésre.”
[A Songlines menekültstátuszt kérő, a háború elől elmenekült, főleg afgán, eritreai és szíriai fiatalokat támogat, akik svéd menekültszállásokon éltek. A szervezők szerint a projekt a zenei tevékenységen keresztül képes integrálni őket a társadalomba. Az adományt zenei táborokra, koncertszervezésre és hangszerek vásárlására költik a fiatal menekültek számára.]

Kíváncsian a hozzászólásokra, megosztottam a híradást a Facebookon. Barátaim és jó(!)ismerőseim közül sokan lelkesen ünnepelték a gesztust; közösen úgy gondoltuk, a művész példát mutat emberségből. Mások kétségbe vonták Sting józan eszét, tisztességét, jó-szándékát. Nem hozom ide a leghazafiasabb [vigyázat! eufemizmus] kommentárokat, de a művészet-kritikai „észrevételek” gondolkodásra késztettek: ez a Sting egy tehetségtelen, túlértékelt senki lenne?
Arra gondoltam, hallgassuk meg a Csendben Sting 2017-s albumát, hogy eldönthessük, kinek van igaza, hogy aztán Janis Joplin nevessen a végén! [„Ez a nevetés rémült és vidám. Ez az ember!”]

Utóirat: Tizenkilenc év előtt a Universal lemezkiadó jóvoltából – afféle supporting act-ként – kedvenc zenekarommal, a Pénzzel játszottunk a Kisstadionban, Stingék előtt. Ahogy a hangbeállás után a színpad oldalában álldogáltunk, a Világpolgár bukkant fel, az öltözőből jövet, és átvéve segítőjétől a basszusgitárt, magától értetődő természetességgel odaköszönt nekünk, megilletődötten bámészkodó, számára ismeretlen magyar zenészeknek: good afternoon. „A zene segít hidakat építeni”!

( A 2017.07.21-i adás ismétlése )

2019-11-29 09 óra „Nohától az erdőt” Pride Month – befejező tétel

Büszkén, jókedvűen, felszabadultan sétáltunk a nyári verőfényben. A mellettünk araszoló kamion hatalmas hangszóróiból bömbölt a zene…

A playlist

1. The Sleeping Beauty [Pjotr Iljics Csajkovszkij – egy olyan társadalomban, mint amilyen a cári világ volt a 19. században, egy meleg zeneszerzőnek esélye nem volt a boldog életre. A komponista ennek ellenére mozgott olyan körökben, mely elsősorban homoszexuális művészeket és patrónusokat gyűjtött egybe. Előbb eljegyezte Désirée Artôt szopránénekesnőt, aztán feleségül vette Antonyina Miliukovát, csupán azért, hogy elejét vegye a szexualitását érintő szóbeszédeknek. Nem kizárt, hogy halála, melyet hivatalosan kolera okozott, öngyilkosság volt.]

2. Adaggio [Samuel Barber – kilencévesen írt levele felér egy coming-outtal: „Édesanyám, azért írok neked, hogy elmondjam a titkot, ami miatt aggódom. Ne sírj, hogy ezt olvasod, ez a hiba nem a tiéd és nem az enyém.” Barber az egyetemen ismerkedett meg a szintén zeneszerző Gian Carlo Menottival, akivel hamar összeköltöztek, és együtt töltötték a következő négy évtizedet.]

3. Melancholie [Francis Poulenc – Egyike volt az első zeneszerzőknek, akik nyíltan vállalták homoszexualitásukat. Katolikusként évtizedeken át gyötörte a bűntudat, de élete késői szakaszában mégis így írt egy barátjának: „Tudod, hogy olyan biztos vagyok a hitemben (mindenféle messianisztikus nagyzolás nélkül), mint amennyire biztos vagyok párizsias szexualitásomban.”]

4. Simple Symphony [Benjamin Britten -az angolok számára a legnagyobb 20. századi zeneszerző inkább zárkózott volt a magánéletét illetően, de Peter Pears tenoristával való kapcsolata soha nem volt titok. Levelezésük azóta már olvasható (ebből tudjuk azt is, hogy Britten beceneve „Honey Bee”, az az méhecske volt), és amikor a zeneszerző meghalt, II. Erzsébet királynő Pears-t biztosította együttérzéséről.

5. The Wreckers [Dame Ethel Smyth – a viktoriánus korban élt, Viktória királynő pedig nem hitt abban, hogy a leszbikusok léteznek. Ethel két lábon járó példa volt ennek az ellenkezőjére, hiszen több szenvedélyes kapcsolata is volt nőkkel, ebből a leghíresebb fellángolás az volt, amit 71 évesen (!) Virginia Woolf iránt érzett.]

( A 2017.07.14-i adás ismétlése )

2019-11-22 09 óra Színezd ki a világot!

Egy rádióról, ami nem kimondottan a nőknek szól.

Felhívott Reményi Zsuzsi szerkesztő asszony: szignál kell a Gay Rádiónak!
Milyen rádiónak?
Gay.
Gay Rádió – nem csak melegeknek”.
és
Gay Rádió – Színezd ki a világot!”

Mi az a Gay Rádió?
Gyere el egy műsorba, és meghallod, meglátod!
Elmentem.
Egy meleg fiatalemberrel beszélgettem majd’ órán keresztül zenéről, művészetről, politikáról – közben Freddie Mercury Mr. Bad Guy című lemezét hallgattuk -, és megértettem: a kisebbségek érdekeit a többségnek kell képviselnie a demokráciában. Másnapra elkészült a szignál…
A Gay Rádió már nem szól – Reményi Zsuzsi sem telefonál – „De igény az vóna rá.

( A 2017.07.07-i adás ismétlése )

2019-11-15 09 óra Love Is Love

Pozitív egész, vagyis természetes számok

https://youtu.be/DDDV35ahqbY

1. A Rádió Bézs elsősorban a Nőkért szól!
2. Bőrszíntől, származási helytől, vallástól, vagyoni helyzettől és bármilyen megkülönböztet(he)tő szemponttól függetlenül: minden nőért.
3. Tehát: a leszbikus nőkért is.
4. A mai magyar társadalom – ellenben – reflexeiben nem toleráns.
5. A melegek társadalma is rendelkezik speciális tudással és érzékenységgel, mondjuk úgy, hogy bármiféle kisebbségi problémát illetően.
6. Mindenki olykor kisebbség.
7. A melegekkel való szolidaritás nem egy életforma propagálása, hanem egy természetes gesztus.
8. Mennyit ér egy nő…, ha leszbikus? Rétori kérdés, és bár a „homofób közösség” (szarkazmus!) is serényen igyekszik felelgetni, én a magam módján ugyanezt tenném; az adekvát válasz: hallgassuk meg [sokszínű – szivárványszínű Csend]!
9. Ügyelő, kéretem a Janis Joplin [és a K. D. Lang, Melissa Etheridge, Tracy Chapman, Sinéad O’Connor és Patricia Barber ] névre hallgató teremtményemet!
10. Ne otthon, a négy fal között énekeljenek!

( A 2017.06.30-i adás ismétlése )

2019-11-08 09 óra Civil kurázsi

Lehet képzelni: ül a neves kabarettista Bayreuthban az ünneplőbe öltöztetett lelkű wagneriánusok között, s egyszer csak elragadtatottan oldalba böki a szomszédját: Puccini ist Puccini!
Az oldalba bökésért a pesti rajongónak [az írói én kiteljesedése] tíz esztendeje már nem kell messzire utaznia; Fischer Ádám elhozta a Wagner-fesztivált a Művészetek Palotájába. [„Valamelyik bayreuthi előadás után egy olasz étteremben borozgatva megegyeztünk Zoboki Gáborral: én csinálok neki Wagner fesztivált Budapesten, ha ő épít hozzá házat, ő épít hozzá házat, ha én csinálok Wagner fesztivált – a vörösbor hatása…”]
Hanem a közös éneklés! Európáért, a jogállamért, a civilekért! Az ám az igazi Gesamtkunstwerk!
A Budapesti Wagner-napok idején a művészet mellett a kultúrát! (értsd: az emberi közösség fennmaradását, összetartozását biztosító értékek összességét) is ünnepeljük, Fischer Ádám vezényletével, a Szabadság téri emlék?mű? [mire emlékeztet? – engem momentán Hitlerre Bayreuthban] árnyékában (már ha sütne a „közösség napja” az oszloptorzókra).
Civil kurázsi, magasztos humanista hitvallás:
„Emeljük fel közösen a hangunkat, a szó szoros értelmében is!”

( A 2017.06.23-i adás ismétlése )

2019-11-01 09 óra A figyelmező Csend
Ültem moccanatlanul a hangszer mögött a Kisstadion fénybeborult színpadán, és ahelyett, hogy a nekem rendelt szólamot játszottam volna, lenyűgözve hallgattam a zenét.
[Ez előfordul velem néha nagyszerű zenészek mellett: figyelmező csenddel veszem ki a részem a közös muzsikálásból.]
Az orkeszter pompásan szólt, virtuóz gitározás – Fischer László -, lendületes basszusgitározás – Fekete Samu Tibor -, fegyelmezett kibordozás – Herrer Pál – szenvedélyes és nem kevéssé látványos dobollás(sic!) – Dorozsmai Péter – hallatszott, de a protagonista! – Balázs Fecó -: a Hammond-orgonából áradó erő ragadott magával! Tolultak az emlékek [a mester (ő itt kevéssé konkrét személy) – az emlék és az élmény összevonásából keletkeztetett – szép szavával: emlények]: ahogy álltam kockás flanelingben, csöves farmernadrágban, a császárkörte-likőrös üveget szorongatva; mintha fekete bárány, a Bosnyák téri Rózsavölgyi kertmozi ócska nézőterén.
„A koncerteken minden este az első sorban álltam, és üvöltöttem, ha szólt az én zeném.” [Ez irigyelhető ettől a nemzedéktől: fiatalságu(n)k közösség-élménye.]
Kevesen voltunk; aznap választani kellett: Boney M a Kisstadionban [motívum!] vagy Korál a Rózsavölgyiben.
Ahogy Fecó kijött a színpadra, néhány erőteljes, de odaillő mondatban – ő is szorongatott üveget – összefoglalta a rockzene szubsztanciáját, felemlítvén Boney M-et, szórakoztató ipart, diszkót, pléjbekket, ilyesmit. Aztán odalépett az orgonához.
És: a Hammondból áradó erő magával ragadott…

( A 2017.06.16-i adás ismétlése )

2019-10-25 09 óra Hommage

Vannak dalok, zenei fordulatok, melyek kitörölhetetlenül bevésődnek lelkünkbe, emlékezetünkbe, gazdagítva a világról szerzett ismereteinket, anélkül, hogy tudnánk kinek köszönhetjük azokat. Aztán vannak ihletett, kivételes képességű zenészek, géniuszok, akik többet is jegyeznek a fontos dalokból, s ily módon a könnyűzene halhatatlanjaivá, klasszikusaivá válnak.
A V73 és a VMoto-Rock zenei ízlésemet, értékrendemet alapvetően meghatározó zenekar volt (van). Annak idején akár távoli vidéki koncerthelyszínekre is követtem őket, hogy átélhessem minél többször az élményt, amit fellépésük számomra jelentett. Bár mindkét együttest tiszteltem, becsültem, de igazából számomra a Zenész Lerch István volt. (Igazságtalannak éreztem mindig, hogy gyönyörű kompozícióit többnyire az énekes-előadóval azonosítják, pedig nyilvánvaló, hogy a zeneszerzőnek legalább akkora érdemei vannak a sikerben.) Csodáltam technikai képességeit, hangszerismeretét. Dalait hallgatva igyekeztem megérteni zenei gondolkodásmódját, ellesni hangszerelési ötleteit, megtanulni az akkordok kezelésének logikáját, zeneelméleti gyakorlatként elsajátítani forma- és arányérzékét. Irigyeltem gyönyörű zenei gondolatait, tiszteltem érett kiegyensúlyozottságát. Élveztem virtuóz hangszerszólóit [Auth Csilla lemezére, az El kell, hogy engedj áthangszerelt változatába, a Mester iránti tiszteletből, az eredeti szintetizátorszólót próbáltam hangról-hangra feljátszani a gyorsabb tempó ellenére, visszaélve a producer-hangmérnök Szentmihályi Michel Gábor türelmével.], lenyűgöztek eredeti megoldásai, elbűvölt a bölcs előadás. Felvételeit évtizedek óta újra és újra meghallgatom…

( A 2017.06.09-i adás ismétlése )

2019-10-18 09 óra Kaleidoszkóp

A múlt hét végén a nagyváradi Szigligeti Színház „nézősége” élvezhette Udvaros Dorottya pompás előadását: Majdnem valaki – lemezbemutató. Az albumról néhány héttel ezelőtt, a zeneszerző Hrutka Róbert életművének részeként, már leforgattunk [forgatni – jó, bár kissé idejétmúlt kifejezés: technikus–forgató–szerkesztő, ez volt a Rádióban a hierarchia. A szerkesztő parancsol, megmondja, mi kell neki, a forgató elmegy a kartontárba, kikeresi a felvétel számát, kiigényli a szalagtárból, lecipeli a tekercseket a stúdióba, felrakja a magnóra, meghallgatja, beáll velük, és időben elindítja.] jónéhány dalt, és a gyakori ismétlés műsorunk szerkesztési elveibe ütköznék, ezért mostan a koncert egy másik aspektusát hangsúlyoznánk: a közreműködő zenekar együtthangzó sokszínűségét.
Történt, hogy Évike, a Művésznő szállításával megbízott sofőr, otthon felejtette a személyi igazolványát (mindenkit több körlevél figyelmeztetett indulás előtt: utazni érvényes személyivel!), s az éber őrzők a határon feltartóztatták. Így esett, hogy a mikrobusznak oda-vissza, kétszer kellett fordulnia Ártánd és Nagyvárad között.
Tehát késő éjjel, a nagyváradi színház előtt ül a zenész, várja a határról visszatérő szállítóeszközt, és az úriemberség árjával szembeúszva kimondja: Évike, … a személyidet! (A három pontról itt: ha nem akarom a hölgyolvasók (hölgyhallgatók) és érzékenyebb „kedélyek” megszolgált jóindulatát elveszíteni, illetve azokét, akikből még nem halt ki az igazi értékek iránti tisztelet, a tekintély és a többi; és vállalt módszerem, a hűségesség iránt is – hogy egy szójátékkal éljek: hű kívánok maradni, nos[!] ez esetben konfliktus szikrázik föl. Hogy miről van szó? Kérem: ott a nagyváradi éjszakában egy magnó a következőket rögzíti: Évike, bazmeg a személyidet! Jesszusom…)
Arról már nem Évike tehet, hogy a tétlenség hamarosan termőre fordul: szép beszélgetés alakul a muzsikusok között (a zenekar ott játszik először, s talán utoljára ebben az összeállításban: a hangversenymester Hrutka Róbert mellett Lantos Zoltán, Markó Ádám, Miklós Milán) hangszerekről, pályatársakról, lemezekről, tegnapi és holnapi hangversenyekről… A jelenlévők nagyon gazdag, sokszínű (kaleidoszkóp!) zenei múltja, jelene, jövője rajzolódik ki [próbáljon meg valaki metaforák nélkül beszélni a zenéről!] a diskurzusból. A balzsamos nagyváradi éjszakában érdekes gondolatnak, jó ötletnek tűnik, hogy a Magyar égre magyar ufót-sorozat elkövetkező epizódjában ennek a beszélgetésnek a zenei illusztrációjával (hang)fessük színesre a Csendet…

vendégszöveg: Göczey Zsuzsa, Esterházy Péter

Köszönöm Wolczán Viktoriának a fényképeket.

( A 2017.06.02-i adás ismétlése )

2019-10-11 09 óra Ha sírni látod a bohócot

Javaslom: a Magyar égre magyar ufót-sorozat második fejezetében Pierrot Café című lemeze következzék (a javaslat persze kényszerítő erejű: a mai Csendben nem lesz más hallható)!

Gyakran olvasom: a zenészek nem szívesen hallgatják újra saját felvételeiket; én, azt hiszem, képes vagyok kívülállóként, elfogulatlanul figyelni, értékelni: feltűnnek a hibák, büszke vagyok a jólsikerült momentumokra. [Csak az arány, mon ami, az arány!]
Ezért a lemezért vállalnom is kell a felelősséget, hiszen: amikor a Nekem senki nem hegedül című album megjelent, írtam róla egy kritikát a Zenészmagazinba; arról szólt: a szerző különös érzékkel fogalmazza meg a gondolatait, de túl sok gépet használ, ami kissé személytelenné teszi a produkciót. Aztán egy hangszerkiállításon véletlenül találkoztam Pierrot-val. Beszélgettünk, s a végén abban maradtunk, a következő lemezt együtt csináljuk…
Vendégszöveg: Major Mihály Pierrot álarc nélkül című portrékötetéből

( A 2017.05.26-i adás ismétlése )

2019-10-04 09 óra Magyar égre magyar ufót

Magamévá téve a Nemzeti Együttműködés Rendszerének magasztos ideáját kigondoltam: a következő néhány alkalommal magyar muzsikusok felvételeivel teszem tartalmassá a Csendet.
Kezdjük a legelején: Hrutka Róbert!
Őt halljuk gitározni a műsorunk kezdetét jelző szignálban. És: a Csend lemez címadó dalában is. [Fontos és jellemző! zenetörténeti adalék: az impozáns gitárszólót ajándékba kaptam!]
Punktól smooth jazzig válogathatnánk a gitáros pompás felvételeiből, de a mai Csendben a zeneszerzőt hang-súlyoznánk. Nem, még nem a Kincsem című film (arra később még visszatérnénk) hatásos szaundtrekjét [hogy mondom magyarul: soundtrack?] vagy Tompos Kátya éppen most készülő albumát mutatnám –
Fodor főszerkesztő úr Vendégjátékos című műsorának nyilvános rádiófelvételén a múlt héten hallhattunk róla, s belőle részleteket! -, hanem afféle keresztmetszetet Robi figyelemreméltó [jó szó!] életművéből.
Hát hallgassuk együtt a Csendet!

( A 2017.05.19-i adás ismétlése )

2019-09-27 09 óra Esti Csend – Meghívó

A Nyitott Műhelyben játszani… és itt néhány pompás jelző, hasonlat, metafora, allegória következnék kulturális, művészeti szalonokról, bútorokba ivódott hangulatokról, hangszerbe! rögzült dallamokról, falakra írt versekről; a „helynek szelleméről” – üzenetekről az utókornak.

[A Nyitott Műhely finom hely, sokféle ember tudja magát ott jól érezni, vagyis van, ami ritka és nehéz megteremteni, a helynek szelleme. Ez a szellem, szellemiség nekem nagyon rokonszenves, mert egyszerre jelenti azt, hogy engem érdeklő műsorok vannak, valamint hogy az időnként fölbukkanó pörkölt is rendben. És hogy jó valószínűséggel olyan emberekkel találkozhatom ott, akiknek örülök, és még az sem kizárt, hogy ők nekem. Ritka Budapesten az ilyen nyilvános (nyitott) tér. – Esterházy Péter]

[A Nyitott Műhely Finta László vezetésével, egy egészen különleges hely Budapesten. Fellépő, kísérletező otthona a zenészeknek, íróknak, képzőművészeknek, és persze mindazoknak, akik erre kíváncsiak, azaz a közönségnek. Nincsenek skatulyák és előítéletek, csak egy feltétel van, a színvonal. Megfordult itt már az írók, képzőművészek és a zenésztársadalom színe java, jazz zenésztől kortárs zenészen át népzenészig mindenki. Sokszor vagyunk tanúi a Nyitott Műhelyben olyan fellépéseknek, eseményeknek, amelyek sehol máshol nem fordulhatnának elő, nem történhetnének meg. – Dés László]

([Ez nem nyitott műhely, ez csirkeól. – Torgyán József])

A Nyitott Műhely legbőkezűbb támogatója– és támogatóra egyre nagyobb szükség van, hiszen: kulturkampf ! – Esterházy Péter volt, akitől ezt az (el)kötelezettséget Nádas Péter vette át (ezt a Fintalacitól tudom). [Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható!]
A Nyitott Műhelyben játszani…

Az első Csendes hangversenyem a Nyitott Műhelyben (oximoron! mondaná a mester) éppen a Népszabadság befejező! számának megjelenése napján volt hal[l]hat(atlan)ó. [Sorsjáték.]
(Rádió Bézs bemutatja!)

A mai Csendben a Nyitott Műhely májusi programjából – Márkus Tibor, Fröccs, Orbán Bori, Trio Squelini & Rohmann Ditta – válogatunk. http://www.nyitottmuhely.hu/

( A 2017.05.12-i adás ismétlése )

2019-09-20 09 óra A jelenkor ítélete (kisssregény)

[Az előző rész tartalmából:
Verával két oroszóra között – Kőrösi Csoma Sándor Orosz Tanítási Nyelvű Gimnázium – kíméletlen küzdelmet (bajt) vívtunk: két lovag, választottjuk dicsőségéért; az ő lobogóján az LGT-, enyémen a Fonográf-címer. Sok vér lefolyt a Volgán, mire rájöttünk: mindkét együttesért lelkesedhetünk fenntartás, hasonlítgatás nélkül. A februári koncertről szóló híradás döbbentett rá: azóta, valahogy, a közös emlékezet hátterébe száműzetett – másképpen: kikopott a játszási listá(n)król – a Fonográf.]

Esti megilletődötten áll a Szerémi úti ház előtt a magnókazettát szorongatva [elfehéredő ujjpercek, nyirkos tenyere homorul, domborul]. Az 56-os buszon idefelé elképzelte a jelenetet: Szörényi Levente lenyűgözve hallgatja az Y együttes felvételeit, majd: szólok az érdeketekben, a Lemezgyárban!
A csöngetésre Tolcsvay László nyit ajtót. Esti akadozó lélegzettel elhebegi valahogy: azért van itt, mert édesanyja kolléganőjének, aki a szomszédban lakik, A LEVENTE megígérte, hogy meghallgatja a zenetörténet horizontján éppen felbukkanó zenekar néhány számát, hall-e bennük tehetséget.
Gyere be, Levente elszaladt valahová, de rögtön itt lesz. A kedves közvetlenség jólesik Estinek (Ez a jóleső érzés felidéződik, [fel lesz idézve] évtizedekkel később, amikor Esti a Millenárison tartandó Tolcsvay-koncertre készülő zenekar tagjaként belép a próbaterembe, és tisztelettel köszönti az épp legendás fehér gitárját hangoló Művészt.), de annyira nem oldja feszültségét, hogy megforduljon a fejében: a TOLCSVAY értékítélete sem lenne kevésbé fontos számára.
Beljebb lépve Esti Koltay Gábort pillantja meg – róla akkoriban kevesebb (jóval kevesebb) –volt tudható -, a bőrgarnitúrán ülve egy rádióval babrál. [Állítsd a Petőfire! Ki játszik? Semmi, csak a Zene hullámhosszán kezdődik. A kicsiny, de megbízható szovjet készülék, a Szokol, megkezdi a mondott műsor sugárzását. Zenei szerkesztő Göczey Zsuzsa!]
Egy fehér Zastava áll meg a ház előtt: megérkezik a ház ura. Jól láthatóan másra figyel, amikor kiveszi Esti kezéből a kazettát: gyere holnap a Rottenbiller utcai stúdióba öt körül, és dumálunk…
A stúdió előterében lassan másfél órája ül Esti a tűkön, amikor újra felbukkan Tolcsvay László: „rögtön itt lesz” – mosolyog. Jókedve érthető: az FG-4 – a Fonográf talán legjobban sikerül lemeze – fölvételei folynak éppen.
Szörényi Levente fáradtan, két gitárt cipelve érkezik.
Tehetségesek vagytok, érdemes csinálni. De fontos a saját hang. Hallgassatok nagyon sok zenét!
Esti azóta is nagyon sok zenét hallgat…

( A 2017.05.05-i adás ismétlése )

2019-09-13 09 óra Fonográf – első tétel

Verával két oroszóra között – Kőrösi Csoma Sándor Orosz Tanítási Nyelvű Gimnázium – kíméletlen küzdelmet (bajt) vívtunk: két lovag, választottjuk dicsőségéért; az ő lobogóján az LGT-, enyémen a Fonográf-címer. Sok vér lefolyt a Volgán, mire rájöttünk: mindkét együttesért lelkesedhetünk fenntartás, hasonlítgatás nélkül. A februári koncertről szóló híradás döbbentett rá: azóta, valahogy, a közös emlékezet hátterébe száműzetett – másképpen: kikopott a játszási listá(n)król – a Fonográf. Persze: a rengeteg új zenék [sose’ fogom megszokni a zenét többes számban]! De akkor is! A torrent oldalakon [igen: én a fájlmegosztást jóféle, progresszív, közösségi cuccnak gondolom; pártolom, mint az alapjövedelmet – „fizessenek a gazdagok!”] elsőre nem is találunk Fonográf-diszkográfiát – LGT-t bőséggel -, csak hosszas keresgélés után, a spájzban – egy orosz site-on. Legszívesebben letölteném (feleslegesen lenne, Szörényiék életművét bakeliten őrizgetem), és hallgathatnánk együtt a Csendben. De a rendelkezésre álló műsoridőbe a Búcsú című ’84-es dupla koncertlemez fér be, az is két tételben.

Folyt. köv.

( A 2017.04.28-i adás isétlése )

2019-09-06 09 óra Nem maradunk Csendben

Pedig! (self-irony included!)
[Remélem, a rádióhallgató számára érzékelhető a hangomból áradó önirónia!]

„Nem maradunk csendben! Táncolj, tüntess és kiabálj a szabadságodért!”
A húsvéti tüntetés zenei kínálata – számomra – csupa ismeretlen nevet sorolt. Gondolom, egyszerűen azért, mert már elszállt felettem az idő vasfoga; nálam jóval fiatalabbak táncoltak, tüntettek a szabadságukért a Szabadság téren április 15-én. De én is (ősz bárd) szeretnék lépést tartani – dalolva a lángsírba -, ezért összegyűjtöttem a fellépő dalnokok – Bulbs, DJ SuhaidGregory G RasTelefunken The Matter és Legars néhány felvételét.

Törjük meg a Csendet új időknek új dalaival!

( A 2017.04.21-i adás ismétlése )

2019-08-27 16 óra Hét utolsó szó

Atyám! Bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
(Pater, dimitte illis quia nesciunt, quid faciunt.) Lukács 23,34

A csönd az csönd
a zene a csönd szünete
Ahogy a csöndek elhallgatnak
fölharsannak a zenék

[„Nádler István 2016 végére elkészítette hét festményből álló sorozatát, amelyet 2017. április 11. és április 23. között a Kiscelli Múzeum Templomterében mutat be.
A hét szót tanításként értelmezve dolgozta fel, amelyben az én belső fejlődése során a hét szó erejét megértve stációkon keresztül halad, míg eljut arra a szintre, ahol külső segítség nélkül is kapcsolatot tud találni az örök, az egyetemes mező terét kitöltő, mindenható erővel. A tanítás hét szava felekezetektől és vallástól függetlenül minden ember számára lehetőség. Lehetőség arra, hogy istenkép és istenhit nélkül transzcendencia-élményben legyen része.”]

( A 2017.04.14-i adás ismétlése )

2019-08-20 16 óra Ha ismerném

Március 21.-e emlékezetes dátum [Éljen a forradalom?] Esti Kornél életében; hosszú szünet után hallja-látja újra játszani kedvenc – a zenei ízlésének kialakulásában meghatározó szerepet játszó – zenekarát. Kövér a nap, Lehajtott fejjel, Csöngess be hozzám jó barát – kívülről fújja a dalokat, elérzékenyülten emlékezve a hőskori próbákra, amikor általános iskolás társaival igyekeztek hallás után elsajátítani a rádióból ismert slágereket…
Esti Kornél az idők során együtt muzsikált az orkeszter több rocktörténeti jelentőségű tagjával, a gitáros- énekes-szövegíró Művésznőhöz viszont, a bélák
http://erybalazs.blog.hu/2013/11/09/kedves_bela_462
elleni végeláthatatlan küzdelem megpróbáltatásai között edződött barátság is fűzi; hasonlóan gondolkodnak a világról.
http://erybalazs.blog.hu/2015/04/12/ha_en_lennek_a_bolcs
Ha ismerném a föld rég rejtett titkait – Esti ezt a dalt szereti mindközül a legjobban. A Művésznőtől tudja: a dal szövege egy rajzórán született:
Ha ismerném a föld rég rejtett titkait,
Ha meglelném a tűz eltűnő lángjait,
Ha én lennék a bölcs, hogyha mindent tudnék,
Mindig csak rád gondolnék!
A rajzóra sem múlt el nyomtalanul: Esti galériájának becses darabja a Művésznő Lélekvadász című képe.

 

( A 2017.04.07- adás ismétlése )

2019-08-13 16 óra Akinek van füle a hallásra, hallja meg!

Jézus mondhatta volna úgy is: akinek hite van, hallja meg?
Philippe Jaroussky lemezén Fauré Requiemjét hallgatva azon töprengtem: egy szakrális zenemű a maga teljességében megmutatkozik-e egy vallástalan hallgató előtt. Választ az Arckép című rádióműsorban – két erőszakos, rosszhangzású szignál között – találtam, a kontratenor világsztár a következőket mondta:
„Egy előadás után odajött hozzám egy nő, és arról beszélt, mennyire ki lehetett érezni az istenhitemet az éneklésből. Erre én elmondtam neki, hogy nem hiszek Istenben, mire szinte fölháborodott; hiszen olyan volt ez neki, mintha hazudtam volna a koncerten. De én úgy gondolom, még, ha az ember nem is hisz Istenben, mindig hisz valamiben. Ez az érzület a kultúránkban van, így közvetíteni tudom. Amikor az ember szakrális zenét énekel, valami megváltozik lelki szinten. Amit szeretek az egyházzenében, hogy ott azzal a tudattal énekelsz: van valami magasabb, nagyobb, mint te, és ez alázatot szül. Nagyon érdekes, ugyanakkor, hogy a barokk zenében az egyházzene is lehet roppant érzéki.”
[Philippe Herreweghe egy interjúban azt mondta: a fő különbség a barokk kori és a mai közönség között az, hogy akkoriban az emberek nagyon vallásosak voltak, és mélyen átérezték a darabok vallási témáját, míg a mai nyugati közönség nagy része nem hívő, így a zenészek nem tudják ugyanazt az erős hatást elérni barokk darabokkal, bármilyen tökéletesek is korabeli hangszereik és játékstílusuk.]
„Van itt még valami, ami érdekes: a halál fontossága az életünkben. A barokk korban az emberek jobban szembesültek a halállal, mint mi, napjainkban; fiatalabban haltak meg. Amikor például a Stabat Matert hallgatták, át tudták érezni, mert saját életükben is szembesültek a halál realitásával. Mi a nyugati társadalmakban védjük magunkat a haláltól, a halottaktól. Amíg az ember nem veszít el egy hozzá nagyon közel álló embert, halhatatlannak hiszi magát, és ez az egész életszemléletére kihat. A vallásosság számomra igazán azt jelenti, hogyan tudjuk megmagyarázni a halált. A legtöbb barokk zene, tulajdonképpen, erre a kérdésre próbál választ adni. Úgy érzem, a zenének meg lehet az ereje ahhoz, hogy metafizikai válaszokat adjon. A klasszikus zene képes táplálni a spiritualitásunkat, nagyon erős, mély és fontos dolgokat hozhat be az életünkbe. Klasszikus zenét hallgatni, tehát – szerintem – nem csak annyit jelent, hogy szép zenét hallgatunk.”

vendégszöveg: Borda Máté

( A 2017.03.31-i adás ismétlése )

2019-08-06 16 óra Vendégjáték

Hallgattam a Rádió Bézsben a múlt heti Vendég-Játékost: Gerendás Pétert, és – bár mennem kellett volna dolgaim után – ott ragadtam a számítógép előtt [online rádió] feltoluló emlékeimet rendezgetve. Éveken keresztül játszottam a Gerendás Péter Társaságban, de csak mostanában tudatosult bennem, mennyi mindent tanultam az alatt az idő alatt zenéről, ízlésről, „együttmuzsikálásról”. (Még mielőtt valaki úgy gondolná, természetellenes vonzalmat érzek a jóképű „cuncimókus” iránt, sietek leszögezni: a főhősön kívül a zenekarban hosszabb-rövidebb ideig szereplő nagyszerű muzsikusok hatásának is meghatározó jelentőséget tulajdonítok.) Azt hiszem, tulajdonképpen abban az időszakban alakult, kristályosodott ki – a zenéről alkotott véleményemet mai napig meghatározó – szakmai-kritikai értékrendem. Azóta tudom, hogy Gerendás Péter úgy énekel, mint nagyon kevesen errefelé, nagyon jó érzékkel, ízléssel, tehetséggel, hallható tisztelettel a Zene iránt.
https://youtu.be/3BrK7SASTsI
[Az ezredforduló tájékán járunk; koronaúsztatás, Árpádsávos zászló, hajrámagyarok, MIÉP – ilyesmi. Gerendás Péter a művész vészt jósló érzékenységével egy zuhanó repülőről (repülőből) énekel: „Figyelj! Csak oldalra ne nézz! Jobbról valaki csurkán benéz…” Nem ijedünk meg eléggé, de azért minden koncert végén eljátsszuk a Százéves pályaudvart (Gerendás-Bródy) – az ördögöt festjük a falra? Akkoriban Gerendás Erkel-díjat kapott, ma Petrás Jánost (leírom, mert hinni szeretnék benne, hogy kevesen tudják), a „Revíziós” Dalfesztivál-győztes Kárpátia nevű szupergrupp énekesét lovagkeresztelik meg – gondolom, pontos és lendületes basszusgitár játékáért -, miniszterelnöki előterjesztésre.]
https://youtu.be/GlEVb3aRAls
„Együttmuzsikálásunk” évei alatt egy koncertalbumot vettünk fel – Gerendás Péter a deszkákon [közreműködik: Csepregi Gyula – szaxofon!], – ezen a lemezen jelent meg a Százéves pályaudvar.

Külön köszönet a filmrészletekért Csillag Ádámnak!

( A 2017.03.24-i adás ismétlése )

2019-07-30 16 óra Hangszobor

Ahogy a beat-pop-rockzene pionírjai közelítik az emberi kor végső határát, egyre több lezárult életművet magasztalunk, gyászolva létrehozóját. [A hőskorban az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy Mick Jagger harminc éves fejjel még a színpadon ugrál; most több mint hetven…] Ámde a stílusteremtő, zenetörténeti egyéniségeket alkotóerejük teljében ünnepelni, derűsebb műsorszerkesztési elképzelés; hangokból szobrot az arra érdemeseknek (még életükben)!
A mai Csendet szenteljük egy amerikai géniusznak, annál is inkább, mert az Óperencián túli halhatatlanok kevésbé ismertek mifelénk. Különösen a bluegrass sztárjai. [Tudnám idézni jó néhány hazai zenész dehonesztáló kijelentéseit a countryról, pedig!] Ráadásul Bruce Hornsby fél kézzel [terminus tecnicus!] is jobban zongorázik, mint sok sikeres pályatársa szerte a világon; az év legjobb bluegrass lemeze mellett, a legjobb pop hangszeres előadásért is kapott már Grammy-díjat. Ricky Skagg és Bruce Hornsby lemezét hallgatva saját fülünkkel győződhetünk meg róla, hogy az előítéletek a zenei műfajokkal szemben sem állják meg a helyüket.

 

( A 2017.03.17-i adás ismétlése )

2019-07-23 16 óra Kulturálisan homogén Csend

Milyen a kulturálisan homogén Csend? Egyhangú? Súlyosan néma? Sivár? Félelmetes? Süket? Vészjósló?
Inkább nem töprengenék ezen; próbáljuk az ellenkezőjét: „vigyük vissza a zenét a humanizmus területére”!
I. tétel – Lajtha László a kulturális homogenitásról: „Az igazi nagyság adni is tud, elfogadni is. Egyszerre tud nemzeti és nemzetközi is lenni. Kitágítja a nemzeti művelődés határait, befogadja az általános emberi minden hozzája érkező áramlását, és nem ismeri a szűk elzárkózó nemzetinek csúfolt gyűlölködést.”
II. tétel – Bartók a „kulturális homogenitás” elől menekült Amerikába [„etnikai homogenitást” is írhatnék!, de én nem vagyok benne biztos, „hogy ma már? lehet ilyeneket mondani”.]: a Concertóban „a költő szerelmet vall hazájának, de a nyers erőszak hirtelen félbeszakítja a szerenádot, durva csizmás emberek rárontanak, még a hangszerét is összetörik.” A negyedik tétel egyértelmű idézeteivel érzékelteti, kit jelképez az ifjú szerelmes, aki imádottjának szerenádot ad, és kit a garázda, részeg banda, amely a szerenádot durván félbeszakítja. – Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország?
III. tétel – Kodály Zoltán kulturális homogenitása: „Mi a magunk lábán akarunk állni, és az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít. Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél teljesebben kifejezni.”
Zenei illusztrációként Daniel Barenboim és a Berlini Filharmonikus Zenekar felvételét választottam. A kulturális homogenitás jegyében.
vendégszöveg: Ujfalussy József

( A 2017.03.10-i adás ismétlése )

2019-07-16 16 óra  Rómeó és Júlia

Helyszín: az Újvidék téri Általános Iskola tornaterme.
Időpont: a ’70-es évek közepe.
A felvétel a Művészt ábrázolja, amint egy NDK gyártmányú [Matador Böhm Electronic – akkoriban tizenegyezer forintért lehetett megvásárolni a Triálnál; egy egész vagyon, de a Művész szülei semmilyen áldozattól nem riadtak vissza gyermekük boldogulása érdekében] villanyorgona mögött ülve üstökösként bukkan fel éppen az egyetemes zeneművészet horizontján. Az Arany János úttörőcsapat farsangi báljának ünneplő közönsége lehetett tanúja e grandiózus, sorsfordító eseménynek. A virtuóz előadást némiképp hátráltatta az Orgonista jobb kezét könyékig merevítő gipszkötés (a fotográfián csak a legélesebb szemű megfigyelő veheti észre); a Művész ugyanis a hangversenyt megelőző este a férfivá válás rögös útján szinte futva megtett első lépések után megbotlott és elesett; kezét törte. [„Vigyázz, ki vágtat, botlik óhatatlan!”]
Történt, hogy az ifjú Rómeó életében először kísérhette haza Júliáját (szíve hölgyének teljes neve: Szépe Júlia!) a délutáni MHSZ-lövészszakkör végeztével. Az Újvidék tértől az Emma utcáig tartó körülbelül hetven méteres meghitt séta alatt a másnap a világhír küszöbére lépő tízéves férfi vágyai elhatározássá nemesültek: akkor még ép jobb kezének alig bizonytalan mozdulatával magához vonta az álmélkodó kedvest, és parázs ajkait (e két piruló zarándokot) a leányéhoz szorította. Az első csók elcsattant, csettent, cuppant, puffant, kettyent, pattant, dörrent, durrant, kattant, koppant, roppant, robbant…
Mámorító pillanat; a Művészt az érzelmek vihara felragadta, s a mennyek országa felé repítette. Beteljesült vágyaitól szárnyakat kapva [„Ó, boldogságos éj! Úgy rettegek, hogy mindez álom, s reggel véget ér: oly bűvös-bájos – nem lehet való.”] futott, rohant, száguldott, robogott, loholt, nyargalt, szökkent, szökdelt, szökdécselt, szökellt, ugrándozott, szaladt, repeső szívvel hazafelé. (Júlia faképnél történő hagyását a túlcsorduló érzelmekkel magyarázhatjuk.) A járda szélén húzódó sövény fölött lebbent volna tova (a mennyek országa felé), ha a részegítő diadal csalfa képzetei gonoszul meg nem tréfálják; túlontúl könnyűnek érezve lépteit, légies mozdulattal elrugaszkodott a földtől, de lába beleakadt a gonosz bokorba, s karjait maga alá gyűrve – úgyszólván – pofára esett. Éppen egy megfontoltan közeledő NDK gyártmányú Trabant [útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan, ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson!] előtt ért földet, az út közepén. A sofőr keresetlen szavakkal üdvözölte a Művészt [Repülni tanulsz, bazmeg?!], akiben aligha ismerhette fel a zenetörténet óriását, amint a gépkocsi lökhárítójának árnyékában a csillagokat számolta.
Szúrás, hasogatás nyilallás, kín, gyötrelem, fájdalom, szenvedés, mártírium, tortúra – Május 1.úti SZTK, röntgen, gipsz, szülői feddés, sarjadó félelem a várva várt hangverseny elnémulásától. Pokoli csend! Aki dudás akar lenni…
Happy end nincs? De van! Egy óra múlva Julika [tudom: Sárika!] vigasztaló hangja tündöklik át a telefon fekete bakelitkagylóján (837-753), s az elkámpicsorodott kisfiúból újra férfi, Rómeó, Művész, a zene hérosza leend; a természet erőitől indíttatva, fájdalmát feledve, begipszelt karral, de színpadra lép az Újvidék téri Általános Iskola tornatermében rendezett farsangi bálon!
[Felbukkanás az egyetemes zeneművészet horizontján.]
vendégszöveg: William Shakespeare (Mészöly Dezső fordítása)

( A 2017.03.03-i adás ismétlése )

2019-07-09 16 óra Csak dalok

Álmomban valaki arról faggatott, milyen lemezt vinnék magammal a lakatlan szigetre; sok jó válaszom volt, az egyik: Presser Gábor Csak dalok című remekét. Felébredve eszembe ötlött: miért „csak” dalok. Vagy: miért csak „dalok”? Megkérdeztem:

„Nekem a dalok nagyon fontosak. Én úgy gondolom, hogy a klasszikus értelemben vett dal – függetlenül attól, hogy ma egy dömping-világban élünk, és naponta több ezer dal hallható a rádiókban -, az egyszerre zenei és irodalmi kifejezési forma, a komplex műfaj fontos. Természetesen nem akarom magam a közhelyszerűen híres dalszerzőkhöz (Schubert, Schumann, Brahms…) hasonlítani, de hiszem, hogy még mindig érdemes dalokat írni, dalokat előadni, s nem csak háttérhasználatra. Így aztán a lemezeimen sok dalnak alcímet is adtam, valamiféle használati utasításként, mert a dalokat használni kell!
És természetesen fontos a hangszeres játék, az együttzenélés élménye is.
A divatosabb műfajok slágerei szintén dalok, ezeket én nem tartom kevésbé értékesnek, köztük ugyanúgy van jó és rossz. Az elektronikus, a számítógépes tánczene, az új generáció új kifejezésmódja nem alávalóbb a régebbieknél, én úgy gondolom, hogy mindenki azt csinálja, amit szeret, s ezen belül az is kiderül, ki tud érdekeset, izgalmasat alkotni. Engem az új lehetőségek is vonzanak, de furcsának tartanám, ha ilyenekkel hozakodnék elő. Furcsa lenne, ha egy olyan korú pali, mint én, fel akarna ülni a divat hátára. Most már tényleg azt lehet mondani, hogy ezer féle műfaj él egymás mellett, hol az egyik kicsit jobban, hol a másik kicsit a háttérben. Például abban, amit mi csinálunk, abban benne van a koncert lehetősége. Az elektronikus műfajok nagy előnye a diszkó-fellépés és a rádiók hatalmas népszerűsítő ereje. A közönség pedig választ, és szerintem nagy az érdeklődés a koncertek iránt is.
Lehet, hogy nem tökéletes a példa, de az egész kicsit olyan, mint a film és a színház közötti vetélkedés. A film ugye stúdió-műfaj, a jelenetnek egyszer kell sikerülnie, s akkor bekerül a helyére. A színház minden este megtörténik. Minden este új varázslat van. A személyes találkozás, a pillanatnyi csoda – ennek van igazán interaktivitása! Hát ilyen az élő hangverseny is. Azt gondolom, hogy ez a varázslat egyre értékesebb a közönség számára, az eleven előadás reneszánszát éli az egész világon.
A zene napi szükségletté vált, olyan, mint az élelmiszer. Minden nap kell. És huszonnégy órában szól a rádió. Mindenki kiválaszthatja azt, ami neki tetszik. Ebből a szempontból én különleges helyzetben vagyok, mert amit én csinálok, az nehezen illeszthető a többihez. Az nyilvánvalóan nagyon nagy hátrány, hogy – ellentétben a régi gyakorlattal, amikor a rádiós szerkesztők saját ízlésük szerint válogattak egy lemezről, és akár hat-hét dal is forgott és ismert lehetett – a mai dömping-világban csak egyetlen dal kerülhet be a szelektorba. Így tulajdonképpen a zenészek nem a valódi teljesítményük szerint érhetnek el sikert, hanem mindannyian, akik lemezt készítünk, egy promóciós versenyben indulunk, ahol a kérdés az, hogy egyetlen dal alapján van-e bizalom a lemezvásárlókban, és sikerül-e felkelteni az érdeklődésüket az egész lemez iránt. Egyre kevesebb az esélyünk arra, hogy a háttér(zené)ből előre lépve főszerepet kapjunk az emberek életében. Az én leghőbb vágyam az, hogy hallgassák végig a lemezemet, és úgy hallgassák, hogy közben nem csinálnak mást.”

( A 2017.02.24-i adás ismétlése )

2019-07-02 16 óra Háborúban – békében

Tágítanám a Csend határait, szélesíteném hallókörünket (ezt csak a „hallókör” miatt: jó szó!): A Csendet egyik kedvenc operaénekesnőm, az amerikai mezzoszoprán, Joyce Didonato – Anna Netrebkót, mióta hűségnyilatkozott Vlagyimir Vlagyimirovicsnak, hátrébb soroltam: nem hallgatom kevésbé szívesen, de úgy gondolom: a művész nem függetleníthető az embertől – Háborúban és békében című albumával tenném tartalmasabbá.
A lemez a 2015-ös párizsi terrortámadás évfordulóján jelent meg, Haydn, Purcell, Monteverdi… kiválasztott művei a háborút és a békét szólaltatják meg a barokk opera eszközeivel: művészi reflexió a bennünket körülvevő világra. [Purcell, Cromwell levágott, karóratűzött feje mellett elhaladtában a Dido búcsúját dúdolgatja apolitikusan?]
„A zűrzavar közepén hogyan találjuk meg a békét?” – európai, arab és ázsiai nyelveken olvasható a kérdés a kísérőfüzetben és a művésznő honlapján.
http://inwarandpeace.com/
Neves művészek, jelentős személyiségek és „egyszerű” emberek válaszolnak: Alfred Brendel, Riccardo Muti… és Schiff András, akit nem hallhatunk Magyarországon!, Roberto, az afganisztáni tanár, Sami Khan londoni taxisofőr… és Koffi, egy zenész a calais-i menekülttáborból, akit nem hallhatunk Magyarországon…
Joyce Didonato válaszát hallhatjuk is, olvashatjuk is.
„A történelem ingája folyamatosan mozog kétségbeesés és remény, félelem és boldogság, káosz és nyugalom között. Egy nyugtalan, kétségbeesésre, elszigetelődésre és időnként erőszakra, ugyanakkor – szerencsére – nagylelkűségre és mások iránti együttérzésre is hajlamos tömeg vagyunk. A Föld egy 2016-ban élő lakójaként úgy érzem, hogy mivel életünk minden pontján támadások fenyegetnek, időnként túl nagy a kísértés, hogy pesszimizmusba és zűrzavarba süllyedjünk. Én ennek ellenére egy harcias, büszke és szolgálatkész optimista vagyok. Azt kérdem magamtól: lehetséges-e biztos és tartós békességet találni ebben a fülsüketítő káoszban? Ha igen, hogy érhetjük ezt el? A magas művészet alkotói évszázadokon át megjelenítették koruk atrocitásait az isteni harmónia pillanataival együtt, bátran megmutatva mind brutális természetünket, mind pedig emelkedett emberiességünket. A művészet egyesíti, átlépi a határokat, összeköti a szétkapcsolódottat, elcsendesíti a zűrzavart, fenyegeti a hatalmat és a status quo-t, és dicsőségesen magasztalja a szellemet. A művészet egy bátor út a békesség felé.”

( A 2017.02.17-i adás ismétlése )

2019-06-25 16 óra Csendes (E)esti mese – második tétel

Van egy csudája a fülünkkel érzékelhető világnak. Az angyalok álma: a zene. Van, aki azt hiszi, angyalok nincsenek. Lehet, hogy nekik van igazuk, de ha angyalok nincsenek is, álmuk attól még lehet. Ki tudja, mi volt előbb, a valóság vagy a mese? Én nem tudom, mint ahogyan nem tudta az a zongorista sem, akiről beszélni akarok nektek.
Nagyon ügyes zongorista volt, csodálatosan muzsikált, de kevesen hallották. Még aki szeretett volna odafigyelni a játékára, annak se sikerült, olyan nagy volt a városban a lárma. Az utcán buszok dübörögtek, villamos zörömbölt, autók és motorok püfögtek, aszfaltfúró gép kotkodácsolt, de mintha emeletes vastyúk lett volna. És nem csak az utcán volt nagy a zaj. A lakásokban mosógép pörgött, teafőző sípolt, bömbölt a rádió, szólt a tévé, pityegett a komputer. A lakók rég nem tudták már, hogy a sok-sok hang közül melyik a fontos. A zongorista elkeseredett. Bánatában arra gondolt, siketeknek fog muzsikálni. Igenám, de hogyan?
A siketek semmit nem hallanak. Van, amelyik úgy születik, mintha nem volna füle. Mások betegség miatt vesztik el a hallásukat. Olyan is van, aki vénkorára süketül meg. Nagy szót hallok, fiam, szokta mondani az én anyukám, ami annyit jelent, hogy csak a hangos szót hallja, a halk hangok elosonnak a füle mellett. Aki siketen születik, talán nem is tudja, mi az a hang. Hát még, hogy milyen lehet a zene? Hogy fog akkor a mi zongoristánk a siketeknek muzsikálni?
Rosszkedvűen hajtotta álomra a fejét.
Hanem álmában – hiszitek, vagy nem – egy angyal látogatta meg. Kisangyal volt, mint egy pille.
– Hát téged mi bánt? – kérdezte a zongoristát.
Az elpanaszolt neki mindent.
– Egyet se búsulj – felelte az angyal –, majd én segítek rajtad.

Reggelre kelve a zongorista nem emlékezett az álmára. Gondolhatjátok, mekkora meglepetés érte, mikor észrevette, hogy a szobájában egy különös, zongora-forma valami állt, mindjárt a kis sámlija mellett, testéből lámpák álltak ki. A billentyűi színesek voltak. Kottatartójára papírlap volt csipeszelve. A lapon felirat állt:
VARÁZSZONGORA
A muzsikus nem akart hinni a szemének. Eszébe jutott az álma. Leült elé, hogy kipróbálja. Egy kék billentyűt ütött le először. Kék fény öntötte el a bútorokat és falat. Így járt a többi billentyűvel is. A piros hangok pirosan, a sárgák sárgán ragyogtak. Ha gyorsan játszott, a zongora fényei szaporán pislogtak. Ha lassabb dallamot játszott, a fények lassan, méltóságtejesen keltek életre. Aztán a falon egyszer csak megjelent a dallam kottájának rajza. A kottafejekből léggömbök, szalagok, lepkék születtek.
https://youtu.be/66Mtl68VCmE
Nahát, gondolta a zongorista, ha ezzel a hangszerrel adok koncertet, azt nem csak a siketek fogják érteni, de talán a hallók is odafigyelnek majd a játékomra.
Egy erdei tisztáson gyűlt össze a kíváncsi hallgatóság, hogy a varázszongorista játékát megcsodálhassa. Jöttek siketek és hallók, öregek és gyerekek, messzire eljutott a csodakoncert híre. Maga a híres Zajboszorkány is megjelent a nézőtéren, félelmetes seregével. Amint a zongorista az első hangot megszólaltatta, éktelen csörömpölésbe, ordibálásba, zajongásba kezdtek. A Zajboszorka le-fel suhant köztük, kacagva bíztatta őket:
– Üssétek, húzzátok-vonjátok! A zene fölösleges! Még hogy angyalok álma! Angyalok nincsenek!
Nem tudom pontosan, hogy a Zajboszorka honnét érkezett. Talán a világ láthatatlan réseiből bújt elő, mert vannak ám ilyen rések, repedések, hasadékok a világ szövetén. A zajbrigád lelkesen csörömpölt. A siketek mindezt nem hallották. Lenyűgözve figyelték a varázszongorából áradó fényeket.
Mikor a zongorista befejezte a játékát, a siketek lelkesen tapsoltak. A hallók elszégyellték magukat. Lehet, hogy akinek kevesebbje van, annak van többje?
Az angyal pedig, aki végig ott röpdösött a tisztás fölött a koncert ideje alatt, mosolyogva repült haza. Megágyazott magának a dióhéj ágyán, lefeküdt, szárnyára hajtotta a fejét, és elégedetten aludt el. Vajon mit álmodhatott? (Horváth Péter)

 

( A 2017.02.10-i adás ismétlése )

2019-06-18 16 óra Izlések és pofonok

„Mindenkinek megvan a maga ízlése”, „de gustibus non est disputandum” (az ízlésről nem lehet vitatkozni) – ha ezeket hallotta Esti Kornél, fütyölve a nyelvi jelenségeket tudományosan leíró szenvtelenség kötelmére, előrántotta 38-as Smith and Wesson-át, és lelőtte az illetőt, mint egy kutyát. Olykor még meg is erőszakolta őket, de ezt ő maga is túlzásnak tartotta. Az ízléstelenség védelmében oly gyakran elhangzó „érv”, amit sokan latin közmondásként ismernek – meglepő, milyen gyakran idézik muzsikusok is, pedig a zeneoktatás (és általában a művészetoktatás) az ízlés továbbadásán alapszik – megfordítható: az ízlés a műveltség, a kifinomultság, az értékítélet, a kritikai képesség, a kulturáltság, az ítélőerő tükre. Madarat tolláról, embert ízléséről.
Az amerikaiak negyvennegyedik elnöke hivatali ideje alatt többször posztolt zenei összeállításokat, playlisteket. Talán nem több, hatásos piár ötletnél, de én inkább – szerénytelenül – a filozófussal értenék egyet: a hasonló ízlésű emberek felismerik egymást, az ízlés beléptet egy közösségbe: közösséget teremt.
1. John Coltrane: My Favorite Things
2. Superpower: Beyoncé featuring Frank Ocean
3. Van Morrison: Moondance
4. Lianne La Havas: Is Your Love Big Enough?
5. Al Green: How Can You Mend a Broken Heart
6. Aoife O’Donovan: Red & White & Blue & Gold
7. Lauryn Hill and D’Angelo: Nothing Even Matters
8. Frank Sinatra and Count Basie: The Best Is Yet to Come
9. Ray Charles: You Don’t Know Me
10. Mary J Blige and Raphael Saadiq: I Found My Everything

vendégszöveg: Esterházy Péter, Radnóti Sándor

( A 2017.02.03-i adás ismétlése )
2019-06-11 16 óra Pussy Riot

Puncilázadás – angolul jobban bírja a nyilvánosságot, a nyomdafestéket? De a hölgyek radikalizálódnak! Amíg mifelénk zajlik az épületes vita: politizálhat-e a művész – „suszter maradjon a kaptafánál!” -, addig szerte a világon lánglelkű amazonok jobbítják a világot. Az amerikaiak elnökének beiktatásakor a Föld számos pontján vonultak utcára a nők védelmezve a demokráciát, a nők jogait, a környezetvédelem ügyét, tiltakozva az idegengyűlölet, a faji megkülönböztetés, a homofóbia, a bigott képmutatás, a gyűlöletbeszéd ellen. A Nők Menete alighanem az Egyesült Államok történetének legnagyobb demonstrációja volt – több, mint ötszáz városban legalább három és félmillió résztvevő! A szókimondó szónokok közt: Scarlett Johansson, Alicia Keys, Carole King, Cher, Madonna… De a többi földrészen is lázadtak a… nők, Amsterdamtól Varsóig . Igen: Budapesten is.
A Budai Csajok – vagy valami hasonló – elnevezésű, függetlennek (sic!) és jobboldalinak [Amikor legutóbb úri szabónál jártam (talán az érettségi-öltönyömet varrta), az ősz mester a combomat méregetve kérdezte: melyik oldalon hordja? Miután rájöttem, mire gondol, akkor is habozás nélkül a bal oldalt választottam. És ehhez tartom magam azóta is.] álcázott sajtóorgánum (vigyázat: eufemizmus!) az amerikai elnök (nem az előző!, a mostani, akinek első dolga volt aláírni az abortusztörvényt büszke férfiak társaságában) ars poeticájára – „Grab her by the pussy!” (gondolom, nem a költészet lényegének gondolati megragadásáról lenne itten szó) reflektáló transzparenseket imígyen fordította: „ez a nemi szerv visszaharap”. A politikai korrektség eltörlése tehát nem minden területen szabadította fel a szóhasználat rabszolgáit; zsidózni, komcsizni, niggerezni, buzizni, libsizni… ildomos, de a punci kimondhatatlan. Az orosz vezér önkényuralma ellen hősiesen, még a börtönbüntetést is vállalva, tiltakozó moszkvai punk együttes neve is a torkukon akad.

( A 2017.01.27-i adás ismétlése )

2019-06-04 16 óranbsp;Van az a pénz – II. tétel 

[Az előző rész tartalmából: http://erybalazs.blog.hu/2015/05/27/van_az_a_penz_476]
Van az a pénz – mondta Susan Boyle –, amennyiért fellépnék a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján. De csak egy feltétellel: a Dead Kennedy’s Too Drunk To Fuck című dalát akarom énekelni. Esetleg a Nazi Punk Fuck Off-ot.
Nincs az a pénz – mondta Bruce Springsteen -, amennyiért fellépnék a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján! A köztársaságunkat egy idióta ostromolja, ez a demokráciánk tragédiája.
Nincs az a pénz, amennyiért fellépnénk a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján – mondta egy emberként Elton John, Barbra Streisand, Celine Dion, „and so on”.
Inauguration Day Concert To Troll & Piss Off Trump : A legjobb módszer, hogy felbosszantsuk Trumpot, ha ellopjuk róla a reflektorfényt; szervezzünk ellenkoncertet! – mondta Beyoncé, Jay Z, Madonna, Katy Perry, Justin Timberlake, Lady Gaga.
[http://erybalazs.blog.hu/…/valami_amerika_radio_bezs_csend_…]
Mamma mia! – mondta Meryl Streep.

( A 2017.01.20-i adás ismétlése )

2019-05-21 16 óra Judy Guitar

A 19. század második felének és a 20. század elejének zeneírói tiszta zenén olyan zenét értettek, amely semmi más, csakis önmaga, nem valamilyen szöveget fejez ki. A szövegben a zene bemocskolását látták, olyasvalamit, ami kilúgozza annak spirituális erejét. A tiszta zene hívei azt próbálták bizonyítani, hogy egy dallam szöveg nélkül is lehet szép és értelmes, sokan pedig amellett érveltek, hogy csakis szöveggel együtt lehet képes a zene arra, hogy teljes mértékben kiaknázza a jelentés benne rejlő lehetőségeit.
Faragó Judy István „tiszta”, hangszeres zenét játszott; övé volt az első Magyarországon megjelenő instrumentális rock&roll lemez. Külföldi előképe persze akadt, Judy a Shadows együttes legendás gitárosa, Hank Marvin és az Elvis Presley-vel játszó Scotty Moore játékmódját igyekezett – ahogy abban a korban minden muzsikus – hallás után „lekoppintani”. Tökéletességre törekedve, még a felvételeken hallható hibákat is elsajátította. A Scampolo-béli társ, Komár László Emlék – Elvis Presley című albumának felvételekor közelharcot vívtunk egy-egy „mellényúlásáért”; az eredeti felvételek gitársávján hallható vendéghangokhoz is ragaszkodó Judy nem könnyítette meg a zongorista életét.
https://youtu.be/et3dbBgfnBM
Faragó Judy Istvánt csak felvételről hallhatjuk már. Így a Csendben is.
vendégszöveg: Nicholas Cook

( A 2017.01.13-i adás ismétlése )

2019-05-14 16 óra Women in Music

Koncz Zsuzsa szerint: „ha egy zenész politikus alkat, mintegy tükröt tart a másik, a társai, a társadalom elé, elmondja azt, hogy ő erről az egészről miképpen vélekedik. Vajon ezt miért ne tehetné? Szóval a politika ott leselkedik ránk minden sarkon, és hacsak nem dugjuk homokba a fejünket, kikerülni is nehéz.”
http://erybalazs.blog.hu/…/vadvilag_radio_bezs_csend_decemb…
Madonna pedig politikus alkat. Határozott véleménye van Trumpról,
Amerikáról, vallásról, homofóbiáról, háborúról, rasszizmusról… és a nőkről, a feminizmusról. A Rádió Bézs honlapján is olvasható a beszéd, amit a Billboard Women in Music 2016 díjátadóján mondott. A mai Csendben hallgassuk meg néhány általunk kiemelt gondolat zenei illusztrációját!
„Köszönöm, hogy méltányoltátok, amiért 34 éven keresztül képes voltam folytatni a karrieremet minden kirívó nőgyűlölet, szexizmus, az állandó zaklatás és könyörtelen erőszak ellenére.
Az év nője díját vehetem át, így megkérdeztem magamtól, mit tudok elmondani arról, milyen nőnek lenni a zeneiparban. Amikor elkezdtem dalokat írni, nem gondolkodtam a feminizmusról. Csak művész akartam lenni. Az igazi múzsám David Bowie volt. Ő a férfi és női szellemet is megtestesítette, elhitette velem, hogy nincsenek szabályok. De tévedtem. Akkor nincsenek szabályok, ha fiú vagy. Ha lány vagy, a játékot kell játszanod. Hogy mi ez a játék? Az megengedett, hogy szép legyél és aranyos és szexi, de ne viselkedj túl okosan. Az megengedett, hogy a férfiak tárgyiasítsanak, és hogy kurvának öltözz, de nem uralhatod a saját
kurvaságodat. És végül, ne öregedj, mert öregedni bűn. Kritizálni fognak, és minden bizonnyal nem fognak játszani a rádióban. Az emberek azt állítják, botrányos vagyok. De szerintem a legbotrányosabb dolog, amit valaha tettem, hogy nem tűntem el. Amit az összes ma megjelent nőnek el akarok mondani, az az, hogy a nők olyannyira és olyan sokáig el voltak nyomva, hogy már elhiszik, amit a férfiak mondanak róluk, és elhiszik, hogy a cél érdekében fel kell sorakozniuk egy férfi mögé. És vannak férfiak, akiket tényleg érdemes támogatni, de nem azért, mert férfiak, hanem mert méltóak rá. Nőként el kell kezdenünk megbecsülni a saját magunk és egymás értékeit. Keress erős nőket azért, hogy pártold őket, köss velük szövetséget, tanulj tőlük, inspirálódj belőlük, működj együtt velük, támogasd őket, láss tisztábban általuk. Mint ahogy már mondtam, ez a mai nem is arról szól, hogy megkaptam ezt a díjat, hanem a lehetőségről, hogy itt állhatok előttetek és igazán köszönetet mondhatok, mint nő, művész, ember. Nem csak azoknak, akik szerettek és támogattak az út során, de a kételkedőknek, a lehurrogóknak, azoknak, akik megtáncoltattak és azt mondták, hogy nem tudom, hogy nem fogom, és hogy nem kellene. Az ellenállásuk erősebbé tett, arra késztetett, hogy még keményebben próbálkozzak, így azzá a harcossá válhattam, aki ma vagyok, és azzá a nővé, aki ma vagyok.
Szóval köszönöm.”

( A 2017.01.06-i adás ismétlése )
2019-05-07 16 óra Sírfelirat

Talán ebben az évben is született számtalan ragyogó tehetségű művész,
zseniális muzsikus, lenyűgöző alkotóerejű zeneszerző, felülmúlhatatlan
hangszervirtuóz, páratlan énekes, stílusteremtő dalnok, utánozhatatlan
előadó, hasonlíthatatlan producer…, aki az idővel a popzenetörténet
korszakos jelentőségű alakjává, halhatatlan legendává,
örökérvényű(ségre törekvő) ikonná, értékrend- , ízlés-,
gondolkodásmód-, világnézet-formáló kulturális forradalmárrá… válik –
születtek davidbowie-k, glennfreyek, keithemersonok, mauricewhite-ok,
somlótamások, greglake-ek, prince-ek, leonardcohenek, georgemartinok,
georgemichaelek…
– de ez a feltételezés csak évek, évtizedek múlva fog
beigazolódni…

( A 2016.12.30-i adás ismétlése )
2019-04-30 16 óra Vadvilág

Nagy Feró szerint: „a zenészek zenéljenek, a politikusok
politizáljanak, s ne foglalkozzanak egymással”(sic!). De hol húzódik a
határ a művészet és a társadalombírálat vagy a politika között?
Könnyedén leválasztható-e az etikai, erkölcsi, eszmei mondanivaló a
hordozó közegről, például, a pop-rockzene esetében? Akkor politizál-e
hatékonyabban (egyértelműen) egy zenész, ha tiltakozó röpiratot ír
alá, vagy ha dalaiban következetesen képviselni képes meghatározható
értékeket, elveket? Ugye nem kell magyaráznom, miért pont Koncz
Zsuzsát
kérdeztem erről?
„Nem tudom, milyen lenne egy olyan élet, amilyet a fenti idézet
sugall? Te cipész vagy, csinálj cipőt, ne törődj, az időjárással, az
úttal, a ruhával se, csak a cipővel, ahhoz értesz. Ha csak bakancsot
gyárthatsz, mert az kell a katonának, ne akarj báli cipőt, mert az
tilos, és ne is tégy semmit, hogy ez megváltozzon. Maradj a
kaptafádnál, hiszen te csak cipész vagy. A háború vagy a béke nem a Te
dolgod, azt mások csinálják. Te maximum halj bele, lehetőleg szó
nélkül!
Az ember közösségre ítéltetett lény, nem teheti meg, hogy nem veszi
figyelembe a másikat, a többieket. Persze a »régi világban« elő
lehetett írni, hogy a dal szóljon a szerelemről, azaz cipész, maradj a
kaptafánál. De volt másik véglet is, mikor pol-beat fesztivált
rendeztek, ahol szólt dal az agresszor amerikai repülőről, esetleg
Kennedy elnök gazságairól. Ez politika volt, nyom nélkül elmúlt, és
mert nem rólunk szóltak ezek a dalok, nem volt semmilyen hatásuk.
A művészember érzékeny »szerkezet«, kicsit talán úgy működik, mint egy
»hőmérő«. Figyel és reagál. Még az is, aki csak »zörög«, dübörög, és
üresnek tűnik a végtelenségig. Azt mondja: »hé, világ, ilyen rémesnek,
elviselhetetlennek látlak! Gondolkodj el ezen!« És a »mondanivaló« így
is hiteles, akkor is, ha én magam a zenével való »beszélgetés« híve
vagyok. Örömmel éneklek a műfajban »őshonos« lírai, szerelmes dalokat,
de nagyon izgat, hogy ezeken a hagyományos témákon kívül, mi mindent
lehet még megfogalmazni a műfaj keretein belül? Mindig is ez érdekelt.
Ezért énekeltem, éneklek verseket is például. Ha egy zenész politikus
alkat, mintegy tükröt tart a másik, a társai, a társadalom elé,
elmondja azt, hogy ő erről az egészről miképpen vélekedik. Vajon ezt
miért ne tehetné? Szóval a politika ott leselkedik ránk minden sarkon,
és hacsak nem dugjuk homokba a fejünket, kikerülni is nehéz.”
A beszélgetés teljes szövege itt olvasható:
http://erybalazs.blog.hu/…/_a_zeneszek_zeneljenek_a_politik…
Külön köszönet II. Lengyelfi Miklósnak!

( A 2016.12.23-i adás ismétlése )
2019-04-23 16 óra Lemezrecenzió

I Still Do
Hallgatom Eric Claptont, és mintha hájjal
kenegetnének. Nagyon jólesik a csendes derű (néha a harsányabb
vidámság is), a decens kifinomultság, s közben gondolkodom: az I Still
Do című lemez
– a producer Glyn Johns, aki a ’77-es Slowhand lemezt is
gondozta! – hallható anakronizmus; a világ mostanában rohadtul másról
szól!
Hagyom, hogy a nosztalgia visszarepítsen abba az időbe, amikor még
volt türelmünk az elejétől a végéig meghallgatni és meghallani egy
hanglemezt, s nem csak egy intenzív impulzust, érzelem-löketet,
hangulat-töredéket vártunk a hanghordozótól (mintha ez a kifejezés
egyben minősítés is lenne, nem? – olyan szórakoztatóipari…).
Tehát figyelmesen végighallgatom, ízlelgetem, hagyok magamnak időt a
befogadásra. Hogy minél több értékelhető momentumot felfedezhessek;
Eric Clapton legújabb albuma (is) osztatlan figyelmet érdemel!
Semmi forradalmi újdonság, de lenyűgöző, a végsőkig letisztult zenei
formákban csillogó muzikalitás. Egyszerű zene ez, de ilyen
természetes, az apró részletekből kiragyogó tehetséggel csak a
legnagyobbak képesek eljátszani.
Lehet, hogy a hanglemezkiadói iparág válságban van, de amíg zenészek
ehhez hasonló felvételeket készítenek, ilyen zenéket hallgathatok,
(brrrrr, de utálom többes számban a „zene” szót! Tudom, a kereskedelmi
rádiózás jópofáskodó nyelvújítása miatt beépült a köznyelvbe,
tisztában vagyok vele, hogy többes számban a dalok, felvételek, művek,
stílusok stb. szinonimájaként használatos, mégis úgy érzem, maga a
fogalom több tiszteletet érdemel, s így talán értékállóbb is
lehetne…), tehát: amíg ilyen zenét! hallgathatok, nem aggódom: az I
Still Do
a szellemileg nagykorú zenehallgatók lemezgyűjteményének (van
még ilyesmi?) egyik legértékesebb darabja lehet.

( A 2016.12.16-i adás ismétlése )
2019-04-16 16 óra SzoCsoMa – III. tétel

A III. tétel a zene és szó és csend viszonyáról szól: a csend is zene, a hang hiánya is hang. [Az ember hiánya is ember? Másképpen: együttérzés-e az együttérzés hiánya?]
Szívesen hallelujáznék még itten [csak a zene megzenésíthető!], de az Oratorium balbulum szétfeszítené a Csend kereteit…
Csak annyit még: az együttérzésről csak úgy tudunk beszélni, ha rögtön a hiányáról is beszélünk. Ha valamiről beszélünk, akkor egyszersmind hallgatunk is valamiről. Ez a hallgatás is jellemzi a dolgot magát. Tehát: beszéljünk az együttérzésről és az együttérzés hiányáról; foggal-körömmel védeni azt, ami van. A határokat. Mindenhová kerítést húzunk, a kerítést is körbekerítjük. Belül vagyunk mi, kívül… hát azok nem mi vagyunk. Az emberiség megijedt magától.
Erről nem tudunk beszélni, és amiről nem tudunk beszélni, arról énekelni kell. Énekelünk, tehát vagyunk!

A Listen to Roma Rights című albumot a Szocsoma – Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben élők támogatására – alapítója, Kiss Anikó mutatta nekem; a mai Csendben a 3. SzoCsoMa Zenés Gálán, a műsorszámok közötti szünetekben is hallható felvételek közül válogatunk…

vendégszöveg: Esterházy Péter – Oratorium Balbulum

( A 2016.12.09-i adás ismétlése )
2019-04-09 16 óra SzoCsoMa – II. tétel

Emlékeztető (az előző rész tartalmából):
2016. december 3-án került sor a Szocsoma Zenés Gálájára a Bálint Házban.
Szocsoma – Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben élők támogatására. Az alapító Kiss Anikó képzőművész. A találkozó célja – az adománygyűjtés, tagtoborzás, figyelemfelkeltés, az előítéletek gyengítése mellett „érvelni a kirekesztés ellen”.

Úgy gondolom: az emberhez méltó élet alkotmányos jog, tehát: az állam kötelessége! lenne! gondoskodni minden éhező, hajléktalan, nélkülöző vagy kirekesztett polgáráról. Nem teszi. Így a SzoCsoMa nem csak! a nyomorgóknak segít embernek maradni, hanem a résztvevőknek is. Aki teheti, jöjjön!

Nem tudom, a zene feledtetheti-e a nyomorúságot, de talán az együttérzés (jó szó!) kihallható belőle. Camus szerint: „Ahol nincs mit legyőzni, ott nincs művészet.” Ha ez így van – és én szerénytelenül, hajlamos vagyok egyetérteni a filozófussal -:
2016. december 3-án a Szocsoma Gálán igazi művészek léptek fel.

( A 2016.12.02-i adás ismétlése )

2019-04-02 16 óra SzoCsoMa – I. tétel

Évekkel ezelőtt a Csend koncert alapgondolata – siketeknek zenélni, így „érvelve a kirekesztés ellen” – még önheroikus ideának tűnt; afféle progresszív, toleráns, nyitott, be- és elfogadó, szabadelvű, jóindulatú, szolidáris, haladó, modern, felvilágosult [csak nagyon halkan merem kimondani (halványan leírni): liberális, baloldali] cuccnak.
Azóta eltelt néhány esztendő és…

… 2016. december 3-án került sor a Szocsoma Zenés Gálájára a Bálint Házban.
Szocsoma – Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben élők támogatására. Az alapító Kiss Anikó képzőművész.
A találkozó célja – az adománygyűjtés, tagtoborzás, figyelemfelkeltés volt, az előítéletek gyengítése mellett –, „hogy a vendégek meggyőződhessenek róla, milyen mély, szenvedélyes, sokoldalú és szépséges a mi kultúránk és milyen gazdag a mi lelkünk. Még akkor is, ha ma sokan közülünk nyomorban tengődnek. Nekik akarunk segíteni, nekik nyújtani reményt és emberséget.” (Daróczi Ágnest, a Romano Instituto Alapítvány vezetőjét idéztem.)

A mai Csendben a 2016. december 3-i Szocsoma Gálán fellépő művészek – az elhangzás sorrendjében: Mülhauser Martina, a Lásho Lecsó zenekar, Rupa Ilona és Gáspár Kálmán – felvételeit halljuk.

A Bálint Házban egy Bechstein zongora áll. Freddie Mercury kedvenc hangszere. Nem egy Csodazongora, de számomra a kirekesztés ellen érvelők instrumentuma: ezen játszottam el a 2015. évi SzoCsoMa Gálán a You Take My Breath Away–t, Freddie Mercury talán legszebb dalát.

( A 2016.11.25-i adás ismétlése )
2019-03-26 16 óra Forma és tartalom

Különös, de igen szenvedélyes vita ez: kiérdemelte-e Bob Dylan az
irodalmi Nobel-díjat. Sérti az irodalmárok önérzetét egy beatzenész
kitüntetése? Költő írja a dalszöveget, másképpen: irodalom a zenés
vers? A felhevült debattőrök között Dylan költészetét, a
(szub)kulturális fenomén egyetemes jelentőségét tudományos
alapossággal elemzők, a művészetekre gyakorolt hatását hangsúlyozók
állnak szemben a… kikkel is?
Bródy Jánost idézem: „Az énekelt ritmusos szöveg az emberi történelem
hajnala óta rendkívül fontos kommunikációs forma volt. Persze ezt a
fajta kommunikációt, a dalban rögzített emberi tapasztalatot a
későbbiekben aztán más közlési formák, elsősorban az írásbeliség
háttérbe szorította. Az elmúlt fél évezredben az írásbeliség volt az
emberi kultúra alapja, de a huszadik században lezajlott technológiai
forradalom révén ezek az énekelt ritmikus szövegek hihetetlen módon
terjeszthetővé és hatékonnyá váltak. Lényegében a hangrögzítés, a
magnó és a lemezgyártás elterjedése valamikor a második világháború
után újra visszaállította az énekelt szövegek ősi kultuszát. Miután a
technika lehetővé tette, létrejöttek azok a művészi formák,
megszülettek azok a művészek, akik ezt ki tudták használni. Kezdetben
ez a műfaj egy régi kommunikációs forma, ipari fejlődés által lehetővé
tett újjászületése volt, olyan gondolatok és érzések kifejezésére,
amelyekre a hagyományos műfajok nem voltak képesek, legalábbis nem
ilyen széles körben, nem ilyen sok embert elérő módon…”
Bródy mester azt is mondta: „Dylan Nobel-díja hatalmas dolog számomra
is, hiszen már fél évszázada hiszek abban, hogy a rock képes
megközelíteni a klasszikus formák értékeit.”

( A 2016.11.18-i adás ismétlése )

2019-03-19 16 óra Valami Amerika

Gondolom a Rádió Bézs hallgatói közül sokan örültek volna, ha
megválasztják az Amerikai Egyesült Államok első elnökNŐjét [Mennyit ér
egy nő?]. Erre még várnunk kell, de addig is hallgassunk amerikai
muzsikát:
Jennifer Lopezt, Stevie Wondert, Ne-Yo-t, – mindannyian részt vettek
Hillary Clinton kampányában,
Barbra Streisandot, Miley Cyrust, Chert – figyelhetjük, betartják-e
ígéretüket: elhagyják az országot, ha a választók Trumpra bizzák a
kormányzást,
[apropó: kormányzás; Stevie Wonder szerint Trump úgy vezet országot,
ahogy ő autót.
Kate Perryt, Lady Gaga-t, Madonnát – még a végeredmény kihirdetése
után sem adják fel a küzdelmet…
De hallgassuk meg Rachel Bloom, Moby és Elizabeth Banks véleményét is
(ezt kétszer is):) )!]

Egyoldalú a kínálat? Hosszas keresgélés után sem találtam az igényes
muzsikusok között „Trumpeterst”. Igaz, az igénytelenek között sem. A
többi néma Csend…

( A 2016.11.11-i adás ismétlése )
2019-03-12 16 óra Pop-jazz

Szerintem maga a műfaj, tehát a soul, az R&B, a jazz, a world beat elemeit, eszközeit használó pop-jazz nagyszerű formája a nyugodt, kultúrált muzsikálásnak. A zenészeket nem köti a jazz megmerevedni látszó művészieskedő sznobizmusa (tisztelet a kivételnek), de sokkal kifinomultabb, árnyaltabb, igényesebb, mint a tömegzene legnagyobb része. Melodikus, táncolható, követhetően kifejező, magyarul: fogyasztható. Nálunk kevésbé ismert, kevésbé népszerűsített előadók, zenekarok tartoznak a pop-jazz élvonalába – maga a műfaj is jóformán ismeretlennek számít -, annak ellenére, hogy a nagyvilágban önálló kiadók szakosodtak az ide sorolható művészek lemezeinek terjesztésére. Például a GRP Records, Dave Grusin és Larry Rosenn labelje, melynek „istállójába” többek között George Benson, McCoy Tyner, Diana Krall, Lee Ritenour, Chick Corea tartozott, tartozik. És Russ Freeman, a Spyro Gyra, Dave Benoit, Arturo Sandoval, akik a pop és a jazz határán egyensúlyozva készítik újabb és újabb lemezeiket, melyeknek legjellemzőbb tulajdonsága az intellektus, a harmonikus derű, ami csak a legmagasabb szinten éneklő-muzsikáló zenészek sajátja, amikor a kiegyensúlyozott magabiztosságot nem zavarja a bizonyításvágy erőlködése, a megfelelni akarás görcse. Így hangzik, ha nagyszerű művészek egyszerűen muzsikálni akarnak, gyanítom legalább annyira, saját örömükre, mint bárki máséra.

( 2016.11.04-i adás ismétlése )
2019-03-05 16 óra If You Leave Me Now

A Népszabadság befejező! számában olvastam – Hétvége melléklet; sajnos nem tudom idelinkelni, mert a Népszabadság archívuma eltűnt – Hegyi Iván A hét hangja című írását a Chicago együttesről: „Az If You Leave Me Now című dalnak több, mint száz feldolgozása keletkezett az eltelt négy évtizedben. Műsorára tűzte a számot Minától a Brotherhood of Manig, az Isley Brotherstől a Boyz II Menig, Shirley Rosstól, Ive Mendeztől Fernando Saxóig, a SwingStartól Aicelle Santosig megannyi énekes és formáció”. Az Egy zenemű, több előadás jutott az eszembe, a kedvenc rádióműsorom, amiben egy-egy remekművet meghallgathatunk több muzsikus interpretálásában, szakértők segítségével hasonlítgatva a jobbnál-jobb előadásokat. Arra gondoltam, közösen eldönthetnénk melyik átirat e legtetszetősebb…

( A 2016.10.28-i adás ismétlése )

2019-02-26 16 óra BUBU

Gellért Tibor 1959-2016

„Ha a „polgár” elmegy a diszkóba, berakják a pléjbek-cédét a helyi hifibe, akkor persze, hogy azt mondja, számára az adott környezetben a zene sokkal jobban hangzik, mint egy koncerten. Csak szerintem ez az egész szakma nem arról szól, hogy átverjem a közönséget, ez most pléjbek, vagy nem az, énekes vagyok-e, vagy sem… Persze rajtunk, hangmérnökökön csattan az ostor, hiszen itthon manapság inkább a tátika-show működik, a közönség azt is elfogadja. Nem mondanám azt, hogy szereti, de azt gondolja: ez van. Nagyon sokat dolgoztunk nyugaton, ezért pontosan láthattuk, hogy arrafelé minden zenének megvan a saját közönsége. Még a legkisebb klubokba is elmennek, s így az élő zene érték marad.

Amikor én elkezdtem külföldön dolgozni, a legelső, amit észrevettem, hogy nem találkozom hamisan éneklő énekessel. Ugyanez itthon nagyon komoly probléma. Ilyenkor az energiám legnagyobb részét nem az köti le, hogy azt a hangot minél szebben meg tudjam szólaltatni, hanem a hiányosságokat próbálom eltűntetni. Tehát nem a feelinget erősítem, hanem a hibákat igyekszem valamiképpen elmaszatolni. Itthon a színpadra lépő muzsikusok tudása igen széles skálán mozog. Vannak sokkal többet érdemlő művészek is, de nagyon sok olyan előadó is sikeresen „működik”, aki nem üti meg az elvárható szintet. Én hangmérnökként azt vallom, hogy minden élő koncert sikeréhez mi, a keverőpult mögött nagymértékben hozzá tudunk járulni, de a zenészek felkészültségét semmilyen technikával nem tudjuk pótolni. Nagyon sok olyan zenekarral találkoztam, amelyik a színpadon elismerésre méltó teljesítményt nyújtott, s ha az adott műfaj nem tartozott a kedvenceim közé, akkor is tiszteltem őket, s a mai napig azt mondom: fel kell nőni a feladathoz, s a produkciót hasonló szinten kell kiszolgálni!”

Bubura az általa „kiszolgált” világhírű muzsikusok felvételeivel emlékezünk:

Sting – „Jött a Human Rights Now! buli. Mivel már csináltunk Népstadionos hangosítást, ránk bízták. Aztán jöttek a gizda amcsi hangmérnökök és fikáztak a cucc láttán, de amikor észrevették a heroikus küzdelmünket, megenyhültek. A végére egészen jól összehaverkodtunk, annyira, hogy az athéni koncertet is ránk bízták. Mondhatom, nagy szakmai elismerés volt…”

Barry White – „A második Barry White turnémon a saját, amerikai hangmérnöke, hogy is mondjam finoman… nem állt a helyzet magaslatán. Elindult a turné és a harmadik-negyedik buli után már elég botrányszagú volt a dolog. A menedzser mondta, hogy ez így nem lesz jó, próbáljanak ki engem. Odaálltam a pulthoz, a koncert felénél jött a menedzser, mondta, hogy gyönyörű, csodálatos, a végén beszélgetünk. Behívtak az irodába és mondta az amerikai, hogy holnaptól én keverem a bulikat…”

Richie Blackmore – „Kicsit házsártos, de szeret és jól is tud focizni, úgyhogy meg volt a közös nevező…”

Kool And The Gang – „Amikor őket hangosítottam a londoni Hammersmith Odeon-ban, a végén ment ki a közönség a hangkeverő pult mellett, és jöttek oda gratulálni, hogy nagyon jól szólt…”

Tina Turner – „Szólt a producer, hogy nem lenne-e kedvünk átugrani Máltára egy Tina Turner koncert hang- és fénytechnikáját megcsinálni, mert momentán ők nem érnek rá. Mondtuk, hogy momentán pont ráérünk és így sikerült Máltán (is) Tina Turner-rel dolgozni…”

John Mayall – Én a John Mayall turnén szoktam rá a whiskey-re. Mert ott az van, hogy amerikai blues zene – whiskey…”

Al Di Meola – „Jóban vagyunk a mai napig…”

( A 2016.10.21-i adás ismétlése )

2019-02-19 16 óra Csendes (E)esti mese

Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy siket planéta. Némán forgott
az ég vizében, nem hallatszott rajta semmiféle hang. Igaz, hiába is
hallatszott volna, hiszen a siketbolygón nem lakott se állat, se
ember. Évmilliókig pörgött magában, hangtalanul keringve a napja
körül. Még ma is törik rajta a fejüket a tudósok, miképpen lett belőle
gyönyörűséges, vad óceánokkal borított Föld. A tenger mélyéből
földrészek bukkantak elő, tajtékos felhők keringtek fölöttük. Ha a
felhők irdatlan döndüléssel összeütköztek, villámok cikáztak belőlük,
félelmetes fénybe borítva a fekete tengert.

Ekkoriban történt, hogy az óceán mélyén megszületett az első halacska.
Irinyó-pirinyó volt, de megvolt mindene, amire egy halnak szüksége
lehet, volt pikkelye, uszonya, szája, szeme. Fürgén úszkált a tenger
néma vizében. Ivadékai születtek, tele lett velük az óceán. Volt
köztük csíkos és pöttyös, szürke, kék és piros. Egyik kicsi, másik
hatalmas. Egyiknek se volt füle. Nem is igen tudták volna mire
használni a víz alatt.

Hanem egy szép napon egy ügyetlen, de kíváncsi kishal, aki nem tudott
olyan sebesen úszni mint a többi, mellső uszonyait használva,
kimászott a partra. Ahogy az uszonyain lépkedett, különös dolgot
tapasztalt.

– Puff, puff.

Aztán megint:

– Csissz-csossz.

Ő volt az első élőlény a Földön, aki hangokat hallott.

Hallotta a léptei zaját, a dúdoló szél dallamát, a közeli tűzhányóból
feltörő lángok sistergését és az irtózatos csattanásokat, melyek a
magasban egymásnak ütköző felhőkből eredtek. Amíg odalent élt, az
óceán mélyén, elképzelni se tudta, hogy létezik ilyen különös,
semmihez nem hasonlító tünemény. Lenyűgözte a világ hallható
tartománya.

Hát még, mikor rájött, hogy ő maga is képes hangot adni!

– Kh! Brrr! – szuttyogta.

Nem volt valami nagy hang, csak amolyan nyüszögés féle, de mégiscsak
az övé! Az ő saját hangja! De jó volna, ha más is hallaná, gondolta.
Ám hiába próbálkozott, se a hegyek, se a növények, se az ég nem
felelt. Hanem amikor aztán neki is ivadékai lettek! Az volt csak igazi
csuda! Ha élelemért indult hazulról, már nem látta a kicsinyeit, de
még hallotta a nyüszögésüket.

És mielőtt hazaért volna, már messziről szólhatott hozzájuk:

– Nyüsz-mösz, hrrrr! Csi-csa!

És a kicsik visszajeleztek:

– Kr, cs! Piha, piha! – Ami olyasmit jelentett:

Tudjuk, hogy jössz, nagyon várunk!

Újabb évmilliók teltek el. A kíváncsi halacska ivadékai tovább
szaporodtak, lett belőlük bogár, gyík, madár, őz és oroszlán.
Benépesült a bolygó. Mindegyik teremtmény más hangot adott. Csupa
zsongás, csengés-bongás, zsibongás, károgás, üvöltés, ordítás,
brummogás és harákolás töltötte be a nappalt és az éjszakát. Hát még,
amikor az ember megjelent köztük, és megtanult beszélni! Nem volt már
siket a planéta, inkább a hangok valóságos paradicsoma.

Nekünk ez természetes, hiszen mi már eleve úgy születünk, hogy
üvöltünk, ahogy a torkunkon kifér:

– Oá! Oá! – Ami valami olyasmit jelent, hogy: – Megjöttem, itt vagyok!
Figyeljetek rám! Nagyszerű dolog a hang, de megesik, hogy egyszerre
túl sok szól belőle. Nagyon jó, ha az ember ilyenkor befogja a fülét,
és nem hall mást, csak a szívverését:

– Du-dum! Du-dumm!

És a szívverés mögött hallgató réges-régi Csendet…

( 2016.10.14-i adás ismétlése )

2019-02-12 16 óra Esti Csend avagy Csodazongoraverseny nagy tételben

1. tétel: Esti

Esti Kornél, a híres zongoraművész nem háborgott a sorsát illetően, nem foglalkoztatta, hogy igazságos-e a világ; volt kellő önbecsülése. Ebben hasonlított Haydnhoz. Önbecsülését, és ebben különbözött Haydntól, nem a becsülésre méltó képességei hizlalták, hanem mondhatni, épp ellenkezőleg.

2. tétel: Csend

A Csend központi helyet foglal el a Zeneszerző életművében. Mérföldkő a XXI. század zenei fejlődésében, amely korunk emberének érzésvilágát a zenei forma legautentikusabb eszközeivel, a legegyetemesebb módon fejezi ki. Hangzási forma, költői élményanyag és zenei architektonika csak az élet legritkább pillanataiban egyesülhet ilyen ünnepi harmóniában.

3. tétel: Csodazongoraverseny

A Csodazongoraverseny hangszerelése (hang)szerszámokból összeállított kettős ütős együttest foglalkoztat, közöttük helyezkedik el a zongorista. A hangszeres összeállítás tehát nem csak a hangzást polarizálja, zajtól melódiáig, hanem a bal- és jobboldali ütősök térhatásaival a zene színpadát is – a közép-európai kultúra egyik jellegzetes művészi megnyilvánulásának, a stilizált kifejező gesztus zenei alapélményének akusztikus revelációja. A Zeneszerző a vizuális élmény döntő jelentőségét hangsúlyozza, érzékelteti, innen ered kompozíciós technikájának lenyűgöző szín- és ornamentumgazdagsága, amelyről ő maga így nyilatkozott a Rádió Bézsben: „Mint művészt, mindig elsősorban az elsöprő erejű tömegmozgalmakat kiváltó társadalmi hatások zenei megjelenítésének lehetősége ragadott meg. Különösen fontos ez számomra ma, amikor újra széles tömegmozgalmak bontakoznak ki világszerte az elnyomás minden formája ellen.”

4. tétel: Nyitott Műhely

( A 2016.10.07-i adás ismétlése )

2019-02-05 16 óra Back In The World – Of Music

Hajlamos vagyok elfelejteni, de amikor meghallom egy-egy dalát (ebben az esetben a remekmű kifejezés cseppet sem túlzó), újra és újra rádöbbenek: a beat-, pop-, rockzene non plus ultrája a Beatles. Paul McCartney időtlennek tűnő, régebbi és legújabb lemezeit figyelve fogom fel: én az ő zenei világának törvényszerűségeit tekintem alapvetésnek. A Can’t Buy Me Love-ot, a Hey Jude-ot, az Eleanor Rigbyt és a többi korszakos felvételt tanulgatva határozhattam meg, mit tartok kellemesnek, érdekesnek, izgalmasnak a XX.-XXI.-ik század populáris zenéjében.

A felismerést a dupla McCartney-koncertlemez is megerősítette bennem. Csodálatos album, egy zseniális muzsikus pályafutásának lenyűgöző antológiája, melyet a hangversenyszerű előadás még időtlenebbé varázsol. Úgy értem: az öt zenész eleven, a segédeszközöket nélkülöző, csak a valóban hangsúlyos szólamokra összpontosító játékát nem befolyásolhatja a stúdiótechnika korszerűsége-korszerűtlensége. A koncertező zenészek attitűdje nem változott az évek során, de a képzettebb, tudatosabban felkészült, komolyabb manuális készséggel rendelkező hangszeresek jobban tudnak a fontosabb összetevőkre – tempó, tiszta intonáció, hatásos hangszínek, érzelemgazdag interpretáció – koncentrálni. Tehát Sir Paul koncertjén (és koncertlemezén) minden megszólal, ami lényeges, ráadásul az előadás finomabban árnyalt, aprólékosabban kidolgozott, mint a hőskorban, kevesebb benne az esetlegesség, a kezdetleges felszerelés okozta bizonytalanság.

Mintha semmi sem változna, olyan magától értetődő biztonsággal mutatja fel újra és újra a zene, számára egyértelmű, egyetemes értékeit. Sem az eltelt idő, sem a Beatles óta már-már zenetörténeti hitelességgel dokumentálható stílus- és divatirányzatok nem koptatják, de nem is alakítják a dalokból sugárzó természetes emberséget, a rock&roll lendületét, a jövő ígéretét. Csak az emberiség lett az utóbbi évtizedek alatt kevésbé fogékony az emberszerűségre.

( A 2016.09.16-i adás ismétlése )

2019-01-29 16 óra A menekültek a menekültekért. A siketek a siketekért. A melegek a melegekért. A cigányok a cigányokért. A keresztények a keresztényekért. A vakok a vakokért. A leszbikusok a leszbikusokért. A feketék a feketékért. A buddhisták a buddhistákért. Az épek az épekért. A transzneműek a transzneműekért. A zsidók a zsidókért. A férfiak a férfiakért. A hajléktalanok a hajléktalanokért. Az értelmi fogyatékosok az értelmi fogyatékosokért. A heterók a heterókért. Az indiánok az indiánokért. A vallástalanok a vallástalanokért. A beszédhibások a beszédhibásokért. A queerek a queerekért. A fehérek a fehérekért. A szkeptikusok a szkeptikusokért. A hallók a hallókért. Az aszexuálisok az aszexuálisokért. A nemzetiségek a nemzetiségekért. A hinduk a hindukért. A mozgássérültek a mozgássérültekért. A nők a nőkért. A sárgák a sárgákért. Az ateisták az ateistákért. Az autisták az autistákért. A biszexuálisok a biszexuálisokért. Az eszkimók az eszkimókért. A muszlimok a muszlimokért. A látók a látókért. A ciszneműek a ciszneműekért. A pirézek a pirézekért. A szegények a szegényekért. A siketek a siketekért…

http://www.muziekpublique.be/…/the-cd-refugees-for-refugees…

A menekültek a siketekért. A siketek a melegekért. A melegek a cigányokért. A cigányok a keresztényekért. A keresztények a vakokért. A vakok a leszbikusokért. A leszbikusok a feketékért. A feketék a buddhistákért. A buddhisták az épekért. Az épek a transzneműekért. A transzneműek a zsidókért. A zsidók a férfiakért. A férfiak a hajléktalanokért. A hajléktalanok az értelmi fogyatékosokért. Az értelmi fogyatékosok a heterókért. A heterók az indiánokért. Az indiánok a vallástalanokért. A vallástalanok a beszédhibásokért. A beszédhibások a queerkért. A queerek a fehérekért. A fehérek a szkeptikusokért. A szkeptikusok a hallókért. A hallók az aszexuálisokért. Az aszexuálisok a nemzetiségekért. A nemzetiségek a hindukért. A hinduk a mozgássérültekért. A mozgássérültek a nőkért. A nők a sárgákért. A sárgák az ateistákért. Az ateisták az autistákért. Az autisták a biszexuálisokért. A biszexuálisok az eszkimókért. Az eszkimók a muszlimokért. A muszlimok a látókért. A látók a ciszneműekért. A ciszneműek a pirézekért. A pirézek a szegényekért. A szegények a menekültekért…

A menekültek a menekültekért.

( 2016.09.09-i adás ismétlése )

2019-01-22 16 óra Rudy Van Gelder

A nagyszerű emberek halálakor a pótolhatatlan veszteségre gondolunk. De én most a nyereségre inkább.

Kilencvenegy éves korában elhunyt Rudy Van Gelder.

A valóságnak az ellenkezője így lenne leírható: mindig tisztában voltam vele, hogy Mr. Gelder a dzsessz történetének jelentős alakja, a hangmérnök, aki rögzítette az óriások: John Coltrane, Bud Powell, Miles Davis muzsikáját, akinek munkája (művészete?) nyomán kialakult a műfaj ideális hangképe.

De igazság szerint, csak most, halála után olvastam róla először; első felvételeiről a szülei komfortos nappalijában, a stúdiójáról, amit Thelonius Monk, Wayne Shorter, Art Blakey a zene szentélyeként tisztelt, a különleges „Blue Note soundról” (Blue Note – a hőskor legendás lemezkiadója), amit ma is korszerűnek hallunk…

Amikor Rudy Van Gelder építette stúdióját, a szomszédok úgy hitték: templomot emel.

( A 2016.09.02-i adás ismétlése )

2019-01-15 16 óra Művészeten innen és túl

A mai Csendben két méltán világhírű magyar (származású) zenész életművének becses darabjait forgatjuk le [leforgatni: korabeli rádiós szakkifejezés, terminus technicus, az orsós magnók idejéből]. Leslie Mandoki megélhetési bevándorlóként, migránsként épített életpályát Németországban, Desmond Child a közelmúltban fedezte fel nemzeti gyökereit (sic!). Mindketten művészeten túli szerepvállalásuk okán kerültek a figyelem középpontjába, pedig művészeten innen is tiszteletre méltóak [lehet nem fogalmaztam egészen pontosan]. Mándoki László egy nyugatnémet [ez jó mert bennünk, magyarokban mindig volt egy nevetséges fölényesség az NDK-val szemben] diszkó együttes, a Dzsingisz Kán [hol áthallás van, ott áthallás van] tagjaként, később a reklámzene-ipar nagyvállalkozójaként sikert sikerre halmozott. Ez a halom, mármint a sikeré, lehetővé tette számára hogy a beszédes nevű Mandoki Soulmates produkcióhoz világsztárokat –Chaka Khan, Greg Lake, Bobby Kimball, David Garrett – szerződtessen. Desmond Child szintén világsztárokkal dolgozott: Chernek, Bon Jovinak, Robbie Williamsnek, Kate Perrynek komponált zeneműveket. És: Ricky Martinnak, aki popsztárként az elsők között comingoutolt. Ez fontos körülmény, mert Child, meleg férfiként, élettársával, boldog családban neveli két gyermekét, és melegjogi aktivistaként hirdeti: csak egy homofóbia-mentes világban lenne szexuális irányultsága magánügy.

vendégszöveg: Esterházy Péter

( A 2016.08.26-i adás ismétlése )

2019-01-08 16 óra Hangzattársítás
Nekem az olimpiáról az Olympia jut eszembe. Másképpen: nem vennék rá mérget, hogy Magyarországon lesz olimpia, de azt bátran kijelenthetem: volt. [Most az y-nal nem szöszölnék.] Lássuk-halljuk a bizonyítékot!
Az olimpiáról asszociáljunk Barcelonára, Freddie Mercury és Montserrat Caballé lemezére. Különös, de ez a pompás album csak négy évvel megjelenése után, a barcelonai nyári játékok idején lett sikeres.
Tovább gondolatmenetelvén társítsunk hangzatot a londoni (Muse) és az atlantai (Gloria Estefan, Celine Dion) olimpiához is.
A hangfüzér vége elért Rióba. Rióról az olimpia jut az eszembe. Hogy ne érje szó a ház elejét, hallgassuk meg az úgymond [remek kifejezés, azt hiszem, életemben először használom] hivatalos olimpiai himnuszt, Kate Perrytől, de én inkább az olimpia kabalafiguráiról elnevezett világhírű szerzőpáros Vinicius de Moraes és Tom Jobim remekműveit ajánlanám.

 

( A 2016.08.19-i adás ismétlése )

2018-12-18 16 óra Tudta?!
Tudta? A félig olasz, félig ukrán Leonard Bernstein (Lenöd Börsztin) megélhetési bevándorló volt. [America!]
Tudta? A világhírű zeneszerző remekművét játszó félig olasz, félig spanyol Chick Corea is migráns. [The Rumble]
Tudta? A fekete bőrű Aretha Franklin [Somewhere], Patti Austin, Natalie Cole, Sheila E. [America] és az All For One tagjai pedig igazi[!] kényszerbetelepítettek (sic!). [Something’s Coming – mintha Winter is Coming]
Tudta? Ha Donald Trump lenne az elnök, Phil Collins nem vehetné el az amerikaiak munkáját. [Somewhere]
Tudta? Tony és Maria története az idegengyűlölet tragédiája.

( A 2016.08.12-i adás ismétlése )

2018-12-11 16 óra Kockázatok és mellékhatások
Nem hiszem, hogy a könnyűzene kapcsán kizárólag lemezeladási statisztikákat, a sztárcsinálás marketing stratégiáját, a divatot, a szórakoztatóipart kell emlegetnünk, sőt attól sem leszek boldog, ha a vulgáris közízléstelenségről, kulturális értékrendetlenségről, akusztikai környezetszennyezésről papolunk, miközben nem tudjuk megkülönböztetni a Beatlest Schuberttől. Arra vagyok büszke, ha kiderül, nem csak azért hangoskodunk, hogy minél több csaj figyeljen ránk, esetleg megtöltsük a zsebünket, hanem valóban van mondanivalónk, vannak gondolataink, érzéseink melyek kifejezésére ez a művészeti forma a legmegfelelőbb. Szeretném hinni, hogy a popzene is a kultúra része. S nem kizárólag valamiféle a nyugtalanító unalmas csend elűzésére létrehívott, az agyat, ízlést kikapcsoló, mesterséges ál-érzelmeket gerjesztő művészet pótlék, a vulgáris, bárgyú, de egyértelmű kereskedelmi érdekek kielégítésére felépített szórakoztató(?)-ipar akusztikai oldala. Szeretném hinni, hogy ebben a közegben is lehet értelmesen dolgozni, alkotni, s talán újra eljuthatunk a kifinomultság vágyott magaslataira. Oda, ahol bármiféle működő értékrend alapján képesek lehetünk megkülönböztetni a jót a rossztól. S akkor irtózni fogunk a manapság tölcséren fejünkbe ömlesztett gusztustalan hatásvadászattól, újra értelmezhetjük a jelentőségét vesztett kifejezést: GICCS. Persze hülyeség lenne nem létező esztétikai, művészeti értékeket belemagyarázni a könnyűzenébe, de a tehetség, s az alkotóerő tisztelete nélkül egyre mélyebbre süllyedhetünk a dáridózásba.
Kissé elragadtattam magam? Lehet, s az lesz a legjobb, ha Bródy János derűs, bölcs gondolataival hűtöm az indulataimat:

„Én azt gondolom, hogy a kultúra és a művészet ennek a virtuális világnak az egyik legfontosabb alkotórésze, amelyik állandóan megújítja önmagát, újabb és újabb képzelet által alkotott tüneményekkel tölti be a differenciálatlan semmit. A kultúrán belül a zene, és a zenéhez kapcsolódó műfajok egészen különleges szerepet töltenek be. Az emberi idegrendszer valami fantasztikus módon képes minden másnál jobban megjegyezni az énekelt szövegeket. Talán csak a vizuális hatások erősebbek ennél. De maga az énekelt ritmusos szöveg az emberi történelem hajnala óta rendkívül fontos kommunikációs forma volt. Én legalábbis azt gondolom, hogy amíg semmilyen más adatrögzítés nem létezett (nem volt írás, meg ilyesmi), az énekelt ritmikus szöveg volt az első olyan tömény információ, akár a misztika, akár a mindennapi élet világából, amely úgy fogalmazta meg az emberi tapasztalatokat, hogy azok könnyen átadhatók, könnyen terjeszthetők voltak. Talán jó példa erre, hogy amikor a kisgyerek először jegyez meg valamit a környező világból, mondókákat, kis énekelt szövegeket gyakorol, aminek gyakran még az értelmét sem ismeri – így kezdődik valahol az óvodában a kultúrával való ismerkedés. Nagyon érdekes, ahogy idős emberek, akik már sok mindent elfelejtettek, amit az életükben tanultak, ezekre a mondókákra még mindig emlékeznek.
Persze ezt a fajta kommunikációt, a dalban rögzített emberi tapasztalatot a későbbiekben aztán más közlési formák, elsősorban az írásbeliség háttérbe szorította. Az elmúlt fél évezredben az írásbeliség volt az emberi kultúra alapja, de a huszadik században lezajlott technológiai forradalom révén ezek az énekelt ritmikus szövegek hihetetlen módon terjeszthetővé és hatékonnyá váltak. Lényegében a hangrögzítés, a magnó és a lemezgyártás elterjedése valamikor a második világháború után újra visszaállította az énekelt szövegek ősi kultuszát. Miután a technika lehetővé tette, létrejöttek azok a művészi formák, megszülettek azok a művészek, akik ezt ki tudták használni. Néha szoktam mondani: az eredeti sztárfelhalmozódás korszakában, valamikor az ötvenes, (nálunk a hatvanas) években, akik felismerték ennek a műfajnak a hatását, jelentőségét, és volt némi tehetségük és fantáziájuk, nagyon gyorsan kerülhettek az érdeklődés és a figyelem középpontjába. Kezdetben ez a műfaj egy régi kommunikációs forma, ipari fejlődés által lehetővé tett újjászületése volt, olyan gondolatok és érzések kifejezésére, amelyekre a hagyományos műfajok nem voltak képesek, legalábbis nem ilyen széles körben, nem ilyen sok embert elérő módon. Gyakran használom azt a megfogalmazást, hogy alapvetően afféle iparművészetnek tekintem ezt a műfajt. Zenei-irodalmi iparművészetnek, ami éppen abban különbözik a klasszikus műfajoktól, ahogy a képzőművészetben ez viszonylag jól definiálható: az iparművészet általában mindennapi funkciókra használható, nagy számban előállítható, sokszorosítható, széles körben terjeszthető produktumokat hoz létre.”
http://erybalazs.blog.hu/2016/07/10/brody_600

( A 2016.08.05-i adás ismétlése )

 

2018-12-04 16 óra Blood, Sweat & Tears
Egy semmiség, egy gondolat
szikrázik fel, és nem ereszt.
Egy kép, egy hang, egy mozdulat,
s belül a film forogni kezd.

Az engedetlen nyelv dadog,
nem fogad szót a létige,
százféle mozaik tolong
helyet kérve, onnan – ide.

Birokra kel, és mást csinál,
nem úgy, s nem azt, mit akarok.
Nyakamra hág, fejembe száll,
így születnek a mondatok…

Ellenség névmás, névelő,
gályázás az egyeztetés,
a papíron vér és velő,
mindenből sok van vagy kevés.

Élethalálharc zajlik. Épp
vesztésre állok, nem hagyom.
Aztán nagy csend lesz. Semmiség

Alig, kicsit, nagyon-nagyon…
[A Könyvhét „gyönyörűséges gazdagságából”* én Gábor Ágnes Hermész pillantása című verseskötetét választottam. A fülszövegben úgy fogalmaz a költőnő: késett néhányszáz évet a költemények világrahozatalával. Igaz, a jelenkor aligha a műveltség konjunktúrája. De Gábor Ágnes műveltsége több, mint felfokozott tudás; sokkal inkább látásmód. Mintha a latin és görög kultúrkincs eddig fel nem fedezett töredékét olvasnánk, a titánok nyelvén, a klasszikus formákban, de a mi életünkről szóló verseket; bunkó banktisztviselőről, félresikerült Cosi fan tutte-előadásról a Müpában, a Kígyó tér sarkán haldokló hajléktalanról, a kivándorló lányát búcsúztató édesanya aggodalmairól és vérről, verítékről, könnyekről. Időmértékes korszerűség. Gyakran kaptam magam rajta, hogy fennhangon olvasok. Ízlelgettem, tördeltem, énekeltem a sorokat, és, bár nem tudom megkülönböztetni a verslábakat egymástól, önkéntelenül kopogtam az ujjaimmal a szöveg ritmusára…]
Esterházy Péter

( A 2016.07.29-i adás ismétlése )

2018-11-27 16 óra Zeneszó

„Édesapámnak olyan hangja volt, mint Fats Dominónak. Vagy a Somló Tamásnak. Közvetlenül az angyaloktól kapta a hangját, azon énekelt. Nem is énekelt, danolt.” [Köszönöm Presser Gábornak az écát.]

 

„A halálra nem gondolok… úgyhogy akkor… akkor nincs is semmi probléma. Semmi baj. Tényleg úgy látszik, ez a világ a létező világok legjobbika. Nyugodjam békében.”

https://www.youtube.com/watch?v=GlEVb3aRAls

( A 2016.07.22-i adás ismétlése )

2018-11-20 16 óra Ne ébressz fel

„… lehet a tehetségkutatókat utálni, de ezek hozzák elő ezeket a gyerekeket. És közben a nézők is sokat kaptak a műsoroktól. Persze, mint minden sikeres dolog, ez is elkezdett túlburjánzani. Ma már nem a tehetségkutatás a cél, inkább emlékeztetnek olajozott gépezetű szappanoperára, mint valódi tehetségkutatókra.

 

– Innen nézve mindegyik ilyen volt.

– Nem tudom. Akkoriban benne voltam, másképp láttam. Hittem benne, hogy ez tényleg a tehetségek felmutatásáról szól.

– Ma már nem látni a zsűriben. Megunta, vagy Önt unták meg?

– Biztosan meguntak, de már nem is mennék. Olyan jó volt benne lenni az első néhányban, nem akarnám elrontani ezt az élményt.” – (Presser Gábor, 20016. július.)

Most pedig a képzelet szárnyán lépjünk be egy konkrétumba, és tekintsünk kissé körül. [A konkrétum azért jó (üdvös), mert konkrét, így el lehet képzelni, miközben a képzeletnek semmi nem szab gátat, legkevésbé a konkrétum.]

A zongorista a hangszerhez ülve a lét elviselhetetlen könnyűségén morfondírozik még, és elköveti a szörnyű hibát: a próbán megbeszéltekhez képest egy hanggal magasabban kezdi játszani [itt az elbeszélő töprengve rágni kezdi ceruzája végét, mert kétséges, hogy a történethez kihagyhatatlanul tartozik-e a dal címe, de úgy dönt, leírja, mert nagyon igazságtalannak érezte mindig is, hogy a gyönyörű kompozíciót csak az előadóval azonosítják, pedig nyilvánvaló, hogy a zeneszerzőnek legalább akkora érdemei vannak a sikerben] Lerch István és Demjén Ferenc remekművét, a Jégszívet (D-dúr!). A megfázással bajlódó dalnok, pedig szívből énekel, és hősies küzdelme a magasabb hangokkal, a közönség számára is érzékelhető, elismerésre méltó erőfeszítéssé nemesül. Így lehet, hogy világraszóló diadalában a zongoristának is része van (volt). („A nehézség, a szükségszerűség és az érték – három, tartalmilag összefüggő fogalom: csak az a nehéz, ami szükségszerű, csak az értékes, aminek súlya van.” )

http://erybalazs.blog.hu/2013/02/26/az_ordog_es_az_angyal

( A 2016.07.15-i adás ismétlése )

2018-11-13 16 óra I Love EU (You)
Ártatlan dalcím, szellemes szójáték, könnyű hallgatnivaló – lenne, de hitvallássá nemesíti a hatalmas téteket kockáztató politikai játszma.
„Ezért kérlek, becsüld meg őt, a vén Európát, a gyönyörű nőt” – mondhatná Carlos Santana is, de hitelesebben fejezi ki önmagát gitárral; nem zavarja játék közben nyakból lógó naaagy Magyarország medál.
Elton John egyszerűen csak annyit írt: “Hidakat kell építeni, nem pedig falakat”.
Az Anti-Brexit culture list-et, a maradásra bíztató nyílt levelet 282 „szórakoztatóipari híresség” szignálta, köztük a Franz Ferdinand tagjai, Mick Hucknall pedig gerinctelennek tartja az elszakadás ellen csak tessék-lássék kampányolókat.
Lenne itten persze más vélemény is. Roger Daltrey a „Who” főhőse számára a legnagyobb probléma: „az EU nem demokratikus, abnormális a működése…, úgy értem, ha igazi Európát akarunk, akkor meg kell szabadulnunk a rakás felesleges ribanctól, aki működteti.” A jó öreg rocksztár hetvenkét éves; a Brexit ellen a fiatalabb korosztályok szavaztak. Vajon a My Generation komponálásakor Daltrey ugyanígy gondolkodott?
Kortársa Mick Jagger is hozzászólt – határozottan: „Ez egy összetett kérdés. Nem vagyok politikus. Nem hiszem, hogy engem ez személy szerint bárhogyan is érint. Szerintem az országom számára, ha kilépünk, rövidtávon ártalmas lesz. Viszont hosszú távon, mondjuk 20 év múlva, akár jótékony hatással is lehet.
Brian Adams költőien kérdezte: „Az Egyesült Királyság valóban azt akarja, hogy olyanok irányítsák, akiket nem ő választott meg?” Mégis kapott rá választ. „You know it’s true everything I do I do it for you” (eu)!
Ha választanom lehet az európai és a székely himnusz között, én a zenetörténet talán legbecsesebb remekművére, a „Testvér lészen minden ember” gyönyörű ideájára voksolnék. A „másiknál nehéz elképzelni csúnyább dallamot” (Dobszay László). A vihar előtti Csendben Schiller és Beethoven Örömódája szól tisztán!
https://youtu.be/J8Qig8zAwhY

( A 2016.07.08-i műsor ismétlése )

2018-11-06 16 óra Büszkeség és balítélet
1. tétel
You Take My Breath Away – talán Freddy Mercury legszebb dala. Talán a legszebb szerelmes dal, amit ismerek. Kihez, kinek szól? Lehet a címzettje – ahogy Shakespeare szonettjeinek – akár férfi, akár nő. Fontos ez? Nekem semmi esetre sem. http://erybalazs.blog.hu/2012/11/26/a_dal_ugyanaz_marad_678

2. tétel
Ivri Lider nem háborog a sorsát illetően, nem foglalkoztatja, igazságos-e a világ; van kellő önbecsülése. Ebben hasonlít Haydnhoz.
ttp://erybalazs.blog.hu/2013/09/21/szivarvamy

3. tétel
„A hatvanas években divat volt a fiúknak hosszú hajat hordani. Az iskolák, szülők rendőrök idegesen reagáltak, tiltották, néha kényszerűen fodrászhoz cipelték a fiúkat. Idegen emberek rászóltak, gúnyos megjegyzéseket tettek. Hol vagyunk már ettől?”

http://erybalazs.blog.hu/2015/07/07/buzi-e_vagy_577
Vendégszöveg: Esterházy Péter és Nádasdy Ádám

( A 2016.07.01-i adás ismétlése )

2018-10-30 16 óra RENDKÍVÜLI NEM ISMÉTLÉS

Az igazi Las Vegas

A néhány nap alatt, amit – felesége és menedzsere nagyvonalú vendéglátását élvezve – Robert Goulet nevadai villájában tölthettem, sokat tanultam az igazi Las Vegasról, szórakoztatóiparról, gazdagságról, fényűzésről, az amerikai álomról, de még többet eleganciáról, elhivatottságról, emberségről… és zenéről, színházról, művészetről. Robert Goulet hamisítatlan amerikai sztár (nem írom múlt időben) – dolgozószobája falán aranylemezek, legendás Broadway-előadások és lenyűgöző Las Vegas-i show-k plakátjai, kellékei, fényképei, amerikai elnökök, politikusok, írók, színész-, énekes-, zenész-, zeneszerzőóriások személyes üzenetei, baráti fotográfiái – és igazi lovag [Sir Lancelot a Camelotban (Julie Andrews-szal, Richard Burtonnel) vagy Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha].
Bár személyesen nem találkozhattunk, a ház falaiból és kertjéből szünet nélkül áradó muzsika oly közel hozta, hogy az élő múzeumban sétálva, a relikviákat nézegetve, leülve zongorájához, élettársa (több, mint feleség!) Vera Goulet meghitten bensőséges, intim történeteit hallgatva úgy érezhettem: régóta ismerem.
A zongora fontos! Úgy képzelem: a hangszernek lelke van (és tulajdonosa!); ha értő-érző kézzel nyúl hozzá bárki, gazdagítja annak hangzását. Mintha nyerőautomata [triviális metaforánkat csak a játékkaszinók közelsége menti (most nem hozakodnék elő a félkarú rablóval és Andy Vajna becsületes nevével)]: ha pénzt dobálunk bele gazdagszik. És fordítva: hatalmas vagyont lehet visszanyerni belőle: zenei érzéket.

Talán én is magammal hoztam egy kvantumnyit Robert Goulet otthonából.
[Ha már ott voltunk, a kisvasút meg lett-hosszabbítva Las Vegasig.]

Köszönet: Vera Goulet, Lena és Ken Walther, Timea Eva Nagy Payne

2018-10-16 16 óra Az istenek zenéje (dráma egy felvonásban)
Szereplők:
A zenekar: Szaxofonos
Basszusgitáros
Zongorista
Dobos
Szőke Vokalista

és a Sofőr

Egy miskolci koncertre utazó zenekar mikrobuszának belseje, napjainkban:

SZAXOFONOS (a barátnője, vagy felesége kezét szorongatva, távolba meredő, ábrándos tekintettel):
Na jó, de milyen érzés lehet Stingnek lenni?
BASSZUSGITÁROS (cinikusan): Hát, mindenesetre nem kell izgulnia, hogy az esti buli átutalásos-e, vagy megkapja a gázsit a helyszínen.
SZAXOFONOS: Úgy értem, milyen érzés lehet tökéletes zenét játszani? Úgy bemenni a stúdióba, úgy felmenni a színpadra, hogy amit nyújt, kikezdhetetlen?
ZONGORISTA (a busz elejében ül, egy újságot lapozgatva hátrafordul): Szerintem ő is gyakran bizonytalan. Tele van kétellyel, megoldásra váró problémával, csak ezt mi, egyszeri zenészek nem halljuk a felvételein.
DOBOS: Akkor viszont miből gondolod, hogy ugyanúgy küszködik, mint mi?! Ha a lemezeit hallgatom, az az érzésem: egy zseniális művész magabiztos produkciója. Semmi esetlegesség. Ha a stúdióban bármi gond lehet, legfeljebb annyi, hogy a többféle nagyszerű megoldás közül melyiket válassza.
BASSZUSGITÁROS: De kifáradt. Én már nem érzem a zenéjében azt a mindent elsöprő alkotóerőt, ami korábban elakasztotta a lélegzetemet.
DOBOS: Azért mondod, mert nem hallgatod eleget. Én minél többször hallom, annál jobban szeretem.
GITÁROS (eddig csukott szemmel ült, azt hihettük, alszik – gúnyosan): Lehet, hogy te a kiválasztottak közé tartozol.
DOBOS (felhorgadva): Mit akarsz ezzel mondani?!
GITÁROS: Semmi különöset, de azért kíváncsi lennék rá, mire menne Sting, mondjuk egy ródsó áhítatos közönsége előtt. Talán az istenek zenéje sem hallható a földi halandó számára. Másképpen: van, aki egy pohár jéghideg kólát többre becsül a nektárnál.
SZŐKE VOKALISTA: Mi az a nektár?
MIND: Az istenek itala.
SZAXOFONOS: Na jó, akkor most milyen érzés Stingnek lenni?
ZONGORISTA: Azt hiszem, Chick Corea mondta: minél többet tudsz a zenéről, annál jobban érted, mennyi mindent kell még megtanulnod… Úgy is mondhatnám: kis tehetség-kis fejtörés, nagy tehetség-nagy fejtörés.
DOBOS: Ez hülyeség! Szerintem Sting büszkén hátradőlve élvezi saját muzsikáját.
BASSZUSGITÁROS: Azért a remixeket kevésbé…
SZŐKE VOKALISTA: Nekem pont azok tetszenek a legjobban. Olyan trendi.
BASSZUSGITÁROS: Na, az pont neked készült.
SZŐKE VOKALISTA: Tényleg?
A többiek hangosan szörnyülködnek.
SZAXOFONOS: De mégis: milyen érzés lehet Stingnek lenni?!
SOFŐR (hátrakiabál): Mindjárt Miskolcon leszünk! Tudja valaki pontosan, hova kell mennünk?

Vége

( A 2016.06.24-i adás ismétlése )

2018-10-09 16 óra Orlando áldozatai

Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Csajkovszkíjt és a ő kottájából játszó Liberace-t…
Omar Mateennbsp;meghúzta a ravaszt; megölte K. D. Langethellip;
Omar Mateennbsp;meghúzta a ravaszt; megölte Boy George-othellip;
Omar Mateennbsp;meghúzta a ravaszt; megölte Stephan Grapellithellip;
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Sinéad O’Connorthellip;
Omar Mateennbsp;meghúzta a ravaszt; megölte George Michaelthellip;
Omar Mateennbsp;meghúzta a ravaszt; megölte Fergie-thellip;
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Elton Johnthellip;
Omar Mateennbsp;meghúzta a ravaszt; megölte Ricky Martinthellip;
Omar Mateennbsp;meghúzta a ravaszt; megölte Freddy Mercurythellip;
Omar Mateennbsp;meghúzta a ravaszt…

( A 2016.06.17-i adás ismétlése )

2018-10-02 16 óra A közszolgálati rádió egységes nőképéről
Péterfy Bori új lemeze „nem fér bele a rotációba, mert nem egyezik a közszolgálati rádió egységes nőképével”!
Különös zeneszerkesztési elv – működni kész reform -, a „női princípium” manifesztuma!
Vajon egy rádió nőképe hogyan alakul ki? És: ha nőkép van, lennie kell férfiképnek is!
[Az imént hallott remekmű – szerzője Freddy Mercury – vajon befér a közszolgálati rádió rotációjába?]
Lennének drasztikus jelzőim a folyamat leírására, de inkább Csendben maradok: hallgassuk végig Péterfy Bori és a Love Band Szédülés című lemezét az első hangtól az utolsóig!

Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című lemezét sem játszotta a korabeli rádió…
„Volt idő, amikor nagyjából ilyen szabályok között éltünk de ez elmúlt. Mellesleg a magam részéről Bródy szövegeivel akkor is igyekeztem „hangot” adni efölötti nemtetszésemnek. Miért ne mondhatnám el, milyennek is látom ezt a mi kis világunkat, önmagamat benne, vagy másokat, mit gondolok minderről, rólunk, mindnyájunkról és hogy mit érzek?. A dal számomra a pillanat lenyomata, ha úgy tetszik, látlelet a világról. Amikor azt éneklem: Miért hagytuk, hogy így legyen, vagy azt hogy… és ha engem lánckerék taposna alattam a föld is sírva beomolna… vagy hogy: azt mondta az én anyám ez a hely az én hazám… Arról énekelek, amit érzek, gondolok. Persze abban az előbb említett régi világban elő lehetett írni, hogy akkor a dal szóljon a szerelemről, azaz cipész maradj a kaptafánál. A művészember érzékeny „szerkezet”, kicsit talán úgy működik, mint egy „hőmérő”. Figyel és reagál.
Régen is ellentmondásos volt a világ de ma a helyzet, úgymond, fokozódik, feszültségek halmozódnak mindenfelé. Etnikai feszültségek, – igen anakronisztikus módon – vallási, vagy legalábbis vallási köntösbe bújt feszültségek, sima politikai feszültségek, és természetesen gazdasági feszültségek, a szegény és a gazdag világ közötti különbség. Kérdés, hogy a zene alapvetően érzelemgazdag közegében miképpen jelennek meg ezek a dolgok manapság, megjelennek-e egyáltalán, működik-e a művészetek tükör funkciója.
A könnyűzenében alapvető különbség van a megközelítések között. Vannak a trendlovagok, akik csak meg akarnak felelni a sablonnak, „megélhetési” muzsikusok. Nem akarnak semmit, csak sikert, illetve pénzt. Sokat. Nincs mondandójuk, nincsenek gondolataik, mozdulataik is betanultak, a jelmezük sem a sajátjuk, csak amit a divat előír, azt alkalmazzák. Minimal art: eldobható „műanyag zene”, a megtévesztésig egyforma „csomagolásban”. A másik hozzáállás, amikor így vagy úgy, de jelen van az alkotás vágya, a szerző, előadó önmagából szeretne kifejezni valamit a zenéjével.”
vendégszöveg: http://erybalazs.blog.hu/

( A 2016.06.10-i adás ismétlése )

2018-09-25 16 óra Winter is coming

Winter is coming – de előbb az ősz.
[Kodály tanár úr szerint nincs átjárás a komoly- és könnyűzene között. Nigel Kennedy segítségével próbáljuk – a legnagyobb tisztelettel – bizonyítani ennek ellenkezőjét.] Fekete felhőkből jönnek keményen a szörny-szelek s szigorúan morognak, a percek lépte koppanó az éjben, a végtelen fagy fogakat vacogtat.
Közelít a tél! Vagy már itt is van?
https://www.youtube.com/watch?v=TueFChRgIPQ
Leesett az első hó (Látod? Apró csoda!), de a hófelhő továbbvándorolt, s nem maradt utána más. csak a szürke ég… Dementorok, gyűrűlidércek, Mások (ez másik másság!) jönnek, s amerre járnak, kiszívják a levegőből a békét, a reményt és a boldogságot. Ha túl közel mész hozzájuk, kiszippantanak belőled minden kellemes érzést, minden boldog emléket. Addig élősködnek rajtad, amíg olyanná nem válsz, mint ők: lelketlenné és gonosszá. Készüljünk a hosszú télre, (kedvesem!), mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem.

Végül: hallgassuk, hogyan halkul el az abszolút zene a Földön; élettelen Csend…

http://nol.hu/…/ilyen-a-hangja-a-vilag-pusztulasanak-1617679

vendégszöveg: Vivaldi, Pierrot, J.K.Rowling, Bródy János

( A 2016.06.03-i adás ismétlése )

2018-09-18 16 óra „Akinek füle van hallja meg!”
Van, akinek óriási erőfeszítésébe kerül, hogy ne veszítse el az egyensúlyát zongorázás közben… Volt akit ölben vittek a hangszerhez, és csak egy különleges szerkezet segítségével tudta lenyomni a pedálokat… Van, aki sosem látta a zongora klaviatúráját… Volt, aki gyermekkorában látta utoljára a fekete-fehér billentyűket… Volt, aki már csak belülről hallhatta saját remekművét, az emberiség történetének páratlan műalkotását, a IX. Szimfóniát… És van a többség, aki nem tud zongorázni, de átszellemülten, nagy odaadással hallgatja e csodálatos muzsikusokat…

( A 2016.05.27-i adás ismétlése )

2018-09-11 16 óra Van az a pénz

– Van az a pénz! – válaszolom némi habozás után. [A szófordulat vonakodást, húzódozást, kelletlenkedést, idegenkedést, hezitálást, ingadozást, tétovaságot, határozatlanságot, tartózkodást, bizonytalanságot, tűnődést, töprengést, vacillálást, kételyt, kétséget, aggályt, gyanút, zavart, frusztráltságot, szorongást, befolyásolhatóságot dilemmát sugall.]
– Van az a pénz! – válaszolom magától értetődően. [A szófordulat pragmatizmust, gyakorlatiasságot, számítást, haszonelvűséget, célszerűséget, racionalizmust, engedékenységet, alkalmazkodást, flexibilitást, rugalmasságot, hajlékonyságot, simulékonyságot, nyereséghajhászást sugall.]
– Van az a pénz! – válaszolom szégyenkezés nélkül. [A szófordulat elvtelenséget, szolgalelkűséget, gerinctelenséget, tisztességtelenséget, szégyentelenséget, hitványságot, gazemberséget, sunyiságot, alamusziságot, galádságot, aljasságot, alávalóságot, alattomosságot, romlottságot, elvetemültséget, megalkuvást, meghunyászkodást, behódolást, opportunizmust, jellemtelenséget, erkölcstelenséget, képmutatást, szemforgatást, álszentséget, kétszínűséget, alakoskodást sugall.]
http://erybalazs.blog.hu/2015/05/27/van_az_a_penz_476
– Van az a pénz! – válaszolom nyeglén. [A szófordulat cinizmust, gúnyt, arroganciát, gőgöt, felfuvalkodottságot, lekezelést, hatalmaskodást, pökhendiséget, kivagyiságot, önteltséget, beképzeltséget, kevélységet, elbizakodottságot, gátlástalanságot, fölényeskedést, hányavetiséget, nemtörődömséget, gondatlanságot, megbízhatatlanságot, közömbösséget, szenvtelenséget, felelőtlenséget sugall.]
– Van az a pénz? – kérdeztem elhaló hangon. [A szófordulat reménytelenséget, szomorúságot, gondterheltséget, lehangoltságot, kínt, keservet, gyötrelmet, megpróbáltatást, kínszenvedést, búskomorságot, helyrehozhatatlanságot, javíthatatlanságot, áthidalhatatlanságot, esélytelenséget, megoldhatatlanságot, kedveszegettséget, rezignáltságot, hitevesztettséget, elkeseredettséget, kiábrándultságot, csalódottságot, elcsüggedést, deprimáltságot, kilátástalanságot sugall.
– Minden eladó! Minden eladó?
Hamisan szól dogmatikus szimbolád…

( A 2016.05.20-i adás ismétlése )

2018-09-04 16 óra Borúra derű – Humoresque második tétel

Bár hajlamos vagyok a zene erejét túlértékelni, arra talán elég néhány vidám dallam, hogy javítson valamelyest a ború-derű arányon. A Humoresque megunhatatlan téma, és igazán itt az ideje, hogy az eredeti remekművet is meghallgassuk. És: ha már a magas művészetek harcmezején bitangolunk, megmutatnám a zenetörténet első Humoreske-jét – a szerző Robert Schumann, neki köszönhetjük az elnevezést is -, és Csajkovszkíj mesterművét egy különleges felvételen: Szergej Rahmanyinov zongorázik. Csajkovszkij és más oroszok… Kurt Weil és Ira Gershwin zenés játékában – Lady in Dark – mutatkozott be Danny Kaye a világnak: egy lélegzetvétellel, harmincnyolc másodperc alatt ötvennégy orosz zeneszerző nevét énekelte J el. A csúcsot többen próbálták már megdönteni, hallgassuk, Larry Rabennek sikerül-e! „Ez a zongora egyedülálló a világon, és annak az embernek a géniuszát testesíti meg, aki életében sosem játszott egyetlen szomorú hangot sem egy olyan bolygón, amely gyakran zuhant kétségbeesésbe.” Ez a felirat Earl Fatha Hines rajongóktól kapott tizenkét lábú Steinway zongorájának oldalán olvasható; a Piano Man-nél autentikusabb Humoresque-játékost keresve sem találhatunk. De a ború-derű arányon most mégsem sikerül javítanunk; egy újabb gyászhír beárnyékolja a kedvünket: nyolcvannégy éves korában beteljesült Isao Tomita japán szintetizátorművész életműve.

( A 2016.05.13-i adás ismétlése )

2018-08-29 16 óra Epitaph

Elton John: A legnagyobb előadó, akit valaha láttam. Egy igazi géniusz. Zenei példa mindannyiunk előtt. Kétszer énekelhettem vele színpadon: micsoda megtiszteltetés!
Madonna: Megváltoztatta a világot. Igazi próféta!
Justin Timberlake: Butaság lenne azt mondani, tőle kaptunk ihletet: többet jelentett ennél: ott van minden dalomban, amit valaha írtam.
Aretha Franklin: Prince-ből tényleg csak egy volt!
Ronnie Wood: Hiányozni fog egy jó barátom, aki rendkívüli tehetséggel volt megáldva. Óriási előadó és gitáros volt.
Paul McCartney: Isten áldja ezt a kreatív óriást. Köszönök mindent Prince”

( A 2016.05.06-i adás ismétlése )

2018-08-22 16 óra Humoresque

A múlt heti Csendből visszhangzik Astor Piazzola axiómája: „a zene szomorú dolog”.Szerénytelenül hajlamos vagyok kételkedni a zenetörténet óriásának igazságában: Ha szomorú az ember szíve jólesik egy vidám dal! Humoreszk – rövid hangszeres darab, hangulata derűs, bizonyos nemes humorral telt, amelyet egész tartamán át megőriz. (Böhm László). Nos, Dvorák Humoresque-jét én egy, a Csehszlovák Tudomány és Kultúra Házában vásárolt Collegium Musicum lemezen hallottam először, és nem csapkodtam a térdemet a röhögéstől. Bár az eredeti, „szomorúzenei” változat is roppant élvezetes, mégis két csillogó, virtuóz parafrázist mutatnék inkább: az utolérhetetlen technikájú Art Tatum, és az utolérhetetlen eleganciájú – khm… – Liberace felvételét. Kis ízelítő a legnemesebb humorból: a színész, énekes, táncos-komikus és nem utolsó sorban zenész! Danny Kaye kifinomult zenei paródiáival, sajátos, kifejező humorával – az UNICEF első jószolgálati nagyköveteként – hátrányos helyzetű gyermekeket szórakoztatott Afrikában, Dél-Amerikában, Indiában…Aztán keveredjünk ellentmondásba: olyan derűs zeneművek következnek, ahol a vidámság forrása a dalszöveg. Az ellentmondás pedig az előadók kilétében rejtezik: a Méhek a pantomim! avatott mesterei. Persze akadnak művészek, kiknek produkciója – szándékuktól függetlenül, vagy épp annak ellenére – nevetséges. Emlékezhetünk: a Megasztár tehetségkutató műsor legnézettebb momentumait a válogatókon parádézó önjelöltek, gyakran szánalmat keltő, de viccesnek mondott erőfeszítései között találtuk.

( A 2016.04.29-i adás ismétlése )

2018-08-15 16 óra Seres Rezsőt tisztelem. A Szomorú vasárnapot utálom. Tisztelem Serest: utálható, inkább így: utálatra érdemes vagy méltó dalt komponálni művészet. Ezért próbáltam eljátszani a Szomorú vasárnapot  . Hátha megkedvelem…

http://erybalazs.blog.hu/2015/11/03/szomoru_vasarnap_515

Szomorúzene – egyszó. A kifejezést Presser Gábortól hallhattuk először; a főpincérnek öltözött, gyászos képű, nagyon komoly zenészek (komolyzene – egyszó) emelkedetten magasztos, fennkölten méltóságteljes, ünnepélyesen pátoszos előadásmódjára utalva. „De mindennek történetünk szempontjából – ahogy Stephen Leackok mondaná – nincs különösebb jelentősége”…
„A muzsika szomorú dolog, de én boldog vagyok a szomorúság társaságában.” Astor Piazzola
A következő alkalommal kísérletet teszünk rá, hogy legalábbis árnyaljuk az argentin tangó mesterének axiómáját, de ma nyissuk ki a hatodik ajtót: „könnyek Judit, könnyek, könnyek”…

( A 2016.04.22-i adás ismétlése )

2018-08-08 16 óra Hangokból kerítést?

Kényszeredetten nyomkodni kezdtem a billentyűket. Előbb csak gépiesen kalapáltam, de a hangszer (lehet, hogy csodazongora) magával ragadott, elemelt a valóságból; zongorázni kezdtem. Lehetne így: hangokból építettem (katedrális helyett) -falat, -függönyt, -kerítést, körbekerítettem a mikrokozmoszomat, bezárkóztam, védtem a kultúrámat, értékeimet. De fordítva is: kerítés helyett karám, rács, ketrec; nem magamat, őket kerítettem körbe, a határőröket, kultúrájukkal?, értékeikkel? együtt, s én kívül maradtam, egy civilizáltabb világban. Vagy: elmenekültem, megszöktem, kivándoroltam, emigráltam a valóságból. A zene ki-, meg-, felszabadított, mintha röpültem volna: határ (kurzív tőlem) a csillagos ég!

( A 2016.04.15-i adás ismétlése )

2018-08-01 16 óra „A lágy vonalak hangja” 

 

Gyakran szemmel hallgatjuk a muzsikát. Vizuális információ nélkül nehezen tájékozódunk a hangok birodalmában. Így fordulhat elő, hogy varjúként károgó csinos lányokat ünnepelünk énekesnőként, s a legbárgyúbb dalocskából is világsikert nemesít egy szellemes videoklip. Persze az énekelt szöveg is helyettesítheti a dallamba, ritmusba kódolt információt (gondoljunk csak a magyar himnuszt – legalábbis a verset – artikulálatlanul üvöltő szurkolókra, vagy a buliban, a könnyen megjegyezhető refrént gajdoló mulatozókra – de itt már a puszta zenénél többről, a zene és szöveg új minőségű egymásra hatásáról van inkább szó). Érdekes például az ötvenéves Rolling Stones-t méltató írásokat böngészni, zenei szempontokról nem sok szó esik, annál több a dalszövegek értelmezéséről. A zene tehát önmagában nem mindig képes a kívánt – vagy bármilyen – hatást előidézni, különösen a multimédia-kor gesamtkunst-jában, amikor a „csupán” hanglejátszásra alkalmas berendezések éppen kimennek a divatból. Hogyan domboríthatnánk ki például Samantha Fox érdemeit egy rádióműsorban? A mai Csendben olyan művésznőket hallgatunk, akik világraszóló sikerüket döntő részben vonzó külsejüknek köszönhetik-köszönhették. A vonzó külső muzikális bensőt takar?

( A 2016.04.08-i adás ismétlése )

2018-07-25 16 óra Zene – iskola
Egyre kilátástalanabb a helyzet! A politikus hazudik és tönkretesz, a nép fele hisz neki, benne. A józanabb, gondolkodni képes „Tisztelt Állampolgár” imamalomszerűen sorolja a politikus gyógyíthatatlan elmebajának újabb és újabb tüneteit. Gazdasági összeomlás? Polgárháború? Néhány elégedett kertész örömére, a növények intellektuális szintjén vegetáló társadalom? – Mondom: a helyzet egyre kilátástalanabb… Fogalmam sincs, miért bólogatok mégis, amikor barátom arról győzköd: alapítsunk zeneiskolát.
– A zene segít?!
– Talán. Lehet. Próbáljuk meg!
– Jó, de érdemes itt Unortodoxiában bármibe belekezdeni?
– Igen. Zenészekre a jéghegy felé száguldó hajón is szükség van!
http://erybalazs.blog.hu/…/08/30/es_a_zenekar_jatszik_tovabb
[Zene – iskola – tanár
Én feledhetetlen zongoratanáromnak Dr. Garai Attilának köszönhetem a zenét.
http://erybalazs.blog.hu/2016/03/12/benko_275
Zene – Iskola – tanárnő
A zene – és a zenész – nevel: ahogy Emma Thompson mondja Alan Rickman-nek az Igazából szerelemben: Joni Mitchell tanította meg a te hideg angol nejedet érezni…

( A 2016.04.01-i adás ismétlése )

2018-07-18 16 óra Amikor a Csend című lemez felvételére készültünk, a kiadó vezetője javasolta: dolgozzuk fel a Zongoralecke című film – Mychael Nyman által komponált – főtémáját (The Heart Asks Plasure First). Akkor láttam először a filmet, és el voltam ragadtatva; azóta is az egyik kedvencem. Ha gazdag lennék, képkeretként a falra szögelnék egy tévékészüléket, és benne a Zongoraleckét vetíteném folyamatosan. Hang nélkül lelassítanám, hogy tovább gyönyörködhessek a vizuális kompozícóban, színekben, formákban. Élvezném a gesztusok dinamikáját, szenvedélyét, kifejezőerejét, igyekeznék minél többet felfogni, megérteni az arcokon tükröződő emberi sorsokból. Különleges hangulatú csendéleteket látnék, lenyűgöző tájképeket, mozdulatokkal sugallt történeteket, sokat megélt emberek [migránsok, még inkább (Ákos szóhasználatával): telepesek!] portréit (önarcképeit?) bámulnám, igyekezvén kitalálni gondolataikat, érzéseiket. Mint egy modernkori múzeumban. Sohasem unnám meg. Ez a film (zene)- művészet!
http://erybalazs.blog.hu/2012/05/17/film_muveszet

( A 2016.03.25-i adás ismétlése )

2018-07-11 16 óra †Keith Noel Emerson (2 November 1944 – 10 March 2016)

( A 2016.03.18-i adás ismétlése )

2018-07-04 16 óra A múlt században március 8-a a szórakoztató ipar legígéretesebb dátumainak egyike volt Magyarországon. Hakni szocialista brigádok – vagy inkább szocialista haknibrigádok – szállták meg a korabeli ipari parkokat; csak úgy zúgott Vörös Csepel hangja, a Váci úton Zsigulik, Wartburgok, Trabant kombik száguldoztak, hordták a híres-neves fővárosi művészeket-művésznőket üzemi étkezdéből vállalati díszterembe, KISZ-klubból felvirágozott üzemcsarnokba, hogy minél több ünnepelt hölgyet részesíthessenek a kultúra áldásából. De mindennek történetünk szempontjából – ahogy Stephen Leackok mondaná – nincs különösebb jelentősége, mert a Rádió Bézs koncert nem a múlt században, hanem 2016. március 8-án volt.

( A 2016.03.11-i adás ismétlése )

2018-06-27 16 óra A Grammy a zene Oscarja. Lehet, hogy nagyon amerikai, lehet, hogy a kiválasztásban szerepet játszanak marketingszempontok, én mégis úgy vélem, a jelöltek listája valósághű keresztmetszete annak, mi történik a zenei életben évről évre. A nomináltak között persze nem lehet ott minden jelentős alkotás, de a kiszemeltek biztosan méltóak a figyelmünkre. Taylor Swift nem csak énekelt a Grammy-gálán; szenvedélyes hangon felszólalt a Mit ér a Nő-tárgykörben. Mondandóját hitelesíti: ő az első hölgy, aki két ízben is megnyerte az Év Albuma összevetést, idén az 1989 című lemezével. És a nyolcvan milliárdnyi éves bevétel. Igaz, ennek nagyobb része nem a lemezeladásból, hanem a koncertekből származik, de ennek részletezését most – a Grammy-díj kapcsán – igazságtalannak tartanám. Meghallgatjuk az idei év felfedezettjét, Meghan Trainort. Visszakerestem: ennek a kategóriának a győztesei közül a legtöbben hosszútávon bizonyították tehetségüket. Mutatok erre is példát. Sok szobrot osztanak a Grammy-gálán is. A műfaji kategóriákon túl jutalmazzák a legszebb lemezborítót, a legjobb hangmérnököt, hangszerelést, videót, zenetörténeti felvételeket… és életműveket. Az 58. Grammy-gálán Herbie Hancock életműdíjat kapott.

( A 2016.03.04-i adás ismétlése )

2018-06-20 16 óra És akkor jön a – hogy is mondja George Fisher a Love Actually-ben? – csatakbuzi Elton John. Már elröpült felette az idő vasfoga, önmaga paródiájának látszik és hallatszik – amikor énekel, inkább az emlékeimet hallgatom -, de a Sanremo 2016 közönsége percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget. És akkor jön – a műsorvezető Carlo Conti által támogatva – a nyomorék Ezio Bosso. A zongorához ül-áll, hatalmas erőfeszítéssel próbálja megőrizni egyensúlyát, néha ráborul a billentyűkre, de játszik! Csillogó szemmel. Azt mondja: a zene olyan, mint az élet: egyedül nem megy. A Sanremo 2016 közönségének is csillog a szeme, és percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget. És akkor jön a mongol idióta Nicole Olrando. A Down-szindrómás atlétabajnok. Természetes, őszinte, vidám, önfeledt, kedves. Szeretetreméltó. „”Egy kromoszómával több van nekem; ez a boldogság-kromoszóma.” A Sanremo 2016 közönségének csillog a szeme, és percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget.
És akkor jön a néger Cecile Vanessa Ngo Noug. Második generációs bevándorló. Elveszi az olaszok munkáját, de nem bánják. Amikor meztelenül látsz, nem érdekel, hogy fekete vagyok – énekli, és a Sanremo 2016 közönsége percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget.
És akkor jön a migránssimogató Irene Fornaciari. Tudjuk, kinek a kottájából énekel: édesapja, Zucchero dala a tenger közepén reményvesztetten hánykolódó menekültekről – közülük egy talán néhány év múlva a sanremói fesztiválon versenyez – szól. . A Sanremo 2016 közönsége percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget. És akkor jön Eros Ramazotti, Laura Pausini, Arisa, Enrico Ruggieri és a többiek; kezükben színes szalaggal üzenik: hasonlóak vagyunk, meg kell védenünk egymást! A Sanremo 2016 közönsége pedig percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget.

( A 2016.02.26-i adás ismétlése )

2018-06-13 16 óra Mit ér a Nő Magyarországon? Az utóbbi időben néhány közszereplő és politikus felhang dús hozzászólásokkal szélesítette a látószögünket. A kérdés mostanában tehát az: mit ér a Nő Magyarországon, ha… Kövér? Falusi Mariann és Lang Györgyi még egy sokkal toleránsabb Magyarországon alapították a Padödőt, azt hiszem. Akkoriban még sokkal kevesebbet gondolkodtunk azon, ez itt kinek a hazája. „Rajongói szemében Karády Katalin volt a nagybetűs NŐ, az erotikus filmdíva, míg ellendrukkerei – főleg a jobboldal részéről – erkölcstelen kurvát láttak benne, aki meg akarja mételyezni a tiszta lelkű magyar ifjúságot. Karádyt nemhogy férfifalónak, de még leszbikusnak is kikiáltották, sőt azt terjesztették róla, hogy filmjeiben valójában nem az ő lábai láthatók, mert azok már-már férfiasan szőrösek.”.(Kelecsényi László – Filmszextétika) Viszont, „ha lement a nap a közösség napja, az éjszakai pillangó a magánélet gyertyafényét csapongja körül.” – Karl Marx

Végül: hallgattassék meg a másik fél is

( A 2016.02.19-i adás ismétlése )

2018-06-06 16 óra Mennyit ér egy Nő, ha zeneszerző, szövegíró, zongorista, énekes? A Mai Csendben művészNőket hallgatunk. Mennyit ér egy nő, ha királyNő, ha díva? A soul királynője, Aretha Franklin és a Díva, Annie Lennox pontosan tudja, mennyit ér egy nő, és, hogy ezzel nincs mindenki tisztában. Ennek a véleményüknek hangot is adnak. Mennyit ér egy Nő? Egy kivételesen tehetséges, kivételesen szép, kivételesen sikeres énekesNő élete? Mennyit ér egy Nő? Egy szerelmes férfi – ahogy Szigeti Edit szépséges versében hallhatjuk – mindenét odaadná érte.

( A 2016.02.12-i adás ismétlése )

2018-05-30 16 óra ÉRY BALÁZS:

„A zene az empátia művészete. Hogy hatni tudjon, hogy érzékeljük, felfogjuk a zene „üzenetét”, külső és belső Csendre van szükségünk – a hallás képességére. (Akinek füle van, hallja meg!”) A csend, a zaj, a zene csak a hallgató számára jelent valamit. Van, akit nem zavar a zaj (sőt: élvezi, előidézi…), van, aki nem érzékeli, értékeli a csendet, van, aki nem hallja a zenétA végtelen csend mélyén ott lapul, minden lehetséges hang és harmónia, ott remeg a világ minden hangja. Ahogy az üres vászon is tartalmaz minden képet, amit valaha festettek vagy majdan festenek. A csend végtelen. Minden hang véges. Lehalkíthatjuk, elCsendesíthetjük-e a zajt, hogy megszólaljon a zene? Ha úgy képzeljük, hogy a világ egy nagy csend, amit az ember igyekszik megtörni, akkor én a péntek délben megszólaló remekművekkel szeretném ezt megtenni.”

( A 2016.02.05-i adás ismétlése )

• Csend a lelke mindennek • péntek 12:00-13:00 •

2017-09-29 12 óra Not Afraid – ez a két szó olvasható világhírű művészekről készült fényképeken. Van, aki egy papírlappal, egy laptop kijelzőjével, a kutyája nyakába akasztott táblácskával, gitárra pingált felirattal, vagy profi plakáttal üzen, van, aki egy filctollal a tenyerébe írta: NEM FÉLÜNK!

Meglehet, nem tökéletes nyelvtani szerkezet, de az üzenet – remélem! – egyértelmű és meggyőző!
A Százhetvenötök (ennyien csatlakoztak a kampányhoz) életművében [kerestem ideillő jelzőt, de azt hiszem, felesleges] nem nehéz a szabadság-egyenlőség-testvériség elavult [vagy elátkozott?] eszméjének szentelt, klasszikussá nemesült dalokra lelni.
[Emlékszünk a budapesti Human Rights koncertre? Sting, Bruce Springsteen, Peter Gabriel, Tracy Chapman, Youssou N’Dour… Régen volt.]
Mindannyian az emberi jogok elkötelezett képviselői. ARTIST FOR HUMANITY!
Most a menekültek támogatására gyűjtenek.
Miért hangsúlyozzák, hogy nem félünk? Nem tudták, amit tudniuk kellene? Amit a Nemzet Csótánya olyan magabiztosan állít?
Ha választanom kell [sőt, szavaznom róla!], én Brian May-jel, Ian Adersonnal, Ringo Starr-ral, Bonnie Raitt-tel, Mark Knopflerrel, Keith Richarddal, Richie Blackmore-ral, Peter Gabriellel, Wayne Shorterrel, Stinggel tartok. [Nagy Feró a Csendben hallhatatlan.]

http://www.rollingstone.com/…/keith-richards-robert-plant-j…

( A 2016.09.30-i adás ismétlés )

2017-09-22 12 óra LIVE AID

Harminc év múltán is tisztán emlékszem, ahogy ültem a fekete-fehér készülék előtt, és órákon át lenyűgözve bámultam – másfélmilliárd magammal – a popzene csillagait: a pályája csúcsán tündöklő Freddye Mercuryt és a Queent, a londoni Wembleyben és a philadelphiai John F. Kennedy stadionban is fellépő (Concorde-dal szárnyalt Londonból Philadelphiába) Phil Collinst, Stinget, akinek – tudta? – október 2-án lesz a hatvanötödik születésnapja, Tom Pettyt – a dal címe Refugees: Menekültek(!) Robert Plantet és Jimmy Page-et, akik az ügy érdekében félretették vitájukat, Bob Dylant – őt Jack Nicholson konferálta fel, és Ron Wood-dal, Keith Richard-dal lépett színpadra, Madonnát, aki talán éppen itt vált egyenrangúvá a legnagyobbakkal, Eric Claptont, B.B. Kinget, Paul McCartney-t…

Live Aid – koncert éhező afrikai emberekért!

Elképzelhető, hogy Bob Geldof harminc évvel később koncert helyett inkább népszavazást szervezne?

(A hangminőség persze hagy némi kívánnivalót maga után, mert az

egyszeri, megismételhetetlen alkalom(…!) ígérete miatt nem készült

hivatalos hangfelvétel.)

( 2016.09.23-i adás ismétlése )

2017-09-15 12 óra Padlásfeljáró – első felvonás

Olvasom: a Vígszínház ebben az évadban ünnepli a Padlás bemutatójának harmincéves évfordulóját (1988. január 29.)…

„Szia! Komár vagyok. Presser Pici még a Padláson van, és azt üzeni, helyettesítened kell pár napig a stúdióban.”
Nem tudom, a „padlás” miféle jelszó, de nem kérdezem: teljes súlyával nehezedik rám a feladat. Mélyvíz! Mint a zene templomába, lépek be Kóbor Mecky hűvösvölgyi stúdiójába [az első maszek (jó szó, de nem tudom, érti-e a fiatalabb olvasó-hallgató) hangstúdió Magyarországon]: a keverőpultnál Karácsony James az LGT hangmérnökével, Farkas Lobóval beszélget, a pihenőben a vokalisták – Malek Miklós és Malek Andrea, Bubnó Tamás, Fekete Gyula, Victor Máté – osztják szét egymás között a szólamokat. a feljátszóhelyiségben Solti Jánoska a pergődobot hangolja, Faragó Judy pedig éppen húrokat cserél a gitárján. Dés László, miközben a „csövet” tisztogatja felém fordul: a második refrén után tizenhat-ütemes szóló van? Csak bólintok, mert nem tudom eldönteni, tegezhetem-e az isteneket.
Késő délután megjelenik Pici bácsi, meghallgatja, ellenőrzi a feljátszott szólamokat. Elégedett lehet, mert van kedve tréfálkozni: „Beszéltem az érdekedben a Lemezgyárral. És? Nem kellesz. [Nem nevetek; később megtudom: ez a párbeszéd egy színházi anekdota része (ott Lemezgyár helyett Filmgyár); talán Várkonyi Zoltán az egyik szereplő.
A „pár nap”-ból négy-öt hét lesz; két lemezt veszünk fel egyhuzamban (Ez a divat, Emlék – Elvis Presley). Közben a Padlás is elkészül…

Bonus track: évekkel később Tóth Verát kísértem zongorán a Megasztárban [akkoriban részt venni egy TV2-s műsorban még nem számított politikai elkötelezettségnek!]; a Fényév távolságot énekelte. Miközben a színpadon vártuk a reklámszünet végét, eszembe jutott Komár László telefonja.

[Az első felvonásban a Padlás, a másodikban – jövő pénteken – a két Komár-lemez szól a Csendben.]

2017-09-08 12 óra A zongora éve

Bevallom: sejtelmem sem volt róla, hogy van a zongorának hónapja, amíg nem láttam Leonard Berstein képét: a Mestert egy Baldwin, egy Bechstein, egy Steinway és Chopin Pleyel-je előtt (sehol egy csodazongora?!), fölötte a felirat: „September is National Piano Month”. [„Ünnepeljük a hangszert, ami döntő mértékben hozzájárult a zene fejlődéséhez!”]

Viszont a zongora éve – legalábbis számomra – az 1979-es esztendő volt; bár bíztam benne: zenész lehetek, szüleim kérésére beiratkoztam a 18-as számú Kaesz Gyula Faipari Szakmunkásképző Intézet hangszerkészítő osztályába. Akkoriban ez trendi elfoglaltságnak számított; nem lévén felsőfokú jazz vagy populáris zeneoktatás, az érettségi után sok később elismert muzsikus menekült ide a közveszélyes munkakerülés fenyegető vádja elől. A tökéletes megoldást persze a mágikus ORI-engedély megszerzése jelentette: sikeres vizsga után a szellemi szabadfoglalkozású előadóművész-bejegyzés került a személyi igazolványba, ami a rendőri igazoltatás során biztos védelmet nyújtott.
[1.§. Hivatásszerűen, tehát tiszteletdíjért vagy egyéb ellenszolgáltatásért előadóművészi (színész, szavaló, konferanszié, hangszeres, énekes, táncos, artista stb.) működést csak az fejthet ki, akinek részére a Népművelési Minisztérium önálló szereplésre vagy csoportos fellépésre jogosító hivatásos előadóművészi működési engedélyt adott ki.
9.§ Ez az utasítás 1954. július hó 1. napján lép hatályba.]
Gyakorlatra a Művészi Kézművesipari Vállalat Liget utcai (csoda)zongorakészítő műhelyébe kerültem. Ott aztán Szépe Lajos bácsitól rengeteget tanultam a hangszer testéről-lelkéről. Azóta tudom: a csend a két billentyű közti rés.

A mai Csendben Leonard Bernsteint halljuk.

vendégszöveg: EP

2017-09-01 12 óra A női princípium

„Semmi jele, hogy nő valaha is teljes és nagyszerű harmóniai formákat felvonultató zenét fog szerezni. A nő mindig megmarad befogadónak és előadónak, de kevés remény van arra, hogy alkotóvá válhat.” Nem, nem Ákostól idéztem, a nagyszerű irányelvet ily kézzelfoghatóan megfogalmazó műítész nevét azonban fedje jótékony homály.

Clara Schumannt nem kellett győzködni (ne szöszöljünk most időrenddel!): „Valaha azt gondoltam, hogy van bennem alkotó tehetség, de már felhagytam az ilyen gondolatokkal; a nő ne akarjon komponálni – egy sem volt rá képes, mit várok hát magamtól.”

Fanny Hensel – Felix Mendelssohn nővére – kedvét pedig családja vette el attól, hogy zeneszerzőnek tartsa magát. Korai művei közül néhány öccse neve alatt jelent meg. Így esett, hogy amikor Viktória királynő egyszer egy bizonyos dal eljátszására kérte Felixet, ő kénytelen volt bevallani: a dalt Fanny írta [„…ami nagyon nehezemre esett, de gőgnek itt nincs helye.”]

Szerencsére a hölgyek okoznak meglepetéseket. „Amikor E.M. Smyth hősiesen kavargó Antonius és Kleopátra-nyitánya véget ért, és kihívták a zeneszerzőt, mindenkinek leesett az álla, hogy ezt az óriási lármát egy hölgy hozta létre.” – írta George Bernard Shaw. Dame Smyth egyetértett: „A nők munkássága rendkívüli energiát és őszinteséget fejez ki.”

A femináci [a rádióhallgatók sajnos nem látják a dőlt betűt, pedig e pompás szóösszetétel kurziválást érdemel!] Maddalena Casulana muzsikájával akarta megmutatni a világnak, hogy „a férfiak egyszerűen hiúságból tartják önmagukat a legértelmesebb lényeknek, s vélik úgy, hogy e képesség hiányzik a nőkből.”

Hogy Rachel Portman „nagyszerű harmóniai formákat felvonultató zenét szerzett”- e, arra pedig – gondolom – elegendő bizonyíték: ő az első nő, aki Grammy-díjat kapott.

2017-08-25 12 óra NER’s Got Talent

Komáromy Gergely, a ligetvédő – akit a rendőrök bilincsbe verve visznek el a pszichiátriára, mert a (volt!) Közlekedési Múzeum tetején tiltakozik a Városliget szétdúlása ellen.

Komáromy Gergely, a képzőművész – akit a rendőrök fogdába visznek, mert egy kormányplakátra (plakát! – jó szó: új értelme van) ilyesmiket fest: „Magyarországra tisztelet kell, és szeretet”!

Komáromy Gergely, a szónok – akit lelkes tüntetők ünnepelnek, mert „nem marad csendben”; „A zene összehoz, a zene felszabadít. Táncolj, tüntess és kiabálj a szabadságodért!”

Komáromy Gergely, a provokatőr – akit a félresikerült festékdobálós akció („a szovjet hősi emlékmű nem megfelelő célpont a növekvő orosz befolyás elleni tiltakozásra”) után megfenyeget Magomed, a csecsen.

Komáromy Gergely, a tréfamester – akit egy friss fényképen Mándoki László
társaságában láthatunk a következő felirattal: ”Még sok ilyen hiteles, kiváló művészt a hazának, NER’s Got Talent!”
[Ha a kedves hallgató (olvasó) most bepillantást nyerne a Rádió Bézs műhelytitkaiba, megpillantaná a Csend szerkesztőjét, amint töprengve rágja ceruzája végét: felemlítse-e mindenféle szelek játékának kibenlétét. (Végül úgy dönt: magába fojtja bánatát.)]

Komáromy GergelyGregory G Ras, – a Riddim Colony frontembere – akit a Csendben is hallhatunk.

2017-08-18 12 óra Himnusz

Mostanság trendi önkifejezési formának tűnik a magyar himnusz [csupa kisbetű: a magyar és a himnusz is köznév] kritikai elemzése. Gyászos, vésztjósló, lassú, unalmas, erőtlen, cseppet sem lelkesítő… – olvasható a közösségi médiában (is) a pártállástól független véleménysorozat. Akad persze szenvedélyes ellentmondás is, például az enyém: szerintem a magyar himnusz gyönyörű.

[Tévékommentátor: „Természetesen a Himnusszal kezdődik az FTC – UTE derby…”
Én pedig azon tűnődöm, vajon miért lenne természetes, hogy bárki kisajátíthatja, elhasználhatja, kiüresítheti a tiszteletre méltó, magasztos nemzeti jelképeket – s ily módon egy nemzet történelmét?! Áll a német edző, a brazil, szerb, holland (talán zsidó, cigány, buzi, migráns!…) játékos, és átszellemülten mereng „a haza minden előtt” egyetemes üzenetén? De milyen induló helyett énekli(?), bömböli, üvölti gyalázza a tetkófejű tömeg a magyar himnuszt? Ahogy Erkel és Kölcsey műve véget ér, újabb buzdító imádságok harsannak fel: Újpesti cigányok…, Mocskos Fradi… A szenvedély hőfoka azonos, a közös fohász hatása oszlik, a másik tábor iránti gyűlölet lép a helyébe – és nem csak a focipályán!]

Nekem a himnuszról az jut az eszembe, hogy van még német, angol, olasz, amerikai, szír, ugandai, ruandai, marokkói, namíbiai, tanzániai, ghánai, nigériai, egyiptomi, dél-afrikai, kenyai, tajvani, izraeli, palesztín …sőt: európai uniós is. És a himnuszokhoz tartozik ország, és az országnak vannak fiai, lányai. És hogy ez milyen szédületes. Hogy kinézhetek magamnak akárkit, és szurkolhatok neki, mondjuk a „vizes vébén”. Azaz megtanulható, mit jelent, hogy a Föld fiai lányai vagyunk.

vendégszöveg: EP

2017-08-11 12 óra Steven Seagal – a Forgatókönyv

Első jelenet:
Ahogy a főhős belép a mulatóba, minden tekintet feléje fordul; a motorosgang tagjai abbahagyják a biliárdozást, a pultnál iszogató ukrán maffiózók félretolják a vodkás poharat, a fegyverkereskedő terroristákkal üzletelő fekete drognepperek is felkapják a fejüket, a konyhában heroint főző dzsakuzzik(sic!) leakasztják a falról a szamurájkardot. A főhős, ügyet sem vetve rájuk – mielőtt akrobatikus harcművészeti bemutató során kiosztaná az igazságot a rosszfiúknak -, a sarokban muzsikáló zenekarhoz legközelebb eső asztalhoz ül; autentikus blues-zal töltekezik. Bólogatva átveszi a ritmust, ujjaival dobol az asztalon, barátságosan odaint a gitárosnak egy jól sikerült riffet jutalmazva – látszik rajta: érti, érzi a zenét –, és ajkait elismerően csücsörítve odaszól a hozzá siető rémült pincérnőnek: „Tudnak a srácok!”

Második jelenet:
Három különböző nemzetiség képviselője a szocsi Forma-1-es autóverseny VIP-páholyának egyik asztalánál: egy amerikai színész, egy orosz elnök és egy francia saláta(sic!); a színész és az elnök a széken foglal helyet, a franciasaláta egy tálban.
Másképpen: mindössze egyetlen nemzetiség képviselője a szocsi Forma-1-es autóverseny VIP-páholyának egyik asztalánál: egy orosz elnök, egy újdonsült orosz állampolgár és egy orosz hússaláta; az elnök és az újdonsült orosz állampolgár a széken foglal helyet, a hússaláta egy tálban.
[A háttérben Gergely Tiborovics Bogányi színes-szagos csodazongorájának hangfátylát lobogtatja a keleti szellő.]
Miután egymás tenyeréből ettek, az elnök barátságosan átkarolja az újdonsült orosz állampolgár vállát: „Láttam az összes filmjét, de pályafutása csúcsa, kétségkívül, a Pöcsöklöző (Cock Puncher)!

Harmadik jelenet:
A színészóriás hollywoodi villájának kertjében, a medence partján ül, körülötte feltűnően vonzó, lengén öltözött, ledér ifjú hölgyek, mellette, egy 100-as Marshallnak támasztva a Fender Stratocaster. Jóízűt kortyol a reklámozandó italból – utánozhatatlanul kifejező arcjátéka a nézőbe szuggerálja: ilyen jót még senki nem ivott. Hátradől, felhős tekintettel a távolba mered, tűnődve az élet dolgain…
Aztán ölébe veszi a gitárt és játszani kezd.

2017-08-04 12 óra Etűdök gépzongorára

A zongoránál Pepita Ofélia áll, és gitározik.
A zongoránál csakugyan Pepita Ofélia áll személyesen, ez nem túlzás és nem kecsegtetés, valóság: a művésznő maga működik ott! No meg a zongora is fontos velejáró, mivel a tengerek népe muzikális. Pepita Ofélia időnként megforgat egy srófot a villanyzongora oldalán, és két másodpercen belül halk káromkodás hallatszik.
A művésznő közli nézetét a makacs gépről.
Harmadik vagy negyedik srófolásra a zongora, mint ébredező részeg, néhány halk csuklással muzsikálni kezd. Ha lejárt a zongora szerkezete, néhány gombnyomásra ismét felhangzik a káromkodás. (Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép)

A mai Csend a gépzongorától hangos; Arthur Rubinsteint, Scott Joplint, Alfred Cortot-t, Vladimir Horowitzot, Szergej Prokofjevet, George Gershwint halljuk játszani!

2017-07-28 12 óra Pokoli Csend

Hogy a zene – a művészet – nem a világtól független esztétikai jelenség, arra pompás bizonyíték a Marilyn Manson-életmű.
Az R-go proletár szerint egy igazi sátánfajzatról van szó:
Rögtön tudtam, hogy kicsoda, vagy, hogy miről szól ez az egész. Most is megkérek mindenkit, imádkozzunk együtt, hogy ne sikerüljön egyetlen lelket sem beszippantania, és ne tudja őket a sátán elkapni. Harcolnak ellenünk a sátán katonái is, nem szabad megkönnyíteni a dolgukat.
Vallástalanként azt gondolom: a „csikidam atyja” eleven anakronizmus.
Amikor a keresztények a bibliában szereplő Sátánnal vonnak párhuzamot a Sátán egyházával kapcsolatban, az hatalmas tévedés. Semmi köze a kettőnek egymáshoz. A valódi sátánisták inkább nevezhetők ateistáknak, és pusztán színpadi kellékként használják a sátánizmusra jellemző külsőségeket. Szeánszaik inkább meditatív jellegűek, nem hisznek a mágiában, vagy egyéb természetfeletti lényben.
De: istenhívő emberként is lehet értelmezni és értékelni Marilyn Manson művészi munkásságát és társadalomkritikáját, ugyanis dalai azt üzenik: ne hagyd, hogy megfélemlítsenek, ne hagyd, hogy elnyomjanak, ne hagyd, hogy mások irányítsák az életed.

A bátrabbak, velem együtt, hallgassanak meg – a pokoli Csendben – néhány Marilyn Manson felvételt…
vendégszöveg: Szikora Róbert, Reszegi László, Fira Heffner

2017-07-21 12 óra Ki nevet a végén

A svéd Polar-díjat – sokan zenei Nobel-díjnak mondják – idén Sting érdemelte ki [Kiérdemel – jó szó, mint a rászolgál; nem lehet tudni rögtön, büntetést vagy dicséretet jelent]: “Sting, a világpolgár, aki fáradhatatlanul használta hírnevét arra, hogy az emberi jogokat védje”.
[Ezt egy korábbi Csenddel hallhatóan bizonyítani is tudjuk a Rádió Bézs archívumában: http://erybalazs.blog.hu/2016/10/01/nem_felunk_627]
Az elismeréssel járó egymillió svéd koronát – így Sting -: „örömmel adományozom a Songlines svéd ifjúsági kezdeményezésnek. A zene segít hidakat építeni, ez a projekt pedig rávilágít: a zenének alapvető szerepe lehet abban, hogy a fiatal menekülteknek lehetőséget teremtsen a társadalomba való beilleszkedésre.”
[A Songlines menekültstátuszt kérő, a háború elől elmenekült, főleg afgán, eritreai és szíriai fiatalokat támogat, akik jelenleg svéd menekültszállásokon élnek. A szervezők szerint a projekt a zenei tevékenységen keresztül képes integrálni őket a társadalomba. Az adományt zenei táborokra, koncertszervezésre és hangszerek vásárlására költik a fiatal menekültek számára.]

Kíváncsian a hozzászólásokra, megosztottam a híradást a Facebookon. Barátaim és jó(!)ismerőseim közül sokan lelkesen ünnepelték a gesztust; közösen úgy gondoltuk, a művész példát mutat emberségből. Mások kétségbe vonták Sting józan eszét, tisztességét, jószándékát. Nem hozom ide a leghazafiasabb [vigyázat! eufemizmus] kommentárokat [minek belekeverni a politikát a politikába (© Horváth Attila), de a művészet-kritikai „észrevételek” gondolkodásra késztettek: ez a Sting egy tehetségtelen, túlértékelt senki lenne?
Arra gondoltam, hallgassuk meg a Csendben Sting legfrisseb albumát, hogy eldönthessük, kinek van igaza, hogy aztán Janis Joplin nevessen a végén! [„Ez a nevetés rémült és vidám. Ez az ember!”]

Utóirat: Tizenhét év előtt a Universal lemezkiadó jóvoltából – afféle supporting act-ként – kedvenc zenekarommal, a Pénzzel játszottunk a Kisstadionban, Stingék előtt. Ahogy a hangbeállás után a színpad oldalában álldogáltunk, a Világpolgár bukkant fel, az öltözőből jövet, és átvéve segítőjétől a basszusgitárt, magától értetődő természetességgel odaköszönt nekünk, megilletődötten bámészkodó, számára ismeretlen magyar zenészeknek: good afternoon. „A zene segít hidakat építeni”!

2017-07-14 12 óra „Nohától az erdőt” Pride Month – befejező tétel

Büszkén, jókedvűen, felszabadultan sétáltunk a nyári verőfényben. A mellettünk araszoló kamion hatalmas hangszóróiból bömbölt a zene…

A playlist

1. The Sleeping Beauty [Pjotr Iljics Csajkovszkij – egy olyan társadalomban, mint amilyen a cári világ volt a 19. században, egy meleg zeneszerzőnek esélye nem volt a boldog életre. A komponista ennek ellenére mozgott olyan körökben, mely elsősorban homoszexuális művészeket és patrónusokat gyűjtött egybe. Előbb eljegyezte Désirée Artôt szopránénekesnőt, aztán feleségül vette Antonyina Miliukovát, csupán azért, hogy elejét vegye a szexualitását érintő szóbeszédeknek. Nem kizárt, hogy halála, melyet hivatalosan kolera okozott, öngyilkosság volt.]

2. Adaggio [Samuel Barber – kilencévesen írt levele felér egy coming-outtal: „Édesanyám, azért írok neked, hogy elmondjam a titkot, ami miatt aggódom. Ne sírj, hogy ezt olvasod, ez a hiba nem a tiéd és nem az enyém.” Barber az egyetemen ismerkedett meg a szintén zeneszerző Gian Carlo Menottival, akivel hamar összeköltöztek, és együtt töltötték a következő négy évtizedet.]

3. Melancholie [Francis Poulenc – Egyike volt az első zeneszerzőknek, akik nyíltan vállalták homoszexualitásukat. Katolikusként évtizedeken át gyötörte a bűntudat, de élete késői szakaszában mégis így írt egy barátjának: „Tudod, hogy olyan biztos vagyok a hitemben (mindenféle messianisztikus nagyzolás nélkül), mint amennyire biztos vagyok párizsias szexualitásomban.”]

4. Simple Symphony [Benjamin Britten -az angolok számára a legnagyobb 20. századi zeneszerző inkább zárkózott volt a magánéletét illetően, de Peter Pears tenoristával való kapcsolata soha nem volt titok. Levelezésük azóta már olvasható (ebből tudjuk azt is, hogy Britten beceneve „Honey Bee”, az az méhecske volt), és amikor a zeneszerző meghalt, II. Erzsébet királynő Pears-t biztosította együttérzéséről.

5. The Wreckers [Dame Ethel Smyth – a viktoriánus korban élt, Viktória királynő pedig nem hitt abban, hogy a leszbikusok léteznek. Ethel két lábon járó példa volt ennek az ellenkezőjére, hiszen több szenvedélyes kapcsolata is volt nőkkel, ebből a leghíresebb fellángolás az volt, amit 71 évesen (!) Virginia Woolf iránt érzett.]

2017-07-07 12 óra Színezd ki a világot!

Egy rádióról, ami nem kimondottan a nőknek szól.

Felhívott Reményi Zsuzsi szerkesztő asszony: szignál kell a Gay Rádiónak!
Milyen rádiónak?
Gay.
Gay Rádió – nem csak melegeknek”.
és
Gay Rádió – Színezd ki a világot!”

Mi az a Gay Rádió?
Gyere el egy műsorba, és meghallod, meglátod!
Elmentem.
Egy meleg fiatalemberrel beszélgettem majd’ órán keresztül zenéről, művészetről, politikáról – közben Freddie Mercury Mr. Bad Guy című lemezét hallgattuk -, és megértettem: a kisebbségek érdekeit a többségnek kell képviselnie a demokráciában. Másnapra elkészült a szignál…
A Gay Rádió már nem szól. „De igény az vóna rá”.

2017-06-30 12 óra Love Is Love

Pozitív egész, vagyis természetes számok

https://youtu.be/DDDV35ahqbY

1. A Rádió Bézs elsősorban a Nőkért szól!
2. Bőrszíntől, származási helytől, vallástól, vagyoni helyzettől és bármilyen megkülönböztet(he)tő szemponttól függetlenül: minden nőért.
3. Tehát: a leszbikus nőkért is.
4. A mai magyar társadalom – ellenben – reflexeiben nem toleráns.
5. A melegek társadalma is rendelkezik speciális tudással és érzékenységgel, mondjuk úgy, hogy bármiféle kisebbségi problémát illetően.
6. Mindenki olykor kisebbség.
7. A melegekkel való szolidaritás nem egy életforma propagálása, hanem egy természetes gesztus.
8. Mennyit ér egy nő…, ha leszbikus? Rétori kérdés, és bár a „homofób közösség” (szarkazmus!) is serényen igyekszik felelgetni, én a magam módján ugyanezt tenném; az adekvát válasz: hallgassuk meg [sokszínű – szivárványszínű Csend]!
9. Ügyelő, kéretem a Janis Joplin [és a K. D. Lang, Melissa Etheridge, Tracy Chapman, Sinéad O’Connor és Patricia Barber ] névre hallgató teremtményemet!
10. Ne otthon, a négy fal között énekeljenek!

2017-06-23 12 óra Civil kurázsi

Lehet képzelni: ül a neves kabarettista Bayreuthban az ünneplőbe öltöztetett lelkű wagneriánusok között, s egyszer csak elragadtatottan oldalba böki a szomszédját: Puccini ist Puccini!
Az oldalba bökésért a pesti rajongónak [az írói én kiteljesedése] tíz esztendeje már nem kell messzire utaznia; Fischer Ádám elhozta a Wagner-fesztivált a Művészetek Palotájába. [„Valamelyik bayreuthi előadás után egy olasz étteremben borozgatva megegyeztünk Zoboki Gáborral: én csinálok neki Wagner fesztivált Budapesten, ha ő épít hozzá házat, ő épít hozzá házat, ha én csinálok Wagner fesztivált – a vörösbor hatása…”]
Hanem a közös éneklés! Európáért, a jogállamért, a civilekért! Az ám az igazi Gesamtkunstwerk!
A Budapesti Wagner-napok idején a művészet mellett a kultúrát! (értsd: az emberi közösség fennmaradását, összetartozását biztosító értékek összességét) is ünnepeljük, Fischer Ádám vezényletével, a Szabadság téri emlék?mű? [mire emlékeztet? – engem momentán Hitlerre Bayreuthban] árnyékában (már ha sütne a „közösség napja” az oszloptorzókra).
Civil kurázsi, magasztos humanista hitvallás:
„Emeljük fel közösen a hangunkat, a szó szoros értelmében is!”

2017-06-16 12 óra A figyelmező Csend

Ültem moccanatlanul a hangszer mögött a Kisstadion fénybeborult színpadán, és ahelyett, hogy a nekem rendelt szólamot játszottam volna, lenyűgözve hallgattam a zenét.
[Ez előfordul velem néha nagyszerű zenészek mellett: figyelmező csenddel veszem ki a részem a közös muzsikálásból.]
Az orkeszter pompásan szólt, virtuóz gitározás – Fischer László -, lendületes basszusgitározás – Fekete Samu Tibor -, fegyelmezett kibordozás – Herrer Pál – szenvedélyes és nem kevéssé látványos dobollás(sic!) – Dorozsmai Péter – hallatszott, de a protagonista! – Balázs Fecó -: a Hammond-orgonából áradó erő ragadott magával! Tolultak az emlékek [a mester (ő itt kevéssé konkrét személy) – az emlék és az élmény összevonásából keletkeztetett – szép szavával: emlények]: ahogy álltam kockás flanelingben, csöves farmernadrágban, a császárkörte-likőrös üveget szorongatva; mintha fekete bárány, a Bosnyák téri Rózsavölgyi kertmozi ócska nézőterén.
„A koncerteken minden este az első sorban álltam, és üvöltöttem, ha szólt az én zeném.” [Ez irigyelhető ettől a nemzedéktől: fiatalságu(n)k közösség-élménye.]
Kevesen voltunk; aznap választani kellett: Boney M a Kisstadionban [motívum!] vagy Korál a Rózsavölgyiben.
Ahogy Fecó kijött a színpadra, néhány erőteljes, de odaillő mondatban – ő is szorongatott üveget – összefoglalta a rockzene szubsztanciáját, felemlítvén Boney M-et, szórakoztató ipart, diszkót, pléjbekket, ilyesmit. Aztán odalépett az orgonához.
És: a Hammondból áradó erő magával ragadott…

2017-06-09 12 óra Hommage

Vannak dalok, zenei fordulatok, melyek kitörölhetetlenül bevésődnek lelkünkbe, emlékezetünkbe, gazdagítva a világról szerzett ismereteinket, anélkül, hogy tudnánk kinek köszönhetjük azokat. Aztán vannak ihletett, kivételes képességű zenészek, géniuszok, akik többet is jegyeznek a fontos dalokból, s ily módon a könnyűzene halhatatlanjaivá, klasszikusaivá válnak.
A V73 és a VMoto-Rock zenei ízlésemet, értékrendemet alapvetően meghatározó zenekar volt (van). Annak idején akár távoli vidéki koncerthelyszínekre is követtem őket, hogy átélhessem minél többször az élményt, amit fellépésük számomra jelentett. Bár mindkét együttest tiszteltem, becsültem, de igazából számomra a Zenész Lerch István volt. (Igazságtalannak éreztem mindig, hogy gyönyörű kompozícióit többnyire az énekes-előadóval azonosítják, pedig nyilvánvaló, hogy a zeneszerzőnek legalább akkora érdemei vannak a sikerben.) Csodáltam technikai képességeit, hangszerismeretét. Dalait hallgatva igyekeztem megérteni zenei gondolkodásmódját, ellesni hangszerelési ötleteit, megtanulni az akkordok kezelésének logikáját, zeneelméleti gyakorlatként elsajátítani forma- és arányérzékét. Irigyeltem gyönyörű zenei gondolatait, tiszteltem érett kiegyensúlyozottságát. Élveztem virtuóz hangszerszólóit [Auth Csilla lemezére, az El kell, hogy engedj áthangszerelt változatába, a Mester iránti tiszteletből, az eredeti szintetizátorszólót próbáltam hangról-hangra feljátszani a gyorsabb tempó ellenére, visszaélve a producer-hangmérnök Szentmihályi Michel Gábor türelmével.], lenyűgöztek eredeti megoldásai, elbűvölt a bölcs előadás. Felvételeit évtizedek óta újra és újra meghallgatom…

2017-06-02 12 óra Kaleidoszkóp

A múlt hét végén a nagyváradi Szigligeti Színház „nézősége” élvezhette Udvaros Dorottya pompás előadását: Majdnem valaki – lemezbemutató. Az albumról néhány héttel ezelőtt, a zeneszerző Hrutka Róbert életművének részeként, már leforgattunk [forgatni – jó, bár kissé idejétmúlt kifejezés: technikus–forgató–szerkesztő, ez volt a Rádióban a hierarchia. A szerkesztő parancsol, megmondja, mi kell neki, a forgató elmegy a kartontárba, kikeresi a felvétel számát, kiigényli a szalagtárból, lecipeli a tekercseket a stúdióba, felrakja a magnóra, meghallgatja, beáll velük, és időben elindítja.] jónéhány dalt, és a gyakori ismétlés műsorunk szerkesztési elveibe ütköznék, ezért mostan a koncert egy másik aspektusát hangsúlyoznánk: a közreműködő zenekar együtthangzó sokszínűségét.
Történt, hogy Évike, a Művésznő szállításával megbízott sofőr, otthon felejtette a személyi igazolványát (mindenkit több körlevél figyelmeztetett indulás előtt: utazni érvényes személyivel!), s az éber őrzők a határon feltartóztatták. Így esett, hogy a mikrobusznak oda-vissza, kétszer kellett fordulnia Ártánd és Nagyvárad között.
Tehát késő éjjel, a nagyváradi színház előtt ül a zenész, várja a határról visszatérő szállítóeszközt, és az úriemberség árjával szembeúszva kimondja: Évike, … a személyidet! (A három pontról itt: ha nem akarom a hölgyolvasók (hölgyhallgatók) és érzékenyebb „kedélyek” megszolgált jóindulatát elveszíteni, illetve azokét, akikből még nem halt ki az igazi értékek iránti tisztelet, a tekintély és a többi; és vállalt módszerem, a hűségesség iránt is – hogy egy szójátékkal éljek: hű kívánok maradni, nos[!] ez esetben konfliktus szikrázik föl. Hogy miről van szó? Kérem: ott a nagyváradi éjszakában egy magnó a következőket rögzíti: Évike, bazmeg a személyidet! Jesszusom…)
Arról már nem Évike tehet, hogy a tétlenség hamarosan termőre fordul: szép beszélgetés alakul a muzsikusok között (a zenekar ott játszik először, s talán utoljára ebben az összeállításban: a hangversenymester Hrutka Róbert mellett Lantos Zoltán, Markó Ádám, Miklós Milán) hangszerekről, pályatársakról, lemezekről, tegnapi és holnapi hangversenyekről… A jelenlévők nagyon gazdag, sokszínű (kaleidoszkóp!) zenei múltja, jelene, jövője rajzolódik ki [próbáljon meg valaki metaforák nélkül beszélni a zenéről!] a diskurzusból. A balzsamos nagyváradi éjszakában érdekes gondolatnak, jó ötletnek tűnik, hogy a Magyar égre magyar ufót-sorozat elkövetkező epizódjában ennek a beszélgetésnek a zenei illusztrációjával (hang)fessük színesre a Csendet…

vendégszöveg: Göczey Zsuzsa, Esterházy Péter

Köszönöm Wolczán Viktoriának a fényképeket.

2017-05-26 12 óra Ha sírni látod a bohócot

Javaslom: a Magyar égre magyar ufót-sorozat második fejezetében Pierrot Café című lemeze következzék (a javaslat persze kényszerítő erejű: a mai Csendben nem lesz más hallható)!

Gyakran olvasom: a zenészek nem szívesen hallgatják újra saját felvételeiket; én, azt hiszem, képes vagyok kívülállóként, elfogulatlanul figyelni, értékelni: feltűnnek a hibák, büszke vagyok a jólsikerült momentumokra. [Csak az arány, mon ami, az arány!]
Ezért a lemezért vállalnom is kell a felelősséget, hiszen: amikor a Nekem senki nem hegedül című album megjelent, írtam róla egy kritikát a Zenészmagazinba; arról szólt: a szerző különös érzékkel fogalmazza meg a gondolatait, de túl sok gépet használ, ami kissé személytelenné teszi a produkciót. Aztán egy hangszerkiállításon véletlenül találkoztam Pierrot-val. Beszélgettünk, s a végén abban maradtunk, a következő lemezt együtt csináljuk…
Vendégszöveg: Major Mihály Pierrot álarc nélkül című portrékötetéből

2017-05-19 12 óra Magyar égre magyar ufót

Magamévá téve a Nemzeti Együttműködés Rendszerének magasztos ideáját kigondoltam: a következő néhány alkalommal magyar muzsikusok felvételeivel teszem tartalmassá a Csendet.
Kezdjük a legelején: Hrutka Róbert!
Őt halljuk gitározni a műsorunk kezdetét jelző szignálban. És: a Csend lemez címadó dalában is. [Fontos és jellemző! zenetörténeti adalék: az impozáns gitárszólót ajándékba kaptam!]
Punktól smooth jazzig válogathatnánk a gitáros pompás felvételeiből, de a mai Csendben a zeneszerzőt hang-súlyoznánk. Nem, még nem a Kincsem című film (arra később még visszatérnénk) hatásos szaundtrekjét [hogy mondom magyarul: soundtrack?] vagy Tompos Kátya éppen most készülő albumát mutatnám –
Fodor főszerkesztő úr Vendégjátékos című műsorának nyilvános rádiófelvételén a múlt héten hallhattunk róla, s belőle részleteket! -, hanem afféle keresztmetszetet Robi figyelemreméltó [jó szó!] életművéből.
Hát hallgassuk együtt a Csendet!

2017-05-12 12 óra Esti Csend – Meghívó

A Nyitott Műhelyben játszani… és itt néhány pompás jelző, hasonlat, metafora, allegória következnék kulturális, művészeti szalonokról, bútorokba ivódott hangulatokról, hangszerbe! rögzült dallamokról, falakra írt versekről; a „helynek szelleméről” – üzenetekről az utókornak.

[A Nyitott Műhely finom hely, sokféle ember tudja magát ott jól érezni, vagyis van, ami ritka és nehéz megteremteni, a helynek szelleme. Ez a szellem, szellemiség nekem nagyon rokonszenves, mert egyszerre jelenti azt, hogy engem érdeklő műsorok vannak, valamint hogy az időnként fölbukkanó pörkölt is rendben. És hogy jó valószínűséggel olyan emberekkel találkozhatom ott, akiknek örülök, és még az sem kizárt, hogy ők nekem. Ritka Budapesten az ilyen nyilvános (nyitott) tér. – Esterházy Péter]

[A Nyitott Műhely Finta László vezetésével, egy egészen különleges hely Budapesten. Fellépő, kísérletező otthona a zenészeknek, íróknak, képzőművészeknek, és persze mindazoknak, akik erre kíváncsiak, azaz a közönségnek. Nincsenek skatulyák és előítéletek, csak egy feltétel van, a színvonal. Megfordult itt már az írók, képzőművészek és a zenésztársadalom színe java, jazz zenésztől kortárs zenészen át népzenészig mindenki. Sokszor vagyunk tanúi a Nyitott Műhelyben olyan fellépéseknek, eseményeknek, amelyek sehol máshol nem fordulhatnának elő, nem történhetnének meg. – Dés László]

([Ez nem nyitott műhely, ez csirkeól. – Torgyán József])

A Nyitott Műhely legbőkezűbb támogatója– és támogatóra egyre nagyobb szükség van, hiszen: kulturkampf ! – Esterházy Péter volt, akitől ezt az (el)kötelezettséget Nádas Péter vette át (ezt a Fintalacitól tudom). [Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható!]
A Nyitott Műhelyben játszani…

Az első Csendes hangversenyem a Nyitott Műhelyben (oximoron! mondaná a mester) éppen a Népszabadság befejező! számának megjelenése napján volt hal[l]hat(atlan)ó. [Sorsjáték.] A soron következő holnap, május 13-án este nyolckor.
(Rádió Bézs bemutatja!)

A mai Csendben a Nyitott Műhely májusi programjából – Márkus Tibor, Fröccs, Orbán Bori, Trio Squelini & Rohmann Ditta – válogatunk. http://www.nyitottmuhely.hu/

2017-05-05 12 óra A jelenkor ítélete (kisssregény)

[Az előző rész tartalmából:
Verával két oroszóra között – Kőrösi Csoma Sándor Orosz Tanítási Nyelvű Gimnázium – kíméletlen küzdelmet (bajt) vívtunk: két lovag, választottjuk dicsőségéért; az ő lobogóján az LGT-, enyémen a Fonográf-címer. Sok vér lefolyt a Volgán, mire rájöttünk: mindkét együttesért lelkesedhetünk fenntartás, hasonlítgatás nélkül. A februári koncertről szóló híradás döbbentett rá: azóta, valahogy, a közös emlékezet hátterébe száműzetett – másképpen: kikopott a játszási listá(n)król – a Fonográf.]

Esti megilletődötten áll a Szerémi úti ház előtt a magnókazettát szorongatva [elfehéredő ujjpercek, nyirkos tenyere homorul, domborul]. Az 56-os buszon idefelé elképzelte a jelenetet: Szörényi Levente lenyűgözve hallgatja az Y együttes felvételeit, majd: szólok az érdeketekben, a Lemezgyárban!
A csöngetésre Tolcsvay László nyit ajtót. Esti akadozó lélegzettel elhebegi valahogy: azért van itt, mert édesanyja kolléganőjének, aki a szomszédban lakik, A LEVENTE megígérte, hogy meghallgatja a zenetörténet horizontján éppen felbukkanó zenekar néhány számát, hall-e bennük tehetséget.
Gyere be, Levente elszaladt valahová, de rögtön itt lesz. A kedves közvetlenség jólesik Estinek (Ez a jóleső érzés felidéződik, [fel lesz idézve] évtizedekkel később, amikor Esti a Millenárison tartandó Tolcsvay-koncertre készülő zenekar tagjaként belép a próbaterembe, és tisztelettel köszönti az épp legendás fehér gitárját hangoló Művészt.), de annyira nem oldja feszültségét, hogy megforduljon a fejében: a TOLCSVAY értékítélete sem lenne kevésbé fontos számára.
Beljebb lépve Esti Koltay Gábort pillantja meg – róla akkoriban kevesebb (jóval kevesebb) –volt tudható -, a bőrgarnitúrán ülve egy rádióval babrál. [Állítsd a Petőfire! Ki játszik? Semmi, csak a Zene hullámhosszán kezdődik. A kicsiny, de megbízható szovjet készülék, a Szokol, megkezdi a mondott műsor sugárzását. Zenei szerkesztő Göczey Zsuzsa!]
Egy fehér Zastava áll meg a ház előtt: megérkezik a ház ura. Jól láthatóan másra figyel, amikor kiveszi Esti kezéből a kazettát: gyere holnap a Rottenbiller utcai stúdióba öt körül, és dumálunk…
A stúdió előterében lassan másfél órája ül Esti a tűkön, amikor újra felbukkan Tolcsvay László: „rögtön itt lesz” – mosolyog. Jókedve érthető: az FG-4 – a Fonográf talán legjobban sikerül lemeze – fölvételei folynak éppen.
Szörényi Levente fáradtan, két gitárt cipelve érkezik.
Tehetségesek vagytok, érdemes csinálni. De fontos a saját hang. Hallgassatok nagyon sok zenét!
Esti azóta is nagyon sok zenét hallgat…

2017-04-28 12 óra Fonográf – első tétel

Verával két oroszóra között – Kőrösi Csoma Sándor Orosz Tanítási Nyelvű Gimnázium – kíméletlen küzdelmet (bajt) vívtunk: két lovag, választottjuk dicsőségéért; az ő lobogóján az LGT-, enyémen a Fonográf-címer. Sok vér lefolyt a Volgán, mire rájöttünk: mindkét együttesért lelkesedhetünk fenntartás, hasonlítgatás nélkül. A februári koncertről szóló híradás döbbentett rá: azóta, valahogy, a közös emlékezet hátterébe száműzetett – másképpen: kikopott a játszási listá(n)król – a Fonográf. Persze: a rengeteg új zenék [sose’ fogom megszokni a zenét többes számban]! De akkor is! A torrent oldalakon [igen: én a fájlmegosztást jóféle, progresszív, közösségi cuccnak gondolom; pártolom, mint az alapjövedelmet – „fizessenek a gazdagok!”] elsőre nem is találunk Fonográf-diszkográfiát – LGT-t bőséggel -, csak hosszas keresgélés után, a spájzban – egy orosz site-on. Legszívesebben letölteném (feleslegesen lenne, Szörényiék életművét bakeliten őrizgetem), és hallgathatnánk együtt a Csendben. De a rendelkezésre álló műsoridőbe a Búcsú című ’84-es dupla koncertlemez fér be, az is két tételben.

Folyt. köv.

2017-04-21 12 óra Nem maradunk Csendben

Pedig! (self-irony included!)
[Remélem, a rádióhallgató számára érzékelhető a hangomból áradó önirónia!]

„Nem maradunk csendben! Táncolj, tüntess és kiabálj a szabadságodért!”
A húsvéti tüntetés zenei kínálata – számomra – csupa ismeretlen nevet sorolt. Gondolom, egyszerűen azért, mert már elszállt felettem az idő vasfoga; nálam jóval fiatalabbak táncoltak, tüntettek a szabadságukért a Szabadság téren április 15-én. De én is (ősz bárd) szeretnék lépést tartani – dalolva a lángsírba -, ezért összegyűjtöttem a fellépő dalnokok – Bulbs, DJ Suhaid, Gregory G Ras, Telefunken The Matter és Legars néhány felvételét.

Törjük meg a Csendet új időknek új dalaival!

2017-04-14 12 óra Hét utolsó szó

Atyám! Bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
(Pater, dimitte illis quia nesciunt, quid faciunt.) Lukács 23,34

A csönd az csönd
a zene a csönd szünete
Ahogy a csöndek elhallgatnak
fölharsannak a zenék

[„Nádler István 2016 végére elkészítette hét festményből álló sorozatát, amelyet 2017. április 11. és április 23. között a Kiscelli Múzeum Templomterében mutat be.
A hét szót tanításként értelmezve dolgozta fel, amelyben az én belső fejlődése során a hét szó erejét megértve stációkon keresztül halad, míg eljut arra a szintre, ahol külső segítség nélkül is kapcsolatot tud találni az örök, az egyetemes mező terét kitöltő, mindenható erővel. A tanítás hét szava felekezetektől és vallástól függetlenül minden ember számára lehetőség. Lehetőség arra, hogy istenkép és istenhit nélkül transzcendencia-élményben legyen része.”]

2017-04-07 12 óra Ha ismerném

Március 21.-e emlékezetes dátum [Éljen a forradalom?] Esti Kornél életében; hosszú szünet után hallja-látja újra játszani kedvenc – a zenei ízlésének kialakulásában meghatározó szerepet játszó – zenekarát. Kövér a nap, Lehajtott fejjel, Csöngess be hozzám jó barát – kívülről fújja a dalokat, elérzékenyülten emlékezve a hőskori próbákra, amikor általános iskolás társaival igyekeztek hallás után elsajátítani a rádióból ismert slágereket…
Esti Kornél az idők során együtt muzsikált az orkeszter több rocktörténeti jelentőségű tagjával, a gitáros- énekes-szövegíró Művésznőhöz viszont, a bélák
http://erybalazs.blog.hu/2013/11/09/kedves_bela_462
elleni végeláthatatlan küzdelem megpróbáltatásai között edződött barátság is fűzi; hasonlóan gondolkodnak a világról.
http://erybalazs.blog.hu/2015/04/12/ha_en_lennek_a_bolcs
Ha ismerném a föld rég rejtett titkait – Esti ezt a dalt szereti mindközül a legjobban. A Művésznőtől tudja: a dal szövege egy rajzórán született:
Ha ismerném a föld rég rejtett titkait,
Ha meglelném a tűz eltűnő lángjait,
Ha én lennék a bölcs, hogyha mindent tudnék,
Mindig csak rád gondolnék!
A rajzóra sem múlt el nyomtalanul: Esti galériájának becses darabja a Művésznő Lélekvadász című képe.

2017-03-31 12 óra Akinek van füle a hallásra, hallja meg!

Jézus mondhatta volna úgy is: akinek hite van, hallja meg?
Philippe Jaroussky lemezén Fauré Requiemjét hallgatva azon töprengtem: egy szakrális zenemű a maga teljességében megmutatkozik-e egy vallástalan hallgató előtt. Választ az Arckép című rádióműsorban – két erőszakos, rosszhangzású szignál között – találtam, a kontratenor világsztár a következőket mondta:
„Egy előadás után odajött hozzám egy nő, és arról beszélt, mennyire ki lehetett érezni az istenhitemet az éneklésből. Erre én elmondtam neki, hogy nem hiszek Istenben, mire szinte fölháborodott; hiszen olyan volt ez neki, mintha hazudtam volna a koncerten. De én úgy gondolom, még, ha az ember nem is hisz Istenben, mindig hisz valamiben. Ez az érzület a kultúránkban van, így közvetíteni tudom. Amikor az ember szakrális zenét énekel, valami megváltozik lelki szinten. Amit szeretek az egyházzenében, hogy ott azzal a tudattal énekelsz: van valami magasabb, nagyobb, mint te, és ez alázatot szül. Nagyon érdekes, ugyanakkor, hogy a barokk zenében az egyházzene is lehet roppant érzéki.”
[Philippe Herreweghe egy interjúban azt mondta: a fő különbség a barokk kori és a mai közönség között az, hogy akkoriban az emberek nagyon vallásosak voltak, és mélyen átérezték a darabok vallási témáját, míg a mai nyugati közönség nagy része nem hívő, így a zenészek nem tudják ugyanazt az erős hatást elérni barokk darabokkal, bármilyen tökéletesek is korabeli hangszereik és játékstílusuk.]
„Van itt még valami, ami érdekes: a halál fontossága az életünkben. A barokk korban az emberek jobban szembesültek a halállal, mint mi, napjainkban; fiatalabban haltak meg. Amikor például a Stabat Matert hallgatták, át tudták érezni, mert saját életükben is szembesültek a halál realitásával. Mi a nyugati társadalmakban védjük magunkat a haláltól, a halottaktól. Amíg az ember nem veszít el egy hozzá nagyon közel álló embert, halhatatlannak hiszi magát, és ez az egész életszemléletére kihat. A vallásosság számomra igazán azt jelenti, hogyan tudjuk megmagyarázni a halált. A legtöbb barokk zene, tulajdonképpen, erre a kérdésre próbál választ adni. Úgy érzem, a zenének meg lehet az ereje ahhoz, hogy metafizikai válaszokat adjon. A klasszikus zene képes táplálni a spiritualitásunkat, nagyon erős, mély és fontos dolgokat hozhat be az életünkbe. Klasszikus zenét hallgatni, tehát – szerintem – nem csak annyit jelent, hogy szép zenét hallgatunk.”

vendégszöveg: Borda Máté

2017-03-24 12 óra Vendégjáték

Hallgattam a Rádió Bézsben a múlt heti Vendég-Játékost: Gerendás Pétert, és – bár mennem kellett volna dolgaim után – ott ragadtam a számítógép előtt [online rádió] feltoluló emlékeimet rendezgetve. Éveken keresztül játszottam a Gerendás Péter Társaságban, de csak mostanában tudatosult bennem, mennyi mindent tanultam az alatt az idő alatt zenéről, ízlésről, „együttmuzsikálásról”. (Még mielőtt valaki úgy gondolná, természetellenes vonzalmat érzek a jóképű „cuncimókus” iránt, sietek leszögezni: a főhősön kívül a zenekarban hosszabb-rövidebb ideig szereplő nagyszerű muzsikusok hatásának is meghatározó jelentőséget tulajdonítok.) Azt hiszem, tulajdonképpen abban az időszakban alakult, kristályosodott ki – a zenéről alkotott véleményemet mai napig meghatározó – szakmai-kritikai értékrendem. Azóta tudom, hogy Gerendás Péter úgy énekel, mint nagyon kevesen errefelé, nagyon jó érzékkel, ízléssel, tehetséggel, hallható tisztelettel a Zene iránt.
https://youtu.be/3BrK7SASTsI
[Az ezredforduló tájékán járunk; koronaúsztatás, Árpádsávos zászló, hajrámagyarok, MIÉP – ilyesmi. Gerendás Péter a művész vészt jósló érzékenységével egy zuhanó repülőről (repülőből) énekel: „Figyelj! Csak oldalra ne nézz! Jobbról valaki csurkán benéz…” Nem ijedünk meg eléggé, de azért minden koncert végén eljátsszuk a Százéves pályaudvart (Gerendás-Bródy) – az ördögöt festjük a falra? Akkoriban Gerendás Erkel-díjat kapott, ma Petrás Jánost (leírom, mert hinni szeretnék benne, hogy kevesen tudják), a „Revíziós” Dalfesztivál-győztes Kárpátia nevű szupergrupp énekesét lovagkeresztelik meg – gondolom, pontos és lendületes basszusgitár játékáért -, miniszterelnöki előterjesztésre.]
https://youtu.be/GlEVb3aRAls
„Együttmuzsikálásunk” évei alatt egy koncertalbumot vettünk fel – Gerendás Péter a deszkákon [közreműködik: Csepregi Gyula – szaxofon!], – ezen a lemezen jelent meg a Százéves pályaudvar.

Külön köszönet a filmrészletekért Csillag Ádámnak!

2017-03-17 12 óra Hangszobor

Ahogy a beat-pop-rockzene pionírjai közelítik az emberi kor végső határát, egyre több lezárult életművet magasztalunk, gyászolva létrehozóját. [A hőskorban az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy Mick Jagger harminc éves fejjel még a színpadon ugrál; most több mint hetven…] Ámde a stílusteremtő, zenetörténeti egyéniségeket alkotóerejük teljében ünnepelni, derűsebb műsorszerkesztési elképzelés; hangokból szobrot az arra érdemeseknek (még életükben)!
A mai Csendet szenteljük egy amerikai géniusznak, annál is inkább, mert az Óperencián túli halhatatlanok kevésbé ismertek mifelénk. Különösen a bluegrass sztárjai. [Tudnám idézni jó néhány hazai zenész dehonesztáló kijelentéseit a countryról, pedig!] Ráadásul Bruce Hornsby fél kézzel [terminus tecnicus!] is jobban zongorázik, mint sok sikeres pályatársa szerte a világon; az év legjobb bluegrass lemeze mellett, a legjobb pop hangszeres előadásért is kapott már Grammy-díjat. Ricky Skagg és Bruce Hornsby lemezét hallgatva saját fülünkkel győződhetünk meg róla, hogy az előítéletek a zenei műfajokkal szemben sem állják meg a helyüket.

2017-03-10 12 óra Kulturálisan homogén Csend

Milyen a kulturálisan homogén Csend? Egyhangú? Súlyosan néma? Sivár? Félelmetes? Süket? Vészjósló?
Inkább nem töprengenék ezen; próbáljuk az ellenkezőjét: „vigyük vissza a zenét a humanizmus területére”!
I. tétel – Lajtha László a kulturális homogenitásról: „Az igazi nagyság adni is tud, elfogadni is. Egyszerre tud nemzeti és nemzetközi is lenni. Kitágítja a nemzeti művelődés határait, befogadja az általános emberi minden hozzája érkező áramlását, és nem ismeri a szűk elzárkózó nemzetinek csúfolt gyűlölködést.”
II. tétel – Bartók a „kulturális homogenitás” elől menekült Amerikába [„etnikai homogenitást” is írhatnék!, de én nem vagyok benne biztos, „hogy ma már? lehet ilyeneket mondani”.]: a Concertóban „a költő szerelmet vall hazájának, de a nyers erőszak hirtelen félbeszakítja a szerenádot, durva csizmás emberek rárontanak, még a hangszerét is összetörik.” A negyedik tétel egyértelmű idézeteivel érzékelteti, kit jelképez az ifjú szerelmes, aki imádottjának szerenádot ad, és kit a garázda, részeg banda, amely a szerenádot durván félbeszakítja. – Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország?
III. tétel – Kodály Zoltán kulturális homogenitása: „Mi a magunk lábán akarunk állni, és az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít. Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél teljesebben kifejezni.”
Zenei illusztrációként Daniel Barenboim és a Berlini Filharmonikus Zenekar felvételét választottam. A kulturális homogenitás jegyében.
vendégszöveg: Ujfalussy József

2017-03-03 12 óra Rómeó és Júlia

Helyszín: az Újvidék téri Általános Iskola tornaterme.
Időpont: a ’70-es évek közepe.
A felvétel a Művészt ábrázolja, amint egy NDK gyártmányú [Matador Böhm Electronic – akkoriban tizenegyezer forintért lehetett megvásárolni a Triálnál; egy egész vagyon, de a Művész szülei semmilyen áldozattól nem riadtak vissza gyermekük boldogulása érdekében] villanyorgona mögött ülve üstökösként bukkan fel éppen az egyetemes zeneművészet horizontján. Az Arany János úttörőcsapat farsangi báljának ünneplő közönsége lehetett tanúja e grandiózus, sorsfordító eseménynek. A virtuóz előadást némiképp hátráltatta az Orgonista jobb kezét könyékig merevítő gipszkötés (a fotográfián csak a legélesebb szemű megfigyelő veheti észre); a Művész ugyanis a hangversenyt megelőző este a férfivá válás rögös útján szinte futva megtett első lépések után megbotlott és elesett; kezét törte. [„Vigyázz, ki vágtat, botlik óhatatlan!”]
Történt, hogy az ifjú Rómeó életében először kísérhette haza Júliáját (szíve hölgyének teljes neve: Szépe Júlia!) a délutáni MHSZ-lövészszakkör végeztével. Az Újvidék tértől az Emma utcáig tartó körülbelül hetven méteres meghitt séta alatt a másnap a világhír küszöbére lépő tízéves férfi vágyai elhatározássá nemesültek: akkor még ép jobb kezének alig bizonytalan mozdulatával magához vonta az álmélkodó kedvest, és parázs ajkait (e két piruló zarándokot) a leányéhoz szorította. Az első csók elcsattant, csettent, cuppant, puffant, kettyent, pattant, dörrent, durrant, kattant, koppant, roppant, robbant…
Mámorító pillanat; a Művészt az érzelmek vihara felragadta, s a mennyek országa felé repítette. Beteljesült vágyaitól szárnyakat kapva [„Ó, boldogságos éj! Úgy rettegek, hogy mindez álom, s reggel véget ér: oly bűvös-bájos – nem lehet való.”] futott, rohant, száguldott, robogott, loholt, nyargalt, szökkent, szökdelt, szökdécselt, szökellt, ugrándozott, szaladt, repeső szívvel hazafelé. (Júlia faképnél történő hagyását a túlcsorduló érzelmekkel magyarázhatjuk.) A járda szélén húzódó sövény fölött lebbent volna tova (a mennyek országa felé), ha a részegítő diadal csalfa képzetei gonoszul meg nem tréfálják; túlontúl könnyűnek érezve lépteit, légies mozdulattal elrugaszkodott a földtől, de lába beleakadt a gonosz bokorba, s karjait maga alá gyűrve – úgyszólván – pofára esett. Éppen egy megfontoltan közeledő NDK gyártmányú Trabant [útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan, ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson!] előtt ért földet, az út közepén. A sofőr keresetlen szavakkal üdvözölte a Művészt [Repülni tanulsz, bazmeg?!], akiben aligha ismerhette fel a zenetörténet óriását, amint a gépkocsi lökhárítójának árnyékában a csillagokat számolta.
Szúrás, hasogatás nyilallás, kín, gyötrelem, fájdalom, szenvedés, mártírium, tortúra – Május 1.úti SZTK, röntgen, gipsz, szülői feddés, sarjadó félelem a várva várt hangverseny elnémulásától. Pokoli csend! Aki dudás akar lenni…
Happy end nincs? De van! Egy óra múlva Julika [tudom: Sárika!] vigasztaló hangja tündöklik át a telefon fekete bakelitkagylóján (837-753), s az elkámpicsorodott kisfiúból újra férfi, Rómeó, Művész, a zene hérosza leend; a természet erőitől indíttatva, fájdalmát feledve, begipszelt karral, de színpadra lép az Újvidék téri Általános Iskola tornatermében rendezett farsangi bálon!
[Felbukkanás az egyetemes zeneművészet horizontján.]
vendégszöveg: William Shakespeare (Mészöly Dezső fordítása)

2017-02-24 12 óra Csak dalok

Álmomban valaki arról faggatott, milyen lemezt vinnék magammal a lakatlan szigetre; sok jó válaszom volt, az egyik: Presser Gábor Csak dalok című remekét. Felébredve eszembe ötlött: miért „csak” dalok. Vagy: miért csak „dalok”? Megkérdeztem:

„Nekem a dalok nagyon fontosak. Én úgy gondolom, hogy a klasszikus értelemben vett dal – függetlenül attól, hogy ma egy dömping-világban élünk, és naponta több ezer dal hallható a rádiókban -, az egyszerre zenei és irodalmi kifejezési forma, a komplex műfaj fontos. Természetesen nem akarom magam a közhelyszerűen híres dalszerzőkhöz (Schubert, Schumann, Brahms…) hasonlítani, de hiszem, hogy még mindig érdemes dalokat írni, dalokat előadni, s nem csak háttérhasználatra. Így aztán a lemezeimen sok dalnak alcímet is adtam, valamiféle használati utasításként, mert a dalokat használni kell!
És természetesen fontos a hangszeres játék, az együttzenélés élménye is.
A divatosabb műfajok slágerei szintén dalok, ezeket én nem tartom kevésbé értékesnek, köztük ugyanúgy van jó és rossz. Az elektronikus, a számítógépes tánczene, az új generáció új kifejezésmódja nem alávalóbb a régebbieknél, én úgy gondolom, hogy mindenki azt csinálja, amit szeret, s ezen belül az is kiderül, ki tud érdekeset, izgalmasat alkotni. Engem az új lehetőségek is vonzanak, de furcsának tartanám, ha ilyenekkel hozakodnék elő. Furcsa lenne, ha egy olyan korú pali, mint én, fel akarna ülni a divat hátára. Most már tényleg azt lehet mondani, hogy ezer féle műfaj él egymás mellett, hol az egyik kicsit jobban, hol a másik kicsit a háttérben. Például abban, amit mi csinálunk, abban benne van a koncert lehetősége. Az elektronikus műfajok nagy előnye a diszkó-fellépés és a rádiók hatalmas népszerűsítő ereje. A közönség pedig választ, és szerintem nagy az érdeklődés a koncertek iránt is.
Lehet, hogy nem tökéletes a példa, de az egész kicsit olyan, mint a film és a színház közötti vetélkedés. A film ugye stúdió-műfaj, a jelenetnek egyszer kell sikerülnie, s akkor bekerül a helyére. A színház minden este megtörténik. Minden este új varázslat van. A személyes találkozás, a pillanatnyi csoda – ennek van igazán interaktivitása! Hát ilyen az élő hangverseny is. Azt gondolom, hogy ez a varázslat egyre értékesebb a közönség számára, az eleven előadás reneszánszát éli az egész világon.
A zene napi szükségletté vált, olyan, mint az élelmiszer. Minden nap kell. És huszonnégy órában szól a rádió. Mindenki kiválaszthatja azt, ami neki tetszik. Ebből a szempontból én különleges helyzetben vagyok, mert amit én csinálok, az nehezen illeszthető a többihez. Az nyilvánvalóan nagyon nagy hátrány, hogy – ellentétben a régi gyakorlattal, amikor a rádiós szerkesztők saját ízlésük szerint válogattak egy lemezről, és akár hat-hét dal is forgott és ismert lehetett – a mai dömping-világban csak egyetlen dal kerülhet be a szelektorba. Így tulajdonképpen a zenészek nem a valódi teljesítményük szerint érhetnek el sikert, hanem mindannyian, akik lemezt készítünk, egy promóciós versenyben indulunk, ahol a kérdés az, hogy egyetlen dal alapján van-e bizalom a lemezvásárlókban, és sikerül-e felkelteni az érdeklődésüket az egész lemez iránt. Egyre kevesebb az esélyünk arra, hogy a háttér(zené)ből előre lépve főszerepet kapjunk az emberek életében. Az én leghőbb vágyam az, hogy hallgassák végig a lemezemet, és úgy hallgassák, hogy közben nem csinálnak mást.”

2017-02-17 12 óra Háborúban – békében

Tágítanám a Csend határait, szélesíteném hallókörünket (ezt csak a „hallókör” miatt: jó szó!): A Csendet egyik kedvenc operaénekesnőm, az amerikai mezzoszoprán, Joyce DidonatoAnna Netrebkót, mióta hűségnyilatkozott Vlagyimir Vlagyimirovicsnak, hátrébb soroltam: nem hallgatom kevésbé szívesen, de úgy gondolom: a művész nem függetleníthető az embertől – Háborúban és békében című albumával tenném tartalmasabbá.
A lemez a 2015-ös párizsi terrortámadás évfordulóján jelent meg, Haydn, Purcell, Monteverdi… kiválasztott művei a háborút és a békét szólaltatják meg a barokk opera eszközeivel: művészi reflexió a bennünket körülvevő világra. [Purcell, Cromwell levágott, karóratűzött feje mellett elhaladtában a Dido búcsúját dúdolgatja apolitikusan?]
„A zűrzavar közepén hogyan találjuk meg a békét?” – európai, arab és ázsiai nyelveken olvasható a kérdés a kísérőfüzetben és a művésznő honlapján.
http://inwarandpeace.com/
Neves művészek, jelentős személyiségek és „egyszerű” emberek válaszolnak: Alfred Brendel, Riccardo Muti… és Schiff András, akit nem hallhatunk Magyarországon!, Roberto, az afganisztáni tanár, Sami Khan londoni taxisofőr… és Koffi, egy zenész a calais-i menekülttáborból, akit nem hallhatunk Magyarországon…
Joyce Didonato válaszát hallhatjuk is, olvashatjuk is.
„A történelem ingája folyamatosan mozog kétségbeesés és remény, félelem és boldogság, káosz és nyugalom között. Egy nyugtalan, kétségbeesésre, elszigetelődésre és időnként erőszakra, ugyanakkor – szerencsére – nagylelkűségre és mások iránti együttérzésre is hajlamos tömeg vagyunk. A Föld egy 2016-ban élő lakójaként úgy érzem, hogy mivel életünk minden pontján támadások fenyegetnek, időnként túl nagy a kísértés, hogy pesszimizmusba és zűrzavarba süllyedjünk. Én ennek ellenére egy harcias, büszke és szolgálatkész optimista vagyok. Azt kérdem magamtól: lehetséges-e biztos és tartós békességet találni ebben a fülsüketítő káoszban? Ha igen, hogy érhetjük ezt el? A magas művészet alkotói évszázadokon át megjelenítették koruk atrocitásait az isteni harmónia pillanataival együtt, bátran megmutatva mind brutális természetünket, mind pedig emelkedett emberiességünket. A művészet egyesíti, átlépi a határokat, összeköti a szétkapcsolódottat, elcsendesíti a zűrzavart, fenyegeti a hatalmat és a status quo-t, és dicsőségesen magasztalja a szellemet. A művészet egy bátor út a békesség felé.”

2017-02-10 12 óra Csendes (E)esti mese – második tétel

Van egy csudája a fülünkkel érzékelhető világnak. Az angyalok álma: a zene. Van, aki azt hiszi, angyalok nincsenek. Lehet, hogy nekik van igazuk, de ha angyalok nincsenek is, álmuk attól még lehet. Ki tudja, mi volt előbb, a valóság vagy a mese? Én nem tudom, mint ahogyan nem tudta az a zongorista sem, akiről beszélni akarok nektek.
Nagyon ügyes zongorista volt, csodálatosan muzsikált, de kevesen hallották. Még aki szeretett volna odafigyelni a játékára, annak se sikerült, olyan nagy volt a városban a lárma. Az utcán buszok dübörögtek, villamos zörömbölt, autók és motorok püfögtek, aszfaltfúró gép kotkodácsolt, de mintha emeletes vastyúk lett volna. És nem csak az utcán volt nagy a zaj. A lakásokban mosógép pörgött, teafőző sípolt, bömbölt a rádió, szólt a tévé, pityegett a komputer. A lakók rég nem tudták már, hogy a sok-sok hang közül melyik a fontos. A zongorista elkeseredett. Bánatában arra gondolt, siketeknek fog muzsikálni. Igenám, de hogyan?
A siketek semmit nem hallanak. Van, amelyik úgy születik, mintha nem volna füle. Mások betegség miatt vesztik el a hallásukat. Olyan is van, aki vénkorára süketül meg. Nagy szót hallok, fiam, szokta mondani az én anyukám, ami annyit jelent, hogy csak a hangos szót hallja, a halk hangok elosonnak a füle mellett. Aki siketen születik, talán nem is tudja, mi az a hang. Hát még, hogy milyen lehet a zene? Hogy fog akkor a mi zongoristánk a siketeknek muzsikálni?
Rosszkedvűen hajtotta álomra a fejét.
Hanem álmában – hiszitek, vagy nem – egy angyal látogatta meg. Kisangyal volt, mint egy pille.
– Hát téged mi bánt? – kérdezte a zongoristát.
Az elpanaszolt neki mindent.
– Egyet se búsulj – felelte az angyal –, majd én segítek rajtad.

Reggelre kelve a zongorista nem emlékezett az álmára. Gondolhatjátok, mekkora meglepetés érte, mikor észrevette, hogy a szobájában egy különös, zongora-forma valami állt, mindjárt a kis sámlija mellett, testéből lámpák álltak ki. A billentyűi színesek voltak. Kottatartójára papírlap volt csipeszelve. A lapon felirat állt:
VARÁZSZONGORA
A muzsikus nem akart hinni a szemének. Eszébe jutott az álma. Leült elé, hogy kipróbálja. Egy kék billentyűt ütött le először. Kék fény öntötte el a bútorokat és falat. Így járt a többi billentyűvel is. A piros hangok pirosan, a sárgák sárgán ragyogtak. Ha gyorsan játszott, a zongora fényei szaporán pislogtak. Ha lassabb dallamot játszott, a fények lassan, méltóságtejesen keltek életre. Aztán a falon egyszer csak megjelent a dallam kottájának rajza. A kottafejekből léggömbök, szalagok, lepkék születtek.
https://youtu.be/66Mtl68VCmE
Nahát, gondolta a zongorista, ha ezzel a hangszerrel adok koncertet, azt nem csak a siketek fogják érteni, de talán a hallók is odafigyelnek majd a játékomra.
Egy erdei tisztáson gyűlt össze a kíváncsi hallgatóság, hogy a varázszongorista játékát megcsodálhassa. Jöttek siketek és hallók, öregek és gyerekek, messzire eljutott a csodakoncert híre. Maga a híres Zajboszorkány is megjelent a nézőtéren, félelmetes seregével. Amint a zongorista az első hangot megszólaltatta, éktelen csörömpölésbe, ordibálásba, zajongásba kezdtek. A Zajboszorka le-fel suhant köztük, kacagva bíztatta őket:
– Üssétek, húzzátok-vonjátok! A zene fölösleges! Még hogy angyalok álma! Angyalok nincsenek!
Nem tudom pontosan, hogy a Zajboszorka honnét érkezett. Talán a világ láthatatlan réseiből bújt elő, mert vannak ám ilyen rések, repedések, hasadékok a világ szövetén. A zajbrigád lelkesen csörömpölt. A siketek mindezt nem hallották. Lenyűgözve figyelték a varázszongorából áradó fényeket.
Mikor a zongorista befejezte a játékát, a siketek lelkesen tapsoltak. A hallók elszégyellték magukat. Lehet, hogy akinek kevesebbje van, annak van többje?
Az angyal pedig, aki végig ott röpdösött a tisztás fölött a koncert ideje alatt, mosolyogva repült haza. Megágyazott magának a dióhéj ágyán, lefeküdt, szárnyára hajtotta a fejét, és elégedetten aludt el. Vajon mit álmodhatott? (Horváth Péter)

2017-02-03 12 óra Izlések és pofonok

„Mindenkinek megvan a maga ízlése”, „de gustibus non est disputandum” (az ízlésről nem lehet vitatkozni) – ha ezeket hallotta Esti Kornél, fütyölve a nyelvi jelenségeket tudományosan leíró szenvtelenség kötelmére, előrántotta 38-as Smith and Wesson-át, és lelőtte az illetőt, mint egy kutyát. Olykor még meg is erőszakolta őket, de ezt ő maga is túlzásnak tartotta. Az ízléstelenség védelmében oly gyakran elhangzó „érv”, amit sokan latin közmondásként ismernek – meglepő, milyen gyakran idézik muzsikusok is, pedig a zeneoktatás (és általában a művészetoktatás) az ízlés továbbadásán alapszik – megfordítható: az ízlés a műveltség, a kifinomultság, az értékítélet, a kritikai képesség, a kulturáltság, az ítélőerő tükre. Madarat tolláról, embert ízléséről.
Az amerikaiak negyvennegyedik elnöke hivatali ideje alatt többször posztolt zenei összeállításokat, playlisteket. Talán nem több, hatásos piár ötletnél, de én inkább – szerénytelenül – a filozófussal értenék egyet: a hasonló ízlésű emberek felismerik egymást, az ízlés beléptet egy közösségbe: közösséget teremt.
1. John Coltrane: My Favorite Things
2. Superpower: Beyoncé featuring Frank Ocean
3. Van Morrison: Moondance
4. Lianne La Havas: Is Your Love Big Enough?
5. Al Green: How Can You Mend a Broken Heart
6. Aoife O’Donovan: Red & White & Blue & Gold
7. Lauryn Hill and D’Angelo: Nothing Even Matters
8. Frank Sinatra and Count Basie: The Best Is Yet to Come
9. Ray Charles: You Don’t Know Me
10. Mary J Blige and Raphael Saadiq: I Found My Everything

vendégszöveg: Esterházy Péter, Radnóti Sándor

2017-01-27 12 óra Pussy Riot

Puncilázadás – angolul jobban bírja a nyilvánosságot, a nyomdafestéket? De a hölgyek radikalizálódnak! Amíg mifelénk zajlik az épületes vita: politizálhat-e a művész – „suszter maradjon a kaptafánál!” -, addig szerte a világon lánglelkű amazonok jobbítják a világot. Az amerikaiak elnökének beiktatásakor a Föld számos pontján vonultak utcára a nők védelmezve a demokráciát, a nők jogait, a környezetvédelem ügyét, tiltakozva az idegengyűlölet, a faji megkülönböztetés, a homofóbia, a bigott képmutatás, a gyűlöletbeszéd ellen. A Nők Menete alighanem az Egyesült Államok történetének legnagyobb demonstrációja volt – több, mint ötszáz városban legalább három és félmillió résztvevő! A szókimondó szónokok közt: Scarlett Johansson, Alicia Keys, Carole King, Cher, Madonna… De a többi földrészen is lázadtak a… nők, Amsterdamtól Varsóig . Igen: Budapesten is.
A Budai Csajok – vagy valami hasonló – elnevezésű, függetlennek (sic!) és jobboldalinak [Amikor legutóbb úri szabónál jártam (talán az érettségi-öltönyömet varrta), az ősz mester a combomat méregetve kérdezte: melyik oldalon hordja? Miután rájöttem, mire gondol, akkor is habozás nélkül a bal oldalt választottam. És ehhez tartom magam azóta is.] álcázott sajtóorgánum (vigyázat: eufemizmus!) az amerikai elnök (nem az előző!, a mostani, akinek első dolga volt aláírni az abortusztörvényt büszke férfiak társaságában) ars poeticájára – „Grab her by the pussy!” (gondolom, nem a költészet lényegének gondolati megragadásáról lenne itten szó) reflektáló transzparenseket imígyen fordította: „ez a nemi szerv visszaharap”. A politikai korrektség eltörlése tehát nem minden területen szabadította fel a szóhasználat rabszolgáit; zsidózni, komcsizni, niggerezni, buzizni, libsizni… ildomos, de a punci kimondhatatlan. Az orosz vezér önkényuralma ellen hősiesen, még a börtönbüntetést is vállalva, tiltakozó moszkvai punk együttes neve is a torkukon akad.

2017-01-20 12 óra Van az a pénz – II. tétel 

[Az előző rész tartalmából: http://erybalazs.blog.hu/2015/05/27/van_az_a_penz_476]
Van az a pénz – mondta Susan Boyle –, amennyiért fellépnék a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján. De csak egy feltétellel: a Dead Kennedy’s Too Drunk To Fuck című dalát akarom énekelni. Esetleg a Nazi Punk Fuck Off-ot.
Nincs az a pénz – mondta Bruce Springsteen -, amennyiért fellépnék a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján! A köztársaságunkat egy idióta ostromolja, ez a demokráciánk tragédiája.
Nincs az a pénz, amennyiért fellépnénk a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján – mondta egy emberként Elton John, Barbra Streisand, Celine Dion, „and so on”.
Inauguration Day Concert To Troll & Piss Off Trump : A legjobb módszer, hogy felbosszantsuk Trumpot, ha ellopjuk róla a reflektorfényt; szervezzünk ellenkoncertet! – mondta Beyoncé, Jay Z, Madonna, Katy Perry, Justin Timberlake, Lady Gaga.
[http://erybalazs.blog.hu/…/valami_amerika_radio_bezs_csend_…]
Mamma mia! – mondta Meryl Streep.

2017-01-13 12 óra Judy Guitar

A 19. század második felének és a 20. század elejének zeneírói tiszta zenén olyan zenét értettek, amely semmi más, csakis önmaga, nem valamilyen szöveget fejez ki. A szövegben a zene bemocskolását látták, olyasvalamit, ami kilúgozza annak spirituális erejét. A tiszta zene hívei azt próbálták bizonyítani, hogy egy dallam szöveg nélkül is lehet szép és értelmes, sokan pedig amellett érveltek, hogy csakis szöveggel együtt lehet képes a zene arra, hogy teljes mértékben kiaknázza a jelentés benne rejlő lehetőségeit.
Faragó Judy István „tiszta”, hangszeres zenét játszott; övé volt az első Magyarországon megjelenő instrumentális rock&roll lemez. Külföldi előképe persze akadt, Judy a Shadows együttes legendás gitárosa, Hank Marvin és az Elvis Presley-vel játszó Scotty Moore játékmódját igyekezett – ahogy abban a korban minden muzsikus – hallás után „lekoppintani”. Tökéletességre törekedve, még a felvételeken hallható hibákat is elsajátította. A Scampolo-béli társ, Komár László Emlék – Elvis Presley című albumának felvételekor közelharcot vívtunk egy-egy „mellényúlásáért”; az eredeti felvételek gitársávján hallható vendéghangokhoz is ragaszkodó Judy nem könnyítette meg a zongorista életét.
https://youtu.be/et3dbBgfnBM
Faragó Judy Istvánt csak felvételről hallhatjuk már. Így a Csendben is.
vendégszöveg: Nicholas Cook

2017-01-06 12 óra Women in Music

Koncz Zsuzsa szerint: „ha egy zenész politikus alkat, mintegy tükröt tart a másik, a társai, a társadalom elé, elmondja azt, hogy ő erről az egészről miképpen vélekedik. Vajon ezt miért ne tehetné? Szóval a politika ott leselkedik ránk minden sarkon, és hacsak nem dugjuk homokba a fejünket, kikerülni is nehéz.”
http://erybalazs.blog.hu/…/vadvilag_radio_bezs_csend_decemb…
Madonna pedig politikus alkat. Határozott véleménye van Trumpról,
Amerikáról, vallásról, homofóbiáról, háborúról, rasszizmusról… és a nőkről, a feminizmusról. A Rádió Bézs honlapján is olvasható a beszéd, amit a Billboard Women in Music 2016 díjátadóján mondott. A mai Csendben hallgassuk meg néhány általunk kiemelt gondolat zenei illusztrációját!
„Köszönöm, hogy méltányoltátok, amiért 34 éven keresztül képes voltam folytatni a karrieremet minden kirívó nőgyűlölet, szexizmus, az állandó zaklatás és könyörtelen erőszak ellenére.
Az év nője díját vehetem át, így megkérdeztem magamtól, mit tudok elmondani arról, milyen nőnek lenni a zeneiparban. Amikor elkezdtem dalokat írni, nem gondolkodtam a feminizmusról. Csak művész akartam lenni. Az igazi múzsám David Bowie volt. Ő a férfi és női szellemet is megtestesítette, elhitette velem, hogy nincsenek szabályok. De tévedtem. Akkor nincsenek szabályok, ha fiú vagy. Ha lány vagy, a játékot kell játszanod. Hogy mi ez a játék? Az megengedett, hogy szép legyél és aranyos és szexi, de ne viselkedj túl okosan. Az megengedett, hogy a férfiak tárgyiasítsanak, és hogy kurvának öltözz, de nem uralhatod a saját
kurvaságodat. És végül, ne öregedj, mert öregedni bűn. Kritizálni fognak, és minden bizonnyal nem fognak játszani a rádióban. Az emberek azt állítják, botrányos vagyok. De szerintem a legbotrányosabb dolog, amit valaha tettem, hogy nem tűntem el. Amit az összes ma megjelent nőnek el akarok mondani, az az, hogy a nők olyannyira és olyan sokáig el voltak nyomva, hogy már elhiszik, amit a férfiak mondanak róluk, és elhiszik, hogy a cél érdekében fel kell sorakozniuk egy férfi mögé. És vannak férfiak, akiket tényleg érdemes támogatni, de nem azért, mert férfiak, hanem mert méltóak rá. Nőként el kell kezdenünk megbecsülni a saját magunk és egymás értékeit. Keress erős nőket azért, hogy pártold őket, köss velük szövetséget, tanulj tőlük, inspirálódj belőlük, működj együtt velük, támogasd őket, láss tisztábban általuk. Mint ahogy már mondtam, ez a mai nem is arról szól, hogy megkaptam ezt a díjat, hanem a lehetőségről, hogy itt állhatok előttetek és igazán köszönetet mondhatok, mint nő, művész, ember. Nem csak azoknak, akik szerettek és támogattak az út során, de a kételkedőknek, a lehurrogóknak, azoknak, akik megtáncoltattak és azt mondták, hogy nem tudom, hogy nem fogom, és hogy nem kellene. Az ellenállásuk erősebbé tett, arra késztetett, hogy még keményebben próbálkozzak, így azzá a harcossá válhattam, aki ma vagyok, és azzá a nővé, aki ma vagyok.
Szóval köszönöm.”

2016-12-30 12 óra Sírfelirat

Talán ebben az évben is született számtalan ragyogó tehetségű művész,
zseniális muzsikus, lenyűgöző alkotóerejű zeneszerző, felülmúlhatatlan
hangszervirtuóz, páratlan énekes, stílusteremtő dalnok, utánozhatatlan
előadó, hasonlíthatatlan producer…, aki az idővel a popzenetörténet
korszakos jelentőségű alakjává, halhatatlan legendává,
örökérvényű(ségre törekvő) ikonná, értékrend- , ízlés-,
gondolkodásmód-, világnézet-formáló kulturális forradalmárrá… válik –
születtek davidbowie-k, glennfreyek, keithemersonok, mauricewhite-ok,
somlótamások, greglake-ek, prince-ek, leonardcohenek, georgemartinok,
georgemichaelek…
 – de ez a feltételezés csak évek, évtizedek múlva fog
beigazolódni…

2016-12-23 12 óra Vadvilág

Nagy Feró szerint: „a zenészek zenéljenek, a politikusok
politizáljanak, s ne foglalkozzanak egymással”(sic!). De hol húzódik a
határ a művészet és a társadalombírálat vagy a politika között?
Könnyedén leválasztható-e az etikai, erkölcsi, eszmei mondanivaló a
hordozó közegről, például, a pop-rockzene esetében? Akkor politizál-e
hatékonyabban (egyértelműen) egy zenész, ha tiltakozó röpiratot ír
alá, vagy ha dalaiban következetesen képviselni képes meghatározható
értékeket, elveket? Ugye nem kell magyaráznom, miért pont Koncz
Zsuzsát
 kérdeztem erről?
„Nem tudom, milyen lenne egy olyan élet, amilyet a fenti idézet
sugall? Te cipész vagy, csinálj cipőt, ne törődj, az időjárással, az
úttal, a ruhával se, csak a cipővel, ahhoz értesz. Ha csak bakancsot
gyárthatsz, mert az kell a katonának, ne akarj báli cipőt, mert az
tilos, és ne is tégy semmit, hogy ez megváltozzon. Maradj a
kaptafádnál, hiszen te csak cipész vagy. A háború vagy a béke nem a Te
dolgod, azt mások csinálják. Te maximum halj bele, lehetőleg szó
nélkül!
Az ember közösségre ítéltetett lény, nem teheti meg, hogy nem veszi
figyelembe a másikat, a többieket. Persze a »régi világban« elő
lehetett írni, hogy a dal szóljon a szerelemről, azaz cipész, maradj a
kaptafánál. De volt másik véglet is, mikor pol-beat fesztivált
rendeztek, ahol szólt dal az agresszor amerikai repülőről, esetleg
Kennedy elnök gazságairól. Ez politika volt, nyom nélkül elmúlt, és
mert nem rólunk szóltak ezek a dalok, nem volt semmilyen hatásuk.
A művészember érzékeny »szerkezet«, kicsit talán úgy működik, mint egy
»hőmérő«. Figyel és reagál. Még az is, aki csak »zörög«, dübörög, és
üresnek tűnik a végtelenségig. Azt mondja: »hé, világ, ilyen rémesnek,
elviselhetetlennek látlak! Gondolkodj el ezen!« És a »mondanivaló« így
is hiteles, akkor is, ha én magam a zenével való »beszélgetés« híve
vagyok. Örömmel éneklek a műfajban »őshonos« lírai, szerelmes dalokat,
de nagyon izgat, hogy ezeken a hagyományos témákon kívül, mi mindent
lehet még megfogalmazni a műfaj keretein belül? Mindig is ez érdekelt.
Ezért énekeltem, éneklek verseket is például. Ha egy zenész politikus
alkat, mintegy tükröt tart a másik, a társai, a társadalom elé,
elmondja azt, hogy ő erről az egészről miképpen vélekedik. Vajon ezt
miért ne tehetné? Szóval a politika ott leselkedik ránk minden sarkon,
és hacsak nem dugjuk homokba a fejünket, kikerülni is nehéz.”
A beszélgetés teljes szövege itt olvasható:
http://erybalazs.blog.hu/…/_a_zeneszek_zeneljenek_a_politik…
Külön köszönet II. Lengyelfi Miklósnak!

2016-12-16 12 óra Lemezrecenzió

I Still Do
Hallgatom a hetvenegy éves Eric Claptont, és mintha hájjal kenegetnének. Nagyon jólesik a csendes derű (néha a harsányabb vidámság is), a decens kifinomultság, s közben gondolkodom: az I Still Do című lemez – a producer Glyn Johns, aki a ’77-es Slowhand lemezt is gondozta! – hallható anakronizmus; a világ mostanában rohadtul másról szól!
Hagyom, hogy a nosztalgia visszarepítsen abba az időbe, amikor még volt türelmünk az elejétől a végéig meghallgatni és meghallani egy hanglemezt, s nem csak egy intenzív impulzust, érzelem-löketet, hangulat-töredéket vártunk a hanghordozótól (mintha ez a kifejezés egyben minősítés is lenne, nem? – olyan szórakoztatóipari…).
Tehát figyelmesen végighallgatom, ízlelgetem, hagyok magamnak időt a befogadásra. Hogy minél több értékelhető momentumot felfedezhessek; Eric Clapton legújabb albuma (is) osztatlan figyelmet érdemel!
Semmi forradalmi újdonság, de lenyűgöző, a végsőkig letisztult zenei formákban csillogó muzikalitás. Egyszerű zene ez, de ilyen természetes, az apró részletekből kiragyogó tehetséggel csak a legnagyobbak képesek eljátszani.
Lehet, hogy a hanglemezkiadói iparág válságban van, de amíg zenészek ehhez hasonló felvételeket készítenek, ilyen zenéket hallgathatok, (brrrrr, de utálom többes számban a „zene” szót! Tudom, a kereskedelmi rádiózás jópofáskodó nyelvújítása miatt beépült a köznyelvbe, tisztában vagyok vele, hogy többes számban a dalok, felvételek, művek, stílusok stb. szinonimájaként használatos, mégis úgy érzem, maga a fogalom több tiszteletet érdemel, s így talán értékállóbb is lehetne…), tehát: amíg ilyen zenét! hallgathatok, nem aggódom: az I Still Do a szellemileg nagykorú zenehallgatók lemezgyűjteményének (van még ilyesmi?) egyik legértékesebb darabja lehet.

2016-12-09 12 óra SzoCsoMa – III. tétel

A III. tétel a zene és szó és csend viszonyáról szól: a csend is zene, a hang hiánya is hang. [Az ember hiánya is ember? Másképpen: együttérzés-e az együttérzés hiánya?]
Szívesen hallelujáznék még itten [csak a zene megzenésíthető!], de az Oratorium balbulum szétfeszítené a Csend kereteit…
Csak annyit még: az együttérzésről csak úgy tudunk beszélni, ha rögtön a hiányáról is beszélünk. Ha valamiről beszélünk, akkor egyszersmind hallgatunk is valamiről. Ez a hallgatás is jellemzi a dolgot magát. Tehát: beszéljünk az együttérzésről és az együttérzés hiányáról; foggal-körömmel védeni azt, ami van. A határokat. Mindenhová kerítést húzunk, a kerítést is körbekerítjük. Belül vagyunk mi, kívül… hát azok nem mi vagyunk. Az emberiség megijedt magától.
Erről nem tudunk beszélni, és amiről nem tudunk beszélni, arról énekelni kell. Énekelünk, tehát vagyunk!

A Listen to Roma Rights című albumot a Szocsoma – Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben élők támogatására – alapítója, Kiss Anikó mutatta nekem; a mai Csendben a 3. SzoCsoMa Zenés Gálán, a műsorszámok közötti szünetekben is hallható felvételek közül válogatunk…

vendégszöveg: Esterházy Péter – Oratorium Balbulum

2016-12-02 12 óra SzoCsoMa – II. tétel

Emlékeztető (az előző rész tartalmából):
:… ebben az évben december 3-án kerül sor a Szocsoma Zenés Gálájára a Bálint Házban.
Szocsoma – Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben élők támogatására. Az alapító Kiss Anikó képzőművész. A találkozó célja – az adománygyűjtés, tagtoborzás, figyelemfelkeltés, az előítéletek gyengítése mellett „érvelni a kirekesztés ellen”.

Úgy gondolom: az emberhez méltó élet alkotmányos jog, tehát: az állam kötelessége! lenne! gondoskodni minden éhező, hajléktalan, nélkülöző vagy kirekesztett polgáráról. Nem teszi. Így a SzoCsoMa nem csak! a nyomorgóknak segít embernek maradni, hanem a résztvevőknek is. Aki teheti, jöjjön!

Nem tudom, a zene feledtetheti-e a nyomorúságot, de talán az együttérzés (jó szó!) kihallható belőle. Camus szerint: „Ahol nincs mit legyőzni, ott nincs művészet.” Ha ez így van – és én szerénytelenül, hajlamos vagyok egyetérteni a filozófussal -:
december 3-án a Szocsoma Gálán igazi művészek lépnek fel.

2016-11-25 12 óra SzoCsoMa – I. tétel

Évekkel ezelőtt a Csend koncert alapgondolata – siketeknek zenélni, így „érvelve a kirekesztés ellen” – még önheroikus ideának tűnt; afféle progresszív, toleráns, nyitott, be- és elfogadó, szabadelvű, jóindulatú, szolidáris, haladó, modern, felvilágosult [csak nagyon halkan merem kimondani (halványan leírni): liberális, baloldali] cuccnak.
Azóta eltelt néhány esztendő és…

… ebben az évben december 3-án kerül sor a Szocsoma Zenés Gálájára a Bálint Házban.
Szocsoma – Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben élők támogatására. Az alapító Kiss Anikó képzőművész.
A találkozó célja – az adománygyűjtés, tagtoborzás, figyelemfelkeltés, az előítéletek gyengítése mellett –, „hogy a vendégek meggyőződhessenek róla, milyen mély, szenvedélyes, sokoldalú és szépséges a mi kultúránk és milyen gazdag a mi lelkünk. Még akkor is, ha ma sokan közülünk nyomorban tengődnek. Nekik akarunk segíteni, nekik nyújtani reményt és emberséget.” (Daróczi Ágnest, a Romano Instituto Alapítvány vezetőjét idéztem.)

A mai Csendben a december 3-i Szocsoma Gálán fellépő művészek – az elhangzás sorrendjében: Mülhauser Martina, a Lásho Lecsó zenekar, Rupa Ilona és Gáspár Kálmán – felvételeit halljuk.

A Bálint Házban egy Bechstein zongora áll. Freddie Mercury kedvenc hangszere. Nem egy Csodazongora, de számomra a kirekesztés ellen érvelők instrumentuma: ezen játszottam el a tavalyi SzoCsoMa Gálán a You Take My Breath Away–t, Freddie Mercury talán legszebb dalát.

2016-11-18 12 óra Forma és tartalom

Különös, de igen szenvedélyes vita ez: kiérdemelte-e Bob Dylan az
irodalmi Nobel-díjat. Sérti az irodalmárok önérzetét egy beatzenész
kitüntetése? Költő írja a dalszöveget, másképpen: irodalom a zenés
vers? A felhevült debattőrök között Dylan költészetét, a
(szub)kulturális fenomén egyetemes jelentőségét tudományos
alapossággal elemzők, a művészetekre gyakorolt hatását hangsúlyozók
állnak szemben a… kikkel is?
Bródy Jánost idézem: „Az énekelt ritmusos szöveg az emberi történelem
hajnala óta rendkívül fontos kommunikációs forma volt. Persze ezt a
fajta kommunikációt, a dalban rögzített emberi tapasztalatot a
későbbiekben aztán más közlési formák, elsősorban az írásbeliség
háttérbe szorította. Az elmúlt fél évezredben az írásbeliség volt az
emberi kultúra alapja, de a huszadik században lezajlott technológiai
forradalom révén ezek az énekelt ritmikus szövegek hihetetlen módon
terjeszthetővé és hatékonnyá váltak. Lényegében a hangrögzítés, a
magnó és a lemezgyártás elterjedése valamikor a második világháború
után újra visszaállította az énekelt szövegek ősi kultuszát. Miután a
technika lehetővé tette, létrejöttek azok a művészi formák,
megszülettek azok a művészek, akik ezt ki tudták használni. Kezdetben
ez a műfaj egy régi kommunikációs forma, ipari fejlődés által lehetővé
tett újjászületése volt, olyan gondolatok és érzések kifejezésére,
amelyekre a hagyományos műfajok nem voltak képesek, legalábbis nem
ilyen széles körben, nem ilyen sok embert elérő módon…”
Bródy mester azt is mondta: „Dylan Nobel-díja hatalmas dolog számomra
is, hiszen már fél évszázada hiszek abban, hogy a rock képes
megközelíteni a klasszikus formák értékeit.”

2016-11-11 12 óra Valami Amerika

Gondolom a Rádió Bézs hallgatói közül sokan örültek volna, ha
megválasztják az Amerikai Egyesült Államok első elnökNŐjét [Mennyit ér
egy nő?]. Erre még várnunk kell, de addig is hallgassunk amerikai
muzsikát:
Jennifer Lopezt, Stevie Wondert, Ne-Yo-t, – mindannyian részt vettek
Hillary Clinton kampányában,
Barbra Streisandot, Miley Cyrust, Chert – figyelhetjük, betartják-e
ígéretüket: elhagyják az országot, ha a választók Trumpra bizzák a
kormányzást,
[apropó: kormányzás; Stevie Wonder szerint Trump úgy vezet országot,
ahogy ő autót.
Kate Perryt, Lady Gaga-t, Madonnát – még a végeredmény kihirdetése
után sem adják fel a küzdelmet…
De hallgassuk meg Rachel Bloom, Moby és Elizabeth Banks véleményét is
(ezt kétszer is):) )!]

Egyoldalú a kínálat? Hosszas keresgélés után sem találtam az igényes
muzsikusok között „Trumpeterst”. Igaz, az igénytelenek között sem. A
többi néma Csend…

2016-11-04 12 óra Pop-jazz

Szerintem maga a műfaj, tehát a soul, az R&B, a jazz, a world beat elemeit, eszközeit használó pop-jazz nagyszerű formája a nyugodt, kultúrált muzsikálásnak. A zenészeket nem köti a jazz megmerevedni látszó művészieskedő sznobizmusa (tisztelet a kivételnek), de sokkal kifinomultabb, árnyaltabb, igényesebb, mint a tömegzene legnagyobb része. Melodikus, táncolható, követhetően kifejező, magyarul: fogyasztható. Nálunk kevésbé ismert, kevésbé népszerűsített előadók, zenekarok tartoznak a pop-jazz élvonalába – maga a műfaj is jóformán ismeretlennek számít -, annak ellenére, hogy a nagyvilágban önálló kiadók szakosodtak az ide sorolható művészek lemezeinek terjesztésére. Például a GRP Records, Dave Grusin és Larry Rosenn labelje, melynek „istállójába” többek között George Benson, McCoy Tyner, Diana Krall, Lee Ritenour, Chick Corea tartozott, tartozik. És Russ Freeman, a Spyro Gyra, Dave Benoit, Arturo Sandoval, akik a pop és a jazz határán egyensúlyozva készítik újabb és újabb lemezeiket, melyeknek legjellemzőbb tulajdonsága az intellektus, a harmonikus derű, ami csak a legmagasabb szinten éneklő-muzsikáló zenészek sajátja, amikor a kiegyensúlyozott magabiztosságot nem zavarja a bizonyításvágy erőlködése, a megfelelni akarás görcse. Így hangzik, ha nagyszerű művészek egyszerűen muzsikálni akarnak, gyanítom legalább annyira, saját örömükre, mint bárki máséra.

2016-10-28 12 óra If You Leave Me Now

A Népszabadság befejező! számában olvastam – Hétvége melléklet; sajnos nem tudom idelinkelni, mert a Népszabadság archívuma eltűnt – Hegyi Iván A hét hangja című írását a Chicago együttesről: „Az If You Leave Me Now című dalnak több, mint száz feldolgozása keletkezett az eltelt négy évtizedben. Műsorára tűzte a számot Minától a Brotherhood of Manig, az Isley Brotherstől a Boyz II Menig, Shirley Rosstól, Ive Mendeztől Fernando Saxóig, a SwingStartól Aicelle Santosig megannyi énekes és formáció”. Az Egy zenemű, több előadás jutott az eszembe, a kedvenc rádióműsorom, amiben egy-egy remekművet meghallgathatunk több muzsikus interpretálásában, szakértők segítségével hasonlítgatva a jobbnál-jobb előadásokat. Arra gondoltam, közösen eldönthetnénk melyik átirat e legtetszetősebb…

2016-10-21 12 óra BUBU

Gellért Tibor 1959-2016

„Ha a „polgár” elmegy a diszkóba, berakják a pléjbek-cédét a helyi hifibe, akkor persze, hogy azt mondja, számára az adott környezetben a zene sokkal jobban hangzik, mint egy koncerten. Csak szerintem ez az egész szakma nem arról szól, hogy átverjem a közönséget, ez most pléjbek, vagy nem az, énekes vagyok-e, vagy sem… Persze rajtunk, hangmérnökökön csattan az ostor, hiszen itthon manapság inkább a tátika-show működik, a közönség azt is elfogadja. Nem mondanám azt, hogy szereti, de azt gondolja: ez van. Nagyon sokat dolgoztunk nyugaton, ezért pontosan láthattuk, hogy arrafelé minden zenének megvan a saját közönsége. Még a legkisebb klubokba is elmennek, s így az élő zene érték marad.

Amikor én elkezdtem külföldön dolgozni, a legelső, amit észrevettem, hogy nem találkozom hamisan éneklő énekessel. Ugyanez itthon nagyon komoly probléma. Ilyenkor az energiám legnagyobb részét nem az köti le, hogy azt a hangot minél szebben meg tudjam szólaltatni, hanem a hiányosságokat próbálom eltűntetni. Tehát nem a feelinget erősítem, hanem a hibákat igyekszem valamiképpen elmaszatolni. Itthon a színpadra lépő muzsikusok tudása igen széles skálán mozog. Vannak sokkal többet érdemlő művészek is, de nagyon sok olyan előadó is sikeresen „működik”, aki nem üti meg az elvárható szintet. Én hangmérnökként azt vallom, hogy minden élő koncert sikeréhez mi, a keverőpult mögött nagymértékben hozzá tudunk járulni, de a zenészek felkészültségét semmilyen technikával nem tudjuk pótolni. Nagyon sok olyan zenekarral találkoztam, amelyik a színpadon elismerésre méltó teljesítményt nyújtott, s ha az adott műfaj nem tartozott a kedvenceim közé, akkor is tiszteltem őket, s a mai napig azt mondom: fel kell nőni a feladathoz, s a produkciót hasonló szinten kell kiszolgálni!”

Bubura az általa „kiszolgált” világhírű muzsikusok felvételeivel emlékezünk:

Sting – „Jött a Human Rights Now! buli. Mivel már csináltunk Népstadionos hangosítást, ránk bízták. Aztán jöttek a gizda amcsi hangmérnökök és fikáztak a cucc láttán, de amikor észrevették a heroikus küzdelmünket, megenyhültek. A végére egészen jól összehaverkodtunk, annyira, hogy az athéni koncertet is ránk bízták. Mondhatom, nagy szakmai elismerés volt…”

Barry White – „A második Barry White turnémon a saját, amerikai hangmérnöke, hogy is mondjam finoman… nem állt a helyzet magaslatán. Elindult a turné és a harmadik-negyedik buli után már elég botrányszagú volt a dolog. A menedzser mondta, hogy ez így nem lesz jó, próbáljanak ki engem. Odaálltam a pulthoz, a koncert felénél jött a menedzser, mondta, hogy gyönyörű, csodálatos, a végén beszélgetünk. Behívtak az irodába és mondta az amerikai, hogy holnaptól én keverem a bulikat…”

Richie Blackmore – „Kicsit házsártos, de szeret és jól is tud focizni, úgyhogy meg volt a közös nevező…”

Kool And The Gang – „Amikor őket hangosítottam a londoni Hammersmith Odeon-ban, a végén ment ki a közönség a hangkeverő pult mellett, és jöttek oda gratulálni, hogy nagyon jól szólt…”

Tina Turner – „Szólt a producer, hogy nem lenne-e kedvünk átugrani Máltára egy Tina Turner koncert hang- és fénytechnikáját megcsinálni, mert momentán ők nem érnek rá. Mondtuk, hogy momentán pont ráérünk és így sikerült Máltán (is) Tina Turner-rel dolgozni…”

John Mayall – Én a John Mayall turnén szoktam rá a whiskey-re. Mert ott az van, hogy amerikai blues zene – whiskey…”

Al Di Meola – „Jóban vagyunk a mai napig…”

2016-10-14 12 óra Csendes (E)esti mese

Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy siket planéta. Némán forgott az ég vizében, nem hallatszott rajta semmiféle hang. Igaz, hiába is hallatszott volna, hiszen a siketbolygón nem lakott se állat, se ember. Évmilliókig pörgött magában, hangtalanul keringve a napja körül. Még ma is törik rajta a fejüket a tudósok, miképpen lett belőle gyönyörűséges, vad óceánokkal borított Föld. A tenger mélyéből földrészek bukkantak elő, tajtékos felhők keringtek fölöttük. Ha a felhők irdatlan döndüléssel összeütköztek, villámok cikáztak belőlük, félelmetes fénybe borítva a fekete tengert.

Ekkoriban történt, hogy az óceán mélyén megszületett az első halacska. Irinyó-pirinyó volt, de megvolt mindene, amire egy halnak szüksége lehet, volt pikkelye, uszonya, szája, szeme. Fürgén úszkált a tenger néma vizében. Ivadékai születtek, tele lett velük az óceán. Volt köztük csíkos és pöttyös, szürke, kék és piros. Egyik kicsi, másik hatalmas. Egyiknek se volt füle. Nem is igen tudták volna mire használni a víz alatt.

Hanem egy szép napon egy ügyetlen, de kíváncsi kishal, aki nem tudott olyan sebesen úszni mint a többi, mellső uszonyait használva, kimászott a partra. Ahogy az uszonyain lépkedett, különös dolgot tapasztalt.

– Puff, puff.

Aztán megint:

– Csissz-csossz.

Ő volt az első élőlény a Földön, aki hangokat hallott.

Hallotta a léptei zaját, a dúdoló szél dallamát, a közeli tűzhányóból feltörő lángok sistergését és az irtózatos csattanásokat, melyek a magasban egymásnak ütköző felhőkből eredtek. Amíg odalent élt, az óceán mélyén, elképzelni se tudta, hogy létezik ilyen különös, semmihez nem hasonlító tünemény. Lenyűgözte a világ hallható tartománya.

Hát még, mikor rájött, hogy ő maga is képes hangot adni!

– Kh! Brrr! – szuttyogta.

Nem volt valami nagy hang, csak amolyan nyüszögés féle, de mégiscsak az övé! Az ő saját hangja! De jó volna, ha más is hallaná, gondolta. Ám hiába próbálkozott, se a hegyek, se a növények, se az ég nem felelt. Hanem amikor aztán neki is ivadékai lettek! Az volt csak igazi csuda! Ha élelemért indult hazulról, már nem látta a kicsinyeit, de még hallotta a nyüszögésüket.

És mielőtt hazaért volna, már messziről szólhatott hozzájuk:

– Nyüsz-mösz, hrrrr! Csi-csa!

És a kicsik visszajeleztek:

– Kr, cs! Piha, piha! – Ami olyasmit jelentett:

Tudjuk, hogy jössz, nagyon várunk!

Újabb évmilliók teltek el. A kíváncsi halacska ivadékai tovább szaporodtak, lett belőlük bogár, gyík, madár, őz és oroszlán. Benépesült a bolygó. Mindegyik teremtmény más hangot adott. Csupa zsongás, csengés-bongás, zsibongás, károgás, üvöltés, ordítás, brummogás és harákolás töltötte be a nappalt és az éjszakát. Hát még, amikor az ember megjelent köztük, és megtanult beszélni! Nem volt már siket a planéta, inkább a hangok valóságos paradicsoma.

Nekünk ez természetes, hiszen mi már eleve úgy születünk, hogy üvöltünk, ahogy a torkunkon kifér:

– Oá! Oá! – Ami valami olyasmit jelent, hogy: – Megjöttem, itt vagyok! Figyeljetek rám! Nagyszerű dolog a hang, de megesik, hogy egyszerre túl sok szól belőle. Nagyon jó, ha az ember ilyenkor befogja a fülét, és nem hall mást, csak a szívverését:

– Du-dum! Du-dumm!

És a szívverés mögött hallgató réges-régi Csendet…

2016-10-07 12 óra Esti Csend avagy Csodazongoraverseny nagy tételben

1. tétel: Esti

Esti Kornél, a híres zongoraművész nem háborgott a sorsát illetően, nem foglalkoztatta, hogy igazságos-e a világ; volt kellő önbecsülése. Ebben hasonlított Haydnhoz. Önbecsülését, és ebben különbözött Haydntól, nem a becsülésre méltó képességei hizlalták, hanem mondhatni, épp ellenkezőleg.

2. tétel: Csend

Csend központi helyet foglal el a Zeneszerző életművében. Mérföldkő a XXI. század zenei fejlődésében, amely korunk emberének érzésvilágát a zenei forma legautentikusabb eszközeivel, a legegyetemesebb módon fejezi ki. Hangzási forma, költői élményanyag és zenei architektonika csak az élet legritkább pillanataiban egyesülhet ilyen ünnepi harmóniában.

3. tétel: Csodazongoraverseny

Csodazongoraverseny hangszerelése (hang)szerszámokból összeállított kettős ütős együttest foglalkoztat, közöttük helyezkedik el a zongorista. A hangszeres összeállítás tehát nem csak a hangzást polarizálja, zajtól melódiáig, hanem a bal- és jobboldali ütősök térhatásaival a zene színpadát is – a közép-európai kultúra egyik jellegzetes művészi megnyilvánulásának, a stilizált kifejező gesztus zenei alapélményének akusztikus revelációja. A Zeneszerző a vizuális élmény döntő jelentőségét hangsúlyozza, érzékelteti, innen ered kompozíciós technikájának lenyűgöző szín- és ornamentumgazdagsága, amelyről ő maga így nyilatkozott a Rádió Bézsben: „Mint művészt, mindig elsősorban az elsöprő erejű tömegmozgalmakat kiváltó társadalmi hatások zenei megjelenítésének lehetősége ragadott meg. Különösen fontos ez számomra ma, amikor újra széles tömegmozgalmak bontakoznak ki világszerte az elnyomás minden formája ellen.”

4. tétel: Nyitott Műhely

http://erybalazs.blog.hu/

2016-09-30 12 óra Not Afraid – ez a két szó olvasható világhírű művészekről készült fényképeken. Van, aki egy papírlappal, egy laptop kijelzőjével, a kutyája nyakába akasztott táblácskával, gitárra pingált felirattal, vagy profi plakáttal üzen, van, aki egy filctollal a tenyerébe írta: NEM FÉLÜNK!

Meglehet, nem tökéletes nyelvtani szerkezet, de az üzenet – remélem! – egyértelmű és meggyőző!
A Százhetvenötök (ennyien csatlakoztak a kampányhoz) életművében [kerestem ideillő jelzőt, de azt hiszem, felesleges] nem nehéz a szabadság-egyenlőség-testvériség elavult [vagy elátkozott?] eszméjének szentelt, klasszikussá nemesült dalokra lelni.
[Emlékszünk a budapesti Human Rights koncertre? Sting, Bruce Springsteen, Peter Gabriel, Tracy Chapman, Youssou N’Dour… Régen volt.]
Mindannyian az emberi jogok elkötelezett képviselői. ARTIST FOR HUMANITY!
Most a menekültek támogatására gyűjtenek.
Miért hangsúlyozzák, hogy nem félünk? Nem tudták, amit tudniuk kellene? Amit a Nemzet Csótánya olyan magabiztosan állít?
Ha választanom kell [sőt, szavaznom róla!], én Brian May-jel, Ian Adersonnal, Ringo Starr-ral, Bonnie Raitt-tel, Mark Knopflerrel, Keith Richarddal, Richie Blackmore-ral, Peter Gabriellel, Wayne Shorterrel, Stinggel tartok. [Nagy Feró a Csendben hallhatatlan.]

http://www.rollingstone.com/…/keith-richards-robert-plant-j…

2016-09-23 12 óra LIVE AID

Harminc év múltán is tisztán emlékszem, ahogy ültem a fekete-fehér készülék előtt, és órákon át lenyűgözve bámultam – másfélmilliárd magammal – a popzene csillagait: a pályája csúcsán tündöklő Freddye Mercuryt és a Queent, a londoni Wembleyben és a philadelphiai John F. Kennedy stadionban is fellépő (Concorde-dal szárnyalt Londonból Philadelphiába) Phil Collinst, Stinget, akinek – tudta? – október 2-án lesz a hatvanötödik születésnapja, Tom Pettyt – a dal címe Refugees: Menekültek(!) Robert Plantet és Jimmy Page-et, akik az ügy érdekében félretették vitájukat, Bob Dylant – őt Jack Nicholson konferálta fel, és Ron Wood-dal, Keith Richard-dal lépett színpadra, Madonnát, aki talán éppen itt vált egyenrangúvá a legnagyobbakkal, Eric Claptont, B.B. Kinget, Paul McCartney-t…

Live Aid – koncert éhező afrikai emberekért!

Elképzelhető, hogy Bob Geldof harminc évvel később koncert helyett inkább népszavazást szervezne?

(A hangminőség persze hagy némi kívánnivalót maga után, mert az

egyszeri, megismételhetetlen alkalom(…!) ígérete miatt nem készült

hivatalos hangfelvétel.)

2016-09-16 12 óra Back In The World – Of Music

Hajlamos vagyok elfelejteni, de amikor meghallom egy-egy dalát (ebben az esetben a remekmű kifejezés cseppet sem túlzó), újra és újra rádöbbenek: a beat-, pop-, rockzene non plus ultrája a BeatlesPaul McCartney időtlennek tűnő, régebbi és legújabb lemezeit figyelve fogom fel: én az ő zenei világának törvényszerűségeit tekintem alapvetésnek. A Can’t Buy Me Love-ot, a Hey Jude-ot, az Eleanor Rigbyt és a többi korszakos felvételt tanulgatva határozhattam meg, mit tartok kellemesnek, érdekesnek, izgalmasnak a XX.-XXI.-ik század populáris zenéjében.

A felismerést a dupla McCartney-koncertlemez is megerősítette bennem. Csodálatos album, egy zseniális muzsikus pályafutásának lenyűgöző antológiája, melyet a hangversenyszerű előadás még időtlenebbé varázsol. Úgy értem: az öt zenész eleven, a segédeszközöket nélkülöző, csak a valóban hangsúlyos szólamokra összpontosító játékát nem befolyásolhatja a stúdiótechnika korszerűsége-korszerűtlensége. A koncertező zenészek attitűdje nem változott az évek során, de a képzettebb, tudatosabban felkészült, komolyabb manuális készséggel rendelkező hangszeresek jobban tudnak a fontosabb összetevőkre – tempó, tiszta intonáció, hatásos hangszínek, érzelemgazdag interpretáció – koncentrálni. Tehát Sir Paul koncertjén (és koncertlemezén) minden megszólal, ami lényeges, ráadásul az előadás finomabban árnyalt, aprólékosabban kidolgozott, mint a hőskorban, kevesebb benne az esetlegesség, a kezdetleges felszerelés okozta bizonytalanság.

Mintha semmi sem változna, olyan magától értetődő biztonsággal mutatja fel újra és újra a zene, számára egyértelmű, egyetemes értékeit. Sem az eltelt idő, sem a Beatles óta már-már zenetörténeti hitelességgel dokumentálható stílus- és divatirányzatok nem koptatják, de nem is alakítják a dalokból sugárzó természetes emberséget, a rock&roll lendületét, a jövő ígéretét. Csak az emberiség lett az utóbbi évtizedek alatt kevésbé fogékony az emberszerűségre.

2016-09-09 12 óra A menekültek a menekültekért. A siketek a siketekért. A melegek a melegekért. A cigányok a cigányokért. A keresztények a keresztényekért. A vakok a vakokért. A leszbikusok a leszbikusokért. A feketék a feketékért. A buddhisták a buddhistákért. Az épek az épekért. A transzneműek a transzneműekért. A zsidók a zsidókért. A férfiak a férfiakért. A hajléktalanok a hajléktalanokért. Az értelmi fogyatékosok az értelmi fogyatékosokért. A heterók a heterókért. Az indiánok az indiánokért. A vallástalanok a vallástalanokért. A beszédhibások a beszédhibásokért. A queerek a queerekért. A fehérek a fehérekért. A szkeptikusok a szkeptikusokért. A hallók a hallókért. Az aszexuálisok az aszexuálisokért. A nemzetiségek a nemzetiségekért. A hinduk a hindukért. A mozgássérültek a mozgássérültekért. A nők a nőkért. A sárgák a sárgákért. Az ateisták az ateistákért. Az autisták az autistákért. A biszexuálisok a biszexuálisokért. Az eszkimók az eszkimókért. A muszlimok a muszlimokért. A látók a látókért. A ciszneműek a ciszneműekért. A pirézek a pirézekért. A szegények a szegényekért. A siketek a siketekért…

http://www.muziekpublique.be/…/the-cd-refugees-for-refugees…

A menekültek a siketekért. A siketek a melegekért. A melegek a cigányokért. A cigányok a keresztényekért. A keresztények a vakokért. A vakok a leszbikusokért. A leszbikusok a feketékért. A feketék a buddhistákért. A buddhisták az épekért. Az épek a transzneműekért. A transzneműek a zsidókért. A zsidók a férfiakért. A férfiak a hajléktalanokért. A hajléktalanok az értelmi fogyatékosokért. Az értelmi fogyatékosok a heterókért. A heterók az indiánokért. Az indiánok a vallástalanokért. A vallástalanok a beszédhibásokért. A beszédhibások a queerkért. A queerek a fehérekért. A fehérek a szkeptikusokért. A szkeptikusok a hallókért. A hallók az aszexuálisokért. Az aszexuálisok a nemzetiségekért. A nemzetiségek a hindukért. A hinduk a mozgássérültekért. A mozgássérültek a nőkért. A nők a sárgákért. A sárgák az ateistákért. Az ateisták az autistákért. Az autisták a biszexuálisokért. A biszexuálisok az eszkimókért. Az eszkimók a muszlimokért. A muszlimok a látókért. A látók a ciszneműekért. A ciszneműek a pirézekért. A pirézek a szegényekért. A szegények a menekültekért…

A menekültek a menekültekért.

2016-09-02 12 óra Rudy Van Gelder

A nagyszerű emberek halálakor a pótolhatatlan veszteségre gondolunk. De én most a nyereségre inkább.

Kilencvenegy éves korában elhunyt Rudy Van Gelder.

A valóságnak az ellenkezője így lenne leírható: mindig tisztában voltam vele, hogy Mr. Gelder a dzsessz történetének jelentős alakja, a hangmérnök, aki rögzítette az óriások: John Coltrane, Bud Powell, Miles Davis muzsikáját, akinek munkája (művészete?) nyomán kialakult a műfaj ideális hangképe.

De igazság szerint, csak most, halála után olvastam róla először; első felvételeiről a szülei komfortos nappalijában, a stúdiójáról, amit Thelonius Monk, Wayne Shorter, Art Blakey a zene szentélyeként tisztelt, a különleges „Blue Note soundról” (Blue Note – a hőskor legendás lemezkiadója), amit ma is korszerűnek hallunk…

Amikor Rudy Van Gelder építette stúdióját, a szomszédok úgy hitték: templomot emel.

2016-08-26 12 óra Művészeten innen és túl

A mai Csendben két méltán világhírű magyar (származású) zenész életművének becses darabjait forgatjuk le [leforgatni: korabeli rádiós szakkifejezés, terminus technicus, az orsós magnók idejéből]. Leslie Mandoki megélhetési bevándorlóként, migránsként épített életpályát Németországban, Desmond Child a közelmúltban fedezte fel nemzeti gyökereit (sic!). Mindketten művészeten túli szerepvállalásuk okán kerültek a figyelem középpontjába, pedig művészeten innen is tiszteletre méltóak [lehet nem fogalmaztam egészen pontosan]. Mándoki László egy nyugatnémet [ez jó mert bennünk, magyarokban mindig volt egy nevetséges fölényesség az NDK-val szemben] diszkó együttes, a Dzsingisz Kán [hol áthallás van, ott áthallás van] tagjaként, később a reklámzene-ipar nagyvállalkozójaként sikert sikerre halmozott. Ez a halom, mármint a sikeré, lehetővé tette számára hogy a beszédes nevű Mandoki Soulmates produkcióhoz világsztárokat –Chaka Khan, Greg Lake, Bobby Kimball, David Garrett – szerződtessen. Desmond Child szintén világsztárokkal dolgozott: Chernek, Bon Jovinak, Robbie Williamsnek, Kate Perrynek komponált zeneműveket. És: Ricky Martinnak, aki popsztárként az elsők között comingoutolt. Ez fontos körülmény, mert Child, meleg férfiként, élettársával, boldog családban neveli két gyermekét, és melegjogi aktivistaként hirdeti: csak egy homofóbia-mentes világban lenne szexuális irányultsága magánügy.

vendégszöveg: Esterházy Péter

2016-08-19 12 óra Hangzattársítás

Nekem az olimpiáról az Olympia jut eszembe. Másképpen: nem vennék rá mérget, hogy Magyarországon lesz olimpia, de azt bátran kijelenthetem: volt. [Most az y-nal nem szöszölnék.] Lássuk-halljuk a bizonyítékot!
Az olimpiáról asszociáljunk BarcelonáraFreddie Mercury és Montserrat Caballé lemezére. Különös, de ez a pompás album csak négy évvel megjelenése után, a barcelonai nyári játékok idején lett sikeres.
Tovább gondolatmenetelvén társítsunk hangzatot a londoni (Muse) és az atlantai (Gloria Estefan, Celine Dion) olimpiához is.
A hangfüzér vége elért Rióba. Rióról az olimpia jut az eszembe. Hogy ne érje szó a ház elejét, hallgassuk meg az úgymond [remek kifejezés, azt hiszem, életemben először használom] hivatalos olimpiai himnusztKate Perrytől, de én inkább az olimpia kabalafiguráiról elnevezett világhírű szerzőpáros Vinicius de Moraes és Tom Jobim remekműveit ajánlanám.

2016-08-12 12 óra Tudta?!

Tudta? A félig olasz, félig ukrán Leonard Bernstein (Lenöd Börsztin) megélhetési bevándorló volt. [America!]
Tudta? A világhírű zeneszerző remekművét játszó félig olasz, félig spanyol Chick Corea is migráns. [The Rumble]
Tudta? A fekete bőrű Aretha Franklin [Somewhere], Patti Austin, Natalie Cole, Sheila E. [America] és az All For One tagjai pedig igazi[!] kényszerbetelepítettek (sic!). [Something’s Coming – mintha Winter is Coming]
Tudta? Ha Donald Trump lenne az elnök, Phil Collins nem vehetné el az amerikaiak munkáját. [Somewhere]
Tudta? Tony és Maria története az idegengyűlölet tragédiája.

2016-08-05 12 óra Kockázatok és mellékhatások
Nem hiszem, hogy a könnyűzene kapcsán kizárólag lemezeladási statisztikákat, a sztárcsinálás marketing stratégiáját, a divatot, a szórakoztatóipart kell emlegetnünk, sőt attól sem leszek boldog, ha a vulgáris közízléstelenségről, kulturális értékrendetlenségről, akusztikai környezetszennyezésről papolunk, miközben nem tudjuk megkülönböztetni a Beatlest Schuberttől. Arra vagyok büszke, ha kiderül, nem csak azért hangoskodunk, hogy minél több csaj figyeljen ránk, esetleg megtöltsük a zsebünket, hanem valóban van mondanivalónk, vannak gondolataink, érzéseink melyek kifejezésére ez a művészeti forma a legmegfelelőbb. Szeretném hinni, hogy a popzene is a kultúra része. S nem kizárólag valamiféle a nyugtalanító unalmas csend elűzésére létrehívott, az agyat, ízlést kikapcsoló, mesterséges ál-érzelmeket gerjesztő művészet pótlék, a vulgáris, bárgyú, de egyértelmű kereskedelmi érdekek kielégítésére felépített szórakoztató(?)-ipar akusztikai oldala. Szeretném hinni, hogy ebben a közegben is lehet értelmesen dolgozni, alkotni, s talán újra eljuthatunk a kifinomultság vágyott magaslataira. Oda, ahol bármiféle működő értékrend alapján képesek lehetünk megkülönböztetni a jót a rossztól. S akkor irtózni fogunk a manapság tölcséren fejünkbe ömlesztett gusztustalan hatásvadászattól, újra értelmezhetjük a jelentőségét vesztett kifejezést: GICCS. Persze hülyeség lenne nem létező esztétikai, művészeti értékeket belemagyarázni a könnyűzenébe, de a tehetség, s az alkotóerő tisztelete nélkül egyre mélyebbre süllyedhetünk a dáridózásba.
Kissé elragadtattam magam? Lehet, s az lesz a legjobb, ha Bródy János derűs, bölcs gondolataival hűtöm az indulataimat:

„Én azt gondolom, hogy a kultúra és a művészet ennek a virtuális világnak az egyik legfontosabb alkotórésze, amelyik állandóan megújítja önmagát, újabb és újabb képzelet által alkotott tüneményekkel tölti be a differenciálatlan semmit. A kultúrán belül a zene, és a zenéhez kapcsolódó műfajok egészen különleges szerepet töltenek be. Az emberi idegrendszer valami fantasztikus módon képes minden másnál jobban megjegyezni az énekelt szövegeket. Talán csak a vizuális hatások erősebbek ennél. De maga az énekelt ritmusos szöveg az emberi történelem hajnala óta rendkívül fontos kommunikációs forma volt. Én legalábbis azt gondolom, hogy amíg semmilyen más adatrögzítés nem létezett (nem volt írás, meg ilyesmi), az énekelt ritmikus szöveg volt az első olyan tömény információ, akár a misztika, akár a mindennapi élet világából, amely úgy fogalmazta meg az emberi tapasztalatokat, hogy azok könnyen átadhatók, könnyen terjeszthetők voltak. Talán jó példa erre, hogy amikor a kisgyerek először jegyez meg valamit a környező világból, mondókákat, kis énekelt szövegeket gyakorol, aminek gyakran még az értelmét sem ismeri – így kezdődik valahol az óvodában a kultúrával való ismerkedés. Nagyon érdekes, ahogy idős emberek, akik már sok mindent elfelejtettek, amit az életükben tanultak, ezekre a mondókákra még mindig emlékeznek.
Persze ezt a fajta kommunikációt, a dalban rögzített emberi tapasztalatot a későbbiekben aztán más közlési formák, elsősorban az írásbeliség háttérbe szorította. Az elmúlt fél évezredben az írásbeliség volt az emberi kultúra alapja, de a huszadik században lezajlott technológiai forradalom révén ezek az énekelt ritmikus szövegek hihetetlen módon terjeszthetővé és hatékonnyá váltak. Lényegében a hangrögzítés, a magnó és a lemezgyártás elterjedése valamikor a második világháború után újra visszaállította az énekelt szövegek ősi kultuszát. Miután a technika lehetővé tette, létrejöttek azok a művészi formák, megszülettek azok a művészek, akik ezt ki tudták használni. Néha szoktam mondani: az eredeti sztárfelhalmozódás korszakában, valamikor az ötvenes, (nálunk a hatvanas) években, akik felismerték ennek a műfajnak a hatását, jelentőségét, és volt némi tehetségük és fantáziájuk, nagyon gyorsan kerülhettek az érdeklődés és a figyelem középpontjába. Kezdetben ez a műfaj egy régi kommunikációs forma, ipari fejlődés által lehetővé tett újjászületése volt, olyan gondolatok és érzések kifejezésére, amelyekre a hagyományos műfajok nem voltak képesek, legalábbis nem ilyen széles körben, nem ilyen sok embert elérő módon. Gyakran használom azt a megfogalmazást, hogy alapvetően afféle iparművészetnek tekintem ezt a műfajt. Zenei-irodalmi iparművészetnek, ami éppen abban különbözik a klasszikus műfajoktól, ahogy a képzőművészetben ez viszonylag jól definiálható: az iparművészet általában mindennapi funkciókra használható, nagy számban előállítható, sokszorosítható, széles körben terjeszthető produktumokat hoz létre.”
http://erybalazs.blog.hu/2016/07/10/brody_600

2016-07-29 12 óra Blood, Sweat & Tears
Egy semmiség, egy gondolat
szikrázik fel, és nem ereszt.
Egy kép, egy hang, egy mozdulat,
s belül a film forogni kezd.

Az engedetlen nyelv dadog,
nem fogad szót a létige,
százféle mozaik tolong
helyet kérve, onnan – ide.

Birokra kel, és mást csinál,
nem úgy, s nem azt, mit akarok.
Nyakamra hág, fejembe száll,
így születnek a mondatok…

Ellenség névmás, névelő,
gályázás az egyeztetés,
a papíron vér és velő,
mindenből sok van vagy kevés.

Élethalálharc zajlik. Épp
vesztésre állok, nem hagyom.
Aztán nagy csend lesz. Semmiség

Alig, kicsit, nagyon-nagyon…
[A Könyvhét „gyönyörűséges gazdagságából”* én Gábor Ágnes Hermész pillantása című verseskötetét választottam. A fülszövegben úgy fogalmaz a költőnő: késett néhányszáz évet a költemények világrahozatalával. Igaz, a jelenkor aligha a műveltség konjunktúrája. De Gábor Ágnes műveltsége több, mint felfokozott tudás; sokkal inkább látásmód. Mintha a latin és görög kultúrkincs eddig fel nem fedezett töredékét olvasnánk, a titánok nyelvén, a klasszikus formákban, de a mi életünkről szóló verseket; bunkó banktisztviselőről, félresikerült Cosi fan tutte-előadásról a Müpában, a Kígyó tér sarkán haldokló hajléktalanról, a kivándorló lányát búcsúztató édesanya aggodalmairól és vérről, verítékről, könnyekről. Időmértékes korszerűség. Gyakran kaptam magam rajta, hogy fennhangon olvasok. Ízlelgettem, tördeltem, énekeltem a sorokat, és, bár nem tudom megkülönböztetni a verslábakat egymástól, önkéntelenül kopogtam az ujjaimmal a szöveg ritmusára…]
* Esterházy Péter

2016-07-22 12 óra Zeneszó

„Édesapámnak olyan hangja volt, mint Fats Dominónak. Vagy a Somló Tamásnak. Közvetlenül az angyaloktól kapta a hangját, azon énekelt. Nem is énekelt, danolt.” [Köszönöm Presser Gábornak az écát.]

„A halálra nem gondolok… úgyhogy akkor… akkor nincs is semmi probléma. Semmi baj. Tényleg úgy látszik, ez a világ a létező világok legjobbika. Nyugodjam békében.”

https://www.youtube.com/watch?v=GlEVb3aRAls

2016-07-15 12 óra Ne ébressz fel

„… lehet a tehetségkutatókat utálni, de ezek hozzák elő ezeket a gyerekeket. És közben a nézők is sokat kaptak a műsoroktól. Persze, mint minden sikeres dolog, ez is elkezdett túlburjánzani. Ma már nem a tehetségkutatás a cél, inkább emlékeztetnek olajozott gépezetű szappanoperára, mint valódi tehetségkutatókra.

– Innen nézve mindegyik ilyen volt.

– Nem tudom. Akkoriban benne voltam, másképp láttam. Hittem benne, hogy ez tényleg a tehetségek felmutatásáról szól.

– Ma már nem látni a zsűriben. Megunta, vagy Önt unták meg?

– Biztosan meguntak, de már nem is mennék. Olyan jó volt benne lenni az első néhányban, nem akarnám elrontani ezt az élményt.” – (Presser Gábor, 20016. július.)

Most pedig a képzelet szárnyán lépjünk be egy konkrétumba, és tekintsünk kissé körül. [A konkrétum azért jó (üdvös), mert konkrét, így el lehet képzelni, miközben a képzeletnek semmi nem szab gátat, legkevésbé a konkrétum.]

A zongorista a hangszerhez ülve a lét elviselhetetlen könnyűségén morfondírozik még, és elköveti a szörnyű hibát: a próbán megbeszéltekhez képest egy hanggal magasabban kezdi játszani [itt az elbeszélő töprengve rágni kezdi ceruzája végét, mert kétséges, hogy a történethez kihagyhatatlanul tartozik-e a dal címe, de úgy dönt, leírja, mert nagyon igazságtalannak érezte mindig is, hogy a gyönyörű kompozíciót csak az előadóval azonosítják, pedig nyilvánvaló, hogy a zeneszerzőnek legalább akkora érdemei vannak a sikerben] Lerch István és Demjén Ferenc remekművét, a Jégszívet (D-dúr!). A megfázással bajlódó dalnok, pedig szívből énekel, és hősies küzdelme a magasabb hangokkal, a közönség számára is érzékelhető, elismerésre méltó erőfeszítéssé nemesül. Így lehet, hogy világraszóló diadalában a zongoristának is része van (volt). („A nehézség, a szükségszerűség és az érték – három, tartalmilag összefüggő fogalom: csak az a nehéz, ami szükségszerű, csak az értékes, aminek súlya van.” )

http://erybalazs.blog.hu/2013/02/26/az_ordog_es_az_angyal

2016-07-08 12 óra I Love EU (You)
Ártatlan dalcím, szellemes szójáték, könnyű hallgatnivaló – lenne, de hitvallássá nemesíti a hatalmas téteket kockáztató politikai játszma.
„Ezért kérlek, becsüld meg őt, a vén Európát, a gyönyörű nőt” – mondhatná Carlos Santana is, de hitelesebben fejezi ki önmagát gitárral; nem zavarja játék közben nyakból lógó naaagy Magyarország medál.
Elton John egyszerűen csak annyit írt: “Hidakat kell építeni, nem pedig falakat”.
Az Anti-Brexit culture list-et, a maradásra bíztató nyílt levelet 282 „szórakoztatóipari híresség” szignálta, köztük a Franz Ferdinand tagjai, Mick Hucknall pedig gerinctelennek tartja az elszakadás ellen csak tessék-lássék kampányolókat.
Lenne itten persze más vélemény is. Roger Daltrey a „Who” főhőse számára a legnagyobb probléma: „az EU nem demokratikus, abnormális a működése…, úgy értem, ha igazi Európát akarunk, akkor meg kell szabadulnunk a rakás felesleges ribanctól, aki működteti.” A jó öreg rocksztár hetvenkét éves; a Brexit ellen a fiatalabb korosztályok szavaztak. Vajon a My Generation komponálásakor Daltrey ugyanígy gondolkodott?
Kortársa Mick Jagger is hozzászólt – határozottan: „Ez egy összetett kérdés. Nem vagyok politikus. Nem hiszem, hogy engem ez személy szerint bárhogyan is érint. Szerintem az országom számára, ha kilépünk, rövidtávon ártalmas lesz. Viszont hosszú távon, mondjuk 20 év múlva, akár jótékony hatással is lehet.
Brian Adams költőien kérdezte: „Az Egyesült Királyság valóban azt akarja, hogy olyanok irányítsák, akiket nem ő választott meg?” Mégis kapott rá választ. „You know it’s true everything I do I do it for you” (eu)!
Ha választanom lehet az európai és a székely himnusz között, én a zenetörténet talán legbecsesebb remekművére, a „Testvér lészen minden ember” gyönyörű ideájára voksolnék. A „másiknál nehéz elképzelni csúnyább dallamot” (Dobszay László). A vihar előtti Csendben Schiller és Beethoven Örömódája szól tisztán!
https://youtu.be/J8Qig8zAwhY

2016-07-01 12 óra Büszkeség és balítélet
1. tétel
You Take My Breath Away – talán Freddy Mercury legszebb dala. Talán a legszebb szerelmes dal, amit ismerek. Kihez, kinek szól? Lehet a címzettje – ahogy Shakespeare szonettjeinek – akár férfi, akár nő. Fontos ez? Nekem semmi esetre sem. http://erybalazs.blog.hu/2012/11/26/a_dal_ugyanaz_marad_678

2. tétel
Ivri Lider nem háborog a sorsát illetően, nem foglalkoztatja, igazságos-e a világ; van kellő önbecsülése. Ebben hasonlít Haydnhoz.
ttp://erybalazs.blog.hu/2013/09/21/szivarvamy

3. tétel
„A hatvanas években divat volt a fiúknak hosszú hajat hordani. Az iskolák, szülők rendőrök idegesen reagáltak, tiltották, néha kényszerűen fodrászhoz cipelték a fiúkat. Idegen emberek rászóltak, gúnyos megjegyzéseket tettek. Hol vagyunk már ettől?”

http://erybalazs.blog.hu/2015/07/07/buzi-e_vagy_577
Vendégszöveg: Esterházy Péter és Nádasdy Ádám

2016-06-24 12 óra Az istenek zenéje (dráma egy felvonásban)
Szereplők:
A zenekar: Szaxofonos
Basszusgitáros
Zongorista
Dobos
Szőke Vokalista

és a Sofőr

Egy miskolci koncertre utazó zenekar mikrobuszának belseje, napjainkban:

SZAXOFONOS (a barátnője, vagy felesége kezét szorongatva, távolba meredő, ábrándos tekintettel):
Na jó, de milyen érzés lehet Stingnek lenni?
BASSZUSGITÁROS (cinikusan): Hát, mindenesetre nem kell izgulnia, hogy az esti buli átutalásos-e, vagy megkapja a gázsit a helyszínen.
SZAXOFONOS: Úgy értem, milyen érzés lehet tökéletes zenét játszani? Úgy bemenni a stúdióba, úgy felmenni a színpadra, hogy amit nyújt, kikezdhetetlen?
ZONGORISTA (a busz elejében ül, egy újságot lapozgatva hátrafordul): Szerintem ő is gyakran bizonytalan. Tele van kétellyel, megoldásra váró problémával, csak ezt mi, egyszeri zenészek nem halljuk a felvételein.
DOBOS: Akkor viszont miből gondolod, hogy ugyanúgy küszködik, mint mi?! Ha a lemezeit hallgatom, az az érzésem: egy zseniális művész magabiztos produkciója. Semmi esetlegesség. Ha a stúdióban bármi gond lehet, legfeljebb annyi, hogy a többféle nagyszerű megoldás közül melyiket válassza.
BASSZUSGITÁROS: De kifáradt. Én már nem érzem a zenéjében azt a mindent elsöprő alkotóerőt, ami korábban elakasztotta a lélegzetemet.
DOBOS: Azért mondod, mert nem hallgatod eleget. Én minél többször hallom, annál jobban szeretem.
GITÁROS (eddig csukott szemmel ült, azt hihettük, alszik – gúnyosan): Lehet, hogy te a kiválasztottak közé tartozol.
DOBOS (felhorgadva): Mit akarsz ezzel mondani?!
GITÁROS: Semmi különöset, de azért kíváncsi lennék rá, mire menne Sting, mondjuk egy ródsó áhítatos közönsége előtt. Talán az istenek zenéje sem hallható a földi halandó számára. Másképpen: van, aki egy pohár jéghideg kólát többre becsül a nektárnál.
SZŐKE VOKALISTA: Mi az a nektár?
MIND: Az istenek itala.
SZAXOFONOS: Na jó, akkor most milyen érzés Stingnek lenni?
ZONGORISTA: Azt hiszem, Chick Corea mondta: minél többet tudsz a zenéről, annál jobban érted, mennyi mindent kell még megtanulnod… Úgy is mondhatnám: kis tehetség-kis fejtörés, nagy tehetség-nagy fejtörés.
DOBOS: Ez hülyeség! Szerintem Sting büszkén hátradőlve élvezi saját muzsikáját.
BASSZUSGITÁROS: Azért a remixeket kevésbé…
SZŐKE VOKALISTA: Nekem pont azok tetszenek a legjobban. Olyan trendi.
BASSZUSGITÁROS: Na, az pont neked készült.
SZŐKE VOKALISTA: Tényleg?
A többiek hangosan szörnyülködnek.
SZAXOFONOS: De mégis: milyen érzés lehet Stingnek lenni?!
SOFŐR (hátrakiabál): Mindjárt Miskolcon leszünk! Tudja valaki pontosan, hova kell mennünk?

Vége

2016-06-17 12 óra Orlando áldozatai

Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Csajkovszkíjt és a ő kottájából játszó Liberace-t…
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte K. D. Langet
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Boy George-ot
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Stephan Grapellit
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Sinéad O’Connort
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte George Michaelt
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Fergie-t
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Elton Johnt
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Ricky Martint
Omar Mateen meghúzta a ravaszt; megölte Freddy Mercuryt
Omar Mateen meghúzta a ravaszt…

2016-06-10 12 óra A közszolgálati rádió egységes nőképéről
Péterfy Bori új lemeze „nem fér bele a rotációba, mert nem egyezik a közszolgálati rádió egységes nőképével”!
Különös zeneszerkesztési elv – működni kész reform -, a „női princípium” manifesztuma!
Vajon egy rádió nőképe hogyan alakul ki? És: ha nőkép van, lennie kell férfiképnek is!
[Az imént hallott remekmű – szerzője Freddy Mercury – vajon befér a közszolgálati rádió rotációjába?]
Lennének drasztikus jelzőim a folyamat leírására, de inkább Csendben maradok: hallgassuk végig Péterfy Bori és a Love Band Szédülés című lemezét az első hangtól az utolsóig!

Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című lemezét sem játszotta a korabeli rádió…
„Volt idő, amikor nagyjából ilyen szabályok között éltünk de ez elmúlt. Mellesleg a magam részéről Bródy szövegeivel akkor is igyekeztem „hangot” adni efölötti nemtetszésemnek. Miért ne mondhatnám el, milyennek is látom ezt a mi kis világunkat, önmagamat benne, vagy másokat, mit gondolok minderről, rólunk, mindnyájunkról és hogy mit érzek?. A dal számomra a pillanat lenyomata, ha úgy tetszik, látlelet a világról. Amikor azt éneklem: Miért hagytuk, hogy így legyen, vagy azt hogy… és ha engem lánckerék taposna alattam a föld is sírva beomolna… vagy hogy: azt mondta az én anyám ez a hely az én hazám… Arról énekelek, amit érzek, gondolok. Persze abban az előbb említett régi világban elő lehetett írni, hogy akkor a dal szóljon a szerelemről, azaz cipész maradj a kaptafánál. A művészember érzékeny „szerkezet”, kicsit talán úgy működik, mint egy „hőmérő”. Figyel és reagál.
Régen is ellentmondásos volt a világ de ma a helyzet, úgymond, fokozódik, feszültségek halmozódnak mindenfelé. Etnikai feszültségek, – igen anakronisztikus módon – vallási, vagy legalábbis vallási köntösbe bújt feszültségek, sima politikai feszültségek, és természetesen gazdasági feszültségek, a szegény és a gazdag világ közötti különbség. Kérdés, hogy a zene alapvetően érzelemgazdag közegében miképpen jelennek meg ezek a dolgok manapság, megjelennek-e egyáltalán, működik-e a művészetek tükör funkciója.
A könnyűzenében alapvető különbség van a megközelítések között. Vannak a trendlovagok, akik csak meg akarnak felelni a sablonnak, „megélhetési” muzsikusok. Nem akarnak semmit, csak sikert, illetve pénzt. Sokat. Nincs mondandójuk, nincsenek gondolataik, mozdulataik is betanultak, a jelmezük sem a sajátjuk, csak amit a divat előír, azt alkalmazzák. Minimal art: eldobható „műanyag zene”, a megtévesztésig egyforma „csomagolásban”. A másik hozzáállás, amikor így vagy úgy, de jelen van az alkotás vágya, a szerző, előadó önmagából szeretne kifejezni valamit a zenéjével.”
vendégszöveg:
http://erybalazs.blog.hu/…/_a_zeneszek_zeneljenek_a_politik…

2016-06-03 12 óra Winter is coming

Winter is coming – de előbb az ősz.
[Kodály tanár úr szerint nincs átjárás a komoly- és könnyűzene között. Nigel Kennedy segítségével próbáljuk – a legnagyobb tisztelettel – bizonyítani ennek ellenkezőjét.] Fekete felhőkből jönnek keményen a szörny-szelek s szigorúan morognak, a percek lépte koppanó az éjben, a végtelen fagy fogakat vacogtat.
Közelít a tél! Vagy már itt is van?
https://www.youtube.com/watch?v=TueFChRgIPQ
Leesett az első hó (Látod? Apró csoda!), de a hófelhő továbbvándorolt, s nem maradt utána más. csak a szürke ég… Dementorok, gyűrűlidércek, Mások (ez másik másság!) jönnek, s amerre járnak, kiszívják a levegőből a békét, a reményt és a boldogságot. Ha túl közel mész hozzájuk, kiszippantanak belőled minden kellemes érzést, minden boldog emléket. Addig élősködnek rajtad, amíg olyanná nem válsz, mint ők: lelketlenné és gonosszá. Készüljünk a hosszú télre, (kedvesem!), mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem.

Végül: hallgassuk, hogyan halkul el az abszolút zene a Földön; élettelen Csend…

http://nol.hu/…/ilyen-a-hangja-a-vilag-pusztulasanak-1617679

vendégszöveg: Vivaldi, Pierrot, J.K.Rowling, Bródy János

2016-05-27 12 óra „Akinek füle van hallja meg!”
Van, akinek óriási erőfeszítésébe kerül, hogy ne veszítse el az egyensúlyát zongorázás közben… Volt akit ölben vittek a hangszerhez, és csak egy különleges szerkezet segítségével tudta lenyomni a pedálokat… Van, aki sosem látta a zongora klaviatúráját… Volt, aki gyermekkorában látta utoljára a fekete-fehér billentyűket… Volt, aki már csak belülről hallhatta saját remekművét, az emberiség történetének páratlan műalkotását, a IX. Szimfóniát… És van a többség, aki nem tud zongorázni, de átszellemülten, nagy odaadással hallgatja e csodálatos muzsikusokat…

2016-05-20 12 óra Van az a pénz

– Van az a pénz! – válaszolom némi habozás után. [A szófordulat vonakodást, húzódozást, kelletlenkedést, idegenkedést, hezitálást, ingadozást, tétovaságot, határozatlanságot, tartózkodást, bizonytalanságot, tűnődést, töprengést, vacillálást, kételyt, kétséget, aggályt, gyanút, zavart, frusztráltságot, szorongást, befolyásolhatóságot dilemmát sugall.]
– Van az a pénz! – válaszolom magától értetődően. [A szófordulat pragmatizmust, gyakorlatiasságot, számítást, haszonelvűséget, célszerűséget, racionalizmust, engedékenységet, alkalmazkodást, flexibilitást, rugalmasságot, hajlékonyságot, simulékonyságot, nyereséghajhászást sugall.]
– Van az a pénz! – válaszolom szégyenkezés nélkül. [A szófordulat elvtelenséget, szolgalelkűséget, gerinctelenséget, tisztességtelenséget, szégyentelenséget, hitványságot, gazemberséget, sunyiságot, alamusziságot, galádságot, aljasságot, alávalóságot, alattomosságot, romlottságot, elvetemültséget, megalkuvást, meghunyászkodást, behódolást, opportunizmust, jellemtelenséget, erkölcstelenséget, képmutatást, szemforgatást, álszentséget, kétszínűséget, alakoskodást sugall.]
http://erybalazs.blog.hu/2015/05/27/van_az_a_penz_476
– Van az a pénz! – válaszolom nyeglén. [A szófordulat cinizmust, gúnyt, arroganciát, gőgöt, felfuvalkodottságot, lekezelést, hatalmaskodást, pökhendiséget, kivagyiságot, önteltséget, beképzeltséget, kevélységet, elbizakodottságot, gátlástalanságot, fölényeskedést, hányavetiséget, nemtörődömséget, gondatlanságot, megbízhatatlanságot, közömbösséget, szenvtelenséget, felelőtlenséget sugall.]
– Van az a pénz? – kérdeztem elhaló hangon. [A szófordulat reménytelenséget, szomorúságot, gondterheltséget, lehangoltságot, kínt, keservet, gyötrelmet, megpróbáltatást, kínszenvedést, búskomorságot, helyrehozhatatlanságot, javíthatatlanságot, áthidalhatatlanságot, esélytelenséget, megoldhatatlanságot, kedveszegettséget, rezignáltságot, hitevesztettséget, elkeseredettséget, kiábrándultságot, csalódottságot, elcsüggedést, deprimáltságot, kilátástalanságot sugall.
– Minden eladó! Minden eladó?
Hamisan szól dogmatikus szimbolád…

2016-05-13 12 óra Borúra derű – Humoresque második tétel
Bár hajlamos vagyok a zene erejét túlértékelni, arra talán elég néhány vidám dallam, hogy javítson valamelyest a ború-derű arányon. A Humoresque megunhatatlan téma, és igazán itt az ideje, hogy az eredeti remekművet is meghallgassuk. És: ha már a magas művészetek harcmezején bitangolunk, megmutatnám a zenetörténet első Humoreske-jét – a szerző Robert Schumann, neki köszönhetjük az elnevezést is -, és Csajkovszkíj mesterművét egy különleges felvételen: Szergej Rahmanyinov zongorázik. Csajkovszkij és más oroszok… Kurt Weil és Ira Gershwin zenés játékában – Lady in Dark – mutatkozott be Danny Kaye a világnak: egy lélegzetvétellel, harmincnyolc másodperc alatt ötvennégy orosz zeneszerző nevét énekelte J el. A csúcsot többen próbálták már megdönteni, hallgassuk, Larry Rabennek sikerül-e! „Ez a zongora egyedülálló a világon, és annak az embernek a géniuszát testesíti meg, aki életében sosem játszott egyetlen szomorú hangot sem egy olyan bolygón, amely gyakran zuhant kétségbeesésbe.” Ez a felirat Earl Fatha Hines rajongóktól kapott tizenkét lábú Steinway zongorájának oldalán olvasható; a Piano Man-nél autentikusabb Humoresque-játékost keresve sem találhatunk. De a ború-derű arányon most mégsem sikerül javítanunk; egy újabb gyászhír beárnyékolja a kedvünket: nyolcvannégy éves korában beteljesült Isao Tomita japán szintetizátorművész életműve.

2016-05-06 12 óra Epitaph

Elton John: A legnagyobb előadó, akit valaha láttam. Egy igazi géniusz. Zenei példa mindannyiunk előtt. Kétszer énekelhettem vele színpadon: micsoda megtiszteltetés!
Madonna: Megváltoztatta a világot. Igazi próféta!
Justin Timberlake: Butaság lenne azt mondani, tőle kaptunk ihletet: többet jelentett ennél: ott van minden dalomban, amit valaha írtam.
Aretha Franklin: Prince-ből tényleg csak egy volt!
Ronnie Wood: Hiányozni fog egy jó barátom, aki rendkívüli tehetséggel volt megáldva. Óriási előadó és gitáros volt.
Paul McCartney: Isten áldja ezt a kreatív óriást. Köszönök mindent Prince”

2016-04-29 12 óra Humoresque

A múlt heti Csendből visszhangzik Astor Piazzola axiómája: „a zene szomorú dolog”.Szerénytelenül hajlamos vagyok kételkedni a zenetörténet óriásának igazságában: Ha szomorú az ember szíve jólesik egy vidám dal! Humoreszk – rövid hangszeres darab, hangulata derűs, bizonyos nemes humorral telt, amelyet egész tartamán át megőriz. (Böhm László). Nos, Dvorák Humoresque-jét én egy, a Csehszlovák Tudomány és Kultúra Házában vásárolt Collegium Musicum lemezen hallottam először, és nem csapkodtam a térdemet a röhögéstől. Bár az eredeti, „szomorúzenei” változat is roppant élvezetes, mégis két csillogó, virtuóz parafrázist mutatnék inkább: az utolérhetetlen technikájú Art Tatum, és az utolérhetetlen eleganciájú – khm… – Liberace felvételét. Kis ízelítő a legnemesebb humorból: a színész, énekes, táncos-komikus és nem utolsó sorban zenész! Danny Kaye kifinomult zenei paródiáival, sajátos, kifejező humorával – az UNICEF első jószolgálati nagyköveteként – hátrányos helyzetű gyermekeket szórakoztatott Afrikában, Dél-Amerikában, Indiában…Aztán keveredjünk ellentmondásba: olyan derűs zeneművek következnek, ahol a vidámság forrása a dalszöveg. Az ellentmondás pedig az előadók kilétében rejtezik: a Méhek a pantomim! avatott mesterei. Persze akadnak művészek, kiknek produkciója – szándékuktól függetlenül, vagy épp annak ellenére – nevetséges. Emlékezhetünk: a Megasztár tehetségkutató műsor legnézettebb momentumait a válogatókon parádézó önjelöltek, gyakran szánalmat keltő, de viccesnek mondott erőfeszítései között találtuk.

2016-04-22 12 óra Seres Rezsőt tisztelem. A Szomorú vasárnapot utálom. Tisztelem Serest: utálható, inkább így: utálatra érdemes vagy méltó dalt komponálni művészet. Ezért próbáltam eljátszani a Szomorú vasárnapot  . Hátha megkedvelem…

http://erybalazs.blog.hu/2015/11/03/szomoru_vasarnap_515

2016-04-15 12 óra Hangokból kerítést?

Kényszeredetten nyomkodni kezdtem a billentyűket. Előbb csak gépiesen kalapáltam, de a hangszer (lehet, hogy csodazongora) magával ragadott, elemelt a valóságból; zongorázni kezdtem. Lehetne így: hangokból építettem (katedrális helyett) -falat, -függönyt, -kerítést, körbekerítettem a mikrokozmoszomat, bezárkóztam, védtem a kultúrámat, értékeimet. De fordítva is: kerítés helyett karám, rács, ketrec; nem magamat, őket kerítettem körbe, a határőröket, kultúrájukkal?, értékeikkel? együtt, s én kívül maradtam, egy civilizáltabb világban. Vagy: elmenekültem, megszöktem, kivándoroltam, emigráltam a valóságból. A zene ki-, meg-, felszabadított, mintha röpültem volna: határ (kurzív tőlem) a csillagos ég!

2016-04-08 12 óra „A lágy vonalak hangja” 

Gyakran szemmel hallgatjuk a muzsikát. Vizuális információ nélkül nehezen tájékozódunk a hangok birodalmában. Így fordulhat elő, hogy varjúként károgó csinos lányokat ünnepelünk énekesnőként, s a legbárgyúbb dalocskából is világsikert nemesít egy szellemes videoklip. Persze az énekelt szöveg is helyettesítheti a dallamba, ritmusba kódolt információt (gondoljunk csak a magyar himnuszt – legalábbis a verset – artikulálatlanul üvöltő szurkolókra, vagy a buliban, a könnyen megjegyezhető refrént gajdoló mulatozókra – de itt már a puszta zenénél többről, a zene és szöveg új minőségű egymásra hatásáról van inkább szó). Érdekes például az ötvenéves Rolling Stones-t méltató írásokat böngészni, zenei szempontokról nem sok szó esik, annál több a dalszövegek értelmezéséről. A zene tehát önmagában nem mindig képes a kívánt – vagy bármilyen – hatást előidézni, különösen a multimédia-kor gesamtkunst-jában, amikor a „csupán” hanglejátszásra alkalmas berendezések éppen kimennek a divatból. Hogyan domboríthatnánk ki például Samantha Fox érdemeit egy rádióműsorban? A mai Csendben olyan művésznőket hallgatunk, akik világraszóló sikerüket döntő részben vonzó külsejüknek köszönhetik-köszönhették. A vonzó külső muzikális bensőt takar?

2016-04-01 12 óra Zene – iskola
Egyre kilátástalanabb a helyzet! A politikus hazudik és tönkretesz, a nép fele hisz neki, benne. A józanabb, gondolkodni képes „Tisztelt Állampolgár” imamalomszerűen sorolja a politikus gyógyíthatatlan elmebajának újabb és újabb tüneteit. Gazdasági összeomlás? Polgárháború? Néhány elégedett kertész örömére, a növények intellektuális szintjén vegetáló társadalom? – Mondom: a helyzet egyre kilátástalanabb… Fogalmam sincs, miért bólogatok mégis, amikor barátom arról győzköd: alapítsunk zeneiskolát.
– A zene segít?!
– Talán. Lehet. Próbáljuk meg!
– Jó, de érdemes itt Unortodoxiában bármibe belekezdeni?
– Igen. Zenészekre a jéghegy felé száguldó hajón is szükség van!
http://erybalazs.blog.hu/…/08/30/es_a_zenekar_jatszik_tovabb
[Zene – iskola – tanár
Én feledhetetlen zongoratanáromnak Dr. Garai Attilának köszönhetem a zenét.
http://erybalazs.blog.hu/2016/03/12/benko_275
Zene – Iskola – tanárnő
A zene – és a zenész – nevel: ahogy Emma Thompson mondja Alan Rickman-nek az Igazából szerelemben: Joni Mitchell tanította meg a te hideg angol nejedet érezni…

2016-03-25 12 óra Amikor a Csend című lemez felvételére készültünk, a kiadó vezetője javasolta: dolgozzuk fel a Zongoralecke című film – Mychael Nyman által komponált – főtémáját (The Heart Asks Plasure First). Akkor láttam először a filmet, és el voltam ragadtatva; azóta is az egyik kedvencem. Ha gazdag lennék, képkeretként a falra szögelnék egy tévékészüléket, és benne a Zongoraleckét vetíteném folyamatosan. Hang nélkül lelassítanám, hogy tovább gyönyörködhessek a vizuális kompozícóban, színekben, formákban. Élvezném a gesztusok dinamikáját, szenvedélyét, kifejezőerejét, igyekeznék minél többet felfogni, megérteni az arcokon tükröződő emberi sorsokból. Különleges hangulatú csendéleteket látnék, lenyűgöző tájképeket, mozdulatokkal sugallt történeteket, sokat megélt emberek [migránsok, még inkább (Ákos szóhasználatával): telepesek!] portréit (önarcképeit?) bámulnám, igyekezvén kitalálni gondolataikat, érzéseiket. Mint egy modernkori múzeumban. Sohasem unnám meg. Ez a film (zene)- művészet!

http://erybalazs.blog.hu/2012/05/17/film_muveszet

2016-03-18 12 óra †Keith Noel Emerson (2 November 1944 – 10 March 2016)

2016-03-11 12 óra A múlt században március 8-a a szórakoztató ipar legígéretesebb dátumainak egyike volt Magyarországon. Hakni szocialista brigádok – vagy inkább szocialista haknibrigádok – szállták meg a korabeli ipari parkokat; csak úgy zúgott Vörös Csepel hangja, a Váci úton Zsigulik, Wartburgok, Trabant kombik száguldoztak, hordták a híres-neves fővárosi művészeket-művésznőket üzemi étkezdéből vállalati díszterembe, KISZ-klubból felvirágozott üzemcsarnokba, hogy minél több ünnepelt hölgyet részesíthessenek a kultúra áldásából. De mindennek történetünk szempontjából – ahogy Stephen Leackok mondaná – nincs különösebb jelentősége, mert a Rádió Bézs koncert nem a múlt században, hanem 2016. március 8-án volt.

2016-03-04 12 óra A Grammy a zene Oscarja. Lehet, hogy nagyon amerikai, lehet, hogy a kiválasztásban szerepet játszanak marketingszempontok, én mégis úgy vélem, a jelöltek listája valósághű keresztmetszete annak, mi történik a zenei életben évről évre. A nomináltak között persze nem lehet ott minden jelentős alkotás, de a kiszemeltek biztosan méltóak a figyelmünkre. Taylor Swift nem csak énekelt a Grammy-gálán; szenvedélyes hangon felszólalt a Mit ér a Nő-tárgykörben. Mondandóját hitelesíti: ő az első hölgy, aki két ízben is megnyerte az Év Albuma összevetést, idén az 1989 című lemezével. És a nyolcvan milliárdnyi éves bevétel. Igaz, ennek nagyobb része nem a lemezeladásból, hanem a koncertekből származik, de ennek részletezését most – a Grammy-díj kapcsán – igazságtalannak tartanám. Meghallgatjuk az idei év felfedezettjét, Meghan Trainort. Visszakerestem: ennek a kategóriának a győztesei közül a legtöbben hosszútávon bizonyították tehetségüket. Mutatok erre is példát. Sok szobrot osztanak a Grammy-gálán is. A műfaji kategóriákon túl jutalmazzák a legszebb lemezborítót, a legjobb hangmérnököt, hangszerelést, videót, zenetörténeti felvételeket… és életműveket. Az 58. Grammy-gálán Herbie Hancock életműdíjat kapott.

2016-02-26 12 óra És akkor jön a – hogy is mondja George Fisher a Love Actually-ben? – csatakbuzi Elton John. Már elröpült felette az idő vasfoga, önmaga paródiájának látszik és hallatszik – amikor énekel, inkább az emlékeimet hallgatom -, de a Sanremo 2016 közönsége percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget. És akkor jön – a műsorvezető Carlo Conti által támogatva – a nyomorék Ezio Bosso. A zongorához ül-áll, hatalmas erőfeszítéssel próbálja megőrizni egyensúlyát, néha ráborul a billentyűkre, de játszik! Csillogó szemmel. Azt mondja: a zene olyan, mint az élet: egyedül nem megy. A Sanremo 2016 közönségének is csillog a szeme, és percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget. És akkor jön a mongol idióta Nicole Olrando. A Down-szindrómás atlétabajnok. Természetes, őszinte, vidám, önfeledt, kedves. Szeretetreméltó. „”Egy kromoszómával több van nekem; ez a boldogság-kromoszóma.” A Sanremo 2016 közönségének csillog a szeme, és percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget.

És akkor jön a néger Cecile Vanessa Ngo Noug. Második generációs bevándorló. Elveszi az olaszok munkáját, de nem bánják. Amikor meztelenül látsz, nem érdekel, hogy fekete vagyok – énekli, és a Sanremo 2016 közönsége percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget.
És akkor jön a migránssimogató Irene Fornaciari. Tudjuk, kinek a kottájából énekel: édesapja, Zucchero dala a tenger közepén reményvesztetten hánykolódó menekültekről – közülük egy talán néhány év múlva a sanremói fesztiválon versenyez – szól. . A Sanremo 2016 közönsége percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget. És akkor jön Eros RamazottiLaura PausiniArisa, Enrico Ruggieri és a többiek; kezükben színes szalaggal üzenik: hasonlóak vagyunk, meg kell védenünk egymást! A Sanremo 2016 közönsége pedig percekig felállva tapsol; ünnepli a sokszínűséget.

2016-02-19 12 óra Mit ér a Nő Magyarországon? Az utóbbi időben néhány közszereplő és politikus felhang dús hozzászólásokkal szélesítette a látószögünket. A kérdés mostanában tehát az: mit ér a Nő Magyarországon, ha… Kövér? Falusi Mariann és Lang Györgyi még egy sokkal toleránsabb Magyarországon alapították a Padödőt, azt hiszem. Akkoriban még sokkal kevesebbet gondolkodtunk azon, ez itt kinek a hazája. „Rajongói szemében Karády Katalin volt a nagybetűs NŐ, az erotikus filmdíva, míg ellendrukkerei – főleg a jobboldal részéről – erkölcstelen kurvát láttak benne, aki meg akarja mételyezni a tiszta lelkű magyar ifjúságot. Karádyt nemhogy férfifalónak, de még leszbikusnak is kikiáltották, sőt azt terjesztették róla, hogy filmjeiben valójában nem az ő lábai láthatók, mert azok már-már férfiasan szőrösek.”.(Kelecsényi László – Filmszextétika) Viszont, „ha lement a nap a közösség napja, az éjszakai pillangó a magánélet gyertyafényét csapongja körül.” – Karl Marx

Végül: hallgattassék meg a másik fél is

2016-02-12 12 óra Mennyit ér egy Nő, ha zeneszerző, szövegíró, zongorista, énekes? A Mai Csendben művészNőket hallgatunk. Mennyit ér egy nő, ha királyNő, ha díva? A soul királynője, Aretha Franklin és a Díva, Annie Lennox pontosan tudja, mennyit ér egy nő, és, hogy ezzel nincs mindenki tisztában. Ennek a véleményüknek hangot is adnak. Mennyit ér egy Nő? Egy kivételesen tehetséges, kivételesen szép, kivételesen sikeres énekesNő élete? Mennyit ér egy Nő? Egy szerelmes férfi – ahogy Szigeti Edit szépséges versében hallhatjuk – mindenét odaadná érte.

2016-02-05 12 óra ÉRY BALÁZS:

„A zene az empátia művészete. Hogy hatni tudjon, hogy érzékeljük, felfogjuk a zene „üzenetét”, külső és belső Csendre van szükségünk – a hallás képességére. (Akinek füle van, hallja meg!”) A csend, a zaj, a zene csak a hallgató számára jelent valamit. Van, akit nem zavar a zaj (sőt: élvezi, előidézi…), van, aki nem érzékeli, értékeli a csendet, van, aki nem hallja a zenétA végtelen csend mélyén ott lapul, minden lehetséges hang és harmónia, ott remeg a világ minden hangja. Ahogy az üres vászon is tartalmaz minden képet, amit valaha festettek vagy majdan festenek. A csend végtelen. Minden hang véges. Lehalkíthatjuk, elCsendesíthetjük-e a zajt, hogy megszólaljon a zene? Ha úgy képzeljük, hogy a világ egy nagy csend, amit az ember igyekszik megtörni, akkor én a péntek délben megszólaló remekművekkel szeretném ezt megtenni.”