Az utcán – Nádudvari Nagy Daniella

Műsorvezető: Nádudvari Nagy Daniella

Montázsok. Járókelők. Körkérdések.

2022-12-21 11 óra Ahány ház, annyi szokás, jelen esetben pedig mondhatjuk, hogy annyi féle karácsony.
Hogyan ünnepelnek az emberek? Ennek jártunk utána. Persze voltak karácsonyi zenék is, de nem a megszokott slágerek.

( A 2021.12.22-i adás ismétlése )

2022-05-25 18 óra Gondolatjáték: ha egyetlen egy napra belebújhatna egy filmes karakter bőrébe, akkor ki lenne az?

2022-05-11 18 óra Megoldandó feladatok sora az élet, az elvégzésükhöz szükséges egyik hajtóerő pedig, a motiváció. Az az emberi „üzemanyag”, ami még akkor is hajt, és visz előre, amikor már minden más fogyóban.

( A 2021.12.01-i adás ismétlése.)

2022-04-27 18 óra A külső egyfajta kommunikációs csatorna, a belsőt tükrözi a világ felé. A megjelenés fontos, de vajon mennyire? Szerdán nem csak „felületesen” vizsgáljuk magunkat!

2022-04-13 18 óra Ismét a boldogság nyomába eredünk, de nem fogjuk kergetni azt. Mivel nem érdemes, arra bizony rá kell találni. Tartsanak velem és hallgassuk meg együtt, mennyi boldogság fér bele egy adásba.

2022-03-30 18 óra Az egész életemet nem tudnám egy lakásban leélni. Kizárt dolog. Számomra a megszokott élettérhez hozzátartozik a családi ház, a kert, na meg persze a frissen nyírt fű illata is. Nem tudom, hogy mások melyiket szeretik jobban, de szerdán utánajárunk. Ahogy annak is, hogy melyik az általánosabb, a jó szomszédi viszony vagy iszony?

( A 2021.07.07-i adás ismétlése )

2022-03-16 18 óra Amikor annakidején tőlem kérdezték, hogy: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Szinte mindig volt rá válaszom. Már vártam azt is, hogy nagy legyek. Milyen érdekes, hogy a gyerekek mindig felnőni akarnak, hirtelen, aztán amikor megtörténik, akkor rájönnek, hogy ráértek volna még, de már késő. A hivatás választással is hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy azon lehet változtatni felnőttként is.

2022-03-02 18 óra Filmekről és sorozatokról faggatózom. A témához igazodva gondoltam, hogy az eddigi struktúrát kicsit átszabva, háttérbe vonulok, így a megszokott átvezető szövegek helyett, több beszélgetés és filmzene kaphat helyet. Szeretném ezzel is a mozik hangulatát idézni: fények le, film pereg. Az interjúk és zenék pedig epizodikusan váltakoznak. Önöket pedig arra kérem, hogy helyezkedjenek el kényelmesen, és csak kapcsolódjanak ki.

2022-02-16 18 óra

„A csókod pihen az ágyban,
Lassan ébresztem, hátha
Az ajtóban utolér…
És lassan lüktet a város,
Ketten falnak egy lángost,
Én még semmit sem ettem,
Mert szerelmes vagyok beléd.
És aranyköd van előttem,
Könnyen – puhán lebben,
Minden percben…
Szerelem, szerelem,
Szerelem, szerelem,”

Erről szól majd a Bálint nap kapcsán a műsorom.
Mert ott voltunk az utcán, mert kérdeztem és mert válaszoltak.
Szerelem.

2022-02-02 18 óra Vannak olyan témák, amikkel ugyan foglalkoztunk, de sok kérdés maradt még bennem. Ezért szeretném újra elővenni őket, de mielőtt ezt megtenném, szemezgetek az előzőkből.

2022-01-19 18 óra Ismerik azt a képet, amin három majom ül, az egyik befogja a száját, a másik a fülét, a harmadik a szemét? Ez a kép jutott eszembe, amikor megkérdeztem az embereket, hogy milyen szokásaik vannak utazás közben a buszon, villamoson, metrón… Én zenét hallgatok (vagyis bedugom a fülem), de látok, és ha kell beszélek. Vagyis megpróbálok figyelni másokra. De sokan vannak, akik becsukják közben a szemüket is, teljesen kizárva a külvilágot. Utazzanak velem, hallgassák meg, ki, hogyan teszi meg a napi rutinos – Unalmas? – útját reggel és este.

( A 2019.11.27-i adás ismétlése )

2022-01-05 18 óra Az év első adásában egy olyan témát járunk körbe, amivel már korábban foglalkoztunk. Így arra kérem Önöket, hogy ismét vegyék elő képzeletbeli poharukat, majd töltsék félig. Milyennek látják? Félig teli vagy üres?

2021-12-29 18 óra Az év utolsó adásában arról beszélgetünk, hogy az emberek hogyan búcsúztatják az óévet, és miként köszöntik az újat. Tartsanak velem, ebben az évben utoljára!

2021-12-22 18 óra Ahány ház, annyi szokás, jelen esetben pedig mondhatjuk, hogy annyi féle karácsony.
Hogyan ünnepelnek az emberek? Szerdán ennek járunk utána. Persze lesznek karácsonyi zenék is, de nem a megszokott slágerek.

2021-12-15 18 óra Az emberi kapcsolatok egyik alappillére a bizalom. Vajon hogyan bánnak vele az emberek? Hogyan alakul ki, mi kell hozzá, na és persze mi történik akkor, ha elveszik? Szavazzanak bizalmat nekem, és tartsanak velem szerdán este!

2021-12-08 18 óra Egy emberi élet hossza az sok vagy kevés?
Ön szeretne tovább élni, ha lehetne?
Filozofálgassanak velem!

( A 2021.09.22-i adás ismétlése )

2021-12-01 18 óra Megoldandó feladatok sora az élet, az elvégzésükhöz szükséges egyik hajtóerő pedig, a motiváció. Az az emberi „üzemanyag”, ami még akkor is hajt, és visz előre, amikor már minden más fogyóban.

2021-11-24 18 óra Egyre több ember játszik, és bizony egyre többet, a videojáték ipar pedig szárnyal. A hatásokról pedig nincs konszenzus. Sokan úgy vélekednek, hogy a játékok rosszak, míg, mások csak a jótékony hatásokat emlegetik. Vajon hol van az igazság? Lássuk, mit mond az utca embere.

2021-11-17 18 óra A világunk úgy épül fel, hogy valamit mindig viszonyítunk valamihez. Így pont magunkat ne mérnénk másokhoz? A hangsúly itt is a mértéken van. Önt mennyire hajtja a versenyszellem?

2021-11-10 18 óra Ugyan még csak november eleje van, de már a karácsonyi hangulatról fogunk beszélgetni. Egészen egyszerű az oka: ha a kereskedelemben szeptembertől jelen lehet a karácsonyi hangulat, akkor bizony én erről novemberben kérdezősködhetek, teljes joggal. Ön kedveli az elnyújtott hangolódást, vagy decemberre ráun az egészre?

2021-11-03 18 óra Engedje szabadon a lelkében kucorgó gyermeket, és utazzon velem a mesék világába az ismétlés alatt is. A feladat egyszerű: válasszon egy karaktert, akinek a bőrbe szívesen belebújna. Ön melyik mesehős lenne?

( A 2021.09.01-i adás ismétlése )

2021-10-27 18 óra A harag eddig még nem került szóba, pedig a mindennapok része. Most beszélgetünk róla, ahogy megbocsátásról és a bosszúról is. Ön mennyire haragtartó típus?

2021-10-20 18 óra Az egyén igazsága, egy másik személy igazságával szemben.
Igazságérzet. Jogos harc vagy az ego játéka?
Na lássuk kinek van igaza.

( A 2021.08.04-i adás ismétlése )

2021-10-13 18 óra Ha egy gyerek rendetlen, könnyen rámondják, hogy ő rossz. De biztosan az? Szerintem címkézés. Van egyáltalán olyan, hogy rossz gyerek? Beszélgessen velünk kis emberpalántákról és azok neveléséről.

2021-10-06 18 óra Amikor valaki nagykorú lesz, papíron felnőtté válik. Ez egy társadalmi konszenzus. A dolog persze nem ilyen egyszerű. Attól, hogy valaki betölti a 18-at, még nem feltétlenül lesz rögtön felnőtt, amúgy az is lehet, hogy már rég az. Akkor mégis mitől, vagy mikortól mondhatjuk valakire: Na, ő felnőtt!

2021-09-29 18 óra Nem szabad mindig csak robotolni,
szükség van a feltöltődésre is.
Táplálni kell a testet és a szellemet.
Na de hogyan?
Szerdán kattintson a Bézsre, és kapcsolódjon ki velünk!

2021-09-22 18 óra Egy emberi élet hossza az sok vagy kevés?
Ön szeretne tovább élni, ha lehetne?
Filozofálgassanak velem!

2021-09-15 18 óra Hagyjuk magunk mögött a valóságot kicsit. Szereztem egy csodalámpást, megdörzsöltem, és megkérdeztem az utca emberét, hogy mi lenne a három kívánsága. Ön mit kívánna?

( A 2021.01.20-i adás ismétlése )

2021-09-08 18 óra Minden nemzetnek, népnek megvan a maga jellegzetessége.
A világ épp ezért olyan nagyon sokszínű szerintem.
Kíváncsi ember vagyok, ha tehetném, bejárnám az egész világot
és megismernék minden kultúrát, ami csak létezik.
Önt vonzza valamelyik?

2021-09-01 18 óra Engedje szabadon a lelkében kucorgó gyermeket, és utazzon velem a mesék világába. A feladat egyszerű: válasszon egy karaktert, akinek a bőrbe szívesen belebújna. Ön melyik mesehős lenne?

2021-08-25 18 óra Nevezhetjük irigységnek azt, amikor mások eredményeiben, örömében nem a sikert látjuk, hanem a saját erdeménytelenségünket, hibáinkat és fájdalmunkat? Ön szerint mi az irigység?

2021-08-18 18 óra 2020.07.29-én a Balaton partján lógattam a lábamat, miközben igyekeztem új élményekkel gazdagodni, és természetesen lerázni magamról az év addigi fáradalmait. Már jóval amikor a szabadságomat megkezdtem lélekben a vízparton voltam, így mi másról is kérdezhettem akkor az utca emberét, mint arról, hogy hol és hogyan nyaralt tavaly.

( A 2020.07.29-i adás ismétlése )

2021-08-11 18 óra Az élet túl rövid ahhoz, hogy bosszankodjunk mindenen. Nem?

( A 2021.06.23-i adás ismétlése )

2021-08-04 18 óra Az egyén igazsága, egy másik személy igazságával szemben.
Igazságérzet. Jogos harc vagy az ego játéka?
Na lássuk kinek van igaza.

2021-07-28 18 óra Ha megkérdezzük az embereket, hogy őszinték-e magukhoz vagy a környezetükhöz, nagy valószínűséggel azt fogják mondani, hogy azok. Igaz lenne? Szkeptikus vagyok.
Ha mindenki lelkiismeretesen egyenes lenne, akkor ez egy másfajta világ lenne.
Kételkedjenek velem, az őszinteség és a hazugság szintjeiről.

2021-07-21 18 óra Ki mennyit tanul élete folyamán? Rajta múlik. Hogy, hogyan teszi? Az is. Azt viszont talán kijelenthetjük, hogy az élet maga az ismeretszerzés folyamata.
Hiszen valamilyen szintű tudás, az életben maradáshoz is kell. Nem?

2021-07-14 18 óra Összepakoltuk az életet. Személy szerint nem sok mindenre mondom azt, hogy utálom, de a költözésre igen. Ennek ellenére megint dobozolok, mint Tóthék. Az e heti témát, ismét a saját életem ihlette. Költözésre fel még az ismétlés ideje alatt is.

( A 2020.06.17-i adás ismétlése )

2021-07-07 18 óra Az egész életemet nem tudnám egy lakásban leélni. Kizárt dolog. Számomra a megszokott élettérhez hozzátartozik a családi ház, a kert, na meg persze a frissen nyírt fű illata is. Nem tudom, hogy mások melyiket szeretik jobban, de szerdán utánajárunk. Ahogy annak is, hogy melyik az általánosabb, a jó szomszédi viszony vagy iszony?

2021-06-30 18 óra Az elmúlás az élet velejárója. Nem gondolunk rá nap mint nap, ám ha mégis eszünkbe jut, akkor sem egyformán gondolkodunk róla. Én például nem szeretném megtudni a pontos dátumát. Maradok a bizonytalanságban. Persze nem mindenki gondolkodik így. Pont ezt tudtam meg, vajon ha ismernék haláluk pontos dátumát mit tennének? Ha csak 24 órájuk lenne, akkor vajon hogyan reagálnának?

( A 2019.09.25-i adás ismétlése )

2021-06-23 18 óra Az élet túl rövid ahhoz, hogy bosszankodjunk mindenen. Nem?

2021-06-16 18 óra Bátorság.
Nagy Daniella műsora.

2021-06-09 18 óra Önök szerint melyik a legkedveltebb közlekedési forma? Autó, tömegközlekedés vagy más alternatíva? Utazzanak velem az online térben gyalogszerrel, és lehet, arra is választ kapnak milyen lesz a jövő közlekedése.

2021-06-02 18 óra Néha szeretném, ha lenne valamilyen szuper képességem. Gyógyíthatnék vagy repülhetnék is. Ha csak egyet választhatnék, akkor önző módon a teleportálás lenne az. Ön mit választana?

( A 2020.10.21-i adás ismétlése )

2021-05-26 18 óra Lassan eljutunk odáig, hogy ha valami nem kerül fel a közösségi médiába, akkor az meg sem történt. Posztolás, követés, megosztás, like, azaz ezek határai, veszélyei, avagy ki hogyan van jelen az online térben.

2021-05-19 18 óra Az öltözködés dimenzióiban bóklászunk.
Megnézzük mit, miért és hogyan viselnek az emberek.
Hogyan gondolkodnak a külsőségekről.

2021-05-12 18 óra Készülök a tavaszi nagytakarításra, egyelőre lélekben.
Tudják, van az a skála, egyik végén a mániákus rendszeretőkkel,
a másikon pedig a lusta zsenikkel. Utóbbiak, saját elmondásuk szerint, átlátják a káoszt.
Ön hova helyezné magát?

2021-05-05 18 óra Milyen jó is lenne néha észrevétlennek lenni. Alkalmanként egy-egy napra láthatatlanná válni. Elbújni csendesen, csak figyelni, vagy akár elvonulni. Úgy járni az emberek között, hogy ők nem látnak. Érdekes kísérlet lehetne. Ön kipróbálná? Varázserő híján nem segíthetek, de annyit megígérhetek, hogy ha velem tart, lehet néma megfigyelő egy órára.

( A 2021.01.27-i adás ismétlése )

2021-04-28 18 óra Mit adhatnék annak, akitől az életemet kaptam?
Sokszor tettem fel ezt a kérdést magamnak, de sosem tudtam igazán, mi lehetne a megfelelő ajándék, csak próbálkoztam. Ezzel azt hiszem mindenki így van. A maga módján próbálja háláját és szeretetét kimutatni az édesanyja felé. Nem csak május első vasárnapján, hanem minden nap. Önnek is fontos az anyák napja? Ön hogyan „próbálkozik”?

2021-04-21 18 óra Ha időm engedi, akkor falom a filmeket és a sorozatokat. Lehet európai művészfilm, kis független, vagy nagy költségvetésű hollywoodi szuper produkció is. A lényeg, hogy jó legyen. De mitől lesz jó?

2021-04-14 18 óra Ha szeretnék, akkor mondhatják, hogy se én, se a műsorom nem százas, de úgy tűnik, hogy mégis. Hát akkor jöjjön a századik, és vele az, ami az elmúlt adásokból belefér. Következzen egy nem százas szemezgető századik.

2021-04-07 18 óra Itt a jó idő, a legjobb lehetőség arra, hogy kicsit kimozduljunk a természetbe. Beszélgetőtársam ezúttal Csányi Zita kolléganőm, aki sokat túrázik. Kiránduljunk!

2021-03-31 18 óra Barangoljunk kicsit most az atmoszférán túlra, és elmélkedjünk a világűr meghódításáról. Ön lenne földönkívüli? Én kipróbálnám.

( A 2021.02.10-i adás ismétlése )

2021-03-24 18 óra Időturizmus, szigorú szabályokkal, nehogy megváltoztassuk az idő szövetét. Akik barangolnak velem, nemcsak térben, hanem időben is: Brüll Zsófia, Streussl-Gallai Fanny és Pleszkán Écska.

2021-03-17 18 óra Eredtünk már a boldogság nyomába, és kergettük a félelmeket is. Ezekből szemezgetünk. Zoltán Tamás kollégám pedig elárulja nekünk, hogy számára mit jelent a boldogság, és hogy milyen fóbiával küzd.

2021-03-10 18 óra Ismét a kollégákkal beszélgetek. Megkérdezem tőlük, hogy a poharuk félig teli, vagy félig üres. A pesszimizmust elkerülve, optimistán állok a csevegésekhez. Beszélgetőtársaim: Liszkai Ágnes, Papp Helga és Szalga Bogi. Tartsanak velünk.

2021-03-03 18 óra Tovább boncolgatjuk a sikerhez vezető utat. Vajon a kitartás és tehetség mellett mik azok, amik szükségesek hozzá? Ön szerint?

2021-02-24 18 óra Mit ér a tehetség kitartás nélkül? Elég-e a szorgalom, az akarás, ha nincs talentum? Kitartóan kutatom a válaszokat ezúttal is.

2021-02-17 18 óra Az internet mára már megkerülhetetlen lett. Mennyit, hogyan és mire használják a világhálót az emberek? Ön meglenne nélküle? Sétáljon velem most is online!

2021-02-10 18 óra Barangoljunk kicsit most az atmoszférán túlra, és elmélkedjünk a világűr meghódításáról. Ön lenne földönkívüli? Én kipróbálnám.

2021-02-03 18 óra Gyermekkorban az ember még szabadabban tervezgeti a jövőt. Mer álmodozni, hogy majd, ha felnő orvos, énekes, táncos, mozdonyvezető, űrhajós, vagy ki tudja mi lesz belőle. A gyermeki fantáziának semmi sem szabhat határt. Ön mi szeretett volna lenni, vagy talán lett is?

( A 2020.10.14-i adás ismétlése )

2021-01-27 18 óra Milyen jó is lenne néha észrevétlennek lenni. Alkalmanként egy-egy napra láthatatlanná válni. Elbújni csendesen, csak figyelni, vagy akár elvonulni. Úgy járni az emberek között, hogy ők nem látnak. Érdekes kísérlet lehetne. Ön kipróbálná? Varázserő híján nem segíthetek, de annyit megígérhetek, hogy ha velem tart, lehet néma megfigyelő egy órára.

2021-01-20 18 óra Hagyjuk magunk mögött a valóságot kicsit. Szereztem egy csodalámpást, megdörzsöltem, és megkérdeztem az utca emberét, hogy mi lenne a három kívánsága. Ön mit kívánna?

2021-01-13 18 óra  A január egy része mindig az újévi fogadalmakról szól. Van, aki tesz, van, aki nem. Aki tesz, lehet, hogy teljesíti, de az is lehet, hogy nem. Én nem fogadkozom, legalábbis ilyenkor nem. Ismerem magamat, nem az újév hozza el a változást, hanem az akarat. Ön hányadán áll az újévi célkitűzésekkel?

2021-01-06 18 óra Visszatekintéssel kezdjük az új évet, megnézzük milyen témákkal foglalkoztam tavaly. Persze közben majd arról is hallhatnak, hogy mi a terv erre az évre.

2020-12-30 18 óra Nehéz és hosszú év volt. Reméljük, hogy 2021 jobb lesz, szebb lesz, de ha másnem legalább új. Legyünk optimisták. Én most még kipihenem ennek az évnek a fáradalmait, de addig is best séta 2019-ből, amikor még vírus sem volt.

( 2019.12.18-i adás ismétlése )

2020-12-23 18 óra Gyermekkorban még fontos a karácsony. Akkor még csoda. A fények, az illatok, a készülődés – csupa izgalom. Felnőttként már mindenki magának teremti meg ezt a varázslatot. Amennyire látom, néha túlzottan görcsösen: tökéletes díszek, fények, sütemények, ételek, ajándékok. A túlzott törekvés okán aztán, a csoda helyébe megfelelési kényszer, kimerültség és stressz kerül. Pedig a karácsony a maga tökéletlenségében lesz igazi ünnep, repedt beiglivel, odaégett hússal, békével és nyugalommal. Önnek mit jelent ez az ünnep?

2020-12-16 18 óra A pénz nem boldogít, de nélküle napjainkban nehéz még élni is. Akkor kérdem én, teljesen jogosan, újra és újra: a pénz vajon boldogít?

2020-12-09 18 óra Annyiszor hallom, hogy valaki azt mondja: „Szerencsém volt.” Tényleg csak azon múlt?
„A szerencse forgandó.” Tennünk kell érte, vagy csak várni?
Az emberek vajon mennyire tartják magukat Fortuna kegyeltjének?
Megkérdeztem

( A 2020.01.29-i adás ismétlése )

2020-12-02 18 óra Valószínűleg idén más hangulatban fognak telni az ünnepek. Talán máshová kerülnek a fókuszpontok. Több szeretet, nyugalom és csend. Kevesebb gyűlölködés, rohanás és pánik. Ön mit gondol, mennyivel lesz másabb idén, mint tavaly?

2020-11-25 18 óra Most „a maradj otthon” időszakát éljük, így is kell tennünk. De mit tegyen az, aki nehezen marad egy helyben sokáig? Aki szeret világot látni? Az bizony most barangolhat fejben. Álmodozni még szabad, nem? Én is így teszek, és erre sarkallom az utca emberét is, kérdésekkel. Önnek van álom úti célja?

2020-11-11 18 óra Szerdától ismét több időt töltünk majd otthon. Vajon ki, mivel köti le magát a négy fal között? Mire használják a plusz időt? Tényleg van plusz idő?

2020-11-04 18 óra Eltérő, hogy kit, mi irritál egy másik emberben a legjobban.
A negatív belső jellemvonásokról beszélgetünk. Ön szerint melyik a legutálatosabb emberi tulajdonság?

2020-10-28 18 óra Magunk mögött hagyni a múlt sérelmeit, azokat az emberi kapcsolatokat, amik károsak, a különböző konfliktusokat vagy akár tárgyakat? Leírni könnyű, de a valóságban az elengedés nehéz. Kinek hogyan megy? Kíváncsi lettem.
Szerdán este kizárjuk a gondokat, engedjék el velem magukat!

( A 2020.07.08-i adás ismétlése )

2020-10-21 18 óra Néha szeretném, ha lenne valamilyen szuper képességem. Gyógyíthatnék vagy repülhetnék is. Ha csak egyet választhatnék, akkor önző módon a teleportálás lenne az. Ön mit választana?

2020-10-14 18 óra Gyermekkorban az ember még szabadabban tervezgeti a jövőt. Mer álmodozni, hogy majd, ha felnő orvos, énekes, táncos, mozdonyvezető, űrhajós, vagy ki tudja mi lesz belőle. A gyermeki fantáziának semmi sem szabhat határt. Ön mi szeretett volna lenni, vagy talán lett is?

2020-10-07 18 óra Fantáziáljunk. Tegyük fel, hogy nem számít sem pénz, sem idő. Milyen otthont teremtene magának? Barangoljanak velem az álomotthonok világában.

2020-09-30 18 óra Az emberbe kódolva van a vég. Ha az emberi élet véges, akkor a világunk is az. Saját halandóságunkat vetítjük ki az egész univerzumra. Elméletek jönnek-mennek, lassan minden hétre jut egy apokalipszis-konteó. A végítélet azonban érdeklődés hiányában mindig elmarad. Addig jó. Önök rettegnek tőle?

( A 2020.06.24-i adás ismétlése )

2020-09-23 18 óra Nézem a macskám és irigykedem. A nap 24 órájából szerintem legalább 16 órát alvással tölt. Néha én is szívesen lennék macska, de nem annak születtem. Így marad az idő-zsonglőrködés: élet, teendők és még alvásra is jusson idő. Kinek mennyi az elegendő? Szerdán ne feküdjenek le nagyon korán, előbb hallgassanak minket. Hátha utána jobban alszanak.

2020-09-16 18 óra Tárgyakkal vesszük körül magunkat, hasznossal, haszontalannal egyaránt. Kötődünk? Miért? Melyek a legkedvesebbek? Ha a lakásunk tárgyai mesélni tudnának, mit mesélnének rólunk?

2020-09-09 18 óra Az idő érték, mondhatjuk, hogy maga az élet. Az idejét mindenki máshogy osztja be. Van, aki kézben tartja, és persze van, aki szeretné, hogy egy nap ne csak 24 órából álljon. Én most is, ahogy minden szerdán, egy órát kérek az idejéből. Kivételesen azért, hogy az időről beszélgessünk.

( A 2020.03.11-i adás ismétlése )

2020-09-02 18 óra Hihetetlen, hogy repül az idő. Csak ámulok. Olyan, mintha tegnap lett volna, hogy diktafonnal a kezemben először léptem az utcára. Pedig már két éve. Annyi beszélgetést, jó történetet kaptam. Hálás vagyok érte. Most indul a harmadik évad. De előbb lássuk, milyen volt az első kettő. Tekintsenek vissza velem!

2020-08-26 18 óra A kurzor villog, a határidő közeledik, a szavak, gondolatok csak nem jönnek, pedig a műsorajánlót el kell küldeni. Érzem az iróniát, ugyanis a téma nem más, mint a halogatás. Most én is tologattam a dolgaim. Néha előfordul. Olykor, ha teendő van, akad fontosabb, még ha valójában nem is igazán az. „Ej, ráérünk arra még!” Olyan Pató Pálosan. Szerdán ne halogassanak, csak hallgassanak!

2020-08-19 18 óra Nyár van, ilyenkor a kikapcsolódásra talán több időt szánnak az emberek. Vajon hogyan szórakoznak? Töltődjünk szerdán este közösen jó zenékkel és ötletekkel.

2020-08-12 18 óra Ha tehetném, egy rezervátumban élnék, sokféle állattal. Ezernyi élőlény él ezen a bolygón, mindenki találhat olyat, amiért rajonghat. Így arra gondoltam utána járok, milyen állatokat szeretnek leginkább a járókelők. Mondhatni szerdán állati adás lesz!

2020-08-05 18 óra Kaland az élet, sokszor mondtam már. Néha elengedni magunkat és sodródni. Eleget tervezünk nem? Szerdán terítéken a spontaneitás. Engedjék el magukat velem!

2020-07-29 18 óra Ezen a héten a Balaton partján lógatom a lábamat, miközben igyekszem új élményekkel gazdagodni, és természetesen lerázni magamról az év eddigi fáradalmait. Már jóval a szabadság kezdete előtt lélekben a vízparton voltam, így mi másról is kérdezhetném az utca emberét, mint arról, hogy hol és hogyan nyaral idén.

2020-07-22 18 óra Tavaly nyáron a tökéletes randevú nyomába eredtem, de akkor arról nem beszélgettünk, hogy kinek, milyen az ideális társ. Középpontban ezúttal a párkapcsolatok, a párválasztás. A külső megfog, a belső megtart? Szerdán kiderül, ki mire vágyik. Illetve az is, hogy hol és hogyan keres, aki még nem talált.

2020-07-15 18 óra Remegő lábak, szapora szívverés, izgatott vagy magabiztos kacaj. Kósza pillantások, ki nem mondott gondolatok, kínos csend, az első lopott csókok. Légyott – csak légy ott! Vajon, kinek milyen egy tökéletes randevú? Tavaly júliusban erről kíváncsiskodtam, de idén is aktuális, ahogy mindig.

( A 2019.07.10-i és a 2019.08.28-i adás ismétlése )

2020-07-08 18 óra Magunk mögött hagyni a múlt sérelmeit, azokat az emberi kapcsolatokat, amik károsak, a különböző konfliktusokat vagy akár tárgyakat? Leírni könnyű, de a valóságban az elengedés nehéz. Kinek hogyan megy? Kíváncsi lettem.
Szerdán este kizárjuk a gondokat, engedjék el velem magukat!

2020-07-01 18 óra Kényszerek és elvárások kereszttüzében élünk. Meg akarunk felelni önmagunknak, másoknak, a társadalomnak. Különböző szerepeinkben lavírozunk, hogy mindenhol majdnem száz százalékot nyújtsunk. De vajon szükség van rá? Magas lécek, csalódások, ezekről faggatom az embereket – elvárások nélkül. Telefonon pedig kapcsolódik hozzánk Papp Helga, ezúttal Coachként.

2020-06-24 18 óra Az emberbe kódolva van a vég. Ha az emberi élet véges, akkor a világunk is az. Saját halandóságunkat vetítjük ki az egész univerzumra. Elméletek jönnek-mennek, lassan minden hétre jut egy apokalipszis-konteó. A végítélet azonban érdeklődés hiányában mindig elmarad. Addig jó. Önök rettegnek tőle?

2020-06-17 18 óra Ezen a héten összepakoljuk az életet. Személy szerint nem sok mindenre mondom azt, hogy utálom, de a költözésre igen. Ennek ellenére megint dobozolok, mint Tóthék. Az e heti témát, ismét a saját életem ihlette. Költözésre fel!

2020-06-10 18 óra Az önzés alapvetően negatívan él a köztudatban. Viszont létezik egy egészséges szintje is szerintem. Ismét határokat keresek. Mitől lehet valaki önző és meddig számíthat vajon önszeretetnek? Önző módon remélem, hogy velem keresik az egyensúlyt.

2020-06-03 18 óra Képzelje el, hogy egy csettintéssel megváltoztathat valamit magán. Lenne ilyen? A külső vagy a belső vonásokon formálna? Gondolat-játék következik. Középpontban a változás, az önelfogadás. Játszanak velem.

( A 2020.02.12-i adás ismétlése )

2020-05-27 18 óra A májusi esőben sétáltam, nagyon szeretem, mert szabadnak érzem magam tőle. Eláztam, de ez sem tarthatott vissza, hogy két hónap után újra diktafont ragadjak, és kérdezzek. Budapest utcái lassanként újra megtelnek, de még talán a figyelem és óvatosság vezérli a lépteket. Így is van rendjén. Az elmúlt időszak mindenkinek hozott valami újat az életébe, de vajon miket? Hogy viselték az emberek? Szerdán este újra az utcákat járjuk, és élőben szólalok meg a stúdióból. Már nagyon várom. Velem tartanak?

2020-05-20 18 óra Diktafon helyett most is telefont ragadtam, hogy egy igazán különleges csapatot mutassak be, a Magyar Imitációs Egyesületet. Vérben fürdőző emberek műsebekkel és valósághű baleseti szimulációkkal. Nem színház, de majdnem, mégis sokkal több. Oktatnak, segítik a rendvédelmi szervek munkáját, igyekeznek felhívni a laikusok figyelmét az elsősegélynyújtás fontosságára. Testet-lelket terhelő feladatnak tűnik. Hogy mégis, miért csinálják? Ahogy ők mondják: „hogy menthesd a menthetőt…”

2020-05-13 18 óra A bűvös szekrény, ami elcsábít: a hűtő. Több idő, több üres perc – „unalomevés”, mint pótcselekvés. Vajon az elmúlt két hónap hogyan változtatta meg a táplálkozásunkat? Erről beszélgetek szerdán. Velem lesznek telefonon: Frányó Eszter dietetikus, Fehér Zsófia, Peller Károly és Komlódi Gábor.

2020-05-06 18 óra Utcai ki mit eszik-tud, írtam annak idején. Kíváncsi lennék, hogy változtak meg az étkezési szokások a karantén idején. Ha odajutok, utána járok. Addig viszont hallgassuk meg milyen volt nem is olyan rég.

( A 2020.02.19-i adás ismétlése )

2020-04-29 18 óra Nem menekülök a valóság elől, csupán egy órára hagyom magam mögött. Velem tartanak? Úti cél a jövő. Időgépünk ezúttal is a képzelet, aminek semmi sem szabhat határt. Repülő autók, robotok stb. Ön szerint milyen lesz a világ 100 év múlva?

(A 2019.11.20- adás ismétlése )

2020-04-22 18 óra Mostanában ismét foglakoztat az időutazás gondolata. Hogy hova mennék? Bevallom gyáván, ennek az egész időszaknak végére. Egy csettintéssel. Vinnék mindenkit. Azonban, mivel időgép híján vagyok, marad az elméleti utazgatás. Persze, önmagában már az ismétlés is az, de most azon belül is az időt fürkésszük. Szerda este szálljanak be velem egy képzeletbeli masinába, amivel egy órára magunk mögött hagyjuk a valóságot.

( A 2019.07.03-i adás ismétlése )

2020-04-15 18 óra Az utca helyett ismét a nappaliból jelentkezem, ahol ezúttal is a kollégákat kérdezem. Virtuális válaszadók a héten: Liszkai Ágnes, Brüll Zsófia, Papp Helga és Horváth Attila. Mindannyian otthon maradtunk, tegyék ezt Önök is, és tartsanak velünk!

#maradjotthon

2020-04-08 18 óra Az utcán – karantén kiadás. Eddig az utca emberét faggattam, most a barátaimat, kollégáimat fogom. Arról kérdezem őket – többek között, hogy hogyan telnek a mindennapjaik. A mai adásban megszólal: Szitás Barbara, Szalga Bogi és Zoltán Tamás. Ehhez az adáshoz most mindannyian otthon maradtunk, ettől is különleges. Önök is maradjanak most otthon, és hallgassanak minket!

#maradjotthon

2020-04-01 18 óra Április elseje a bolondok napja. A tréfáké és csínyeké. Azt szeretném most, nagyon, hogy valaki azt mondja: Bocs, csak vicceltünk, áprilisi tréfa volt az egész, nincs is semmiféle világjárvány. – Sajnos senki nem mond ilyet. Ezért maradnak a régi beszélgetések. Szerdán sétáljanak velem biztonságosan a múltban, ahol még nem volt ennyi gond. A bőr, mint festővászon. A test, mint önkifejezés. Ezekről faggatóztam annakidején.

( A 2019.10.09-i adás ismétlése )

2020-03-25 18 óra Sok mindenre megoldás lehet, ha észrevesszük a dolgok humoros oldalát és nem feszülünk rá egy-egy problémára. A nevetés nem megoldás, de könnyebbé teszi az életünket. – Írtam annak idején. Probléma most van bőven, de hiszem, hogy legyőzzük. Most még fontosabb a nevetés. A távolságtartásban pedig máshogy találunk egymásra. Most én sem járom az utcákat.

( A 2019.05.08-i adás ismétlése )

2020-03-18 18 óra Szeretek nehezen megfogható dolgokról kérdezni. Azokról, amik egyértelműnek tűnnek, de mégsem azok. Most a boldogság nyomába eredtem. Keressék velem!

( 2020.01.15-i adás ismétlése )

2020-03-11 18 óra Az idő érték, mondhatjuk, hogy maga az élet. Az idejét mindenki máshogy osztja be. Van, aki kézben tartja, és persze van, aki szeretné, hogy egy nap ne csak 24 órából álljon. Én most is, ahogy minden szerdán, egy órát kérek az idejéből. Kivételesen azért, hogy az időről beszélgessünk.

2020-03-04 18 óra Pánik. Érthetetlen. Vigyázni persze nem árt. Tájékozódni sem. A koronavírusról egyre többet hallani itthon is. Az álhír is egyre több. A boltokat meg lefosztják. Miért? Kíváncsi lettem. Önök is? Én ismét kérdezek, tartsanak velem.

2020-02-26 18 óra „Család nélkül az ember elveszett zsebkendő. ” (Vavyan Fable)
Persze az már más kérdés, hogy ki hogyan értelmezi a család fogalmát.

Megkérdeztem. Szerda este meghallgathatják.

( A 2020.01.08-i adás ismétlése )

2020-02-19 18 óra „Az vagy, amit eszel.” Mondanám, hogy gasztronómiai útikalauz következik, de inkább utcai ki mit eszik-tud lesz. Falják velem az interjúkat.

2020-02-12 18 óra Képzelje el, hogy egy csettintéssel megváltoztathat valamit magán. Lenne ilyen? A külső vagy a belső vonásokon formálna? Gondolat-játék következik. Középpontban a változás, az önelfogadás. Játszanak velem.

2020-02-05 18 óra Itt a Bézsben mindannyian önkéntesek vagyunk. Így adja magát a téma: önkéntesség.
Az ötlet mégsem magamtól jött, hanem egy kedves barátomtól, aki szintén munka mellett, egy egyesület tagjaként dolgozik szenvedélyből. Igen, mert az ingyen munkához az kell. Szerintem. Na meg persze elhivatottság. Az utca embere mellett pedig telefonon velünk lesz Papp Helga kolléganőm is, aki szintén ezerféle önkéntesmunkát végzett már. Én, mint mindig faggatózom, elszántan. Velem tartanak önként?

2020-01-29 18 óra Annyiszor hallom, hogy valaki azt mondja: „Szerencsém volt.” Tényleg csak azon múlt?
„A szerencse forgandó.” Tennünk kell érte, vagy csak várni?
Az emberek vajon mennyire tartják magukat Fortuna kegyeltjének?
Megkérdeztem

2020-01-22 18 óra Legutóbb a boldogságot kergettem, most a félelmeket kutatom. Pókok, kígyók, magasság, tömeg, és a félelem megannyi megnyilvánulása. Nézzünk velük szembe együtt!

2020-01-15 18 óra Szeretek nehezen megfogható dolgokról kérdezni. Azokról, amik egyértelműnek tűnnek, de mégsem azok. Most a boldogság nyomába eredtem. Keressék velem!

2020-01-08 18 óra „Család nélkül az ember elveszett zsebkendő. ” (Vavyan Fable)
Persze az már más kérdés, hogy ki hogyan értelmezi a család fogalmát.

Megkérdeztem. Szerda este meghallgathatják.

2020-01-01 18 óra Annak idején arról faggatóztam, hogy ki hogy ünnepeli a szilvesztert. Hogyan búcsúztatják mások az Óévet és fogadják az újat? Tartsanak velem egy sétára és megtudják. Persze foglalkoztam az újévi fogadalmakkal is, hiszen január első heteiben ez mindig aktuális.

( A 2019.01.02-i adás ismétlése )

2019-12-25 18 óra Séta az ünnepek hangulatával, karácsony napján. Meddig hiszünk a Mikulásban? Hogyan készülünk a karácsonyra? Meddig jó hinni a csodákban? Én abban a csodában szeretnék hinni, hogy nem az ajándékok értékéhez és mennyiségéhez mérjük a kapcsolatainkat, hanem az együtt töltött időt értékeljük. Meghitt és békés ünnepeket kívánok minden kedves hallgatónak.

( A 2018.12.05-i adás ismétlése )

2019-12-18 18 óra Az 50. adás. Mintha csak tegnap lett volna, hogy diktafonnal a kezemben, az első sétámra indultam. Sok kilométernyi bandukolás, több órányi beszélgetés és rengeteg élmény. Ezúttal az archív felvételek között kutakodtam. Kiválogattam az általam legjobban szeretett felvételeket. Best séta. Tartsanak velem!

2019-12-11 18 óra Milyen volt (van) a 2019-es év, s milyen lehetőségekkel, álmokkal, vágyakkal várják önök 2020-t?
Az utcán, mikrofonnal a kezében Nagy Daniella bóklászott és kérdezett.

2019-12-04 18 óra Az eredeti tervemet elteszem későbbre, úgy döntöttem inkább átadom magam a téli hangulatnak, ha már ennyire pontosan érkezett. A decemberről szeretnék beszélgetni, minden nyűgével és szépségével együtt. Bizony, mert akad benne ez is, az is. A frissen lehullott érintetlen hó látványánál kevés szebb akad ilyenkor. Aztán persze előbb utóbb latyak lesz belőle. De bármilyen szép, közlekedni reménytelen, elakadnak a buszok, késnek a vonatok, csúsznak az autók, teljes káosz. Sosem készülünk fel rá. Ugyanakkor a december a várakozás és a készülődés hava is, hiszen egy meghitt ünnep, a karácsony is ebben a hónapban van. Találjunk magunkra a télben közösen.

2019-11-27 18 óra Ismerik azt a képet, amin három majom ül, az egyik befogja a száját, a másik a fülét, a harmadik a szemét? Ez a kép jutott eszembe, amikor megkérdeztem az embereket, hogy milyen szokásaik vannak utazás közben a buszon, villamoson, metrón… Én zenét hallgatok (vagyis bedugom a fülem), de látok, és ha kell beszélek. Vagyis megpróbálok figyelni másokra. De sokan vannak, akik becsukják közben a szemüket is, teljesen kizárva a külvilágot. Utazzanak velem, hallgassák meg, ki, hogyan teszi meg a napi rutinos – Unalmas? – útját reggel és este.

2019-11-20 18 óra Folytatjuk a barangolásunkat az elképzelt jövőben. Elektromos repülő autók, energetikai vívmányok, félelmek és remények. Robotokkal teli jövő. A világunk 100 vagy 150 év múlva. Miről álmodoznak a budapesti emberek? Képzelődjünk együtt a jövőről.

2019-11-13 18 óra Szerdán este hat órakor a jövendőt kutatom, azokkal az emberekkel, akiket megkérdezek Budapest utcáit, tereit járva.
Ezúttal arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan fog kinézni a világunk 100 vagy 150 év múlva. Milyen irányt vehet például a számítástechnika vagy a mesterséges intelligencia felhasználása? Mit gondolnak, lesznek repülő autók? Könnyít az életünkön az a sok innováció, ami még előttünk áll? Félnek-e a robotoktól? Tartsanak velem egy elképzelt jövőbe.

2019-11-06 18 óra A változás az élet része, vagy mondhatnám úgyis, hogy az élet lényege. Jöhet hirtelen, lehet tervezett, lehet jó és rossz is, illetve kockázatos és könnyű is. Sokan félnek már a gondolattól is, hogy bármi kizökkentheti az életüket. Pedig biztosan hoz valami újat magával. Kimozdít az állandóságból, segít elérni a céljainkat. A határok, amik közé magunkat zárjuk, sokszor csak kerítésként fognak bennünket vissza valami izgalmastól. Az élet úgy szép, ha zajlik, nem? Ön mit gondol, kedves hallgató?

( A  2019.08.14-i adás ismétlése )

2019-10-30 18 óra Nagyon pici gyerek voltam még, amikor először mentem a nagyszüleim sírjához, halottak napján. Akkor még nem értettem igazán az ünnep értelmét, csak a hangulat ragadott magával, a gyertyák fénye, a csend. Egyszerre volt meghitt és szomorú. A néma beszélgetések ideje – gondoltam gyerekként. Most is így érzem, csak a néma beszégetőtársak egyre többen vannak. Számomra fontos, hogy emlékezzek rájuk. És Önöknek?

2019-10-23 18 óra Közel egy évvel ezelőtt arról beszélgettem az emberekkel, hogy mit gondolnak az enyhe őszről, az óraátállításról, illetve mit tennének abban az esetben, ha megnyernék a lottó főnyereményt. Nem csak érdekes válaszokat kaptam, de meglepőeket is. Hallgassuk meg együtt újra szerdán este.

( A 2018.11.07-i adás ismétlése )

2019-10-16 18 óra Amióta az utcákat járom és interjúkat készítek, azóta tudom, hogy bennem is sok az előítélet. Persze, igyekszem félretenni az elfogultságot, ami alapján eldőlhet, rokonszenves-e valaki vagy sem. Nem gondolkodunk egyformán a világról, nem éljük ugyan úgy az életünket, máshogy szeretünk öltözködni, és ez így is van jól. Milyen unalmas lenne a világ, ha mind egyformák lennénk. Vajon az embereknek mennyire fontos az első benyomás? Mennyire dolgoznak bennük a sztereotípiák?

2019-10-09 18 óra Az önkifejezésnek ezernyi módja van. A megjelenésünk, a ruhánk, és egyéb kiegészítőnk is ennek egy formája. Még a bőrünkre is tekinthetünk úgy, mint egy festővászonra. Miért ne? Önnek van tetoválása? Szerdán este kíváncsiskodom, hogy vajon a budapesti emberek mit gondolnak erről. Hallgassanak este 18 órától és azt is megtudhatják, nekem van-e és ha van, vajon hol?

2019-10-02 18 óra Az életben vannak fontos kapcsolatok. A barátság az egyik ilyen. Vajon mikor és mitől válik egy másik ember, igaz baráttá? Nekem fontosak ezek a kötelékek. Van, ami régóta tart már és olyan is, ami elmúlt. Hogyan alakul ki egy barátság? Miért kerül valaki közel, míg más csak haver marad? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztattak, így ismét az utcát jártam a válaszokért. Tartsanak velem szerdán este hat órakor.

( A 2019.06.19-i adás ismétlése )

2019-09-25 18 óra Az elmúlás az élet velejárója. Nem gondolunk rá nap mint nap, ám ha mégis eszünkbe jut, akkor sem egyformán gondolkodunk róla. Én például nem szeretném megtudni a pontos dátumát. Maradok a bizonytalanságban. Persze nem mindenki gondolkodik így. Szerdán pont ezt szeretném megtudni, vajon ha ismernék haláluk pontos dátumát mit tennének? Ha csak 24 órájuk lenne, akkor vajon hogyan reagálnának?

2019-09-18 18 óra Végre az ősz most a szebbik arcát mutatja, így én is nagyobb lelkesedéssel indultam útnak. Legutóbbi kísérletemet elmosta az eső, de most, semmilyen kifogásom sem lehetett. A jó hangulatban nekem is könnyebb volt az évszakok változásáról beszélgetni. Azokat a szeptemberi napokat szeretem a legjobban, amikor már nincs hőség, de a langyos meleg napsütés még átmelegíti a testemet, a színek és az illatok feltöltik a lelkemet. Ilyenkor könnyű szeretni az őszt. De mit tegyünk, amikor éppen borongós és esős, és semmihez sincs kedvünk?

2019-09-11 18 óra Az volt a tervem, hogy megkérdezem az embereket, hogy hogyan viselik az évszakok váltakozását. Aztán a munkából hazafelé úgy eláztam, hogy még a cipőmből is folyt a víz. Mint egy ázott veréb, fáradtan, elnyűtten, képtelen voltam rávenni magamat, hogy elinduljak interjúkat készíteni. Én így viselem az őszt, amikor esős, borús, szomorú, kilátástalan. Vizesen és fáradtan. Elcsigázottan úgy döntöttem, hogy jó lesz egy kis visszatekintés, hátha majd azokból merítek én is új energiákat. A mostani adás már korábban elhangzott felvételek csokra lesz, de – mint mindig – a stúdióban mindenképpen ott leszek szárazon vagy vizesen.

2019-09-04 18 óra Idén úgy alakult, hogy a munkába való visszatérésem egybe esett a tanévkezdéssel. Ennek kapcsán felidéztem magamban, hogy meddig tartott az az időszak, amikor még vártam, hogy elkezdődjön a tanév. Mikor jött el, hogy már nem annyira vágytam rá? Szerettem volna még két hetet a nyárból, ami évről évre gyorsabban telik el, legalábbis így éltem meg akkor, és élem meg ma is. Ez is, na meg a kamaszkor lehetett az oka, hogy egyre kevésbé vártam az őszt. Ma már lehet, hogy szívesebben ülnék munka helyett az iskolapadban. Csomagolnám izgatottan a könyveimet, füzeteimet, rendezgetném a tolltartómat, bepakolnám az iskolatáskámat, korán lefeküdnék. Önök visszaülnének az iskolapadba?

2019-08-28 18 óra Remegő lábak, szapora szívverés, izgatott vagy magabiztos kacaj. Kósza pillantások, ki nem mondott gondolatok, kínos csend, az első lopott csókok. Légyott – csak légy ott! Vajon, kinek milyen egy tökéletes randevú? Szerdán erre keresem a választ, igazi nyári hangulatban.

( A 2019.07.10-i adás ismétlése )

2019-08-21 18 óra Az utcát járva nem tudom nem észrevenni, hogy mindenki a telefonját nyomkodja. Ott van a kezekben minden pillanatban, a buszon, a metrón, de még a zebránál is, fel sem néznek belőle az emberek.  A személyes kapcsolatainkat ugyan erősíthetné, de közben elszigetel egymástól.  A technika fejlődése egyre gyorsabb az internet korában. Kimeríthetetlen és végtelen világ ez, ahol minden azonnal kell: a válasz és a like-ok. Szerdán este kiderítem, hogy az utca embere vajon mire használja a mobilját és az internetet.

( A 2019.04.24-i adás ismétlése )

2019-08-14 18 óra A változás az élet része, vagy mondhatnám úgyis, hogy az élet lényege. Jöhet hirtelen, lehet tervezett, lehet jó és rossz is, illetve kockázatos és könnyű is. Sokan félnek már a gondolattól is, hogy bármi kizökkentheti az életüket. Pedig biztosan hoz valami újat magával. Kimozdít az állandóságból, segít elérni a céljainkat. A határok, amik közé magunkat zárjuk, sokszor csak kerítésként fognak bennünket vissza valami izgalmastól. Az élet úgy szép, ha zajlik, nem? Ön mit gondol, kedves hallgató?

2019-08-07 18 óra Vegyünk egy poharat a kezünkbe. Nézzük meg, vajon félig teli vagy félig üres. Vannak örök optimisták és pesszimisták – a világ már csak ilyen. De mi határozza meg, hogy miként látjuk a világot? Létezik-e tisztán bármelyik? Ön mit gondol kedves hallgató? Mi magyarok tényleg folyton csak panaszkodunk? És, ha igen, ez miben gyökerezik? Szerdán este hatkor járjunk utána együtt.

( A 2019.06.12-i adás ismétlése )

2019-07-31 18 óra Sokáig töltött be a mozgás fontos szerepet az életemben. Meglehetősen aktív gyerek voltam. A testnevelés órákon túl, a szabadidőmben fociztam, táncoltam, futottam és – természetesen – szinte mindig, mindenhova biciklivel mentem. Később, a középiskolában is megmaradtak ezek a tevékenységek, annyira természetes volt, mint a reggeli fésülködés. Aztán elkezdődött a felnőtt élet, felkerültem a fővárosba. Tanulás, munka, kevés szabadidő maradt, még kevesebb a sportra. Hiányérzetem volt, éreztem, hogy nem kerek az életem. A kilók pedig szaladtak fel rám. Tengernyi kifogást találtam ki, hogy miért nem változtatok: nincs időm, fáradt vagyok, sok a munka, majd holnap…. Majd. Egyszer. Talán. Bizonyára sokaknak ismerős. Nekem az orvosi leleteim segítettek abban, hogy változtatni tudjak, még mielőtt nagyobb baj lenne. Belefogtam hát az életmódváltásba. Nem mondom, hogy könnyű volt, de annyira nehéz sem, mint amilyennek elképzeltem. És meglett az eredménye. Rengeteg mínusz kiló, újjászületés, és igen, újra van kedvem, igényem, és – hogy-hogy nem – időm is a mozgásra. Ez a lendület adta az ötletet arra, hogy megkérdezzem budapestieket, mik a kedvenc nyári, szabadidős tevékenységeik.

2019-07-24 18 óra Új adásra még várni kell egy kicsit, még pihenek. Addig marad az ismétlés. Egy olyan műsort választottam, amiben több kérdésre is választ kerestem. Kíváncsiskodtam, kérdezősködtem arról, hogy vajon az emberek milyen típusú filmet szeretnek, hogy egyáltalán járnak –e moziba, vagy csak otthon a TV elé ülnek le. Majd egy „filmes csavarral” élve egy érdekesebb kérdést is felvetettem: Mi tenne, ha ez lenne az utolsó nap a földön? Ön kedves hallgató tudja, hogy hogyan és mivel töltené el?

Tartsanak velem!

( A 2018.11.14-i adás ismétlése )

2019-07-17 18 óra Végre itt a tavasz! – írtam májusban egyik műsorom elején. Most azt írom, hogy végre itt van a szabadság ideje, így én is pihenek egy kicsit. Azért választottam ezt a májusi műsort, mert úgy gondoltam, hogy kirándulni nyáron is remek dolog. Hiszen nincs jobb, mint feltöltődni a városon kívül az erdőben, a hegyek között, akár rövid időre, de kiszabadulni a betondzsungelből. Mennyire fontos a budapesti embereknek a friss levegő, a természet? Ha fontos, merre járnak? Sétáljanak velem!

( A 2019.05.15-i adás ismétlése )

2019-07-10 18 óra Remegő lábak, szapora szívverés, izgatott vagy magabiztos kacaj. Kósza pillantások, ki nem mondott gondolatok, kínos csend, az első lopott csókok. Légyott – csak légy ott! Vajon, kinek milyen egy tökéletes randevú? Szerdán erre keresem a választ, igazi nyári hangulatban.

2019-07-03 18 óra Lehet, hogy túlságosan sok sci-fit olvastam, de néha elgondolkodom azon, hogy ha feltalálnák az időgépet, utaznék-e az időben ide-oda. Mi érdekelne vajon jobban, a jövő vagy a múlt? Tudna az emberiség felelősségteljesen, minden változtatás nélkül szemlélő turista lenni? Félek, hogy nem. Eljátszottam a gondolattal, hogy az emberek mennyire lennének bátrak. Lenne-e olyan korszak, amit megnéznének? Ilyen és ehhez hasonló szokatlan kérdésekkel sétáltam ezen a héten, szerdán este hat órakor pedig meghallgatható lesz a végeredmény. Most nem csak térben, de időben is bandukolunk.

2019-06-26 18 óra Anyukám mindig leültetett, amikor elindultam és valamiért vissza kellett mennem a házba. Azt mondta, kislányom ülj le egy pillanatra, mert nem lesz szerencséd! Bizony azóta is így teszek, anélkül, hogy hinnék a következményekben. Egyszerűen csak így neveltek. Azt nem tudom, hogy ő tényleg hitt-e benne, sosem kérdeztem meg.

2019-06-19 18 óra Az életben vannak fontos kapcsolatok. A barátság az egyik ilyen. Vajon mikor és mitől válik egy másik ember, igaz baráttá? Nekem fontosak ezek a kötelékek. Van, ami régóta tart már és olyan is, ami elmúlt. Hogyan alakul ki egy barátság? Miért kerül valaki közel, míg más csak haver marad? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztattak, így ismét az utcát jártam a válaszokért. Tartsanak velem szerdán este hat órakor.

2019-06-12 18 óra Vegyünk egy poharat a kezünkbe. Nézzük meg, vajon félig teli vagy félig üres. Vannak örök optimisták és pesszimisták – a világ már csak ilyen. De mi határozza meg, hogy miként látjuk a világot? Létezik-e tisztán bármelyik? Ön mit gondol kedves hallgató? Mi magyarok tényleg folyton csak panaszkodunk? És, ha igen, ez miben gyökerezik? Szerdán este hatkor járjunk utána együtt.

2019-06-05 18 óra A szépség szubjektív, mégis minden kornak, korszaknak megvan a saját ideálja. Az, amit tömegek képesek mintaként követni. Ezek a sablonok vajon mennyire szorítanak minket keretek közé? Mennyire akar valaki megfelelni ezeknek? Vajon a megkérdezettek mit gondolnak erről, nekik mit jelent mindez? Fontosak a külsőségek? Tartsanak velem, szerdán este hat órakor, egy kellemes sétára.

2019-05-29 18 óra Szeretek zenét hallgatni. A téli hidegben, különösen olyat, ami visszahozza a meleget, esetleg a nyár hangulatát. Így aztán, még akkor januárban, arról kíváncsiskodtam az utcán, hogy mások vajon milyen zenéket szeretnek. Mennyit, hogyan és mikor hallgatják? Hogy a következő kérdés honnan fogalmazódott meg bennem, a mai napig nem tudom, de érdekelt: hisznek-e a földönkívüliek vagy a párhuzamos univerzumok létezésében? Tartsanak ismét velem!

( A 2019.01.16-i adás ismétlése )

2019-05-22 18 óra A kíváncsiság nem ördögtől való. A természetes tudásvágy hajt minket előre. Mégis, a köznyelv úgy használja, mintha rossz tulajdonság lenne. Például, ha valaki túl kíváncsi, mindenbe beleüti az orrát, minden lében kanál, stb. Önök kíváncsiak? Vajon az utca embere az? Én kíváncsiskodtam…

2019-05-15 18 óra Végre itt a tavasz! A ködös, nyirkos, hideg tél végére elfogyott az energiám, begubóztam, vártam a jó időt. Balatoni lányként Budapesten, nagyon hiányzik a természet közelsége. Nincs jobb, mint feltöltődni a városon kívül az erdőben, hacsak rövid időre is, de kiszabadulni a betondzsungelből. Vajon másoknak is fontos? Ha igen merre járnak? Sétáljunk együtt!

2019-05-08 18 óra Sok mindenre megoldás lehet, ha észrevesszük a dolgok humoros oldalát és nem feszülünk rá egy-egy problémára. A nevetés nem megoldás, de könnyebbé teszi az életünket. Nekem legalábbis nagyon fontos. De vajon, hogy látja Ön, kedves hallgató? Szerdán este hat órakor sétáljunk és nevessünk együtt.

2019-05-01 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről. Már az előző adás végén belekezdtünk, most folytatjuk: Budapest, az itt élők szemével. Szeretünk-e itt élni? Szemléljük-e a fővárost úgy, mint a turisták vagy beleszürkülünk a hétköznapi rutinba?
Szerda este sétáljanak velem, kiderül!

( A 2019.03.06-i adás ismétlése )

2019-04-24 18 óra Az utcát járva nem tudom nem észrevenni, hogy mindenki a telefonját nyomkodja. Ott van a kezekben minden pillanatban, a buszon, a metrón, de még a zebránál is, fel sem néznek belőle az emberek.  A személyes kapcsolatainkat ugyan erősíthetné, de közben elszigetel egymástól.  A technika fejlődése egyre gyorsabb az internet korában. Kimeríthetetlen és végtelen világ ez, ahol minden azonnal kell: a válasz és a like-ok. Szerdán este kiderítem, hogy az utca embere vajon mire használja a mobilját és az internetet.

2019-04-17 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről. Az utcát járva szembetűnő, hogy mennyire elrohanunk egymás mellett. Vajon az élet mellett is? Belebetonozódunk a hétköznapok porába, felkelünk, rohanunk, dolgozunk, hazafelé gyors bevásárlás, utána zuhanás az ágyba. Aztán minden kezdődik elölről. Eltelnek a napjaink, úgy, hogy közben talán alig élünk. Sokan persze teszünk ellene, kizökkentjük magunkat a szürkeségből, felrázzuk magunkat. Hogy hogyan? Szerdán este kiderül, sétáljanak velem!

( A 2019.03.13  -i adás ismétlése )

2019-04-10 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
A költészet hozzáad az élethez, elvisz magával egy másik síkba, ahol a szavak bármik lehetnek, adhatnak, elvehetnek. Teremtenek értelmet és érzelmeket. Lenyomatok, hangulatok, képek, metaforák, hasonlatok. Vajon olvasunk verseket? Itt a költészet napja, járjunk utána. Az utca emberét most a versekről kérdezem.

Sétáljunk együtt!

2019-04-03 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Mennyire vagyunk nyitottak más kultúrák iránt? Hogyan és mennyire tanulunk nyelveket? Egyáltalán milyen nyelveket tanulunk?

Sétáljunk együtt!

( A 2019.02.06-i adás ismétlése )

2019-03-27 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kevesek vagyunk, hogy egymagunk nem idézhetünk elő nagy változásokat. Még akkor is, ha a jövőnk a tét. Pedig a jelenünk cselekedetei határozzák meg azt, hogy az milyen lesz majd. Ha a környezetünkről van szó, mintha sokszor homokba dugnánk a fejünket. Csak egy pet palack, mondja nap, mint nap sok millió ember, és így tovább. Az egyén szerepe nagyobb, mint gondolnánk, hiszen a társadalom emberekből tevődik össze. Önökből, belőlem, mindannyiunkból. Sétáljunk együtt, hallgassuk meg az utca emberét a tudatosságról, környezetvédelemről, klímaválságról, és az egyén szerepéről mindebben.

2019-03-20 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről. A hosszú hétvégék és ünnepnapok előtt hajlamosak vagyunk az utolsó pillanatokban megrohamozni a boltokat. Pánikszerűen pakolunk a kosarunkba, sokszor teljesen feleslegesen, mintha nem lenne holnap. Pedig csak egy vagy két napot kell bolt nélkül kibírni. Túlvásároljuk magunkat a világvégére is elegendő élelmiszerrel, aminek egy része aztán ránk romlik. Biztosan Ön is járt már hasonlóképp, ugye? Legyünk tudatosabbak. De hogyan? Szerdán este, séta közben ismét keressük együtt a válaszokat.

2019-03-13 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről. Az utcát járva szembetűnő, hogy mennyire elrohanunk egymás mellett. Vajon az élet mellett is? Belebetonozódunk a hétköznapok porába, felkelünk, rohanunk, dolgozunk, hazafelé gyors bevásárlás, utána zuhanás az ágyba. Aztán minden kezdődik elölről. Eltelnek a napjaink, úgy, hogy közben talán alig élünk. Sokan persze teszünk ellene, kizökkentjük magunkat a szürkeségből, felrázzuk magunkat. Hogy hogyan? Szerdán este kiderül, sétáljanak velem!

2019-03-06 18 óraTörténetek egyenesen a járdaszegélyről. Már az előző adás végén belekezdtünk, most folytatjuk: Budapest, az itt élők szemével. Szeretünk-e itt élni? Szemléljük-e a fővárost úgy, mint a turisták vagy beleszürkülünk a hétköznapi rutinba?
Szerda este sétáljanak velem, kiderül!

2019-02-27 18 óra Hétvégén az Afrika Expon jártam, belevetettem magam az afrikai forgatagba. Beszélgettem olyan emberekkel, akik rajonganak a kontinensért vagy épp kétlaki életet élnek, Nigéria és Magyarország között. Aztán ezt a szenvedélyt látva eszembe jutott, hogy vajon miért szeretünk Budapesten élni.
Szerda este sétáljanak velem, kiderül!

2019-02-20 18 óra A farsangi időszak még javában tart. Arra voltam kíváncsi, hogy beöltözünk-e? Vajon emlékeinkben, hogyan élnek gyermekkori jelmezeink? A kosztümökhöz fantázia kell, de van-e elég?
Szerda este sétáljanak velem, kiderül!

2019-02-13 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Közeleg a Valentin-nap, a szerelmesek ünnepe. Ennek kapcsán kérdeztem az utca emberét, hogy ki ünnepli és ki nem? Ha igen, akkor hogyan? Egyáltalán mit gondolunk, mi egy boldog, tartós kapcsolat titka? Tartsanak velem és kiderül.

Sétáljunk együtt!

2019-02-06 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Mennyire vagyunk nyitottak más kultúrák iránt? Hogyan és mennyire tanulunk nyelveket? Egyáltalán milyen nyelveket tanulunk?

Sétáljunk együtt!

2019-01-30 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.

Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét.
Most szerdán kiderül, hogy az utca embere mennyire dől be az álhíreknek és, hogy miért lesz valakiből utcazenész.

Kalandozzanak velem!

( A 2018.10.10-i adás ismétlése )

2019-01-23 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Tél van. Még lesz is jó néhány hétig. Ilyenkor már kezdek belefásulni. Épp ezért úgy döntöttem, idén nem hagyom magam. Az utca emberét hívom segítségül, hogy kiderítem mit szeretünk a télben. A tájat, a hóesést, a sportokat?
Sétáljunk együtt!

2019-01-16 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.

Igyekeztem egy hétköznapibb témával indítani: megtudni milyen zenéket hallgatunk. Azután pedig elrugaszkodtam egy kicsit, és olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy hiszünk-e a földönkívüliek vagy a párhuzamos univerzumok létezésében. Izgalmas lesz!

Sétáljunk, hallgassuk együtt az utca emberét!

2019-01-09 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.

Annak próbáltam utána járni, hogy spórolunk-e, és ha igen, hogyan? Illetve a kultúrafogyasztás kapcsán jutott eszembe, hogy járunk-e színházba?

Sétáljunk, hallgassuk együtt az utca emberét!

2019-01-02 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.

Hogyan szilveszterezünk? Mit gondolunk az újévi fogadalmakról? Ezekről, valamint még 2018 legjobb pillanatairól is lesz szó.

Kalandozzanak velem!

2018-12-19 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.

Nagyon szerettem volna élőben jelentkezni még az évben utoljára, de sajnos a teendők közbe szóltak, így ismétlünk.
Újra meghallgatjuk melyik a favorit évszak, melyek a legfontosabb emberi tulajdonságok, és még a Japán kultúrába is bepislantunk.

Kalandozzanak velem!

( A 2018.10.17-i adás ismétlése )

2018-12-12 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Kivételesen egy rendezvényre látogatunk. A 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány és az AKUT szakasz kommunikációs közösség jótékonysági futást szervezett. Négy+1 kórházba vittek mosolyt Mikulás előestéjén. Kiderül az is, hogy az utca embere mennyire jótékonykodik.

Sétáljunk együtt!

2018-12-05 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét.
Meddig hiszünk a Mikulásban? Meddig jó hinni a csodákban? Hogyan készülünk a karácsonyra?

Sétáljunk együtt!

2018-11-28 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét.
Mit gondolunk a Black Friday-ről? Mi az esernyő protokoll? Hogyan készül a sült gesztenye? És még sok minden más.

Sétáljunk együtt!

2018-11-21 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét.
Most szerdán kiderül, hogy melyik a favorit évszak, melyek a legfontosabb emberi tulajdonságok, és még kulturális utazásra is indulunk.

Kalandozzanak velem!

( A 2018.10.17-i adás ismétlése )

2018-11-14 18 óraTörténetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy faggassam az utca emberét.

Milyen filmeket nézünk? Járunk moziba? Mit tennénk ha ez lenne az utolsó napunka Földön? Hova mennénk, ha egy csettintéssel ott lehetnénk? Szerdán kiderül.

Tartsanak velem!

2018-11-07 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy faggassam az utca emberét.

Mit gondolunk az enyhe őszről, és az óraátállításról? Mit tenne, ha megnyerné a lottó főnyereményt? Szerdán kiderül.

Tartsanak velem!

2018-10-31 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét.
Főszerepben szerdán az olvasás lesz, és egy régi ismerős hang is visszatér egy beszélgetés erejéig. Mit olvasunk és hogyan? Szerdán kiderül.

Tartsanak velem!

2018-10-24 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét.
Miről lesz szó az e heti adásban? Kalandozzanak velem és megtudják!

2018-10-17 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét.
Most szerdán kiderül, hogy melyik a favorit évszak, melyek a legfontosabb emberi tulajdonságok, és még kulturális utazásra is indulunk.

Kalandozzanak velem!

2018-10-10 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.

Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét.
Most szerdán kiderül, hogy az utca embere mennyire dől be az álhíreknek és, hogy miért lesz valakiből utcazenész.

Kalandozzanak velem!

2018-09-26 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.

Hétről hétre járom majd az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét: kérdések, beszélgetések, tesztek.
Hogy hol bukkanok fel legközelebb? Azt még én sem mindig tudom.

Kalandozzanak velem!

( A 2018.09.05-i adás ismétlése )

2018-09-19 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét: szó lesz a vasárnapról, pihenésről és piacozunk is.
Kalandozzanak velem!

2018-09-12 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről.
Hétről hétre járom az utcákat, hogy megszólítsam az utca emberét: kérdések, beszélgetések, tesztek. Most szerdán kiderül, hogy az utca embere mennyire ismeri a régi ételeket, és még sok más is.

Kalandozzanak velem!

2018-09-05 18 óra Történetek egyenesen a járdaszegélyről, az én tolmácsolásomban.

Hétről hétre járom majd az utcákat – többnyire a fővárosban-, hogy megszólítsam az utca emberét: kérdések, beszélgetések, tesztek.
Hogy hol bukkanok fel legközelebb? Azt még én sem mindig tudom.
Az első adásról nem is árulok el többet.

Kalandozzanak velem!