Párbeszéd otthon, a konyhában 19 évvel ezelőtt. Én telefonálok, és fő az ebéd. Kíváncsibbak kedvéért joghurtos-kapros gombaleves, túrógombóc.
BOLDIZSÁR (4 éves gyerekem): Mama!
HANNA (9 éves gyerekem- több gyerek nincs!-): Hagyd, dolgozik!
BOLDI: De nem dolgozik, beszélget.
HANNA: De úgy dolgozik, hogy beszélget!!!
És akkor arra gondoltam, hogy tényleg, milyen mázli, hogy az a munkám, ami nélkül nem tudok élni! Beszélgetek. Eme igényem nem merül ki a műsorkészítésben, kiterjed a nap 24 órájából kivétel nélkül minden percre, amikor ébren vagyok.
29 év közszolgálati rádiózás után, most a Strázsa Tanya Programok kommunikációs vezetője vagyok (álommunka számomra ennek az elképesztően szerteágazó tevékenységű, szinte ismeretlen szervezetnek a tevékenységét világgá „kürtölni”) és podcastokat készítek.
Bárhol is dolgozom (kereskedelmi televízióban, közszolgálati rádióban, egyetemen) jórészt nehéz helyzetben lévő emberekről, valódi dilemmákról szóló műsorokat készítek. Érdekel az önkéntesség és a civil szervezetek tevékenysége, a kortárs tánc, a gasztronómia és minden, ami színház –főként a függetlenek-.
Egy kismagnóval készítem a riportjaimat, fontos nekem, hogy én menjek oda, ahol beszélgetőtársaim „otthon vannak”, belelássak a háttérbe, környezetükbe és nagyon szeretek a vágással, szerkesztéssel, zenékkel bíbelődni.
A Hajamnálfogva című podcastom adásai „bézses” változata pontosan ezt tükrözi. A cím a nagyotmondó Münchausen báró gesztusára utal, aki saját hajánál fogva rántotta ki magát a mocsárból, lovával együtt. Nos, az én történeteim viszont valódiak.
Rengeteg olyan hatás és adottság van az életünkben, ami változtathatatlannak tűnik. Riportjaim főszereplői lehetetlennek látszó helyzetekből kecmeregnek, ugranak, repülnek ki. Példát mutatnak arra, hogy mégiscsak létezhet valami különös erő vagy vágy, melynek segítségével kiránthatjuk, kiküzdhetjük magunkat a kilátástalanságból. Hajunknál fogva.
Műsorcím: Hajamnál fogva
Minden 2. hét Péntek 18.00-18-55
Ismétlés: Minden 2. hétfő, 6.00-6.55