Werovszki Vera és Palugyai István

Werovszki Vera

Az egész Gerald Durrell-el kezdődött. Amikor megkaptam a szüleimtől az “Amatőr természetbúvár” című könyvet. Akkor hat éves lehettem. Akkor határoztam el, hogy tudományos újságíró leszek. Kis kitérővel a bölcsészettudományok felé, nemrég végeztem az ELTE Természettudományi Karán Tudománykommunikáció mesterszakon. Az egyetemek mellett már dolgozhattam angol nyelvű gazdasági hírszerkesztőként a Worldwide Internet News-nál, majd szerkesztő-asszisztensként és szerkesztő-riporterként tévéknél. Készítettem dokumentumfilmet sérüléssel élő fiatalokról is. Majd az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontnál voltam kommunikációs titkár, ahol a Csodák Palotájával folytatott együttműködésünk keretében az a megtiszteltetés ért, hogy a Wigner Cafet is vezethettem a CSOPA-ban. Most pedig itt vagyok, hogy segítsünk eligazodni az információs rengetegben ki mással, mint Palugyai Istvánnal, miközben a tudomány világáról mesélünk egy órán keresztül.

Palugyai István

A nyolcvanas években sokat rádióztam a Magyar Rádió legendás tudományos rovatánál, a kilencvenes éveket végigtévéztem, ebből 9 évet a 140 részt megélt Azok a csodálatos állatok sorozattal, de eközben végig napilapos újságíró maradtam, 1979-től 2016-ig, két lapnál, a Magyar Hírlapnál és a Népszabadságnál. És mindvégig tudományos újságíróként. Na meg oktattam a szakmát, legutóbb az ELTE természettudomány kommunikációs mesterszakán, amit tavaly szüntettek meg. Most visszatérek itt egy műsor erejéig a rádiós mikrofonhoz, de egy frissen végzett diákommal együtt. Jövőnéző a műsorunk címe és szeretnénk olyan aktuális, jövőnket meghatározó érdekességekről, hírekről beszélgetni, melyek a tudomány világához kötődnek. Remélhetően a hallgatókat pedig képesek leszünk erre az időre a műsorhoz kötni!