Rádió Bézs

2015 február. Megszólal a Rádió Bézs. Még idegen a fülnek, még senki nem tudja, mi is ez, de a csapat erős, a hallgatók kíváncsiak. És „szól a Rádió.” Ahol nem celebek, hanem hús-vér emberek beszélnek. Önhöz is. Hibákkal néha, de szívből, ésszel, nem pénzért. Önkéntes mindenki. 

 >>>
Rádióbézs

Elköszönő

Negyedik negyed – tabudöntő sorozatot indít Fodor János

https://noivalto.hu/ezvan/negyedik-negyed-tabudontogeto-interju-fodor-janossal/
Stefán Bea

Ülök a Fodor kertjében, augusztus vége van, tiszta erőből virítanak a muskátlik, csicseregnek a madarak, minden zöld és idilli, egy macska törleszkedik kényeskedve, egy másik kíváncsian méreget. Amíg várom a kávém, azon gondolkodom, hogy itt, ebben a miniparadicsomban tényleg a halálról fogunk beszélgetni? Aztán kiderül, hogy dehogyis. Az életről.  

A halál tabu. Nem beszélünk róla. De miért? Ez érdekelte Fodor Jánost, az ismert tévést, illetve az utóbbi években már inkább rádióst, amikor úgy döntött, ő bizony felteszi a legrázósabb kérdéseket az általa tisztelt, érdekesnek tartott embereknek. Több mint harmincan – köztük színészek, írók, tévések, rendezők – válaszoltak is.

 

–Mivel hívta föl ezeket az embereket? Beszéljünk az öregedésről, az elmúlásról?

– Igen. A halálhoz való viszonyáról. A saját haláláról. Hogy készül-e rá. Mit gondol a túlvilágról, milyen lesz az utolsó pár hónapja, hisz-e Istenben, hogyan temetik majd el?

– Így, rögtön az első híváskor?

– Rögtön megmondtam, hogy mire vagyok kíváncsi, hogy nem életútinterjút akarok. És volt, aki nemet mondott. A megszólított 40-ből hárman-négyen mondtak nemet, a többiek meg azonnal azt mondták, hogy megtiszteltetés számukra.

– Meglepődött, hogy a téma ellenére ennyien kötélnek álltak?  

– Nem. Erős csapatban játszani, dolgozni, részt venni mindig megtisztelő, mindig érdemes. Merem remélni, hogy a kérdező hitelessége is erősíti a felkértet. És a téma is érdekes, szokatlan, újszerű.

– Azért nem lehetett könnyű ezeket a „súlyos” egyéniségeket szóra bírni.

– Nem megnyitni volt nehéz őket, hanem az, hogy merjem-e föltenni a kérdést a régen ünnepelt színésznőnek, aki valamikor az ország egyik legszebb nője volt, hogy drága, eltelt 40 év… Most is gyönyörű, de. Ez a nehéz. Az öregedést senki se szereti elfogadni. Leplezzük, takargatjuk. Pedig mennyire természetes! És mégis. Tán, mert figyelmeztet a végre.

– Azért kezdett bele ebbe a sorozatba, mert magát is foglalkoztatja a gondolat? Vagy a „nagy öregek” miatt?

– Lassan, de én is fogyasztom az időmet. Én is meg fogok halni. De nem a saját halálomra gondolok – ahogy szerintem senki sem –, hanem a másikéra. Ahogy megyünk előre az életben, szinte minden napra jut egy ismerős halálhíre

.– Szerintem titokban mindenkiben benne van az érzés, hogy ő lesz az első, aki halhatatlan. És nem nagyon akarja elhinni, hogy ez vele is meg fog történni.

– Szerintem meg mindannyian elhisszük és tudjuk. Mindannyian tudjuk, csak odébb toljuk, egy másik dimenzióba, hogy ráérünk ezzel foglalkozni.

– Azt mondta, többen óvták ettől a sorozattól, azt javasolva, inkább beszélgessen csak az idő múlásáról, finoman, mert az nem bántó, de épp a tabu izgatta. Senki nem akar ezzel foglalkozni, nem is kell, mondja. De beszélni miért ne lehetne róla?

– Nézze, én megcsináltam a Dérivel azt a nevezetes, sokakat megérintő utolsó interjút (1991 novemberében), és akkor rájöttem arra, hogy ez mindenkinek jó volt, csak nekem volt nehéz. Nekem rossz volt, mert nem találtam a helyemet, a szerepemet, de nagyon jó volt a Jánosnak. Akarta. Kellett neki, hogy elmondhassa. És kellett nekünk, a nézőknek, az embereknek, mert helyükre kerülnek a dolgok. Fontos interjú volt. Önmagunkon túlmutató.

Déri János a 70-es, 80-as évek egyik legnépszerűbb rádiósa majd televíziósa volt, az Ablak állandó műsorvezető-riportere. Szarkasztikus humora, stílusa miatt 

minden műsorban és minden műfajban imádták a nézők. Nagyon fiatalon, 41 évesen halt meg, tüdőrákban. Magyarországon nem volt orvos, aki vállalta volna a műtétet, ezért a németországi Heidelbergbe ment, egy ottani specialistához. Fodorral barátok voltak. A megrendítő, és ma már tudhatóan utolsó beszélgetés elkészült, a riporter szerint mindenkinek látnia kéne, annak is, aki nem is élt akkor, amikor Déri még velünk volt.

– Ő kimondott egy csomó dolgot, hogy mi fontos, mi nem.

– Igen, emlékszem. Azért elismétli?

– Például, hogy mennyire nem fontos az, amit annak hiszünk. Hogy mindig rohanunk, értekezünk, azt hisszük, hogy fontos a siker, a népszerűség, a pénz, mondjuk a politika. Hát baromira nem az a fontos! Az a néhány ember, akit szeretünk, meg saját magunk, meg a kölykeink a fontosak. Akkor én ezt eltettem magamban.

– És? A mostani beszélgetésekből mi jut hirtelen eszébe?

– Vitray Tamás például azt mondja, és elhomályosult a szeme közben, hogy azt szeretné, ha a Szent István park környékén szórnák a Dunába, mert neki az a hely fontos. Vagy Horvát János mesélte, hogy a temetőben megszólította Józsi. Az egyik sírásó. Azt kérdezte, hogy Horvát úr, magával mi lesz? János a temetőben a saját szerettei sírja előtt állt. Azt válaszolta, hogy, hát majd én is ide kerülök. Mire a Józsi: de jó, Művész úr, hogy nem égetik! Akkor lesz még munkám.

– Horvát János beszélt arról is, hogy ő nem akarja megvárni a kiszolgáltatott állapotot. Ő véget vet majd az életének, még előbb. Döbbenetes.

– Mindenki ezt mondja.

– Igen, csak amikor odaérünk, mégse hisszük el.

– Mindenki, én is, ön is, az olvasó, a hallgató, néző, mindenki azt mondja, hogy hát azt nem várja meg. De aztán mégis. Mert azt hisszük, hogy holnap még jó lesz kinyitni a szemünket, hogy holnap azért még eszünk egy jót, hogy még megnézném az unokámat. Szóval ez egy nagyon bonyolult dolog. Egy bizonyos kor után senki nem a haláltól fél. Az elbutulástól és a kiszolgáltatottságtól félünk, attól, hogy nem emberhez méltóan töltjük életünk utolsó időszakát.– Sokan mondták ezt?

– Szinte mindenki. Pap, televíziós személyiség, zenész, filmrendező, bűvész. Mindenki. De nem fog a néző, a hallgató unatkozni. Azt gondolom, hogy most sikerült egy olyan beszélgetéssorozatot készíteni, olyan személyiségeket megszólítani, akiket tudtunk szeretni még az életükben! Ez a fontos. Azért jó erről filmet készíteni, és azért érdemes megnézni, mert rólunk szól, az életünkről. Amihez hozzátartozik a halál. Tudja, én elég rutinos vagyok már, olyan sok meglepetés már nem fog érni, és mégis, mindig azt éreztem, ahogy fölálltunk egy-egy interjú végén és egymásra néztünk Asbót Kristóf segítőmmel, hogy a macska csípje meg! Olyan jó volt hallgatni őket, hogy tátott szájjal figyeltünk.

– Volt olyan, hogy elérzékenyült?

– Nem. Nem voltak ezek drámai hangulatú beszélgetések. Pont ez volt benne a szép. Molnár Piroskával például, aki egy csodálatos ember, azon röhögtünk, hogy öt, azaz 5 intézményes temetése is lehetne. Eljátszotta. Hát azon tényleg csak nevetni lehetett. Ezek normális hangulatú beszélgetések voltak, nem volt dráma, nem kell a zsebkendőket előre kikészíteni. Persze, vannak megható pillanatok, meg emelkedett mondatok, néha talán bölcsességek is, de sok röhögés is. Például Sándor Palikával is végigröhögtük a felvételt. Elmúlt 80, és bizonygatja, hogy jön majd az én temetésemre. Van közel 15 év előnyöm, de persze lehet. Ez így a normális. Ő el se tudja képzelni, mi az, hogy vége.

– Pont ő beszél arról is, ami mindenkinél előjön előbb-utóbb, hogy mi lesz, ha már nem leszek? Ugyanúgy fognak nőni a fák, minden megy tényleg tovább?

– Tudjuk az agyunkkal, de nem tudjuk a zsigereinkkel. Az élet nagyon sokszínű, és azt hiszem, hogy nagyon sokféle a halál is. És ugye mindegyikünk abban reménykedik, hogy az övé kegyes lesz. Mert mindannyian elfogadjuk, el kell, hogy fogadjuk, eddig még mindig mindenki meghalt, tehát nincs kecmec, de hogy milyen lesz az utolsó három hónap, az nagyon nem mindegy. Amúgy a fák akkor is fognak susogni.

– Ahogy maga mondta egy interjúban, cipőben szeretne meghalni.

– Annál szebb dolog nincs, hogy fölboruljon az ember, és gyorsan, fájdalommentesen menjen el.

– Vagy álmukban, a gyávábbak.

– Hát igen, de ez is mikor? Mert még mennyi minden lehetett volna. Szegény Fodor! Még hány interjút csinálhatott volna!?

Itt persze röhögésbe fordul a beszélgetés. Arra a kérdésre, hogy szerinte kezdjünk-e beszélgetni otthon ezekről a dolgokról, azt mondja, talán igen, de ebben ő sem erős. A gyerekeivel, de az apjával sem beszélt soha ezekről a dolgokról. Négy unokája van, de a halál őket is megérinti. Elmesél egy családi sztorit.

– Két kisfiú, egyik 2-3 éves volt, a másik talán öt. Sétáltunk, én le voltam maradva. A kicsi leguggolt, nézett a földön valamit. Mellé lépett a bátyja, ő is leguggolt. Odaértem, és láttam, hogy ott van egy döglött bogár. És akkor a nagy rátette az öccse vállára a kezét, és azt mondta vigasztalóan: ez az élet rendje.

– Micsoda bölcsesség.

– Előttük nem tabu a halál. Még. Persze arról nem szabad beszélni, hogy az ő anyukájuk is meg fog halni. És én is hinni akarom, hogy a gyerekeink is örökéletűek.

– Hány interjú készült el végül?

– Úgy harminc, és még hátravan néhány felvétel, de lehetne folytatni.

– Hogy megy ez ilyenkor, az ember kitalál egy ilyen sorozatot, és keres hozzá egy szponzort? Azért ez egy drága műfaj.

– Mondjuk, próbálok keresni. Aztán kiderül, hogy szinte mindenki tojik rám meg az ötletre. Huszonéve senki nem használ ebben a szakmában, megtanultam, hogyha akarok valamit, azt magamnak kell megoldanom. Olyan világban élek, hogyha írok egy levelet, általában válaszra se méltatnak. De a barátaimra számíthatok. Szóval a saját kedvemre forgattam. Ahogy megcsináltam a Rádió Bézst is, barátokkal, önkéntesekkel. Azt persze sajnálom, hogy a NEGYEDIK NEGYED szinte csak a világhálón lesz elérhető. Normális körülmények között bármelyik kereskedelmi csatornának, de főleg az államinak már a műsor hírére le kellett volna csapnia rá, hogy leadhassák, hisz a nemzet színészei, a nemzet nagyjai vannak benne. Ez a sorozat egyszerűen nem tud rossz lenni. De nem panaszkodom.

Kovalik Márta díj

Jó emberek díja

 2018- ban a Rádió Bézs, annak főszerkesztője Fodor János, valamint a Szaday család vándordíjat hozott létre, hogy Kovalik Márta, aranytollas Újságíró, az egykori Húszas stúdió szerkesztője, a Magyar Rádiózás meghatározó személyisége emlékét az utókor megőrizze.

Az emlékdíj nem szakmai díj.

Az kapja minden évben, aki szabad, független, tisztességes ember és tesz azért, hogy a következő generáció minél nagyobb tudással, minél szabadabban élhessen úgy, hogy a tényeket megismerhessék, és azokat tiszteletben tartsák.

A díjat Formanek Zsuzsa üvegtervező iparművész és Bedécs Kristóf ötvösművész tervezte és alkotta.

2021-ben Szalay Kriszta színésznő vehette át a díjat.

2020-ban Talyigás Katalin szociológus a SZIA alapítója volt a díjazott.

2019-ben Vekerdi Tamás pszichológus kapta a díjat.  

2018-ban az első díjazott Bojár Gábor fizikus, vállalkozó, a Graphisoft CAD-szoftverfejlesztő cég és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója volt.

 >>>

ÉS kritika

Élet és  Irodalom 2021. október 8.
Károlyi Csaba

Asztalfő

(Lábjegyzet. Vlasics Sarolta műsora, Rádió Bézs, szeptember 30., csütörtök, 16.00–17.00)

Hát, ennek a beszélgetésnek például a Kossuthon lett volna a helye, ha az még közszolgálati lenne és nem pártállami rádió. Báron remekül beszélt, jól követhető, adatgazdag és nagyívű portrét vázolt, üdítően barátságos hangnemben. Vlasics ügyesen kérdezett, tudta, hogyan lesz a lehető legösszefogottabb kép a kivételes életműről.

Ferenc Józsefet egyszer megkérték, üljön az asztalfőre, de ő azért se oda ült, majd ezt mondta: „Fiam, jegyezd meg, ahol én ülök, az az asztalfő.” Állítólag Jancsó Miklós is szerette ezt a mondást, és szeretett nem az asztalfőre ülni. Báron György idézte most föl Jancsó alakját és művészetét Vlasics Sarolta heti kulturális műsorában.

Lábjegyzet – segít az eligazodásban.” Így mutatkozik be ez a műsor. És valóban segít. A Lábjegyzet mindig érdekes. Szó volt mostanában benne Gerhard Richter kiállításáról éppúgy, mint Spiró György esszékötetéről, a Zeneakadémia tehetséggondozó programjáról vagy – a legutóbbi adás második felében – Nagy Péter István Don Carlos-rendezéséről a Radnóti Színházban.

Szeptember 27-én volt száz éve annak, hogy Jancsó Miklós megszületett, sokan és sokféleképpen emlékeztek mostanában erre – Báron György is utalt rá –, többek közt a FreeSZFE, a CineFest. Sőt, Budapesten a Bazilika előtti téren vetítették le a Szegénylegényeket. Kell-e ennél több? Hát, ennek a beszélgetésnek például a Kossuthon lett volna a helye, ha az még közszolgálati lenne, és nem pártállami rádió. Báron remekül beszélt, jól követhető, adatgazdag és nagy ívű portrét vázolt, üdítően barátságos hangnemben. Vlasics ügyesen kérdezett, tudta, hogyan lesz a lehető legösszefogottabb kép a kivételes életműről.

Lehet, hogy mosolyogna vagy legyintene ezt az ünneplést látván, mondta Báron Jancsóról, akit elképesztően nagyvonalú embernek ismert meg, olyannak, kinek harmónia van a művei és a személyisége között. Még azt is megengedhette magának, hogy nem engedett meg mindent magának, így a filmkritikus, és ez itt nem üres patron. Báron beszélt a forgatásokról is, Jancsó szeretett nem csak profi színészekkel dolgozni, beemelte a filmjeibe Szentjóby Tamást, Halász Pétert, Cseh Tamást, Lovasi Andrást, a Szörnyek évadjában szinte utódjának nevezte meg Tarr Bélát, élete vége felé a Lámpásban (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten) maga is szerepelt Hernádi Gyulával együtt, mintegy búcsúzásképpen. Aztán utána még hat ugyanolyan komédiát forgatott. Szeretett állandó stábbal dolgozni, Kende János, Grunwalsky Ferenc, Kézdi-Kovács Zsolt, Galkó Balázs, Balázsovits Lajos, Kozák András és így tovább, aztán Kapa és Pepe.

Aktuálisak-e ma a filmjei? – tette föl a kézenfekvő kérdést Vlasics Sarolta. Aktuálisabbak, mint valaha, jobban élnek – válaszolta Báron –, az önismétlés és a modor nála védjegy, csak a nagyoknál van ilyen, minden korszaka frissnek hat most is, és rólunk szól. Régen társadalmi esemény volt, ha Jancsó végigment az utcán, utolsó filmjei pedig ma nemzedéki kultfilmek. A beszélgetés végighaladt az életmű korszakain, annak jegyében, hogy a rendező mindig követte a politikai változásokat, a 60-as években a hatalom és a személyiség, a hatalom és a tömeg kérdése foglalkoztatta, a 70-es években káoszt érzékelt, Olaszországban várta-várta a rendszer összeomlását, a 90-es években elhallgatott, majd idős korára visszajött a burleszkkel és a groteszkkel, ilyesmit csak az öreg Buñuel csinált.

Jancsó műveiben abszolút kontinuitás van végig, a nagyon hosszú snittek meditatív stílust eredményeznek – magyarázta lelkesen Báron –, nála mindig hangsúlyos, hogy a film a képek művészete, a Szegénylegények például a dialógusok nélkül is érthető. Antonioninál a hosszú snittek az elidegenedésről szólnak, Jancsónál a személyiség a hatalomnak való kiszolgáltatottságáról. A szimbólumai, a rekvizitumai örök érvényűek. Az önálló filmnyelv és a szabad gondolkodás pedig összefügg. Jancsó öt perc után felismerhető, mint Fellini, Antonioni, Tarr. Öröm volt ezt az összegzést hallani.

Végül Vlasics a személyes élményeiről kérdezte Báront, aki boldogan válaszolt erre is: ő nem volt filmrendező, csak akkor, amikor forgatott, de akkor is happening volt a munka során. Nagyvonalú, jó humorú ember volt, királyi eleganciával megáldva. Én se előtte, se utána nem láttam ilyen természetes módon 

 

 >>>

Partnereink:

VDSZ jooble myonlineradio wildom heti tv erd tv

2018. szeptember 16.

Adatforgalmi díj nélkül

Ezentúl még kevesebb lehetősége van, hogy azt mondja: ismerem a nevét, hallottam, hogy érdekesek a műsorai, de nem tudom hol és hogyan hallgathatom. A technika egyre több eszközével segítjük, hogy bárhol, bármikor hallgathassa online adásunkat. Nem kell a számítógép előtt ülnie és online rádiókészülék sem szükséges hozzá, csak vegye elő „élettársát” azaz mobiltelefonját és máris megszólal a Rádió Bézs. Androidosoknak van  Play Store-ból letölthető applikáció, és az Iphone tulajdonosoknak természetesen az App Store-ban is ott az alkalmazás. Vagy elég az oldalunkon látható QR kódot beolvasni, máris szól az adás.

Aki pedig mégis internet rádióján szeretne hallgatni minket, itt keresse:

Rádió Bézs 
http://195.210.29.82:8001/bezs

 
Rádió Bézs 2 
http://195.210.29.82:8002/bezs2

Vodafonos hallgatóinknak különösen jó hírünk van: nekik ezen túl az adatfogyasztás miatt nem kell aggódniuk. Ha havi 1000 forintért Music Passt vásárolnak, adatforgalmi díj nélkül akár 24 órán keresztül szólhat telefonjukon a Rádió Bézs. A szolgáltatást az oldalunkról a Bézs hírek rovatban található linkkel akár közvetlenül is megrendelhetik.

De azért ha megszólal a telefon, ne felejtsék el felvenni!

 >>>
Élő
adás

Élő
adás Bézs 2


Támogass!

Támogassa a Rádió Bézst!

A Rádió Bézs adásait mindenki ingyen hallgatja, de nem ingyen készül.

Immár öt esztendeje erőnkön felül teljesítünk, hogy szólhassunk önökhöz, önökért. Arra kérjük önt, hogy támogasson, hogy életben maradjunk, hogy növekedni és fejlődni tudjunk

 

 >>>

Játék

Szenvedésekkel teli, regényes élet, világhír. Utánozhatatlan hang és örök dallamok. Játékunkban Edit Piafra emlékezünk és a helyes megfejtések beküldői között Michelle Marly: Edith Piaf és a szerelem dala c. könyvét sorsoljuk ki.

 >>>

Érd most

az Autodoc Club weboldalán