A Rádió Bézs elsősorban a Nőkért szól. Éppen ezért a férfiak is hallgatják. A felnőtt, érett, érző és gondolkodó nőkért. Aki a Bézst hallgatja, igényes, szép zenére és higgadt, okos szóra számíthat. A Rádió Bézs online rádió, napi 24 órában szól! A Rádió BÉZS a finom lágy hangok vonala! Sok szép muzsika, értelmes emberek! Higgadt és mégis szenvedélyes  >>>

Rádióbézs

Grenadírmars

Ráduly Margit

A Hősök terénél szálltam fel a kisföldalattira. Minden héten egyszer járok erre, mikor a Rádió Bézsből jövök, vagy oda megyek. Most jöttem. Egy fejét lógató kapucnis srác mellett volt ülőhely, oda ültem. Alighogy elhelyezkedtem, jött egy ellenőrnő, jegyeket, bérleteket, majd legnagyobb meglepetésemre, mondattá formálva a kedves utazóknak, angolul is kérte. Én már régen ingyen utazom és még régebben találkoztam ellenőrrel, nem is tudtam, mit csináljak. Adjam a személyimet, kérdeztem megszeppenve. Rám nézett és nem is szólt, csak a fejével jelezte, nekem nem kell. Örültem, hogy nem kell kipakolni a hátizsákom, de azért a francba! Ennyire látszik? Igen. Ennyire.

A Köröndnél felszáll egy kb. velem egykorú néni, bottal a kezében. A kapucnis másik oldalán ülő, angolul beszélő turista azonnal felállt, átadta a helyét.  A Vörösmarty utcánál a fiú felpattant, majd sóhajtva visszaült. Nem – mormogta maga elé.  A néni felé fordult és megkérdezte, hol akarsz leszállni? Nem értettem a választ, csak az asszonyt hallottam. Én is ott szállok le, csak figyelj engem. Majd aziránt is érdeklődött, hogy a srác szomorú valamiért, vagy narkó. Felelet nem érkezett, de a vélhetően nagymama nem hagyta annyiba. A kapucnidat meg vedd le. Úgyis látszik, de ha a fejeden hagyod, még félnek is tőled.
Nekem sajnos az Oktogonnál le kellett szállnom, bár még szívesen hallgattam volna ezt az egyoldalú, de szeretetteli, aggódó párbeszédet.

A hatos villamoson is találtam helyet. Már ültem, mikor a bőrömön éreztem, hogy valaki néz. Nemhogy néz, fikszíroz. Már azt sem tudtam, merre fordítsam a fejem, mikor egy jókülsejű, nálam alig valamivel fiatalabb férfi odahajolt hozzám és egyszerűen leszólított. Nem fel, le. Ha bárki kételkedik, járjon utána. A szépségemet dicsérte. Az enyémet! Ehhez hasonló eset már olyan régen fordult velem elő, hogy hirtelen azt sem tudtam, ezt most zaklatásnak tekintsem, vagy örüljek. Bevallom őszintén, örültem és hebegve, habogva, a legnőiesebb hangomat kipréselve gurguláztam, köszönöm. Na ettől a pasi is annyira zavarba jött, hogy a következő megállónál leszállt, pedig látszott, hogy nem is ott kellett volna.

A villamoson jó elöl ültem, mert akkor már csak az járt a fejemben, hogy közel legyek a Mammut bejáratához, onnan már csak egy mozgólépcső az egyik konyhához, ahol szinte mindig lehet krumplistésztát kapni. Gránátosok előre! Irány a talponálló, krumplistészta rántotthússal. Imádom! Mondtam az eladónőnek is, aki csodálkozva nézett rám. Tényleg. Fecsegő hangulatban voltam, mint egy orvosi rendelőben, pedig oda nem is járok, csak gondolom, hogy ott is össze-vissza beszélnek, hogy elűzzék a félelmet. No én nem félelmemben, hanem közlésvágyból elmeséltem, hogy azóta kedvencem ez a gasztronómiai kifinomultságra nem túl jellemző étel, mióta a régi munkahelyem ebédlőjében Ági, mindenki főnöke, letette elém az asztalra azzal a felszólítással, hogy ezt meg kell ennem, ez hízlal. És az a krumplistészta rántotthússal mennyei volt!

Miközben meséltem, a pultoslány gondosan becsomagolta az ebédem, hangjában őszinte örömmel elmondta mekkora szerencse, hogy most jöttem, mert elfogyott, enyém az utolsó adag. Fizettem, majd odaálltam egy asztalhoz, hogy elpakoljak mindent, mikor mellém állt egy hajléktalannak tűnő középkorú férfi és nem pénzt kért, nem a húst, hanem a tésztát. A tésztát, amiből ez volt az utolsó adag. Gránátosok előre! – gondoltam magamban - én ezt most megölöm! Csakhogy eszembe jutott a néni a földalattin. Tőle nem is kértek, mégis adott és nem is keveset. Törődést. Nem szívesen, szomorúan, de a kéregetőnek adtam az utolsó adagot. Avval nyugtatgattam magam, hogy én 40 kiló vagyok, ő nagyjából 45, viszont jó két fejjel magasabb, biztosan nagyon éhes, én meg jószívű vagyok, pedig nem.

Fejlógatva indultam a mozgólépcső felé, mikor utánam szólt a pultoslány. Tessék várni, szaladt egy adag gondosan becsomagolt krumplistésztával. Eltettem magamnak, mondta és már futott is vissza. Futtában még visszakiáltott: ez a krumplistészta rántotthússal jó ötlet. Ezentúl én is így eszem.

Micsoda nap! Budapest én így szeretlek!

Kovalik Márta díj

A Rádió Bézs, annak főszerkesztője Fodor János, valamint a Szaday család vándordíjat hozott létre, azért, hogy Kovalik Márta, aranytollas Újságíró, az egykori Húszas stúdió szerkesztője, a Magyar Rádiózás meghatározó személyisége emlékét az utókor megőrizze.

Az emlékdíj nem szakmai díj.

Az kapja minden évben, aki szabad, független, tisztességes ember s tesz azért, hogy a következő generáció minél nagyobb tudással, minél szabadabban élhessen úgy, hogy a tényeket megismerhessék, és azokat tiszteletben tartsák.

Az első díjazott Bojár Gábor fizikus, vállalkozó, a Graphisoft CAD-szoftverfejlesztő cég és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója.

A díjat Formanek Zsuzsa üvegtervező iparművész és Bedécs Kristóf ötvösművész tervezte és alkotta.

A június 28-i díjátadón  Bornai Tibor, Gábriel, Pleszkán Écska és Ratkóczi Huba duo és Wessely Ernő lépett fel.

 >>>

Kicsoda is "sándorgyuri"?

Frank Iván

Hahn Endre írt arról, hogy Sándor György futva szaladt fel a lépcsőkön, hogy megmutasson egy írást a Nők Lapjából. Az írás a humoralista 80. születésnapja alkalmából készült, azzal a címmel, hogy: Vagy ez is csak vicc? Ugyan nem ezért ültem klaviatúrához, hogy kritizáljam a címet, azért mégis megteszem. Ugyanis Sándor György nem szokott viccelni. Vagy ha igen, akkor nem győz bocsánatot kérni. Nem mintha a vicc műfajával valami baja lenne, csak hát az valahogy nem passzol az egyéniségéhez. A humor. Az igen. A morál. Az igen. A morál, humorba mártva. Hahn Endre elmondja, hogy a 80 évéből kb. 55 éve ismeri. Én is eldicsekszem vele, mi kb. 48 éve ismerjük egymást. Azért ez sem kevés idő. És most jön a lényeg, amit mondani szeretnék. Azt mondom, hogy ismerjük egymást. De biztosan így van? Őszintén mondom, ezen akkor kezdtem komolyan gondolkodni, amikor megnéztem azt a portréfilmet, amit nemrégen mutattak be, és amit Kocsis Tibor rendezett, „sándorgyuri” címmel. A film nagyon korrekt: kendőzés nélkül mutatja be Gyuri származását, gyerekkorától az életét, bemutat néhány tényleg jellemző epizódot a pályafutásáról, néhány önvallomás is elhangzik, barátok, pályatársak mondják el, milyennek látják őt… Azt hiszem, minden elhangzik a filmben, ami Gyurit jellemzi: hogy végtelenül érzékeny, hogy teljesen egyedi, amit alkotott, hogy Karinthy Frigyes, Örkény István szellemi örököse, hogy a színpadon, az írásaiban egyaránt próbára teszi a nevetőizmainkat és a szellemünket, minden írását, előadását áthatja a humánum… és sokáig lehet még sorolni, ami elhangzott a filmben, és ez mind mind igaz.

De vajon tényleg éppen olyan Sándor György, mint amilyennek ebben a portréfilmben láttuk? Vajon az önvallomásai, a barátok, kollégák, jóismerősök mondatai összeadják-e azt, ami „sándorgyuri”? Létezik olyan fogalom, amit, ha kimondunk, rögtön őt juttatja eszünkbe? Kétlem, hogy van ilyen. Mert, miközben végtelenül magabiztosnak, pontosnak, naprakésznek látszik, nincs olyan időszaka az életének, amikor ne lenne ezer dologban bizonytalan, kétkedő, sőt, önmarcangoló…

És ez még mindig nem ő.

Na jó. De akkor kicsoda valójában?

Nekem például sok mindenben útbaigazítóm, irányjelzőm. Olyan ember, akit szeretve tisztelek. Bár nem mindig és nem mindenben értettünk egyet.

Amikor azt írtam, hogy nincs olyan fogalom, ami egyetlen szóban kifejezné, hogy kicsoda is ő, tévedtem van olyan szó.

Humoralista. Ő a „sándorgyuri”.

 

 >>>

Partnereink:

VDSZ jooble myonlineradio wildom

2018. szeptember 16.

2018. szeptember 16.

16. napja mindenki hallgathatja a Rádió Bézs 2. csatornáját! Miközben írom ezeket a sorokat Révész énekel.

Melletted minden reggel
Vidáman ébredek fel,
S könnyűnek érzem mindenem.
De néha egy hang a szívemben
Új útra szólít engem,
Talán nem érted meg sohasem, hogy

Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen.
Miért is nem lehetek egyszerre két helyen,
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Mennyivel könnyebb volna,
Hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked,
A másik szabad lenne,
Minden nap szárnyra kelne,
S mindenkit szeretne, akit lehet.

Ha volna két életem, tudnám, amit ma nem.
Bár volna két életem, hinnék mindenkiben!
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Hogyha két életem volna,
Az egyik gyengéd volna,
Magadhoz láncolhatnád.
De a másik örök volna,
S ha a világ elpusztulna,
Akkor is tovább lobogna.

Ha volna két életem, nem fájna semmi sem.
Bár volna két életem, nevetnék mindenen!
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Úgy fáj, hogy nincs két életem.

Piramis
Zeneszerző:
     Gallai Péter
     Köves Miklós
     Révész Sándor
     Som Lajos
     Závodi János
Szövegíró:
     Horváth Attila
     S.Nagy István

Nos, a Rádió Bézsnek már van kettő. Szó, értelem, érzések, értékek az egyik csatornán, hangok, dallamok, hangszerek a másikon. Bézs 1. és Bézs 2. Mindenki letöltheti mobiltelefonjára is! 

 >>>
Élő
adás

Élő
adás Bézs 2


Támogass!

Támogassa a Rádió Bézst!

A Rádió Bézs adásait mindenki ingyen hallgatja, de nem ingyen készül.

Három esztendeje erőnkön felül teljesítünk, hogy szólhassunk önökhöz, önökért. Arra kérjük önt, hogy támogasson, hogy életben maradjunk, hogy növekedni és fejlődni tudjunk

 >>>

Játék

Hallgasson minket és nyerjen!

Az idei év rendkívüli időjárási jelenségeket hozott. Ismeri az ezekhez kapcsolódó meteorológiai fogalmakat? 

Válaszoljon játékunk kérdéseire és bár hosszú, enyhe és napfényes őszt nem ígérhetünk, a helyes válaszokat beküldők között sétákra, kirándulásokra invitáló könyveket sorsolunk ki.

 

 >>>