A Rádió Bézs elsősorban a Nőkért szól. Éppen ezért a férfiak is hallgatják. A felnőtt, érett, érző és gondolkodó nőkért. Aki a Bézst hallgatja, igényes, szép zenére és higgadt, okos szóra számíthat. A Rádió Bézs online rádió, napi 24 órában szól! A Rádió BÉZS a finom lágy hangok vonala! Sok szép muzsika, értelmes emberek! Higgadt és mégis szenvedélyes  >>>

Rádióbézs

egyetlen dal

Októer 6-án hangzott el a Rádió Bézsben. 

Ráduly Margit
Egyetlen dal

https://www.youtube.com/watch?v=TJAfLE39ZZ8

A világ egyik legszomorúbb dala, amelyet Amy Winehouse énekel. Back To Black, Vissza a sötétségbe.

Nem is tudom, lehet-e ezt a történetet egy személyes élménnyel kezdeni, de talán mégis érdekes lehet, hogy mikor az én barátnőmnek mondtam, Amy Winehouse-ról szeretnék mesélni a Bézsben, nem fogadta kitörő örömmel. Miért éppen erről a lepusztult, narkós botrányhősről akarsz műsort csinálni – kérdezte. Én a dalait sem hallgatom meg, annyira nem érdekel – tette hozzá. Bekapcsoltam a számítógépem, megkerestem a Back To Black-et és közben meséltem, hogyan lett narkós, mivel tette tönkre a szerelme, miért nem tudott az apja miatt lejönni a szerről. Egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy már a nem is emlékszünk hányadik Winehouse-dalt hallgatjuk. Az én barátnőm egyre kevésbé utálta, egyre közelebb került az emberhez, akit történetesen Amy Winehouse-nak neveztek.

Aztán pár nappal később elutaztunk Szlovéniába, a tengerpartra, ahol az én barátnőm elvesztette a telefonját. Kétségbeesetten kerestük a boltban, ahol megtalálni reméltük, de sehol semmi. A vásárlók és az eladók a legkisebb együttérzést sem mutatták, sőt, izgatott jelenlétünk kifejezetten zavarta őket. Az üzlet kijáratával szemben 

egy kopaszra nyírt, meglehetősen lerobbant, láthatóan kábítózó, de minimum alkoholista csaj ült. Egyik kezével kiskutyát ölelt, másik kezében a telefonja, előtte egy tábla, amelyre a jól ismert szöveg volt angolul és szlovénül írva: élelemre gyűjtök. Mikor kiléptünk a boltból, azonnal észrevette, baj van. Segíthetek, kérdezte angolul. Az én barátnőm, szintén angolul, elmondta, hogy mi a dráma tárgya, mire a lány elkérte a telefonszámát és gondolkodás nélkül tárcsázni kezdte, majd folyamatosan hívogatta a külföldi számot, hátha valahol felcsendül a hangja és megleljük. Visszament a boltba, fel-alá sétálgatott az utcán, ahol járhattunk, de minden kísérlete eredménytelen volt. Bánatosan elköszöntünk, majd mentünk tovább egy másik üzletbe, hátha ott megtaláljuk. Így is lett. Beléptünk, és a pulton várt minket a telefon, kis piros tokjában, természetesen lehalkítva, hogy még véletlenül se hallja meg senki kitartó csöngetésünket. Az én barátnőm az átélt izgalmaktól sírva lépett ki a boltocska ajtaján, ahol éppen kiskutyáját sétáltatta a kopasz lány. Messziről kiáltottuk, megvan, megvan! A lány arca felderült, ölelésre emelte karját, de vissza is húzta, hátha az ő piszkos ruhájától, kopasz fejétől megrémül a turista, ám az én barátnőm odalépett hozzá, átölelte és könnyezve megköszönte a segítséget. Egészen megrendítő jelenet volt.

Mikor már eltávolodtunk, felém fordulva azt mondta: lehet, hogy Amy Winehouse-nak is egy ölelés hiányzott. Akkor döntöttem el végleg, hogy erről a lepusztult, narkós csajról és az ő gyönyörű daláról mesélek.

https://www.youtube.com/watch?v=cgW71pEAHRY

„Ember! Mit csinálnak ezek a művészek? Miért nem fékeznek le? Majdnem zokogok, miközben ezt írom és otthoni kényelemben ülök a laptopomnál. Vigyázz magadra, Amy és maradj erős!” – írta Winehouse koncertje után egy rajongó.

„Segítségre lett volna szüksége, de senkit nem érdekelt, csak a sikere és a pénze. Szörnyű élete lehetett. Isten pihentesse a lelkedet Amy!” – olvastam egy másik bejegyzésben.

„Nem azért írok dalokat, mert szeretném hallatni a hangomat, vagy hogy híres legyek. Azokról a dolgokról írok, amelyek nekem problémát jelentenek, amelyekkel meg kell birkóznom, és így valami jó dolgot csinálok a rosszakból.

Nincs értelme mást mondani, mint az igazságot. Mert a nap végén nem neked, vagy az exemnek, vagy bárki másnak, hanem magamnak kell megfelelnem” – így beszélt magáról 2004-ben egy interjúban.

Önmagának sem tudott megfelelni. Nem tudta kezelni a megjegyzéseket, a róla megjelent fotókat és történeteket, a világhírt. Érzékeny lélek volt. Nem volt elég magabiztos, nem volt elég erős, hogy megbirkózzon a rámért élettel.

https://www.youtube.com/watch?v=cgW71pEAHRY

Amy Winehouse az első olyan popsztár, akinek teljes leépülését, majd 2011-ben bekövetkezett halálát is a lehető legközelebbről nézte végig a világ. És ahogy az a róla szóló dokumentumfilmből is kiderül, eközben még jókat is nevettünk rajta, gúnyt űztünk a leépüléséből.

A törékeny, szeretetre vágyó lányból leginkább csak a botrányhőst figyelte mindenki. Kevesen látták a lányukat folyamatosan félreértő szülőket, a beinduló karrier alatt meghozott rossz döntéseket, az egyre extrémebb formát öltő párkapcsolatokat, és a showbiznisz óriási nyomását.

Amy Winehouse nagy tragédiája, hogy egyáltalán nem illett az egyre gyorsabb fogyasztásra berendezkedő digitális világba. Ő a dalszerzésben is, mint minden másban, teljesen őszinte és kitárulkozó volt. Dalai saját élményeiből fakadtak, és csak akkor írt, ha olyan történt vele, amit meg akart osztani mindenkivel, amit ki akart adni magából.

Amy Winehouse azon legendák közé tartozik, akiket népszerűségük nyomott agyon. A 2006-ban megjelent Back to Black című lemeze akkora dobás volt, amiért nem kevesebb volt a „jutalom”, mint a világ rajongása. Ez pedig már túl sok volt Amynek, akit mindeközben férje befolyásolása kemény drogossá és alkoholfüggővé tett. Nem volt visszaút.

https://www.youtube.com/watch?v=pw6wQjrUI34

Amy Jade Winehouse 1983. szeptember 4-én született Észak-Londonban, egy taxisofőr apa és gyógyszerész anya lányaként.

Kilencéves volt, amikor apja, Mitch Winehouse elhagyta a családot, de korábban se foglalkozott a lányával, így Amy lényegében apa nélkül nőtt fel, és ez nem csak azt eredményezte, hogy hamar belépett a „lázadó korba”, hanem ez a hiány határozta meg azt is, ahogy a férfiakhoz viszonyult.

Mitch Winehouse akkor kerül vissza Amy életébe, amikor híres lett. Afféle kéretlen menedzserként fontoskodott körülötte, ő beszélte le az első rehabról, ő volt az, aki egy tévéstábbal rárontott Amyre, aki éppen egy szigetre vonult gyógyulni. Látszott, hogy Amy szenved az apja miatt, de képtelen volt szabadulni befolyásától, mert istenítette őt.

Tízéves korában még boldognak tűnt. Akkor alakította első együttesét. Bátyja hangszerén megtanult gitározni, 13 évesen megkapta első saját hangszerét és abban az évben írta első saját számát. Első albumára, a Frankre 2003-ig kellett várnia. A lemez jazzes beütésű dalaival nagy feltűnést keltett a szakmában és a közönség körében egyaránt. Platinalemez lett, előkelő helyre került a brit listán. Az album csaknem valamennyi dalának az énekesnő volt a szerzője.

Gyakran szerepelt rádiós, televíziós műsorokban, majd 2006-ban megjelent az igazi nagy durranás, a Back To Black.

A Back To Black 2007 legkelendőbb lemezének bizonyult – Nagy-Britanniában közel 2 millió, Amerikában több mint 1,5 millió fogyott belőle.

A Back To Black Amy halála után is folytatta a diadalmenetet, 2012-ben megerősítette helyezését a Billboard 200-on, és több amerikai listán is első helyezés ért el. A lemezből Angliában közel 4 milliót, Amerikában több mint 2 millió példányt adtak el.

https://www.youtube.com/watch?v=EV2UkOF3J5A

Kábítószeres ügyei miatt időnként „lekapcsolták”, de megúszta a börtönt – nem úgy, mint zűrös férje, Blake Fielder-Civil. Depresszió gyötörte, tüdejét, gyomrát kikezdte a drog. A káros szenvedélyek állítólag maradandó agykárosodást is okoztak. Olykor az utcán is idegeneknek rontott, betegesen sovány volt, teste tele sérülésekkel, öltözékére egyáltalán nem figyelt, utolsó koncertjein pedig már énekelni sem tudott, csak támolygott a színpadon és folyamatosan ivott.

Bár korábban is szeretett füvezni, az igazán kemény drogokra férje szoktatta rá. 2004-ben ismerkedtek meg, és hamar rászoktatta az énekesnőt a heroinra és a crackre. A kapcsolat alapja is a drogszenvedély volt, bár Amy szerelmes nőként inkább csak meg akarta tartani a férfit, ezért bármit megtett a kedvéért, Civil viszont az ismerősök szerint kihasználta, mert a sztár pénzén bármilyen anyaghoz hozzájuthatott.

Utolsó európai koncertsorozatát 2011 júniusában kezdte, majd félbeszakította. 2011. július 23-án alkoholmérgezéssel szállították kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni. 27 éves volt.

„Hihetetlen, ami történt. Amy különleges lány volt” – mondta a BBC Rádió műsorvezetőnője.

A Winehouse-hoz nagyon közel álló menedzser és barát, Nick Shymanski szerint még a Frank és a Back To Black album között, az első súlyos összeomlás után elszalasztottak egy nagyon komoly lehetőséget  Amy megmentésére. Szerinte ugyanis ha abban a helyzetben elvonóra küldik, akkor lehet hogy egészen másképp alakul a történet. A barátok nyomása ellenére azonban apja, Mitch Winehouse mondta ki a végső szót, aki szerint lányának nem volt szüksége kezelésre.

Amy életének negatív csúcspontja, 2011-es európai turnéjának első állomása, a belgrádi, botrányba fulladó koncert. Lényegében minősíthetetlen koncertet adott rajongóinak. Fellépése mindössze 71 percig tartott, és ez idő alatt egyetlen számot sem énekelt végig. Teljesen szétcsúszott.

Csak pillanatokra lehetett hallani Amy Winehouse hangját, amiben még így is fellelhető volt a hatalmas, zseniális tehetség, ami lassan, de biztosan veszni látszott.

Amy kétszer is levonult a színpadról azzal az igyekezettel, hátha sikerül összeszednie magát, de nem.

A koncert végén Amy saját magán mosolyogva énekelte el a következő szavakat: „én szóltam, hogy zűrös vagyok, és tudod, hogy nem vagyok jó.”

https://www.youtube.com/watch?v=xcFULF81W0w

Az Amy című dokumentumfilm megmutatta a belső démonokkal küzdő, szülei által félreértett tinit, a siker küszöbén álló, a koncerteket, a dalokat terápiaként használó művészt és a művészete után szép lassan saját magát is eldobó, reményvesztett embert. Az embert, akiről nem hiába mondta egyik producere, hogy alig húszévesen már olyan volt a hangja és a karizmája, mint egy hatvanon túli jazzénekesnőnek. Persze neki könnyű volt, hiszen ahogy a Back To Black-ben is énekelte, „meghaltam százszor is”.

A Back To Black Amy Winehouse második és egyben utolsó stúdiólemeze. A lemez dalai a szexről, az ivásról, a drogokról és a férjével folytatott szerelmi háborúról szólnak.

Őszintén énekelt arról, hogy miért kezdett inni és drogozni, és arról is, hogy mi az oka annak, hogy ezeket nem akarja abbahagyni. Ezért a lemezért öt Grammy-díjjal jutalmazták, ám a díjátadón nem lehetett ott, mert az Amerikai Egyesült Államok nem adott vízumot neki sorozatos botrányai és drogügyei miatt.

https://www.youtube.com/watch?v=gEMWE4SB3FE

„Ha lezártok egy kapcsolatot, mindenki abba tér vissza, ami kényelmes neki: az exem a barátnőjéhez, én pedig az iváshoz és az őrületbe” – így vallott korábbi társával, későbbi férjével való szakításáról a brit énekesnő. Rettenetesnek és egyben katartikusnak írta le az együtt töltött időszakot, és bár sokak szerint kettejükben csak a drog szeretete lehetett a közös, a nagyobbrészt a férfiról szóló Back To Black album dalainak érzelmi gazdagsága, keserédes őszintesége másról árulkodik.

Az életével játszott Amy Winehouse. S míg mi folyton csak nyertünk vele, ő veszített. Nagy kár érte.

A Back To Black szövege Babiczky Tibor fordításában:

Sajnálkozni sem volt idő 
Máris a farkán ült a nő 
Biztos téttel játszik ő 
Én meg felemelt fővel 
Könnytelenül erőtlen 
Magam vagyok s ő a nővel

Járt útra visszatértél 
Amit elhagyni véltél 
De a múltunk még él 
S én most baljós útra lépek 
Megemelem a tétet 
Elmém az őrületé lett

Csak a szavaink búcsúzkodtak 
Meghaltam százszor is 
Te visszamész hozzá 
Én pedig magunkhoz visszatérek

Nagyon szeretlek 
De ez nem elégít ki 
Te tolni szeretsz én szívni 
Olyan, mint egy cső az élet 
Kicsi vagyok keveset érek 
Dőlök belső falak göngyölegének

Csak a szavaink búcsúzkodtak 
Meghaltam százszor is 
Te visszamész hozzá 
S az én elmém az őrületé lett

Valahogy így eshetett. Amy Winehouse depressziója, alkoholizmusa és tehetsége örökbecsű önéletrajzi dalt termett. Ha nem iszik, nincs ez a szám – de talán ő maga még köztünk volna.”

https://www.youtube.com/watch?v=h1TQRJWLZ3s

 

Adás: 2017. október 6.

egyetlen dal 2

2017 szeptember 27-én hangzott el a Rádió Bézsben. 

Ráduly Margit
Egyetlen dal

Waltzing Matilda

https://www.youtube.com/watch?v=vGpwgHqlfWo

Ha valakinek a hangjáról a piálás és a bagózás jut eszembe, hát az Tom Waits. Elkezdem hallgatni ezt a dalt és rám tör valami furcsa szomorúság, de nem a sírós, hanem a finom, és máris kezemben cigaretta, no meg a pálinkáspohár, pedig sosem iszom egyedül, csak ha őt hallgatom.

Tom Waitset a fiamnak köszönhetem. Még együtt laktunk, még az én kisfiam volt és nem az unokám édesapja, mikor a szobájából napokig ez a whiskyízű hang szűrődött ki. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy ülök mellette és ugyanaz a kamaszbánat öntött el, mint őt. Ezekben a percekben olyan közel kerültem hozzá, mint addig tán soha. Sosem felejtem el Tom Waitsnek ezt az érzést. Azóta is mindig megérint ez a fájdalmas zene. Igen. Mikor a világ teljesen kilátástalan körülötted, akkor mégis elkap valami reményféle, vágy a túlélésre. Így van ez Tom Waits balladájának hallgatása közben is: „Táncolj Matilda. Egy valcert Matilda, velem!”

https://www.youtube.com/watch?v=NDDrak6Rnwo

Íme, a dal szövege, Hobó fordításában:

 >>>

Fodor János: A tér

Minden értelemben.

Bevillan a Renault Espace, az első egyterű automobil reklámja, miszerint a luxushoz tér kell! De most – bár igaz –, nem erről akartam szólni. Egy másik térről, egy budapestiről szeretnék írni, beszélni, ahol egykor fák voltak, meg padok, meg zöld fű, meg szobor.

Emlékszem, oly sokszor baktattam át rajta, leszállván a kettes tujáról, s mindig éreztem valami bizsergetőt, valami méltóság teljeset, s valami feleslegesen, de fenségesen nagyot. A tér Duna felöli oldalán az Ország Háza. A Mienk. Az enyém, mint a tér.

Oda, csak kevesen jutottak be. Én igen, s akkor mintha éreztem volna fontosságomat, mentem át a téren, az országgyűlési könyvtárba, a csodába bele.  A csendbe. A tudományosba. A parlamentbe. Emlékszem a nagy, Dunára néző ablakokra, a várra. Az enyémek voltak. Mind. A fű, a villamos, a tér, az épület, az illat, a könyvek, a hatalmas asztalok, a szépséges asztali lámpák, a vár felett a napkorong.  Minden. Otthon itthon voltam. Az enyém is volt, oly természetességgel, mint a tér. A Kossuth tér.

A téren jó ideje már vizes árok és kő. Nem érzem a levágott fű szagát, az árnyékot, a csendet, a méltóságot, az enyém érzést.

A tér, tér most is. Levegős. Tágas. Fontos. Beton tér, arcfelismerő kamerák. Nem is tér tán már. Inkább mező. Harcmező.  Ide már nem pihenni, sétálni, átmenni járnak a népek, hanem tüntetni, az okos telefonnal világítani, erőt demonstrálni, színpadról szónokolni, lentről gyenge előadásokat nézni és hallgatni, létszám rekordokat dönteni és boldogtalanul boldognak lenni akarnak a népek. És érezni azt, hogy nincsenek egyedül.

Mi és ők, ugyanazt akarják. Érezni, hogy nincsenek egyedül. Nincsenek egyedül a téren és a térben. A politikai erő-térben.

Olyan szomorú. Mi és ti. Nincs fű illat és béke, és már nem járok abba a könyvtárba sem, pedig az enyém. is.

 

 >>>

Partnereink:

VDSZ jooble

Nőnapra

FONOGRÁF

Zseniális találmány volt annak idején a fonográf, és remek együttes volt annak idején a Fonográf nevű. Mi jut erről nekem eszembe? Nos, hogy múlik az idő, de ami érték, az marad.  - A rádió is ilyen, a Bézs meg különösképpen -. Persze, a Rádió jut eszembe, mint három, vagy harminchárom éve mindennap.

Szóval, voltam egy rádió múzeumban, ahol persze fonográf is volt, meg becsülete a szónak. Egy kis ház, a huszonharmadik kerületben, egy megszállott házaspár és tengernyi kincs, de a legnagyobb a bizalmuk. Nagy értékű, régi-régi mikrofont adtak kölcsön, becsszóra. Nem kérdezték, kire szavazok, mit gondolok a NERRŐL”, mi a pártpreferenciám. Kértem, adtak. Ellenszolgáltatás nélkül bízva abban, hogy sértetlenül visszakapják. Hihetetlen! Nem?

Szóval fonográf. Meg vagy fel is tekerte az öreg csodát, s szólt, nekem muzsikált! Időutazás. Aztán egy másik hosszú út. A Fonográf együttes újra összeállt – ennek a szónak különös értelméről szólok még –, s fel vagy meg tekerték a tán fáradt, öreg lelküket és testüket, s repültek a zene szárnyain megint, összehangoltan, együtt. EGYÜTT. Úgy tudtak együtt dolgozni, hogy közben mindegyikük mást gondol a világról, a hatalomról, a gazemberségről. Együtt működtek, mert volt közös céljuk, mert tudnak zenélni, képesek még gondolkodni. Nem az érzelmeik, a hitük vagy tévhitük vezette őket, hanem az, hogy minőségi, professzionális koncertet tudjanak adni nekem, neked, a nagyérdeműnek. És jó koncert volt. És tudtak együtt működni. És nem azt keresték, ami szétválasztotta őket, hanem azt, amiben egyet értenek. Profik.

Szóval Rádió, modern kivitelben, nem az éterben. Az R betűt helyettesítsük most T-vel. NET. Net rádió. Rádió Bézs. Naponta fel vagy meg rázzuk magunkat, és együtt működünk több mint ötvenen(!), pedig mindenki mást gondol(hat) politikáról, embertelenségekről, aljasságokról, gyengeségesekről és az erőről. Dolgozunk. Politikai fröcsögések nélkül, tesszük a dolgunkat, hiszek abban, hogy a közepesnél jobban. Nincsenek napi hazugságok, nincsenek ellenőrizhetetlen hírek, de még ellenőrzöttek sem, mert nem az a dolgunk most. Zenélünk. Szólunk, mint a fonográf. Tesszük az önként vállalt dolgunkat anélkül, hogy a másikban a hibát keresnénk. Lehet így is. A Fonográf együttes is bizonyítja, igazam van.

Arra bíztatok mindenkit, higgye el, lehet gyűlölködés nélkül együtt élni! Sőt. Közösen építeni.

És szól a rádió!

LGT. Dalszöveg.

1. Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.
Érces hangja felszárnyalt és messzire repült,
És egy hallgatóban megszólalt: - A próba sikerült!

2. S a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító,
És ott volt huszonháromban az első stúdió.
És műsor gyanánt akkoriban az is megfelelelt,
Ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt.

R. ||: Szól a rádió, szól a rádió. :||

3. A Rádióról huszonnégyben feljegyezhették,
Hogy az Állatkertből sugározta az első koncertjét.
És a lemezgyártók átkozták a konkurenciát,
Mely profit nélkül árulta a Kék rapszódiát.

4. A közel lakó amatőrök tisztán hallották,
Mikor a csepeli adó huszonötben jó reggelt kívánt.
A magasba szöktek mindenféle furcsa antennák,
És egy ügyes diák detektoros vevőt fabrikált.

5. A hőskorban már megtanulta minden bemondó:
Tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó!
Bár Skoff Elzát és Filotás Lilit kevesen ismerték,
Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.

6. S gyermekek a dobozban a bácsit keresték,
S a nagymamák a politúrját szépre vikszelték.
A postások a vevőktől az adót beszedték,
És fizetni kellett egyformán a jó és rossz hírért.

7. A szokott időben - vezet a listán - három perccel múlt -
Ötödik szám a hatvanhármas - kissé beborult,
Elnézést, a vihar elvonult!

8. Vonul a front - közepes termés - nem hajózható -
Nyugaton kábé mínusz húsz fok és eső várható -
Ha nem tetszik, hát kikapcsolható.

9. S ma sztereóban fogható és ebben az a jó,
Hogy a két oldalról egy időben más-más hallható.
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép,
Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép.

10. S néha zavar minket, s néha gépek zavarják,
Már zsebre vágjuk, s ha rosszul figyelsz, ő is zsebre vág.
Szép időben minden műsor tisztán fogható,
És a programban a régi dal is újra hallható:

 >>>
Élő
adás


Támogass!

Támogassa a Rádió Bézst!

A Rádió Bézs adásait mindenki ingyen hallgatja, de nem ingyen készül.

Három esztendeje erőnkön felül teljesítünk, hogy szólhassunk önökhöz, önökért. Arra kérjük önt, hogy támogasson, hogy életben maradjunk, hogy növekedni és fejlődni tudjunk

 >>>

Játék

Hallgasson minket és nyerjen!

Nyaralási készülődés

Mindjárt itt az utazási szezon, válogasson hát közeli és távolabbi úti célok között! Vagy „karosszék utazóként” álmodozzon egzotikus tájak látnivalóiról és válaszoljon játékunk kérdéseire.

A szerencsés megfejtők között 3 Magyarországot bemutató könyvet sorsolunk ki.

 

 >>>